"A végén csak egy életed van, ami a tiéd, és ezt ki kell használnod. Tedd, amit szeretsz, töltsd az idődet olyan emberekkel, akiket szeretsz - nagyon egyszerűnek hangzik, de ha megnézed az embereket és a helyzeteket, akkor nem olyan egyszerű. Sokak esetében ez nem rajtuk múlik.,,

A munka miatt gyorsan elteltek a napok és már azon kaptam magam, hogy a fürdőben kapkodtam eszeveszett tempóban. Jó benyomást akartam kelteni Jimin szülei előtt. Nagyon fontosnak tartottam az első találkozást velük és nem akartam lerontani a képet, amit Jimin felvázolt édesanyjának. Természetes arccal, smink nélkül, fáradtan vágtam bele a délutánba, a munkának hála.
Mikor készül el a vacsi? - gépeltem Jiminnek a laptopomon.
Szerintem máris jöhetsz, anya csak feszült lenne, ha hidegen kellene tálalnia a kaját előtted - kaptam a választ.
Akkor már is indulok - elküdtem az üzenetet, aztán felhúztam egy lapos cipőt, ami illett a fekete ruhámhoz.
- Akkor hajrá! - biztattam magamat a tükör előtt állva.

A Park lakás elé érve még egyszer utoljára megigazítottam a hajamat és a ruhámat, aztán megnyomtam a csengőt. Jimin mintha csak az ajtó előtt állt volna, azonnal feltépte a zárt és beengedett a házba.
- Gyönyörű vagy jagi! - mért végig. Közelebb jött hozzám, majd arcomra nyomott egy puszit, ami segített kissé lenyugtatni hevesen dobogó szívem.
- Ó, hát te lennél Jisoo - állt meg frissen gőzölő sütivel egy hölgy, aki nagyon fiatalosnak tűnt. Azonnal megkedveltem. Mosolyogva köszöntem neki, Jimin bemutatott az édesanyjának, aki sokkal idegesebbnek tűnt nálam. Elvezettek az asztalhoz, ahol egy laptopot bújó férfi várt rám, Jimin édesapja. Illedelmesen bemutatkoztam, majd helyet foglaltunk és záporozni kezdtek a jobbnál jobb kérdések. Kérdeztek a munkámról, hogy mennyire vagyok otthonos a konyhában, még azt is, hogy van-e gyerekem. Természetesen minden kérdésnél lebőgtem. Azt hiszem jobb lett volna, ha felkészülök.
- Fiam te mikor mutatkozol be Jisoo szüleinek? - tette fel Jimin édesapja a kérdést. Mindketten zavarba estünk és nehéz volt elmagyarázni a helyzetem. Nem akartam kiteregetni az egészet, hogy apám milyen volt, ezért csak lerendeztem egy egyszerű válasszal.
- Ők már nem élnek - feleltem Jimin helyett lesütött szemmel.
- Drágám, ne áskálódj Jisoo dolgai között! - szólt Jimin édesanyja a férjére.
- Semmi gond, nem tudhatta - mosolyogtam a nőre.
- Ne haragudj szívem, nem akartunk megbántani - szorította meg a hölgy a kezemet.
- Egyáltalán nem haragszom, ez csak egy egyszerű kérdés volt.
- Boomin! Kérj te is bocsánatot tőle - fordult ismét férjéhez.
- Ne haragudj - mondta ki, de utálatot véltem felfedezni hangjában. - Szerintem nem volt semmi bántó benne, de ha nektek ez ennyire számít - folytatta.
- Kértem, hogy viselkedj normálisan az este, most miért kell ilyennek lenned? - kelt a védelmemre Soo Hyun, Jimin édesanyja.
- Az előbb elmondta, hogy még főzni sem képes. A fiamnak nem ilyen senkit szánok! - ennél a pontnál tört el bennem a mécses. Már ott voltam, hogy felállok az asztaltól, azonban Jiminnek feltűnt a feszengésem és összekulcsolta ujjainkat az asztal alatt. Ekkor új erőre kaptam és képes voltam kiállni magamért.
- Anya nélkül nőttem fel és nem volt lehetőségem, hogy tőle tanuljak. Egy olyan fiúnál kellett élnünk az öcsémmel, akit akkor még alig ismertünk. Én voltam az, aki vigyázott rá és magamra nem volt egy percem sem. Úgyhogy, ha magának ez ennyire számít, hogy én tudjak főzni, akkor hajlandó vagyok keresni egy tanfolyamot, vagy valami, csak ne szakítson el Jimintől. Nem bírnám ki, ha a szüleivel emiatt kellene háborúban élnem - adtam ki magamból minden dühömet. Jimin szája sarkában egy halvány mosolyt véltem felfedezni, aztán más személyre vándoroltak szemeim. Soo Hyun szemeiben könny csillant meg, a nőt látva pedig engem is hasonló érzelmek kerítettek magukba. A férfi elhagyta a helyiséget és csend telepedett a házra.
- Ha tehetek érted valamit, akkor nekem bármikor szólhatsz. Felesleges órákat venned, én is szívesen megtanítalak - ajánlotta fel a segítséget Jimin édesanyja, mikor sikerült a sírást legyőznie.
- Köszönöm, hálás lennék érte - mosolyogtam rá és egy megkönnyebbült levegővétel szakadt ki belőle. Képtelen lettem volna visszautasítani ajánlatát.

