Jisoo szemszöge

- Na akkor most megyünk a Lumphini Parkba! - mondta Lisa és beült Jimin mellé. Nem tudom, hogy most miért változtatott ülés rendet, de nekem mindegy, hogy kivel megyek. A többiek hallva az úti célt beültek a másik taxiba és elindultunk.

Az út alatt Lisa próbált hangulatot teremteni, de nem nagyon sikerült. Jimin nem igazán akart vele beszélni, bár nekem sem volt sok kedvem. Mióta Taehyunggal beszéltem, azóta nagyon furán viselkedik, de nem értem, hogy miért. Tae elmondta, hogy szeretne valamikor találkozni még velem, mielőtt hazamennénk. Elutasítottam, mert szerintem úgysem működne ez az egész, a távolság miatt. Na meg azt sem érdemelné meg, hogy át kelljen velem szenvednie a napokat, mert ha hozzám érne, már akkor összerezzennék és gondolom Tae nem az a személyestér tisztelő fiú.
- Na mi az fiatalok? Elvitte a cica a nyelvetek, vagy harag van? - kérdezte tőlünk Lisa. Jimin csak egy nagyot sóhajtott, ezzel letudva a tőle várt választ.
- Fáradt vagyok - feleltem átlagos visszajelzést adva.
- Ennyire lassú felfogású az a gyerek? - kérdezte halkan Jimin, nem hiszem, hogy tőlem akarta megtudni, mert az ablak felé fordulva mormolta az orra alatt. Így hát nem is válaszoltam meg.
- Ejnye! - ez volt, ami utoljára elhangzott az autóban és ez sem az én számból távozott, vagy a Jiminéből. Lisa abbahagyta a próbálkozást, hogy kibékítsen minket, bár még én sem tudtam, hogy feszültség van köztem és a fiú között. Ő haragszik Taehyung miatt, holott egyszer találkoztam csak vele és akkor sem beszéltünk pár szónál többet.

Jiminnel olyan különleges érzés lenni, nem olyan, mint más emberrel. Az igaz, hogy néha nyomulós, ami lehet csak nekem az, de akkor is szeretek vele lenni. Habár, ez a hajó már elúszott. Jimin úgy érzem feladta és lehet jogosan. Megértem, ha nem próbálkozik tovább azért, hogy ne legyek antiszoc. Én sem tennék máshogy a helyében.

A város központjához közeledve egyre lassabban haladtunk, a forgalom miatt. Unottan néztem hátra, ahol megláttam a másik taxit, amiben a többiek ültek. Vajon abban az autóban is ilyen nyomott a hangulat? Ez hülye gondolat volt, Jungkook mellett nem lehet unatkozni. Ezután éreztem, hogy sávot váltunk, de nem mentünk tovább. Megérkeztünk a parkba.

Az ég már sötétségbe borult, a madarak nem csicseregtek, hanem nyugovóra tértek. A lámpák fénye bevilágította az egész zöld részt. A park mögötti úton villódzva haladtak el az autók. A járdák nem voltak olyan zsúfoltak, mint reggel, amikor először gurultunk el ezen a szakaszon. Csak egy két járókelő suhant el mellettünk, akik jókedvűen vetették bele magukat az estébe. Rajtam kívül mindenki olyan boldog volt, hogy barátai vannak, csak én nem tudok mosolyogva nézni rájuk. Mert csak az jár a fejemben, hogy vajon mikor lesz az, amikor összetörik a szívem.

- Még mielőtt körülnéznétek, szeretnék mutatni egy helyet - mondta hangosan, hogy azok is hallják, akik most pattantak ki a taxiból. - Na haladjunk! - indult el az út másik oldalára és kacsintott alig láthatóan egyet a mögöttem lévő lányokra. Jimin fáradtan túrt a hajába és kisimította homlokából az összes tincset. Hirtelen az a gondolat ütötte meg a fejem, hogy milyen jó is lenne, egyszer nekem hozzáérni ahhoz a sejmes szálakhoz, úgy, ahogy azt ő tette, de hamar elhessegettem a gondolatot. Vége, nem lesz ilyen úgysem. De akkor miért kezdett bele? Azért, hogy azt érezzem, hogy szükségem van rá? Akkor gratulálok mert sikerült! Alig ismerem ezt az isteni teremtést, mégis már most hiányzik, pedig ma még a kezeit is érezhettem magam körül.

