„Ha padlón vagy, szedj fel onnan valamit!"

Füst és por kavarodott fel az épületben, majd azon túl fények világítottak. Youngjae egyik bombája már fel is robbant. A fiú kapkodva rohant hozzánk, majd hadarni kezdte mondanivalóját.
- Fél percünk van, hogy eltűnjünk innen, ha nem akarunk megpörkölődni - kiáltotta Hoseoknak.
Én nem keltem fel a földről, csak feküdtem és azon gondolkoztam, hogy miért ilyen igazságtalan velem az élet.

Csak egy lövés lett volna és eltűnt volna minden bajom. Jiu nem hagyta, hogy megtegyem. A könyökömbe rúgott, így a golyó a fejem helyett a plafont találta el. A bomba olyan erős volt, mintha csak földrengés rázta volna meg az épületet. Azonnal a földre zuhantam, amikor megremegett a talaj alattam.

- Kifelé! - térdelt hátamba Jiu. Nem válaszoltam semmit. Ha már a pisztoly nem ölhetett meg, akkor majd a bomba. - Nem hallottad? Azt mondtam kifelé! - bökte meg hátsómat cipője orrával.
Mikor látta, hogy ez ismét hatástalan, elém sétált és megragadta hajamat. - Ilyen kisfiú nem kell Jisoonak! A helyében szembeköpnélek ilyen helyzetben - kiabálta arcomba. Ekkor már nem bírtam ki, hogy ne tegyek semmit.
Megragadtam karját és erősen megszorítottam.
- Jisoo halott! - ordítottam képébe.
- Te is az leszel, ha itt maradsz! - rángatott fel a földről.
Lehajtottam fejemet és nem hagytam, hogy kivigyen a nemsokára összedőlő helyről.
- Az akarok lenni - mormoltam orrom alá.

Hiszen fáradt voltam. A harc felélte minden energiámat. Fizikailag teljesen halott voltam. Na, és legbelül? Még annál is jobban, hiszen a semmiből éledt fel a remény tüze bennem, ami akár csak kioltódott volna egy vödör víztől. A semmibe lett.

- Ti meg mit csináltok még itt? - jött oda Youngjae hozzánk. - Alig van pár másodpercetek! - kiáltotta, aztán megragadta a karomat.
- Ne! Hagyj itt! - ordítoztam, de hiába. Jiu és Youngjae erősebb volt nálam és könnyedén kirángattak.
Mi hagytuk el utoljára a tákolmányt. Az épület előtt végigpillantottam a maradék csapaton. Minden csapat megjelent ugyan, de minimális létszámmal. A mesterlövészek, a tartalék csapatok, még Kook is abbahagyta az autós őrületet.
- Mi történt? - kérdezte Jin, amikor megpillantotta a mozdulatlan Junt, akit kimentettek az építményből. Fájt a szívem nézni azokat, akik most tudták meg, hogy a vezetőjük feladta a küzdelmet. Ők csak most élték át azt, amit mi az épületben.
- Lelőtték - rágta szája szélét Hoseok. Próbált erős maradni, de aki ismerte az jól látta rajta, hogy mennyire rosszul érintette ez őt is.

Szavával egy időben robbant fel a hely, amiből fekete fűst áradt ki.
- Tűnjünk innen - indult el a földet pásztázva Hoseok. - Kook, gyere ide az autóval és vidd el Jun testét.
Jungkook hallgatott Hoseokra és azonnal tette, amire kérte.
- Te meg mit képzelsz, hogy csak úgy osztogatod a parancsokat? - lökte meg Jin Hoseokot. A legkevésbé sem jött volna jó társak közötti viszály.