- Ne haragudj, hogy így végződött a helyzet! A férjem sokat dolgozik és a napokban stresszes. Régebben sosem volt ilyen - kezdett el So Hyun magyarázkodni a bejárati ajtóban állva, de én félbeszakítottam.
- Megértem teljesen - ragadtam meg kezeit, ő pedig barátiasan borult a nyakamba.
- Büszke vagyok rád fiam, hogy képes voltál egy ilyen lányt keríteni magad mellé - fordult Jimin felé, aki megragadta a kezem. - Örülök, hogy megismerhettelek Jisoo!
- Részemről a szerencse!

Jiminnel az oldalamon sétáltunk haza, azt mondta semmiképpen sem enged el egyedül a sötétben.
- Én is szeretnék bocsánatot kérni, hogy nem készítettelek fel erre az egészre. Reménykedtem abban, hogy visszafogja magát - fejezte ki sajnálatát Chimmie is.
- Semmi gond little Chim, annyira nem is volt szörnyű - böktem meg kötekedően a vállát.
- Kit hívtál te little Chimnek törpe? - támaszkodott rám könyökével.
- Téged te picur - gonoszkodtam tovább vele.
Hátulról átölelt úgy, hogy karjaimat testemhez szorította és képtelen voltam megmozdulni. Szerencse, hogy az utca ki volt halva és még a madár se járt arra.
- Most pedig készülj a kínzásra - nyújtotta ki nyelvét.
- Ne! - kiáltottam el magam, de már késő volt. Bevetette az aduászt és összenyalta az arcomat. Visítva tiltakoztam, de hiába. - Jó, nem vagy pici! Én vagyok az alacsony! Megadom magam - használtam fel utolsó esélyt arra, hogy befejezze és sikeresen leállítottam.
- Igen, te vagy a picúr! - borzolta össze a hajamat, én pedig morcosan hagytam, hogy hazavonszoljon vállán.

- Holnap találkozunk jagi! - ölelt át és fülembe suttogta szavait.
- Alig várom, hogy újra láthassalak!
- De még mindig itt vagyok te butus! - nézett szemeimbe, hogy jól láthassam. Arca lassan közeledni kezdett, én pedig leblokkoltam. Még mindig nem álltam készen arra, hogy most engedjem meg neki, hogy megcsókoljon, akárhogy is vágytam rá. Fejemet elfordítottam és így ajkai messzebb érték bőrömet a számtól. - Jó éjt jagi! - szorított még egyszer utoljára magához. Mikor elvált testem az övétől, úgy éreztem, mintha szívem megállt volna és megszűnt volna előttem a világ. Csak álltam és figyeltem távolodó alakját, míg végül teljesen elvegyült a sötétséggel.

Másnap

- Elmentem! - intettem Yugyeomnak, mikor Jiminnek ajtót nyitottam.
- Na, mi a program mára? - pattantam Jimin ölelésébe.
- Én is ezt akartam kérdezni.
- Szerintem, csak úgy legyünk - adtam az ötletet.
- Szerinted mi most vagyunk? - esett tettetett gondolkodásba.
- Ez egy jó kérdés Jimin oppa! Azt hiszem, hogy igen, de csak mert együtt vagyunk - feleltem.
- Akkor folytassuk a létünket a parkban - húzott maga után az út mentén.
- Igenis! Jó ötlet! - vigyorogtam magamban, mint egy vadalma.

