"A bűntudat nem olyan érzelem,
aminek megmondhatod,
hogy tűnjön el,
és ő majd készségesen továbbáll.,,

Mikor a lányt a golyó a földre terítette, egy nő és egy fiú termett ott teste mellett hirtelen.
- Ne! Ne! Ne! - hallottam meg a nő hangját.

Kíváncsiságom arra vezetett, hogy nézzem meg őket közelebbről. Mivel csak a testet figyelték, így közelebb férkőzhettem hozzájuk és ekkor csapott meg a felismerés.
A nő és a fiú pont úgy nézett ki, mint azok, akiket ki akartam menteni az emberkereskedők markából.
Egyszerre örültem annak, hogy élve látom őket, de a szívem szakadt meg, ahogy láttam, hogy a lányt próbálják megmenteni.
Letérdeltem hozzájuk, amiért cserébe egy hatalmas pofon csattant az arcomon.
- Te? - kérdezte a szemembe nézve. - Miért tetted ezt? Azt hittem, hogy jó ember vagy - nézett rám, mintha csak undorodott volna tőlem.
A lány fölé emelkedtem és arcomat szájához tettem, hogy ellenőrizzem, lélegzik-e még. Ezután megnéztem, hogy hol találta el a golyó.
- Jól vagyok, csak megpihentem - szólalt meg, én pedig hátravágódtam a hangja hallatán.
Akárhogy kerestem a golyót a felső testén, sehol sem volt. Ekkor pillantottam le lábára, amin egy kisebb lyukat fúrt Jinyoung lövése.
A nő könnyekkel küszködve mosolyodott el a lány hallatán. Nagyon hasonlítottak egymásra. Le mertem volna fogadni, hogy a lányuk fekszik a földön.
- Hogy lehettetek ekkora balfaszok, hogy 40 méter távolságból nem bírtatok megölni? - köpködte a szavakat az arcomba.
- Ne aggódj, ha rajtam múlt volna, már halott lennél - szóltam vissza, hogy végre elhallgattassam. Nem igazán sikerült.
- Egyedül kiírtottam az egész helyet, ti meg egy rohadt 50 kilós lányt nem bírtok kinyírni?
- Fogd be, vagy hagylak itt rohadni.
- Simán hazamegyek - dőlt előre a lábaira. Kicsit megvizsgálta a lábán keletkezett lyukat, aztán nemes egyszerűséggel belenyúlt. Hatalmas ordítás hagyta el a száját, aztán nevetve emelte fel a golyót, amit a combjából szedett ki.
- Nem hiszem el, hogy egy ilyen kis szar terített le - röhögött tovább.
A mellette ülő feltételezett családtagjai szörnyülködve figyelték tetteit, ekkor hallottam meg valakik közeledtét. Felpattantam a helyemről és pisztolyomat megszorítva rohantam az ellenségnek tűnő csapat felé. Egy tagot lelőttem, a többieket pedig a társaim szedték le, akiket a kiabálás vonzott oda.
- Most komolyan elvétettem? - rohant oda hozzánk Jinyoung is, ahogy mindenki más.
- Nem mondtam még, hogy elhagyhatjátok a helyeteket - szólt rájuk Hoseok.
- Nyugi már, nincs itt senki - forgolódott Youngjae.
Az egyik halottnak hitt férfi mocorogni kezdett a földön heverő lánytól pár méterre. A golyót kapott lány megfogta fegyverét és azonnal beleengedett egy tárral, hogy biztosra menjen.
- Húzzunk haza - intett Hoseok.
- Hé! Őket nem hagyhatjuk itt! - kiáltottam barátomnak. A szőke hajú lány megfordult és kész lett volna lelőni a földön heverő családot. Reflexből tettem a kezemet a pisztolya csövére. Így visszagondolva eléggé hülyeség volt, de megmentettem az életüket.
- Ha a bázisra hozod őket, akkor a te felelősséged, ha csinálnak valamit - pillantgatott Hoseok feléjük.
Megforgattam szememet és visszamentem hozzájuk. Utálom, amikor ilyen komolyan vesz valamit Hoseok. Sokszor képes lennék megfojtani, de mikor nem ellenséget hajkurászunk, akkor egészen más. Mintha csak kettő lenne belőle.
A lány sokáig nem hagyta, hogy segítsek rajta, de rájött, hogy járás képtelen és átvetette egyik karját rajtam.
- Te hoztad ki őket a telepről? - biccentettem a nő és a fiú felé.
- Aha, de jó lenne, ha befejeznétek a robbantgatást, mert majdnem bent égtünk.
- Ne is mond, legszívesebben kinyírnám azt, aki felrobbantotta a helyet.
- Ha elviszel hozzá, akkor szívesen megölöm - nevetett fel gonoszan.
- Ezer örömmel - válaszoltam.
A fekete furgonokat elérve, besegítettem a fiút és az édesanyját, valamint levágódtam a lánnyal is melléjük. Ha már rám bízta őket Hoseok, akkor figyelek rájuk. Youngjae előttünk foglalt helyet és ismét azt a szerkezetet szorongatta a kezében. Azonnal előre nyúltam, hogy kivegyem a kezéből. Az kellett volna még, hogy ő is olyanná váljon, mint Kun.
- Jimin! Add vissza, meg kell tennem! - próbálta visszaszerezni tőlem a piros fénnyel villogó tárgyat.
- Ki mondta neked, hogy robbantsd fel a helyet? Csak Junnak kell engedelmeskedned! Tudom, hogy nem ő volt, aki mondta neki, hogy zúzzon porrá mindent. Ez csak Kun hülyesége.
- Kun mondta, hogy tüntessem el a nyomokat - fordult vissza előre.
- Ameddig Jun nem kéri, addig maradj az ajtó robbantásnál - adtam vissza a kezébe. Pár percig még bámulta a villogó piros pontot, aztán lekapcsolt valamit rajta és elrejtette a zsebében.