Lisa bevezetett minket egy nagyon magas házba, a liftet választva utaztunk a tetejére. Yugyeom és Kook lent maradtak, azzal az indokkal, hogy nem férnének be hozzánk. Egyébként volt még hely, nem is kevés. Mikor elérkeztünk az utolsó szintre, egy lépcsősoron lépdeltünk tovább, aminek a tetején volt egy kis zár. Lisa kinyitotta és hirtelen elénk tárult a csillagos ég. A ház pereméhez sétálva lenéztem a parkra és gyönyörű látvány tárult elém. A terület csodálásában Yugyeom és Jungkook zavartak meg.
- Majd hívj akkor Lisa, ha nyissuk ki! - kiáltotta Kook. A lányra pillantottam, aki bólintott, majd futásnak eredt húzva maga után Jenniet és Roset. Egy teraszhoz igyekeztek, ahová belépve magukra fordították a kulcsot, ezzel kizárva engem. Rose szívet formált kezével és mintha fotózni akarna, elkezdte forgatni kezeit. Későn vettem észre, hogy nem csak engem akart bemérni a kezével, hanem a mögöttem álló Jimint is. Jennie ujjaival hívogatóan kezdett el integetni, de nem nekem. A fiúnak telefonját mutatta, amin a jegyzetek voltak megnyitva, de azt nem láttam az üvegen keresztül, hogy mi volt ott. Jimin mikor elolvasta a szöveget mosolyogva bólintott és elindult vissza mellém. Megállt a peremen és a messzeséget kémlelve kezdett el beszélni.