A parkba érve a friss szellő orrom alá sodorta a virágok illatát. Jiminbe kapaszkodva mosolyogva hallgattam a madarak dalolászását, ami az utcai zenészek zenéjével vegyült.
- Mit csimpaszkodsz te kis majom? - kezdte el bökdösni oldalamat, kínomban pedig röhögés szakadt ki belőlem.
- Jó, akkor engedj el! - rántottam ki kezemet ujjai közül és elrohantam tőle. Egy fa mögött bújtam el, ahonnan kukucskálva figyeltem közeledését. Ekkor szúrtam ki valami különöset.
- Hol a jagi? - kezdett el bámészkodni Jimin. Elhaladt többször is a fa előtt, mintha nem tudná, hogy ott bújtam el.
- Pszt! Jimin! - szólítottam meg a fiút és behúztam a fa mögé.
- Nem így kell játszani a bújócskát Jisoo! - szólt rám. Kezemet szájára tapasztottam, hogy hallgasson el.
- Most mindketten el fogunk bújni, előlük - biccentettem fejemmel két járókelő felé.
- Az ott Yugyeom és Jennie? - nézett rájuk tágra nyílt szemekkel. Bólintással jeleztem, hogy jól gondolja. Ekkor haladtak el a búvóhelyünk előtt és Jennie visítva rohant messze Yugyeomtól. Az öcsém csak ráérősen követte a lányt.
- Gyere! - húztam magam után Jimint. - Nyomozás indul!
Nagy nehezen sikerült utolérnünk a gyanúsan viselkedőket. Egy stand előtt álltak, ahol mindenféle plüssállat volt fellógatva és egy asztalon is hevert egy pár. Kis idővel később Jennie egy hatalmas tigrist ölelt magához és Yugyeomot is megszorongatta karjaival.
Visszagondolva a kirándulásunkra eszembe jutott, hogy Yugyeom megígérte Jennienek, hogy vesz majd neki egy tigrist. Ezek szerint most tette csak meg. A bambulásból feléledve el is tűntek orrom elől mindketten
- Jimin! Hová lettek? - kapkodtam szememet jobbról-balra, de hiába. Nyoma veszett a tigris imádó lánynak.
- Fogalmam sincs - nyalogatta jégkrémét a szájában forgatva.
- De miért nem figyeltél!? - ütöttem hasába, amitől görnyedten dőlt a falnak.
- Mert mást néztem!
- Mégis mit?
- A hátsódat! - vágta rá gondolkodás nélkül. Arcom színe pirossá vált. Hátrálni kezdtem, aztán lendületből vágtam rá Jimin seggére.
- Most miért bántasz? - nézett rám szomorúan. Nyelvemet kinyújtva fordultam el és kezdtem el menekülni, mert a megérzéseim azt súgták, hogy jobb ha eltűnök.
- Kim Jisoo! Most elkaplak és halálra csikizlek!
- Ne! - menekültem, ahogy a lábam engedte, de Jimin fürgébb volt nálam és hamar utolért. - Kegyelmet! - borultam le előtte, pedig sejthettem volna, hogy ezt kihasználja és rám veti magát.

Hála Jiminnek, fájó hassal jártam be a parkot mellette.
- Még nem is meséltél az unokatestvéredről. Mit csináltatok? - kérdeztem tőle érdeklődve.
- Nem túl sok mindent, nem úgy sült el a találkozó, ahogy szerettem volna.
- Hogy-hogy?
- Apám őt is kiakasztotta - hajtotta le fejét. - Alig tudok vele beszélni, folyton csak a munka jár a fejében.
- De ezt érted is teszi, csak jót akar neked.
- Jobb lenne, ha elköltöznék onnan.
- Ha szeretnél, akkor nálunk aludhatsz ahányszor csak akarsz - ajánlottam fel neki.
- Akkor, mit szólnál ahhoz, ha ma nem csak a nappalt, de az estét is együtt töltenénk? - adott egy gyengéd puszit az arcomra.
- Megint el akarod foglalni az ágyam? - néztem rá bosszúsan.
- El én! - vigyorgott rám.
- Akkor ott alszol - adtam meg magam.

