~Jisoo szemszöge

Reggel arra keltem fel, hogy a lányok fel alá járkálnak a szobámban. Nem tudtam túl sokat aludni, mert este meg kellett várnom, hogy mind a hárman lezuhanyozzanak. Inkább kimentem a konyhába, ahová később Jimin is betoppant. Eléggé barátságtalanul viselkedett velem, de nem igazán hatott meg. Lehet, hogy ő is inkább távolságtartó, mint én.

Mikor még 10 perc után sem hagyták, hogy aludjak inkább kinyitottam a szemeimet. Csak annyit láttam, hogy Rosé telefonál és közben a szoba falai között ingázik, a két lány meg utána járkál.
- Miért kell már korán reggel bolondok háza? - tettem fel kérdésem, mire Rosé követői egyszerre fordultak felém és egy hangos "Sssss" kíséretében mutatóujjukat szájuk elé rakták.
Erre én arcomat párnáim közé fúrtam. Amire nem feküdtem rá, azt pedig füleimre fogtam. Mikor abbamaradt a folytonos beszéd, megfordultam és kérdő tekintettel néztem Roséra.
- Csak felháborodott a főnököm, hogy tegnap se voltam bent, holott én szóltam neki, hogy nem tudok menni. Aztán közöltem vele, hogy ma sem szándékozok bemenni. Ő idegesen rám mordult, hogy kinek képzelem magam, hogy ennyi napot kihagyok? Én pedig kiálltam magamért és mondtam, hogy eddig még nem is kértem szabad napot. Ő meg csak úgy kirúgott. Mivel már nem volt a főnököm ezért elmondtam végre a véleményemet róla, mert már kiszakadt belőlem. Aztán meghallotta a lányok hangját, miközben próbáltak lenyugtatni, hogy fejezzem be a veszekedést és azt mondta, hogy én csak azért hiányoznék a munkából, mert velük akarok szórakozni. Majd lerakta a telefont és most itt vagyok - mondta idegesen Rosé, piros fejjel. Nem tudom, hogy volt képes ledarálni az egészet egy szuszra. Biztos titokban búvárkodik oxigén palack nélkül. Tehát most már ő is munka nélküli.
- Úgy is találsz majd másik munkát, könnyen beilleszkedsz mindenhova - biztos voltam abban, hogy holnap már máshol kezdhet majd, mert nagyon könnyen feltalálja magát bárhol. Mindenben az ellentétem, míg én meghúzom magam, ő sorra szerzi a barátokat és ismerkedik.
- Tudom, de akkor sem beszélhet így velem - szóval nem is az a baja, hogy kirúgták, hanem a főnöke magatartása miatt volt ilyen ideges. Mondjuk nem értem, hogy miért ez volt a baja, mert inkább ő beszélt tiszteletlenül, de azt hiszem jobb, ha most neki adok igazat.
- Ne foglalkozz vele, egy rossz emberrel kevesebbet kell elviselned - erre ő levágta magát mellém és vett egy mély levegőt. Azt hiszem kezd lenyugodni.
- Kösz Jisoo - mosolygott rám.
- Szívesen kis piros paradicsom - mondtam. Bár kezdte arca visszakapni eredeti színét, még mindig piros volt.