- Elárulnád, hogy mégis hova fogtok bezárni minket? - nézett rám a lány.
- Téged az orvosi szobába, őket pedig sehova - biccentettem a nő felé, aki ijedten szorongatta a fia kezét.
- Nekem nem kell orvos! - tápászkodott fel a helyéről a lány. Kész lett volna kiugrani a kocsiból, de megragadtam a kezét és visszahúztam.
- Akkor nem mész orvoshoz, de ma a bázison alszol - húztam vissza. Vetett egy pillantást a kezemre, ami az övét szorította. Aztán lerázta ujjaimat magáról és hátradőlt az ülésben.

Miért vállaltam már megint magamra ekkora feladatot? Most még gondoskodhatok róluk is, holott én csak egyetlen egy dolgot akarok most. Pénzt kell szereznem, hogy megtudjam Jacksonék búvóhelyének címét.

A főhadiszállásra visszatérve Jun elégedetten nézett végig rajtunk. Örült, hogy mindannyian sértetlenül tértünk vissza, aztán meglátta a lányt, akit sikerült a hátamra felvennem, hogy bevihessem egy szobába pihenni.
- Kit hozol a hátadon?
- Nem tudom, de leginkább egy öszvérre hasonlítanám. Semmit nem képes megtenni, amit mondok neki.
- Vidd be az orvosiba.
- Kell a halálnak orvos - ordított Junra.
- Én megmondtam - vontam vállat. - Nekik pedig szállás kellene - biccentettem a mögöttem lévők felé.
- Vidd be őket nyugodtan, megüresedett egy két ágyas szoba a folyosó végén - tárta ki az ajtót előttem.
Értettem én, hogy nekik van hely, de egy majom még mindig ott lógott a nyakamban, aki kezdett egyre jobban izzadni.
A nőnek biccentettem, hogy kövessen és jött vele a fiú is. Elvezettem őket a szobájukhoz, de nem voltak hajlandók bemenni.
- Könyörgöm menjen be, már leszakad a hátam.
- Nem fog minket bezárni! - kiáltotta ijedtségről árulkodó hangon. Próbált erős maradni, de legbelül rettegett.
Tanácstalan voltam. A lány a hátamon egyre jobban izzadt és nehezen tartottam már. A láz kínozta, amitől egyre jobban legyengült. Már nem kapaszkodott belém, kezdett elaludni, szüksége volt orvosra.
- Könyörgöm, pihenjenek le, a lányának szüksége van orvosra, mert meg fog halni, ha nem segítünk rajta. A golyó, ami..
- Amit maguk engedtek bele!
- Ez igaz, de.. - fogtam újra hozzá, amikor hirtelen lecsúszott a hátamon.
Ölbe kaptam és rohanni kezdtem az orvosi felé, ahol szerencsére nem volt egy beteg sem, csak a legidősebb orvosunk.
- Fektesd le az ágyra! - kiáltott rám.
- Már is! - Megtettem, amire kért.
- Mi történt vele? - kérdezte, amint észrevette a vérző lábát.
- Eltalálta az egyik mesterlövészünk a lábán. A golyót kiszedte magának.
- Hogy mit csinált? - állt meg egy pillanatra.
- Ne kérdezze, nekem is furcsa volt.
Elkezdte vizsgálni a lábát, valamivel leszívta vért, ami a keletkezett lyukbók folyt, hogy jobban láthassa azt.
- A golyó darabokra tört benne, ki kell szednem. Segítened kell, mert az asszisztensem pár perce távozott.
- Én nem vagyok képes ilyenre! - fogtam a fejem ijedten.
Az ajtó hirtelen kivágódott és belépett rajta a nő, akit a szoba előtt hagytam.