- Azt akarják, hogy beszéljünk - felelte halkan, de érthetően. Közben jólesően felnevetett.
- Na és miről? - léptem közelebb hozzá.
- Ez egy jó kérdés. - Vigyorodott el.
- Szerinted ha eljátszanánk, hogy beszélünk, akkor kinyitnák a csapóajtót? - kérdeztem félve tőle.
- Én nem csak el akarom játszani - válaszolta komolyan és rám nézett gyönyörű, csillogó szemeivel. Kicsit ideges lettem hangvétele miatt. Kicsit? Borzalmasan. Szívem felugrott a torkomba és azt hittem megfulladok. Nem bírtam volna, hogy ezt folytassuk tovább, ezért megforgattam az agyamban dolgozó fogaskerekeket, hogy kiötöljem hogyan kellene eltérnem ettől az egyre kínosabbá váló helyzettől.
- Hallottam, amit a taxiban kérdeztél - tértem kicsit el a témától. Fülemmel észleltem, ahogy nyelt egyet, aztán lekuporodott a földre.
- Azt nem úgy akartam mondani - kezdett bele a magyarázkodásba és arcát két keze közé szorította.
- Ne! Nem kell elkezdened mentegetőzni! Tudom. Egyébként Taehyung csak találkozni akart - itt abbahagytam, mert Jimin egy hatalmas sóhajt engedett ki magából. - De nemet mondtam - fejeztem be, hogy felrobbanni készülő szívét lenyugtassam. Jimin rám nézett és mosolyogva ütögette meg maga mellett a földet. Leültem a felkínált helyre, ha már olyan üres volt a placc. Hűvös volt az idő, lábaimat semmi nem takarta, de mégsem fáztam. Talán a fiú testéből áradó hőáradatnak köszönhetem, hogy nem vacogok, de az is lehet, hogy azért izzad a tenyerem mert izgulok.
- Az én jagim! - Húzott közel magához. Lehelete súrolta nyakam és majdnem kirántottam magam karjai közül, de nem tettem. Nem félek tőle, tudom, hogy nem fog bántani, csak a gondolataim játszanak velem. De miért jutott eszembe olyan, hogy kiszívja a nyakam vámpírként, aztán ledobja testem az autók közé, hogy a földbe döngölhessenek? Nyughass Jisoo és vedd kezedbe az irányítást!
- Csak nem féltékeny volt valaki? - néztem rá meglepődött tekintettel. Megpróbáltam cukkolni, hogy ne csak nekem kelljen feszengenem.
- Csak nem bírom azt a fiút - válaszolt gondolkodás nélkül, de én éreztem, hogy hazudik. Észrevehette, hogy nem hiszek neki, mert hátradőlve kezdett el nevetni saját magán.
- De nem is ismered! - tagadtam azonnal. Közben visszahúztam karjánál fogva, de eléggé közel rántottam magamhoz. A legrövidebb utat választottam, hogy kitérjek ajkai elől, ami nem volt más, mint az, hogy lehajtottam a fejem.
- Nem is szeretném - suttogta halkan fülemhez hajolva. Miért akarja felgyújtani a lelkem? Már a láva közeledik a szívemhez és mindjárt felrobbanok. Remélem ezt itt befejezi, vagy kicsit csipkedi magát és továbbhaladunk. Hogy mi? Én tényleg ezt szeretném?
- Na és a szöuli lányok? - tértem ki az ő magánéletére, hogy gondolatmenetem is megtörjem, mert egyre furább dolgok születnek meg a kobakomban.
- Hogy kik? - nézett rám értetlen tekintettel. Tudta jól, hogy miért kérdeztem rá, hisz már volt erről szó. Nem szállok bele ebbe a játékba Jiminie, ne is álmodj róla. Higgadtan kellett válaszolnom, hogy ne érezhesse magát annyira magasan.
- A Park Jimin imádó lotyók. - Közben kidüllesztettem szemeimet és próbáltam cuki arcot vágni, mintha egy lennék közülük és épp próbálnék vágyat ébreszteni benne.
- Csak egy ilyet ismerek és az itt ül mellettem. - Lökött meg vállával kicsit. Azonnal pírba borult arcom, még szerencse, hogy sötét volt.
- Te most lelotyóztál? - Pattantam fel mellőle és hátrébb álltam hátat fordítva, hogy arcomat rendbe szedhessem. Nem szabad vigyorogni! Csak természetesen!
- Csak a Jimin imádó illik rád, de na ülj már ide vissza! Kihűl a helyed! - próbált visszacsábítani. Nem sok kellett már ahhoz, hogy megnyerje a játszmát.
- Rizses fiú! Velem ne játssz! - Emeltem feljebb a hangom és ölbe tett kézzel álltam megsemmisítő tekintetét.
- Nem játszok! - tagadta le azonnal. Kim Jisoo - szólított meg - lenne kedved itt tölteni mellettem az első randinkat? - kérdezte, nekem pedig leesett az állam. Az előbb még majdnem veszekedésbe torkollott a beszélgetésünk, most meg hirtelen átváltott. Nekem lőttek, ez nem lehet igaz. Velem nem történhet ilyen, biztos csak rosszul hallottam.
- Tessék? - kérdeztem rá, hogy megbizonyosodjak arról, hogy csak félre értettem.
- Randiznál velem itt a tetőn? - tette fel újra a kérdést. Valahogyan elkapott egy erő áradat és arra sarkallt, hogy elfogadjam a meghívást. Vége van, feladom. Ő nyert. Cseszd meg, hogy ennyire értesz mindenhez.
- Ha már mást úgysem lehet itt. - Telepedtem le mellé, de nem annyira közel, mint az először. - Egyéb kérdés? - néztem rá komolyan, de majdnem kibukott belőlem egy hatalmas kacaj, ahogy próbáltam uralni érzelmeimet.
- Lenne még egy - nézett rám és közelebb csusszant hozzám. Sőt, minden egyes millimétert beborított hátsójával közöttünk. Aztán szóra nyitotta száját és szavakat formált vele. - Lennél az egyetlen? - kérdezte olyan komolyan, mintha ezen a kérdésen múlna élete.
- Az egyetlen mi? - kértem hogy pontosítson. Nem lenne túl szerencsés, ha másra válaszolnék. Eléggé megszívnám akkor.
- Az egyetlen szöuli jagim. - Mikor kimondta ezt, újra átjárt az az érzés, mint amikor először ölelt át. Az az eufória kerített be, ami már akkor is lappangott legbelül, de csak most hálózott be teljesen. Én pedig hagytam és őszintén mosolyogva néztem az égre. Pár percig lógva hagytam Jimint, pedig alig vártam, hogy kimondhassam a válaszom. Számoltam az égen a csillagokat és néztem, hogy mennyire ragyognak. Annyira, mint én mióta megkérdezte tőlem Jimin, hogy lennék-e a barátnője. Igen , dekódolva ez volt a kérdése.
- Igen, oppa - feleltem nevetve és még mindig az eget bámultam. Nem voltam képes kíváncsi szemeibe nézni. Ahhoz gyenge vagyok.
- Ejnye jagi, legalább a szemembe nézhetnél, amikor egy ilyen fontos kérdésre adsz választ. - Ragadta meg kezeimet és a szabadon maradt hüvelykujjaival simogatni kezdte óvatosan kézfejemet. Bőrömre vibrálóan, lelkemre bátorítóan hatott tette.
- Leszek az a szöuli lány, aki imád - mondtam már rá nézve. A magabiztosság, ami nagy lendülettel szakadt belém, így formálódott szavakká. Üdv itt hatalmas erő és maradj sokáig.
- Még mindig nem néztél a szemembe - húzódott még közelebb hozzám. Hogy ennek semmi sem jó! Ne húzz fel!
- Park Jimin hányszor válaszoljak még? - kérdeztem felháborodva, de nem volt időm a további kérdéseket feltenni, mert megfogta arcomat én pedig ledermedtem. Még nem voltam erre kész. Tudtam előre, hogy mi következik és teljesen leblokkoltam. Jimin arca egyre csak közeledett én pedig így lettem egyre inkább elkábulva. Mintha csak egy drog okozta hipnózis támadott volna meg. Aztán a csók helyett csak nyakamba borult és egy puszit adott bőrömre, ami alatt hevesen lüktetett a bennem dolgozó vágy.
- Ne aggódj, ameddig te nem akarod, addig nem is kapod meg - suttogta fülembe. Jól érezte, hogy leblokkoltam és megmentett a teljes apokalipszistől.
- Köszönöm - hálálkodtam neki. Szemei reflektorként villantak fel, amikor elemelte fejét vállamtól. Már a sötét ellenére is tudtam, hogy mi foroghat le benne legbelül. Hasonló lehet neki is ez a helyzet, mint nekem, de ő még hevesebben akarna nekem esni. De nem teszi, mert van annál fontosabb is most, hogy lekapjon. Mégpedig az, hogy elnyerje bizalmam és ezzel megmutassa, hogy felesleges félnem az emberektől.
- Ez semmiség - vigyorgott pimaszul.
- Nem az előbbit, hanem mindent. Azt, hogy te vagy nekem. - Adtam neki én is egy puszit, ha már ő is így osztogatja. Ahogy számmal megérintettem erős állkapcsát, beleraktam minden érzelmem.
- És még leszek is egy darabig. - Simogatta hátamat. Nem akartam, hogy ez véget érjen. Pedig nem történt ezután már semmi komoly, csak ültünk a hideg kövön, Jimin pedig nem vette le rólam a kezét. Egyfolytában csak simogatott, én pedig hagytam. Sőt, akartam, hogy ezt csinálja. Nem féltem tapintásától, egyedül csak a hátam adta meg magát és libabőrbe borult. Azt sem vettem észre, hogy csak úgy lelógatjuk a lábainkat több méter magasból. Tériszonyom van, de egyszerűen nem féltem, csak néztünk magunk elé. Egyszer sem jutott eszembe az, hogy milyen lesz, ha őt elveszítem. Bíztam benne és nem gondoltam arra, hogy el fog hagyni, nekem pedig minden este miatta kell majd könnyekkel telt szemmel virrasztanom reggelig. Ő Park Jimin, nem pedig más, ő az én angyalom és lelkem védelmezője. Már tudom, hogy miért voltam ennyire ember utáló. Kellett valaki, aki megérteti velem, hogy nem mindenki egyforma. Nem olyanok, mint az apám volt. Köszönöm rizses fiú!