- Mi szerintem megyünk, mert inkább nem próbálkozunk meg azzal, hogy szabadnapot kérünk. Nem szeretnénk, ha minket is kirúgnának - mondta Lisa, Jennie nevében is. Ha jól tudom, egy irodában dolgoznak, valamilyen vállalat papírjait intézik, szóval titkárnők lehetnek, vagy hasonlók.
- Rendben, megyek kikísérlek titeket - mondta Rosé és felpattant az ágyamról. - Te nem jössz Jisoo?
- De igen - ledobtam magamról a takarót, aztán elindultam utánuk. Annyira siettem, hogy elfelejtettem, hogy az ágyam mellett van két matrac, amin a lányok aludtak. Az egyikbe beleakadt a lábam és egy hatalmasat estem. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy még ezt is össze tudtam hozni. A lányok visszajöttek a puffanásra és hangos nevetésben törtek ki. A kacajra Yugyeom is felfigyelt és beállt a lányok mellé, aztán mikor meglátta, hogy ott fekszek a földön, ő is felnevetett. A fejemet nem ütöttem be, mert azzal a részemmel a mászik szivacsra érkeztem, de a térdem sikeresen bevágtam a parkettába, mert a két matrac szétcsúszott, a lábam pedig úgy gondolta, hogy oda szeretne zuhanni. Ezért is voltam még mindig a földön.
- Ez nem vicces, nagyon beütöttem a térdem - mondtam miközben lassan elkezdtem feltápászkodni. Kis idővel később a nappali lakói is bejöttek a szobámba.
- Miért nyögdécsel a nővéred a matracon kutyapózban? - kérdezte Jimin az öcsémet.
- Állatkertben képzeli magát - felelte Yugyeom, mire felnéztem.
- Nem igaz! Csak elestem ebben a rohadt matracban - fogtam meg a sérülésem okozóját és az ajtóban állók felé dobtam. - Menjetek már a dolgotokra, nincs itt semmi látnivaló!
- Jól van már, ne légy ilyen zabos - mondta Yugyeom, aki először állt tovább és a többiek is elmentek.

Mikor megtapogattam a térdem és megbizonyosodtam arról, hogy nem lett nagyobb baja, felálltam és a lányok után siettem. Bicegtem ugyan, de utolértem őket az ajtóban.
- Sziasztok lányok! - kiáltottam utánuk. Jennie már taxit keresve figyelte az utat, Lisa pedig Rosétól köszönt el egy öleléssel.
- Szia Jisoo! Pihentesd a lábad, nem néz ki túl jól az a barna folt a lábadon - figyelte a lábam, közben szemeit összehúzta. Mivel rövidnadrágban voltam, így tisztán láthatta. A nap is rásütött így én is jobban meg tudtam nézni. Tényleg nem volt szép látvány, de úgysem szándékozom ma kilépni a házból, így nem fogják mások látni.

Roséval visszamentünk a házba, aztán, amikor megláttam a telefonom az asztalon, eszembe jutott Jaebum. Azt mondta, hogy hívjam majd fel, amikor sikerül kijuttatnom Yugyeomot a börtönből. Fogtam a telefonomat és tárcsáztam Jb-t. Eléggé sokáig kellett várnom, hogy felvegye.
- Ki az? - szólt bele köszönés nélkül.
- Neked is szia Jae!
- Ja, te vagy az Jis? Nem tudtam megnézni, hogy ki hív. Olyan álmos vagyok, hogy alig látok. - elfelejtettem, hogy mi keltünk fel korán. Hoppá.
- Bocs, csak mondtad, hogy szóljak majd, ha megszöktettem Yugyeomot.
- Tudok róla, hogy kint van, ahogy a másik kettőről is - mondta, amit kicsit furcsállottam.
- Igen? Mégis ki mondta el? - kérdeztem rá csak úgy.
- Láttam a TV-ben - ó, persze, el is felejtettem, hogy szétkürtölték a hírekben.
- Most akkor hazajöttetek? - kérdeztem kicsit eltérve a témától.
- Egy másik helyen vagyunk, tegnap megnéztük, hogy mi a helyzet ott, ahol elkapták Yugyeomot, de alig tudtunk elosonni onnan, mert a rendőrök ott járőröznek.
- Uhh, vigyázz magadra Jae!
- Engem csak ne félts Jis - igaz is őt tényleg nem kell félteni, simán megold mindent. Gyerekként is folyton ő volt az, akit rajta kaptak minden rosszaságon és mégis megúszta. - Nálatok mi a helyzet?
- Tegnap voltam az egyik fiúval kajáért, de eléggé húzós volt, mert mint máskor is pénz nélkül mentem és ez így már dupla bűn. Mert ugye a börtönőr tudja a nevem, én szöktettem ki három fiút és még most loptam is.
- Ne parázz, úgysem a te neveden van a ház igaz? - Jaebum volt az egyetlen, aki tudta, hogy nem az én nevemen van a ház hanem egy rég elhunyt bácsién mivel tőle vettem meg és egy ideig neki adtam oda a pénzt, hogy fizesse a rezsit. Na meg dolgoztam is neki eleinte, mert kifizetni nem tudtam a házat, csak így tudtam megoldani azt, hogy ne Jaebuméknál kelljen lopnom a napot.
- Igen, még mindig szegény bácsin van, nyugodjék békében! - közben hallottam, ahogy Jae kicsit nevet.
- Yugyeom nem akar kicsit átjönni? Csak el akarom mondani neki, hogy én nem voltam ebben az egészben benne. Tudod, hogy én soha nem akarnék neki ártani, ahogy neked sem.
- Tudom, de ha Jacksonék ott vannak, akkor nem engedem.
- Csak én vagyok, Youngjae és Jinyoung. Jó arcok, ha nincs itt a pitbull.
- A pitbullt Jacksonra értetted?
- Igen, a kis Wang puppyra. Na megkérdezed?
- Meg, de akkor vigyázz rá!
- Testem, lelkem vigyáz rá nyugi Jis!
- Oké, kösz Jae.
- Szívesen, na de még visszafekszem, szia! - mondta álmosan.
- Szia Bumi! -köszöntem el. Hallottam a vonal másik oldaláról még egy halk kuncogást, aztán lerakta.