Az éj leszálltával hazaérkeztünk.
- Megjöttünk! - kiáltottam el magam. Yugyeom kidugta a fejét a szobájából, aztán levetette magát a kanapéra.
- Merre jártatok? - kérdezte az öcsém.
Valaki nem akar lebukni.
- A parkban - feleltem átlagosan.
- Hogy hol? - nyögte ki dadogva.
- Jiminnel sétáltunk a parkban - mondtam neki erősen artikulálva.
- És mit láttatok ott?
- Egy tigrist - vágta rá Jimin. Aztán átdobta a karomat a vállán és elvonszolt a szobámba. A helyiségbe beérve, miután bezártuk az ajtót, hangos nevetésben törtünk ki.
- Láttad az arcát? Nagyon piros lett, főleg mikor válaszoltál neki, hogy tigrist.
- De szerinted van köztük valami? - szólaltam meg, miután fellélegeztem a nevetésből.
- Nem hiszem, csak barátkoznak. Ők nem csináltak ilyet - válaszolta.
- Milyet? - érdeklődtem, de nem volt szükséges, mert egyből bemutatta. Én ágyon feküdtem és figyeltem közeledtét, mígnem rám vetette magát.
- Összemyomsz! - morogtam fülébe.
- Lapos Jisoo - suttogta kacarászva.
- Ha Jisoo kilapul, akkor senki nem lesz, aki ezt teszi veled - böktem meg mellkasát.
- Mit? - hajolt kicsit hátrébb. Megragadtam a kezét és a szívére helyeztem, ami hevesen vert. Miután Jimin megérezte ezt, lemászott rólam és az ágyon elterülve húzott magához. - Ne merj megszökni! - fenyegetett meg.
Eszembe sem volt Park Jimin, bár nem lett volna az az Isten, aki el tudott volna tőled szakítani.

A napok csak teltek, egyre gyorsabban. Én pedig egyre jobban éreztem azt, hogy bajban voltam. Tudtam, hogy annyira beleszerettem egy fiúba, hogy mindent felhagynék érte. Egyre bátrabb lettem és hagytam neki bármit, mert erősebb lett köztünk egy szál, ami a bizalom cérnája volt. Minden estét vele vészeltem át és a karjai között álmodtam szebbnél szebbeket. Már nem rémített meg az, hogy reggel ő volt az első, akit megpillantottam. Nem fájtak a végtagjaim munka után, hála szent kezeinek, amivel minden este kipréselte belőlem a fájdalmat. Az idő múlásával egyre jobban vártam a hétvégét, ami visszahozta azokat a napokat, amik Thaiföldön történtek. Megannyi feledhetetlen pillanat, amiket soha nem töröltem ki fejemből.

- Helló mindenki! - léptek be az utolsó tagok, Lisa és Kook személyében. Természetesen Mikeot sem hagyta otthon.
A házunk megtelt boldogsággal, amit a találkozás váltott ki, ami belőlünk áradt. A lányokat szorosan magamhoz öleltem és mosolyogva ültünk le a padlóra, hogy kezdetét vegye a szakadatlan trécselés.

- Ez így nem lesz jó, hogy mindenki össze-vissza beszél - fogta a fejét Rose. Mindenki ugyanúgy folytatta a mondókáját, én pedig azt sem tudtam, hogy kire figyeljek. Egyik oldalt ment a happy a másik oldalt meg a depi.
- Srácok, egyszerre csak egy! - szólt fel hangosan Yugyeom. Még mindig sikertelen volt a kísérlet, hogy csendet teremtsen. Ekkor vett egy mély levegőt - Srácok! - ordított és mindenki dermedten nézett rá.
- Rám hoztad a szívbajt! - szólt rá Jennie. Az őcsém nem igazán foglalkozott vele, csak örült annak, hogy a feje már nem zsongott a hangoktól.
- Mi lenne, ha egy játékkal beszélnénk meg ezt az egészet? - vetette fel ötletét Gyeomi.
- Lisa! Felelsz vagy mersz? - kezdett azonnal bele Kook.
- Nem pont erre gondoltam, de akkor legyen ez - egyezett bele a megvalósításba Yugi.
- Felelek - választott Lisa.
- Szeretsz? - tette fel a kérdést Kook, ami a szívét leginkább nyomta.
- Nem! - mondta, aztán haladt tovább.
- Rose - fordult hozzá, szája sarkában megjelent egy apró mosoly, ami pimaszságra utalt.
- Várjatok, ne így csináljuk, hanem üveggel - pattant fel Jimin mellőlem, lábai a konyha felé vitték.
- De ezt a kérdést hadd tegyem fel! - kérte, amikor átvette az üveget.
- Tőlem aztán - vont vállat Jimin.
- Rose!
- Ijesztő vagy - húzta maga elé Yugyeomot a lány.
- Felelsz vagy mersz?
- Mivel kérdezni akarsz és ijesztő vagy, ezért inkább merek - tért ki a kérdés elől, amit Lisa annyira izgatottan várt már, hogy feltegyen.
Lisa kissé bepipult és azonnal kattogni kezdtek fejében a kerekek, hogy megszivassa barátnőjét.
- Chae Young!
- Igen?
- Rohanj át a szomszéd házán!
- Hogy mi? Jisoo! Mondd, hogy nem egy zsémbes öregasszony a szomszédod - fordult felém. Kedves Rose, ez most nem nyert.
- Nem szeretnék hazudni. A szomszédunk egy 60-as éveiben járó asszony, aki szereti a padlóra ragasztani a rágógumit és galambokat eszik.
- Mi? Nemár! Lisa könyörülj rajtam! - kúszott a lány elé könyörögve, de ő hajthatatlan volt.