A sértett fiú a zsebébe nyúlt és egy cetlit adott át Jinnek.
Jin kiugró szemekkel olvasta végig a papírt, majd idegesen gyűrte össze és dobta a földre.
Jungkook ekkor parkolt le elénk, néhányan pedig megragadták Jun testét, majd az autóba helyezték.
- Te is! - lökött meg hátulról Jiu.
- Mi én is? - fordultam hátra idegesen.
- Szállj be! - kiáltott rám.
Felkaptam a kis papírt a földről, majd eleget tettem Jiu akaratának.
- Kook! Ne hagyd, hogy kinyírja magát Jimin! - kiáltotta Jiu, aztán becsapta a kocsi ajtaját.
- Hogy mi? - kapta felém fejét, de ekkor csak a papírra összpontosítottam.
- Hol van a nővérem? - hajolt előre Yugyeom az ülések között. - Téged kérdeztelek! - bökött meg erősen kezével a nővérét akaró fiú.
Továbbra sem adtam választ. Jisoo csak az emlékeinkben élt, mindvégig. Vízbe fulladt, fel kellett végre fognia mindenkinek.

A papírt sikeresen kisimítottam és elkezdhettem olvasni, miközben Kook elindult az autóval és távolodni kezdtünk a fekete füstbe burkolt létesítménytől.
A papíron csak néhány sor szó állt, amiket Jun írt. Felismertem a kézírását,

Ha egyszer elmegyek, a legjobbra szeretném bízni az embereimet. Hoseok! Ne kelljen benned csalódnom. Vezess mindenkit úgy, ahogyan azt eddig tetted, Jimint fogadd segédednek. Tegyél arról, hogy Taehyung megtudja, hogy én vagyok az apja.

Én, mint segéd? Ezt mégis hogyan gondolta? Nem vagyok képes rá, hiszen még a saját életemet sem vagyok képes élni, nemhogy másokért éljek, ahogyan azt őt tette.
Jun mindig is jól látott mindent. Ha már az egyik célom a füstbe veszett, akkor ezért élnem kell.
Nem szabad meghalnom, hiszen Jun utolsó kérését úgy nem tudnám teljesíteni.

Mikor Taehyungot először láttam Junnal, már akkor tudtam, hogy ő az, akit keresett. Sajnálom, hogy képtelen volt elé állni és elmondani személyesen, hogy ő az, akit már évek óta keresett.

- Jimin! - bökött könyökével hasamba Jungkook. Először nem figyeltem rá, de egymás után többször is szólított a nevemen. Ráemeltem tekintetemet és készen álltam kérdésére.
- Hm?
- Miért mondta Jiu azt, hogy ne hagyjam, hogy kinyírd magad? - kérdezte félénken. Éreztem, hogy a hátul ülők is mocorogni kezdtek. Leginkább Yugyeom, de Lisa is közelebb húzódott.
- Azt hittem megtaláltam Jisoot, de nem ő volt az. Egy másik lány volt rózsaszín parókában - feleltem elszorult torokkal.
Csend telepedett ránk, ekkor pillantottam bele a visszapillantóba. Azt vettem észre, hogy minden egyes kisbusz megállt mögöttünk.
- Kook, mindenki megállt! - szóltam a fiúnak, aki szintén a fékre lépett ekkor.
- Jiu miért szállt ki? - kérdezte, amikor belenézett a visszapillantó tükörbe.
- Hogy mi? - nyitottam ki az ajtót és megpillantottam a közúti lámpák fényében Jiut, aki futásnak eredt. Azon az úton ment, ahonnan eljöttünk.
Ő volt az egyetlen, aki, ha mellettem volt képes voltam lenyugodni. Ő volt a gyógyszerem a bánatomra. Mégis hová futhatott el?

- Jiu! - ordítottam torkom szakadtából, miközben felhúztam a nyúlcipőt. Az autókból mindenki kíváncsian nézett minket, ők sem tudták, hogy mi lelte Jiut.
- Jiu! - kiáltottam újra, de a lány már messze járt, én pedig újra érezni kezdtem a vállamban a fájdalmat, amit a kiszedett golyó hagyott maga után. Nem adhattam fel, utol kellett érnem.
Az épület már szinte teljesen a földig égett, ahol emberek tízei lelték halálukat. Jiut pedig itt vesztettem szem elől.