- Azért el ne aludj Jis! - fordult felém Jimin.
- Igyekszem, de olyan szépen dudorászol. Nem szeretnél énekelni valamit? - kérdeztem tőle izgatottan. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy milyen lehet a hangja. Habár ezt nem nehéz kitalálni.
- Ilyet még sosem kért tőlem egy lány sem, de ha szeretnéd, akkor lehet róla szó. - Pattant fel mellőlem.
- Én nem más lány vagyok, hanem Jisoo és nem szeretnél elfelejteni minden más nőt? Épp próbálom kialakítani a bizalmamat feléd - mordultam rá összehúzott szemöldökkel.
- Igazad van, ezért is éneklek most neked és nem másoknak - felelte pimasz mosollyal szája sarkában. Nekem pedig előjött a szokásossá vált szemmozgásom. - Tudtam, hogy ezt fogod csinálni. Mindig ugyanúgy csinálod, balról jobbra pörgeted a szemed - nevetett ki aranyosan. A sötét ellenére is tudta, hogy mit csináltam. Honnan tud ennyi mindent rólam?
- Mi? Nem is! Na de hadd halljam a kornyikálásod! - Álltam meg vele szembe.
- Máris! De mi is legyen az? - Esett gondolkodásba. Aztán belekezdett, én pedig azt hittem ott ájulok el. Egyszerűen gyönyörű hangja volt és, amikor magához hívott a korláthoz és a fülembe kezdte el énekelni, átléptem egy másik dimenzióba.

"Love me now
Touch me now,,

Teljesen magába szippantott ez a túlvilág és én szerettem. Nem akartam elhagyni, mert olyan csodálatos és gondtalan volt minden. Csak ketten voltunk ott, mint Ádám és Éva.

"Just let me love you,,

De mint mindennek, ennek is be kell fejeződnie egyszer.