- Csak nekem futkos a hideg a hátamon? - nyitotta ki az ajtót egy rövid kopogás után a kiválasztott lány. A fa nyikorogva engedte be a őt.
- Én már sokat voltam bent, úgyhogy hozzászoktam - mondta Yugyeom. A többiek értetlenül fordultak felé, de egy semleges fej mozdulattal csillapította a többiek kíváncsiságát.
- Hahó! - kiáltott be remegő hanggal Rose. - Jisoo! Ugye nem fognak bent megenni? Mi van, ha egy galambnak néz majd és megsüt vacsorára?
- Annyira még nem rossz a szeme - biztattam, persze csak növekedett a lányban a félelem.
- Na, sicc! - lökte beljebb Lisa a lányt. - Fuss, ahogy csak bírsz! -Rose engedelmeskedett és az emeleti lépcsőkön futva, visító hangját kiengedve teljesítette a feladatát. Természetesen mi szakadtunk a röhögéstől egészen addig, ameddig hallottuk a lányt. Lábainak dobogásával, torkából kiszakadó hangja is elhalt.
- Mi ez a nagy csend? - húzódott Yugyeomhoz közel Jennie.
- Fogalmam sincs - felelte az öcsém és elindult a lépcsőkön felfelé. Ugyanezt tettük és a lépcsőn lépkedve hallgattuk a furcsa hangokat, amik egy szoba falai mögül érkeztek.
- Én oda be nem megyek! - torpant meg Jennie.
- Valaki hajlandó velem jönni? - egyként mentünk az öcsém után, Jennie pedig úgy látta, hogy nagyobb biztonságban lenne mellettünk, mint egyedül. Megragadta Yugyeom ujjait, majd másik kezével belém kapaszkodott, ahol csak tudott. Az ajtó kitárult és lassú léptekkel csoszogtunk be rajta. A fal mentén szekrénysorok húzódtak, semmilyen más bútort nem láttunk azon kívül. Egyenként nyitottuk ki a szekrényeket, sorban haladva és ekkor valami hátulról cirógatni kezdte a rövidnadrágom által fedetlenül hagyott lábam. A vér megfagyott bennem és nem mertem megfordulni.
- Ugye nem csak az én lábam simogatja valami? - néztem kérdőn a többiekre, akik kitágult pupillákkal meredtek maguk elé. Kook tett egy hirtelen mozdulatot és megfordult. Ezt hatalmas ordítás követte, ami csak úgy zengett a szobában.

- Rose most meghalsz! - tápászkodott fel a földről Lisa, aki az ijedtség miatt került a földre. Miután én is megfordultam, az idős hölggyel találtam szembe magam, aki egy botra tűzött ronggyal állt mögöttem és lábamat dörzsölte vele.
- Ti haltatok meg majdnem az ijedtségtől, nem én! - mondta röhögve.
- Ez nem volt vicces! Majdnem összepisiltem magam - jelentette be élményeit Jennie. Én sem éreztem máshogy. Jimin a földön ült, Kook pedig az ijedt patkányát kergette a szobában.
- Jól vagy? - szorította meg Jimin a kezemet.
- Voltam már jobban is! - válaszoltam, talán kicsit ingerülten. - Csak menjünk vissza!
- Már is! - pattant fel a padlóról.

Lassan mindenki visszaszivárgott a házunkba, majd a többiek folytatták a játékot. Felmentem a szobámba, hogy összeszedjek pár cuccot, mert inkább úgy döntöttem, hogy veszek egy hideg zuhanyt. Mikor fordultam volna ki a szobámból, Jiminbe ütköztem.
- Yugyeom azt kérdezi, hogy nem iszol velünk? Kirámolta a hűtőt.
- Nem, most nincs kedvem, fáj a fejem egy kicsit. Inkább lezuhanyzok - mosolyogtam rá. Nem szerettem volna én lenni az, aki elrontja a hangulatot, ezért inkább kivontam magam az ivás alól. - Nem szeretnék hányást látni mindenhol, oké? - néztem fel szemeibe.
- Nyugi, nem lesz baj - adott homlokomra egy puszit.