Írói szemszög

Mikor mindenki elhagyta a robbanástól zengett épületet, Jiu szemei a rogyadozó létesítmény mögé vándoroltak. Egy ház tetejét pillantotta meg, ami felkeltette a figyelmét. Egész végig azon gondolkozott, hogy nézze-e meg, hogy mi van ott, vagy csak szálljon be az autóba és hagyja feltérképezetlenül a helyet. Kíváncsisága addig emésztette belülről, mígnem kiugrott a lassan guruló autóból és visszasietett a házhoz. Ezúttal megkerülte az összedőlt épületet és szembe került a kis házzal, ami felé bátran lépkedett. Pólója alá rejtett fegyverét kikapta nadrágja szorításából és azt szorongatva nyitotta ki az ajtót. A háznak nem volt emelete, egyedül csak földszintje volt, amit csend és üresség jellemzett. Csak néhány bútordarabot látott és sötétítőket az ablakokon. Mikor elhaladt a bútorok mögött, megakadt a szeme egy fogantyún. Azonnal leguggolt, hogy megragadja azt és meglássa, mi is rejtőzik ott. A fogantyú makacsul viselkedett és egy kézzel nem bírta Jiu kinyitni azt. A földre dobta a kezében szorongatott pisztolyt, hogy két kézzel ragadhassa meg a vasmarkolatot.

Sikerült neki feltárnia az ajtót, ami egy pincébe vezetett. Megragadta a hátára erősített fegyvert, amire lámpa volt szerelve és azzal nézett körül odalent. Minden egyes sarkot megvilágított, de nem talált ott semmit. Mivel biztonságosnak ítélte a helyet, ezért lemászott és körültekintett még egyszer. Lentről sokkal nagyobbnak látszott a pince és ruhákat talált a földre taposva. Egy asztalon tálak hevertek, amiben még friss ételmaradék hevert. Mikor megfordult egy ajtót pillantott meg, amit hezitálás nélkül nyitott ki. Miután kinyitotta azt, azonnal belépett rajta.

A másik helyiségbe átlépve egy összekötözött lányt látott meg, aki sebhelyekkel és foltokkal kuporgott egy széken az egyik sarokban. Egy rózsaszín paróka hevert mellette, pont olyan, mint amilyet látott az egyik felvételen. Mivel a helyiségben egy lámpás fényt biztosított, így lekapcsolhatta fegyveréről a világítást.

A lány a földet bámulta és remegve, szaporán vette a levegőt. Nem tudta, hogy ki lépett be az ajtón és nem is szerette volna.

Jiu körülnézett és észrevette, hogy abból a helyiségből is nyílik egy ajtó valahová, ahonnan hangokat hallott. Jobbnak gondolta, ha inkább nem merészkedik be oda.
Odalépkedett a sarokban ücsörgő lányhoz és letérdelt hozzá, hogy jobban felmérhesse arcát.
- Hogy hívnak? - kérdezte suttogva Jiu a lánytól.

Nagyon meglepődött a sebekkel tarkított lány, valószínűleg attól, hogy ismeretlen hang ütötte meg fülét.
A lány félve emelte fejét és egyenesen Jiu szemébe nézett, aki hátrahőkölt azonnal a szemkontaktustól.
- Ki kérdezi? - puhatolózott a fogoly lány.
- Ismerős az a név számodra, hogy Jimin? - tett fel újra egy kérdést Jiu.
A lány hirtelen felegyenesedett és tátogni kezdett. Nem tudta, hogy milyen szavakat formáljon szájával, mit is kellene mondania.
- Te vagy Jisoo? - segített a lánynak Jiu, aki bizonytalanul biccentett fejével. Jiu arcára egy halvány mosoly ült ki, majd kését előkapta bakancsa szárából. A megkötözött lány félve kezdett el kapálózni, aztán pislogva meredt Jiura, amikor az levágta róla a köteleket.
- Köszönöm - forgatta elzsibbadt csuklóját a szabadságra talált lány.
- Elviszlek Jiminhez - ragadta meg karját óvatosan Jiu. Olyan vékony volt karja, hogy könnyen kicsúszott a fogásból.