- Úristen nem hiszem el, hogy sikerült! - Pattogott felénk egyszerre három lány én pedig azt hittem, hogy a fejem a betonon fog megpihenni, amikor a korlátnak lökve ugrottak rám és Jiminre.
- Ezért még számolunk Lisa Manoban! - emeltem fel fenyegetően az ujjam, amikor hátrébb tántorodott végre.
- Miért pont velem? Ez a két bogár is benne volt, az öcsédről és Kookról nem is beszélve - próbált védekezni.
- De ők gondolom nem tudtak erről a helyről - fogtam ki rajta. Honnan is tudhatnának róla.
- Ez igaz. A nagyapámnak volt az irodája itt, de mióta meghalt, senki sem vette meg, így ez itt maradt az ilyen esetekre - kezdett bele a beszámolójába.
- Már mással is megcsináltad ezt? - kérdezte Jimin, aki még mindig nem eresztette el a derekamat.
- Nem, ti vagytok az első, de egészen biztos, hogy nem utolsók - mondta kacsintva, amit a hold fénye miatt láthattam.
- Szerintem indíts egy ügynökséget és hozz itt össze mindenkit - tanácsoltam neki nevetve.
- Nem rossz ötlet - díjazta ötletem.
- Állj! - kiáltott közbe Jennie - Azt mondtad hozz itt össze mindenkit? Tehát ti most akkor? - kezdte összerakni a dolgokat. Szép volt Jisoo, na ebből mássz ki! Idegesen kezdtem el hajamat csavargatni, de nem lett volna rá szükség, mert volt mellettem valaki, aki mindenre képes.
- Igen, ő az én jagim már hivatalosan is - puszilt hajamba, hogy most már nem kell ötletelnem a válaszon.
- Ááá úgy örülök, lépett ki a háttérből Rose visongva - mi pedig egyszerre nevettünk fel.

- Nem kellene szólni a két fiúnak? Kiunják az életüket - jutott eszébe Jenninek, hogy ők is itt vannak valahol.
- De, igazad van. - Tárcsázta máris Lisa Kookot. Pár perccel később már nyílt is az ajtó, mi pedig lejöhettünk végre. Én még a járdán állva is úgy éreztem, mintha a magasban lennék. De nem testben, hanem lélekben. Valahol a felhőkön feküdhettem és Jimin hasára hajtva a fejem és hallgattam, ahogyan angyali hangját kiengedi és túlrepít az univerzumon át is.

- Szóval összehoztad tényleg - lépett a kezemet fogó fiúhoz Yugyeom.
- Úgy tűnik - válaszolt neki egyszerűen, összekulcsolt ujjainkat felemelve bizonyítékul.
- De aztán nehogy megbántsd, mert az arcod nem lesz már ilyen többé - kelt a védelmemre öcsém. Nagyon furcsa volt ez tőle, de jól esett a törődése.
- Előbb okozok magamnak fájdalmat, mint neki - nyugtatta meg az anyatigrist.

Csak tartsd be a szavad Park Jimin, ha nem szeretnél ismét összetörve látni.

★Nihao★
Itt is lenne az új rész, amihez egy videót csináltam nektek.
Ezzel szeretném megköszönni azt, hogy folyamatosan olvastok, bátorítotok és segítetek tanácsokkal, véleményekkel, hogy jobb íróvá váljak. Hatalmas köszönet Buboretta , hogy áttanulmányzod mindig az írásom és VictoryArmy, a videó utolsó képének megszerkesztéséért❤. Sokat készültem erre a részre, a videóval nagyon sokáig vesződtem. Igaz, hogy nem lett olyan szuper, mint amilyet akartam, de most először próbáltam ki magam ilyen téren. Azt hittem, hogy nagyon hamar összerakom majd az egészet, de nem. Sokkal több időbe telt, megvágni a videókat, a zenét, a videókból gifet csinálni és még azt is lelassítani, felgyorsítani, aztán időzíteni a zenéhez. Huuh még így visszagondolva is elfáradtam. Biztos, hogy nem ez volt az utolsó, hogy csináltam ilyet, majd hozok még a történethez is, de az már jobb minőségű lesz. Ha bármi észrevételetek van a videóval, vagy a résszel kapcsolatban, szívesen fogadom kommentben, mint mindig. Na további szép napot!❤

Ácsiii most láttam meg, hogy túlléptük az 1000 szavazatot. Hogyan voltatok erre képesek?😱
Mondjuk az én unikornis olvasóimnak semmi sem lehetetlen. Megsiratjátok a szivárvány anyátokat(engem). Köszönöm mindenkinek😭!

Most megint hozzáteszek még valamit. Épp most a rész publikálásakor vettem észre, hogy a listázás mennyire megugrott. 57. ez a sztori az ff. kategóriában😍