A zuhany alatt állva hallgattam, ahogyan a többiek hangos nevetésben törnek kis többször is egymás után. Kicsit rossz érzés fogott el, hogy ők buliznak, én pedig egyedül vagyok. Nem sokáig tartott a magányosságom. Lépteket hallottam az ajtó előtt, amikhez később alak is társult.
- Azt a feladatot kaptam, hogy másszak be hozzád a zuhany alá - kezdett el közeledni hozzám Jimin. Azonnal magam köré tekertem egy kendőt, hogy azzal fedjem el testem a fiú elől, aki önkívületi állapotban jött egyre csak közelebb hozzám.
- Jimin! Állj! - kiáltottam, de nem hátrált.
- Jagi, én csak megmártózom picit veled - lépett be mellém, én pedig megpróbáltam kitolni.
- Jimin, kérlek menj ki - lökdöstem továbbra is vállát. Hirtelen elvesztette az egyensúlyát és orral előre bukott. A csempén hatalmasat koppant, aztán vér kezdett szivárogni az orrából, ami a kifolyt vízzel vegyült a földön.
- Úristen! Jimin, jól vagy? - kérdeztem és hátára fordítottam. Nem kelt fel, akárhogy próbálkoztam. - Yugyeom! Valaki! - kiabáltam hangosan, a többiek röhögve nyitottak be.
- Mi van noona? - kérdezte Yugyeom.
- Csak kussolj és hívd a mentőket! - ordítottam, kétségbeesetten. Szememet könnyek lepték el, borzalmasan éreztem magam a tehetetlenségtől. Csak térdeltem mellette és sírtam. - Hol vannak már? - kiáltottam.
- Jisoo, nem lesz baj - ölelt át háturól Rose.
- Már hogy ne lenne? Nem kel fel! - üvöltöttem.
- Az orvosok mindjárt itt lesznek, majd ők tudják mit kell tenni - rontott be Lisa, telefonját zsebébe csúsztatva.
Kis idővel később a házat piros és kék fények lepték el és a bejárati ajtó nekiütődött a falnak. Jennie bevezette az orvosokat és egy asztalra felhelyezve vitték el tőlem Jimint. Rohantam volna utánuk, de eszembe jutott, hogy ruha nélkül nem mehetek.
- Kérlek, valaki menjen Jiminnel! - ordítottam a többiek után.
- Én megyek! - jelentkezett Rose és Jennie is vele ment.
- Vigyázzatok Jiminre! - ordítottam utánuk bőgve. Az orvosok egy ideig ellenkeztek, hogy beülhessenek. Egyfolytában azt hangoztatták, hogy csak a hozzátartozók ülhetnek be a beteghez, de Rose határozottságának hála bepattanhattak hozzá. Homályos látással kerestem meg Jennie és Rose szemét és egy bólintással megköszöntem nekik, hogy ennyire akaratosak voltak. Ahogy az autó elhajtott berohantam a fürdőszobába, hogy magamra szedjem a ruháimat, majd a bejárati ajtóhoz futottam.
- Jisoo! Hívtam neked taxit! - hallottam meg Lisa hangját - Veled megyek!
- Mi is jövünk! - állt mellém az öcsém és Kook. Nem tűntek túl tisztának, de nem tudtam volna megparancsolni nekik, hogy maradjanak, hisz legjobb barátjuk feküdt eszméletlenül az asztalon.

A taxiban ülve gyötört a bűntudat, hogy ez mind miattam történt. Ha hagyom, hogy bent maradjon velem a víz alatt, akkor nem történik ez meg. Nem! Ott kellett volna velük maradnom és játszanom kellett volna tovább azt a hülyeséget.

Kértétek, hogy legyenek hosszabbak a részek, hát itt lenne az első olyan. Innentől hasonló hosszúságúak lesznek várhatók.
Buboretta a gif a tied!

Ma publikáltam egy könyvet, aminek az a címe, hogy Mi lett volna, ha...
Nem egy fanfiction és kpophoz sincs köze, egy verses novella, amit a legjobb barátnőmmel közösen írunk. A borítója alapján az első gondolatotok gondolom az lesz, hogy egy háborús sztori. Ugyan van benne szerepe a harcnak, de inkább az idő és kitartás az, amivel megküzd a két szereplő.