Mikor felnéztem a telefonomról, egy kíváncsi szempárral találtam szembe magam. Egy ideig még farkasszemet néztem vele, aztán feladtam. Már nem bírtam a vigyorgását tovább, ezért széttártam a karomat egy "Mi van?" fejet vágva.
- Kivel besszéltél? - kérdezte boci szemekkel Rosé.
- Egy gyerekkori barátommal, miért?
- Ó, tehát régebben barátok voltatok. Na és még mindig csak azok vagytok?
- Igen azok vagyunk, olyan nekem mintha a testvérem lenne és nem több - válaszoltam.
- Pedig már fejben megterveztem, hogy kik lesznek a koszorúslányok, hogy hová menjetek nászútra. Még azt is, hogy mikor legyen a nagy buli és, hogy ki ad össze titeket - szakadt ki belőle az egész nagy átéléssel.
- Higgadj le! Nem lesz itt semmilyen esküvő - fogtam meg két kezét. - Vagyis neked lehet - javítottam ki magam. - sőt egészen biztos, hogy neked lesz és akkor minden megszervezhetsz, még lehet a tortád fekete-rózsaszín is. Én megszerzem neked, ha az kell.
- Ó, köszönöm Jisoo! - mondta hatalmas szemekkel Rosé, aztán a kanapén ülő két fiúra nézett. Ki akar velem összeházasodni?
A két fiú megszeppenten egymásra mutatott, én belőlem pedig egy kisebb kacaj szakadt ki.
- Nem tudjátok ti, hogy mit vesztetek - aztán durcásan elbattyogott a szobámba.

Yugyeom végignézte ahogy eltűnik a lány, majd rám nézett.
- Jaebum volt az igaz?
- Aha - válaszoltam.
- Na és mit akart? - kérdezte közelebb lépve hozzám.
- Azt kérdezi, hogy nincs-e kedved átmenni kicsit náluk?
- Nincs kedvem ahhoz a hazug népséghez - mondta az öcsém és közben karba tette kezeit.
- Jae nem az, azt mondta nem lesz ott Jackson, ő csinálta ezt az egészet.
- Na jó, csak azért megyek át mert nem akarok itt rohadni - mondta. - Kook, Jimin ti jöttök?
- Én megyek - mondta Jungkook.
- Én is, nincs kedvem nekem sem itt fetrengeni - mondta Jimin.
- Majd csak délután menjetek, mert még Jaebuméknak korán van.
Megértésüket egy biccentéssel fejezték ki. Yugyeom pedig bement a szobájába.