- Majd én helyettesítem az asszisztensét - először csak pislogtunk az orvossal, hogy mégis hogyan került ő ide. Mivel határozott volt és már hozzá is fogott a munkához, ezért átadtam neki a helyemet. A nő nem tétlenkedett, fogott egy ollót és körbevágta a lyuk körül a lány nadrágját.
Oldalra pillantottam és megláttam az ajtóban kukucskáló fiút. Nem szerettem volna, ha végignézi az egészet, ezért elhúztam az orvosi szobától.
- Ne aggódj, a nővéred rendben lesz - mosolyogtam rá. A menza irányába indultunk, ahol még kaphatunk ebédet, bár már rég elmúlt dél.
- Ő nem teljesen a nővérem - válaszolta halkan.
- Humm? - hümmögtem meglepetten.
- Más apától származunk - válaszolta.
- Ó, ez furcsa. Nagyon hasonlítotok egymásra - mosolyogtam rá.
- Nem akarom, hogy meghaljon - borult a nyakamba.
- Nagyon erős lány, azt hiszem simán szétrúgná itt mindenki seggét. Nem lesz semmi baja - húztam magamhoz közel.
- Köszönöm Hyung - ölelte át a derekamat.
Fájt a tudat, hogy miattam szomorú most. Én mondtam Jinyoungnak, hogy lője le a lányt.
Eltoltam magamtól a fiút. Nem hagyhattam, hogy azt karolja át, aki miatt a mostohanővére ott fekszik az asztalon.
- Egyél valamit, aztán pihenj le, nagyon fáradtnak tűnsz - húztam a konyha irányába. Szerencsénk volt, ugyanis maradt még számára étel, amivel jól meg is tömte magát.
Ismét kaptam egy csomagot a vállamra, ugyanis miután jóllakott, majdnem leesett a székről. Hangosan szuszogva adta a tudtomra, hogy ő bizony elaludt. Karjaim közé kaptam és elvittem a hálóba, ahová korábban is próbáltam betessékelni az édesanyjával együtt.
Az ajtót félig nyitva hagytam, hogy ne tűnjön úgy neki, mintha be lenne zárva, miután felébred.

Visszamentem az orvosi szobába, hogy megnézzem hogyan haladnak a lánnyal. Akkor nyitottam be, amikor a nő ki akart jönni az ajtón.
- Mit csináltál a fiammal? - esett kétségbe és nekilökött a falnak.
- Alszik - válaszoltam halkan. Lefejtettem a kezeit magamról és odavezettem a szobához.
- Ne haragudj - felelte, amikor meglátta a békésen alvó fiút. Elengedtem egy mosolyt, majd kettesben hagytam őket. Ismét visszamentem az orvoshoz, aki morogva gondolkozott valamin.
- Mi a gond? - kérdeztem az ősz hajú férfit.
- A lány nem maradhat itt, ha valakinek szüksége van orvosi ellátásra, akkor nem tudom máshová vinni.
- Semmi gond, elviszem.
Ismét cipekedhettem, de ötletem sem volt, hogy hová vihetném.
Gondolkodásom közben megfigyeltem arcát, ami nyugodtságról árulkodott most először.
Annyira másabb volt, amikor aludt. Ébren olyan, mint egy vadmacska, aki mindenkivel csak agresszívan viselkedik. Mivel nem akartam Yoongit megajándékozni még egy lánnyal és a földre sem szerettem volna lerakni, így maradt az én ágyam.
Felüdülés volt végre megmozgatni elgyengült karjaimat. Ma mást sem tettem, csak cipeltem mindenkit. Szükségem volt az alvásra.
Nem akartam a lány mellett álomba szenderülni, azért nem használhatom ki, hogy alszik, csak mert úgy szeretném már valakivel megosztani az ágyamat. A fotelembe kuporodtam, ami ugyan kicsi volt, de a fáradtságnak hála ez is megtette.

