~~~Hyun szemszöge~~~

A főnököm irodájában vagyok jelen pillanat. Vannak itt még szép számmal, de mindegy...

-Khm... Park Hyun Seo kisasszony! Van egy új rendőrünk, akit körbe kéne vezetnie ebben az épületben és a börtönben is.- néz rám Hoon.

-De miért én?! Direkt vannak erre a feladatra mások! Nekem tömérdek munkám van még!- tárom szét karjaimat.

-Tudom, hogy mennyit gubbaszt az irodájában! Ideje kimozdulni és úgy megfigyelni a dolgokat, mint a többi nyomozó! Kim Seokjin, ezt fogja megértetni magával! A következő esetnél ő lesz a társa. Kint várni fogja! Haladjon!- legyint.

-Értettem.- hajolok meg, majd kilépdelek onnan.

Kint tényleg ott állt egy igen helyes és formás ember. Aranyos mosolyt küldött felém, majd meghajolt.

-Kim Seokjin vagyok! Örülök a találkozásnak Park Hyun Seo!

-Én is. Nos erre gyere!- intek, s elkezdem magyarázni, mi hol van és kinek az irodája van ott.

~~~Seokjin nézete~~~

-Ez az én irodám. Szerintem ide ne nézzünk be, mert nagyon nagy a kupi!- mosolyodik el.

-Nem hinném!- veszek fel egy sunyi vigyort, majd belököm az ajtón.

-Hova lett a sok iratom?- sikkant fel.

-Elintéztem azokat. Te eggyel  annyira el voltál foglalva, hogy én közben elhordtam a többit!- kuncogok.

-De... De...- vizsgálja az asztalát.

-Nos... Maradt még egy papír!- nyújtom át neki.

-Na ne... Park Jihyun? Kirabolt egy kisboltot...- olvassa fel az információkat sápadtan.

-Mi a gond? A testvéred?- kérdezem.

-Nem. Nekem nincs testvérem! Ő Park Jimin öccse.- lengeti meg az iratot.

-Oh... De el kell kapnunk!- rántom meg a vállam.

-Tudom, tudom. Csak meglepett.- rázza a fejét, majd kisiet az irodából.

-De ilyen miniszoknyában akarod elkapni?- állítom meg a vállánál fogva.

-Umm... Mindjárt jövök!- siet el. Most akkor maradjak itt? Ugye?

-Itt is vagyok!- jelenik meg 10 perc múlva.

-Nos... Indulhatunk?- mosolygok rá.

-Aham!- bólint, majd nagy lendülettel megiramodik.

Beszállunk a kocsiba, s én a volán mögé, ő pedig az anyósülésre ült. Elindítottam az autót, és a parkolóból "kicsit" gyorsan vezettem ki. A nő mellettem felsikkantott, amint bevettem egy nagy kanyart, s a kocsi picit megdőlt.

-Ember! Lassíts! Azt azt tudjuk pontosan hol lehet!- fordul felém ijedten.

-Park Jihyun jelenleg Szöul legelhagyatottabb gyárjában van. Kint a külvárosban. Egy nő jelentette most be. Nem mert bemenni, de annyira nem volt lesokkolva, hogy ne tudjon minket felhívni! Siessenek!- szólal meg a rádióm.

-Értettük!- mondjuk egyszerre Hyun-nal.

Bekapcsoltam a szirénát, s beletapostam a gázba. Így hamar a helyszínre értünk, majd leállítva a motort, pattantunk ki a kocsiból. A nő nagy lendülettel indult el, a kezében szorongatva a bilincset. Ökle meg-meg remegett az erős szorítástól, és szeme tikkelni kezdett. Feltépte a gyár rossz hátsóajtaját, majd belépett. Én is követtem, ezzel orromba kúszott az épület dohos szaga. Utálom az ilyen helyeket!

-Biztosan ezt szeretnéd elvinni?- szólal meg valaki.

-Igen!- válaszol.

-Osonjunk be oda!- súgom Hyun-nak.

-Nem vagyok hülye!- mordul fel.

-Nem is azért mondtam, hogy lehülyézzelek, csak gondoltam megosztom veled az elméletem.- sóhajtok.

-Hallottad?- szólal meg az első hang.

-Mit?- kérdez a másik.

Lassan a közelükbe merészkedtünk, mikor már meg is pillantottuk őket, nem csak az a két férfi volt ott. Egy véres kislány is, büszkén kihúzva magát, állt ott.

-Baszki!- nyílik tágra Hyun szeme.

-Mi az?- vágog értetlen fejet.

-RENDŐRSÉG! FEL A KEZEKET!!!- üvölt fel a mellettem álló nő.

-FUSS LEILA!!!- kiált fel Jihyun.

-Nem! Szembe szállok velük! Ti meneküljetek!- fogja meg a konyhakést a kislány.

-Leila! Addig fuss amíg szépen kérlek!- mondja a díler.

-Nem!!!- szalad felénk az apró lábaival.

Hyun elkapta, s kicsavarta a kezéből a kést, majd felvette.

-Én szóltam, hogy menekülj!- rántja meg a vállát Jihyun.

-Engedj el te vadállat!- visít a kislány.

-Jin!!! -fordul felém.

-Intézkedem!- iramodok a két bűnös után.

Az ajtóban a dílert elkaptam, de Jihyun megszökött. Lebilincseltem a férfit, és toppantva egyet vezettem Hyun mellé.

-A Park testvér megszökött!- fújtatok.

-Nem gond. Következőleg elkapjuk!- biccent.

A férfit a hátsó ülésre ültettük, a kislány pedig a társam ölében maradt. Beültem a volán mögé, makd beindítottam a motort. Nagy sebességgel indultunk vissza a rendőrségre, mikor megszólalt a rádióm.

-Kim Seokjin és Park Hyun Seo! Jihyun feladta magát itt, a kapitányságnál. Elmondja hol van a kisboltból szerzett pénze, de van egy feltétele...- hallgat el Mr. Kim.

-Mi lenne az uram?- kérdezi Hyun.

-Veled és a testvérével szeretne találkozni! Testőrök nélkül!- válaszol a főnököm.

-Oh.. Ömm... Rendben. Sietünk!- egyezik bele a társam zavarodottan.

-Biztos vagy te ebben?- nézek rá aggódva.

-Igen. Leila! Te pedig találkozol az Unnie-dal!- vigyorog a kislányra.

-Ki? Mi? Miért?- sápad le.

-Nayeon vár rád!- kuncog Hyun.

-Rád pedig Jihyun! De ne aggódj! Készenlétben állok majd! A kamerák mindent venni fognak!- teszem a kezem a combjára, majd megszorítom.

-Na ez váratlan volt!- mered a kezemre.

-Barári gesztus!- rántok vállat. -Amúgy megjöttünk!- állítom le a motort, s szállok ki. Kirángattam a kelletlenül nyüszögő dílert, majd elkezdtem befelé vezetni. Remélem Hyun-nak nem fog semmi baja esni! Aggódom érte...