Én ráérősen levágtam magam a két fiú mellé, akik a tegnap szerzett péksütit rágcsálták és meglestem, hogy mit néznek. Valamilyen sport lehetett, ahol villámgyorsan cikáztak az emberek. Nem igazán értek a sportokhoz. Valami más sokkal jobban érdekelt. A mellettem ülő fiúra emeltem a tekintetem és arcát kezdtem ez tanulmányozni. Állkapcsán eléggé sokáig elidőztem, arcéle dominált az egész felületen. Még krumplit is lehetne vele vágni, de az is lehet, hogy egy embert is fel tudnék darabolni. Gondolataimra akaratom ellenére is felkuncogtam, erre Jimin felém kapta a fejét.
- Nem tudtam, hogy a gyorskorcsolyázás ennyire vicces - ó szóval akkor az ment a TV-ben.
- Pedig nagyon - aztán szám elé raktam a kezem mert a szája úgy mozgott beszéd közben mintha valamit éppen vágna az állával.
- Na és te kuncogó lány mégis honnan ismered Jaebumot? - kérdezte Jimin és Kook is rám nézett, mert kezdte érdekelni a téma.
- Náluk laktunk egy jó ideig - aztán elkaptam tekintetem, mert nem szerettem volna jobban belefolyni. Csak felszakadtak volna a régi sebek.
- Élősködtetek? - nem bírtam visszatartani a szememet elöntő könnyeket.
- Nem volt más választásunk! - nagyon szerettem volna, ha nem kérdezősködik tovább, ezért elhagytam a kanapét és a szobámba vettem az irányt. Hallottam, hogy Kook még mondja neki, hogy "Ezt nem kellett volna." Hát tényleg nem...

Beléptem a szobámba, ahol végignéztem magamon, mivel még nem voltam átöltözve, ezért most ez következik. Szekrényemhez léptem és kikaptam az első ruhadarabokat, amik a kezembe akadtak. Rosé az ágyamon ült és nem is figyelt rám. Amúgy sem tudtam volna most megszólalni, mert egy hatalmas csomó gyűlt össze a torkomban. Kiléptem az ajtón és a nappalin átvágva bementem a fürdőszobába. Nem figyeltem a fiúkra, de éreztem, hogy Jimin engem figyel.

A fürdőben kiengedtem a kitörni akaró vulkánt, aztán megmosakodtam és szemügyre vettem kisírt szemeimet a tükörben. Annyira nem is volt piros, mint ahogy én azt éreztem, hogy ég. Magamra öltöttem a farmeromat és egy pólót. Eléggé melegem lett, úgyhogy a pulóvert csak leemeltem a mosógép tetejéről és átdobtam vállamon. A nagy méretű tükörben megnéztem, hogy festek, hát nem voltam túl elégedett. Nem illettek túlságosan össze a ruhadarabok, de nem érdekelt. Úgysem akarom elhagyni ma a házat, úgyhogy mindegy. Valószínűleg csak a szobámban fogok ücsörögni, talán kijövök majd onnan, ha a fiúk elmentek itthonról. Rosé nem tudom, hogy mit tervez mára, de feltevéseim szerint ő is nemsokára odébb áll.

Nem tudom mennyi időt tölthettem el a csempézett fürdőszoba falai között, de úgy éreztem ideje kimenni. Kinyitottam az ajtót és hátrazökkentem, amikor nem sikerült kilépnem, mert utamat állta valaki. Megpróbáltam kikerülni, de nem sikerült elslisszolnom mellette. Egy erős, izmos kar feszült mellkasomnak és túl erősnek bizonyult az én vékony testemhez.
- Kimehetnék? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben belenéztem abba a szép barna szempárba.
- Nem.