Többször is felkeltem az este folyamán, azt hiszem annyira aggódtam az ágyamban fekvő lányért. Folyton mocorgott és muszáj volt megnézem, hogy jól van-e. Ahányszor megérintettem homlokát, annyiszor éreztem úgy, hogy lángol a kezem. Borzalmasan meleg volt. Óránként nedvesítettem be egy kendőt, amit hol homlokára, hol csuklójára tettem. A doki gyógyszerei nem használtak, neki kellett legyőznie a lázat.

Reggel azt hittem, hogy az egész este történt ápolás nem is lett volna, mert a lány keltett fel. Fürge volt, a láznak pedig nyoma veszett.
- Hogy kerültem ide? - nézett körbe a szobámban. Mivel nem válaszoltam neki, csak bámultam, ezért közelebb jött hozzám. - Hé! Figyelj már rám! - hajolt közel hozzám, aztán megfricskázta a homlokomat.
- Aish! - szisszentem fel. - Jobb volt, ameddig aludtál.
- Válaszolnál végre?
- Mivel nem hagyhattalak az orvosi rendelőben és nem volt más szabad ágy, ezért idehoztalak.
- Mi van? Megmondtam, hogy nem kell orvos! - állt meg előttem feszülten.
- Ha nem vittelek volna oda, akkor a golyó darabjai még mindig benned lennének! - álltam fel én is.
- Én azt kiszedtem, te is láttad. Ne beszélj hülyeségeket!
- Azt is láttam, amint a doki kiszed belőled egy darabját.
- Jó, akkor beletört egy darab és? Nem kértem, hogy vigyázz rám! - jött nekem vállával, miközben elhaladt mellettem. - Legalább valamilyen szar szereket is belém tuszkoltatok?
- Valószínűleg kaptál valamilyen szurit a hátsódba - tájékoztattam, az arcán dudorodó erek láttára pedig majdnem elnevettem magam. Eléggé zavarba jött attól, hogy szóba hoztam a fenekét.
- Harcot akarsz? - húzta félmosolyra száját.
- A legkevésbé sem - próbáltam leutánozni arcát.
- Akkor nyerjen a jobbik - távozott a szobám ajtaján.
- Megtudhatnám, hogy kivel állok szemben? - kiáltottam, mivel megérzéseim szerint még mindig az ajtóm előtt tartózkodott.
- A lány, akitől hamarosan vereséget szenvedsz, Jiu - mormolta az ajtómat megnyitva résnyire.
Ugyan nem mondta, hogy maradna, vagy azt, hogy távozni fog a bázisról, de úgy éreztem, hogy még hosszú ideig szívjuk majd egymás vérét.

Lassan kinyitottam az ajtót, hogyha talán még ott állt volna a közelben, nehogy megüssem a fával. Nem volt ott már, ezért körülnéztem a folyosón. Mikor balra pillantottam, kiszúrtam, ahogyan a kisfiú nevetve Jiu nyakába veti magát, aki hevesen kapott utána, nehogy baja essen. Mosolyogva néztem végig, ahogyan Jiu forogni kezdett vele, hosszú barna haja néha a szűk folyosó falainak verődtek, de ez nem érdekelte. Most először láttam boldognak őt és sokkal másabbnak tűnt. Velem olyan, akár egy hárpia, örültem, hogy megláthattam, hogy tud máshogy is viselkedni.
Mivel el volt foglalva a fiúval, ezért nem vett észre, ám a karjai között tartott ifjú meglepődött, amikor meglátott. Kezét felemelve mutatta felém hüvelykujját, hálálkodva azért, hogy nem hagytam mostohanővérét eltávozni a túlvilágra. Biccentettem felé, ezzel jelezve, hogy semmiség volt, aztán magukra hagytam őket.

Megjegyzés: Gong yi tanpai - a Shaolin leszámolás című meséből vettem. Mikor a szereplők ezt kiáltották, ekkor kezdetét vette a leszámolás. Ezzel Jimin és Jiu harcára utaltam.