- Engem is vigyél magaddal! - tárult ki egy ajtó hirtelen. Egy férfi lépett ki rajta, aki nem az a gyengéd és kedves embernek tűnt. Piros haja megegyezett a ruhája színével, ami az őrült kisugárzásához társult.

- Ki ez a piroska? - kérdezte Jiu a lányt.
- Jobb, ha nem ismered meg - kapta válaszul azonnal. Idegesen fújtatott egyet, félt, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy megpróbált elszökni.
- Gyerünk Jisoo, nyugodtan mutass csak be neki - noszogatta a férfi, aki a falnak dőlve várt.

A piros hajú férfi foglya pár pillanatig csak szája szélét rágta, majd Jiura nézett. Szemével akart üzenni a lánynak, próbálta elmagyarázni neki, hogy lője le a férfit. Ez alatt elkezdte röviden bemutatni a Jiu számára idegen embert.
- A sárkányok vezetője, Jiyong... - kezdett bele, de a férfi félbeszakította.
- A G dragont jobban szeretem - nyalta végig szája szélét.
Jisoo erre hangosan felnevetett, aztán folytatta azt, amibe belekezdett.
- G dragon egy bosszú éhes szerencsétlen, akinek a lányát megölte az apám rengeteg évvel ezelőtt, ezért ő felbérelt néhány embert, hogy fogjanak el.
- Ha nem néznél ilyen jól ki, halálodig kínoztalak volna - lépett oda Jisoohoz, akinek ujjai hegyével végigsimított arcélén. - Most, hogy te idetaláltál - nézett Jiura - akár maradhatnál is - kacsintott rá, aztán mellé lépett.
Jiu azonnal a mellkasába vágott, hogy eltávolodjon a közeléből, de azt ez nem rettentette el.
- Van fogalmad arról, hogy kint mi történt? - vetette oda Jiu hirtelen.
- Pár kisfiúval lerohantátok a bandámat? Igen, tudok róla. Egyébként is túl sokan voltunk már, kellett egy kis tisztítás - nyalta meg ujjait.

Jiu és Jisoo egyszerre kezdtek el araszolni az ajtó irányába, amit Jiyong is észrevett. Alig várták, hogy leléphessenek.

- Már is mennétek? De hát még el sem kezdődött a buli - kapott a két lány karja után. Jiu egy mozdulattal lesimította Jisooról Jiyong karjait, aki így könnyen kiszabadult a helyiségből.
Jiyong megpróbálta követni Jisoot, de Jiu harcra készen állt és Jiyong gyomrába térdelt. A férfi hangosan felszisszent és egy pofonnal díjazta Jiu tettét. A lány a fegyvere után kapott, hogy azt használja Jiyong megállításához, de az könnyedén kiütötte kezéből.

Jisoo ezalatt próbált kijutni a csapóajtón, ami 3 méter magasan volt. Akárhogyan próbált felugrani, hogy elkapja a peremét, mindig sikertelenül végződött. Körülnézett a helyiségben és ekkor meghallotta Jiu fájdalommal teli ordítását. Azonnal visszasietett hozzá a másik helyiségbe, ahol látta, hogy az oldalát fogva feküdt a falnak vetett háttal a kiáltozó lány. Jiyong Jiut figyelte, így Jisoo könnyedén ágyékon rúghatta a férfit. G dragon a földre kényszerült, a két lány pedig megragadta az esélyt a menekülésre. Jisoo átvetette Jiu karjait a vállain és így másztak át a csapóajtóig, ahol megállásra kényszerültek.

- Mássz fel az asztalra, onnan könnyedén kijuthatsz - ült le nyöszörögve a földre Jiu.
Jiyong olyan erővel vágta a földhöz a lányt, hogy nagy valószínűséggel bordatörésekkel zárult a harcuk.

- Nem hagylak itt! - kiáltotta hangosan a lány neki és megpróbálta felkaparni a földről.
- Csak menj! Jimint valahol a környéken megtalálod. Húzzatok el innen minél hamarabb - felelte fulladozva Jiu.
- Hívok segítséget - adta meg magát Jisoo és kész lett volna kimászni a résen, amikor Jiyong megjelent a lámpással és Jiu fegyverével a kezében.
Jiyong a lámpást Jisoo fejének vágta, amitől a lány a földre hullott.
- Elegem volt belőletek! - ordította Jiyong a földre kényszerült harcosoknak. A férfi maga elé emelte a fegyvert és már kész lett volna lelőni Jiut - amikor lábak dobogását hallotta meg.

- Elhívtad az idegesítő barátnődet is? - nézett Jiura Jiyong. A csapóajtón beáramló hajnali fények útját elzárta egy test, ami nem sokkal később már lemászott a résen és a fegyver útjába került.
- Nem vagyok sem idegesítő, sem a barátnője - vigyorgott a férfire Jimin. Jiyong meglepődött az érkezésétől és azonnal hátrahőkölt.
Jimin a pisztolyával Jiyong fejére célzott, ám az elkerülte a golyót.
- Te meg ki a fene vagy? - kérdezte a piros hajú a fiútól.

Jimin szemszöge

Mikor hangokat hallottam a föld alól, észrevettem egy kicsin rácsot, ami alatt fényeket pillantottam meg. Körbepillantottam a helyen és ekkor megpillantottam egy alacsony épületet, ami nagyon közel volt a füstölő építményhez. Berohantam a házba Jiu nevét ordítozva, amire csak dübörgést kaptam válaszul. Hallottam, ahogyan a ház alatt harc folyt, ezért azonnal leugrottam oda, hogy segítsek az egyik félnek, aki Jiu volt.

„Nehéz megmondani, mit tartogat a jövő. Az élet mindenkinek szolgál meglepetésekkel. Néha a legborzasztóbb dologból is születhet valami csodálatos."

A nevemet kérdezte a férfi, mire elengedtem egy félmosolyt és válaszoltam neki.
- Park Jimin, a halálod - emeltem fel a pisztolyt ismét, hogy végre lelőhessem, de ekkor halk suttogás zavart meg.
- Ji Ji Jimin... - duruzsolta dadogva egy nagyon ismerős hang. Muszáj voltam követni az irányát. Annyira lágy volt a beszéde és annyira vágytam már arra, hogy halhassam őt. Szemeimmel cikázva kerestem azt, aki nevemet megismételte. Míg én a távolban kerestem, ő közel merészkedett hozzám, egészen a derekamig, amihez könnyezve bújt oda.

Míg én a csillagomra figyeltem, addig más történések is zajlottak a másik oldalt. Hallottam, amint Jiyong kezében megigazítja fegyverét, majd meghúzza a ravaszt és eldördül fegyvere. Biztos voltam abban, hogy ezúttal nem úszom meg, ám nem éreztem fájdalmat. Csak arra lettem figyelmes, hogy egy test nehezedett lábaimra.

Felkaptam a fejemet a férfi irányába, aki a földre küldte angyalomat, ki maga volt a jó akarat. Fegyveremmel most nem kíméltem, nem akartam, hogy egy ilyen mocsok tovább rontsa a Föld levegőjét.
- Dögölj meg! - ordítoztam hangosan, addig lőttem, ameddig a tár engedte.

Egy angyal a földön hevert, akár csak egy ördög is, kinek piros haját annál vörösebb vér áztatta.

Talán angyalomnak még akad életei közül egy felhasználatlan? Adná az ég, hogy kilenc élete legyen, mint egy macskának.