[Sam szemszöge]

Nem tudtam kire voltam mérgesebb ahogy az utcán sétáltam. Mérges voltam Elijahra, amiért úgy beszélt Nikkel ahogy. Klausra azért voltam mérges, mert megjelent azokkal a nőkkel. Levettem a cipőmet, hogy gyorsabb legyek. Fújtattam és nem irányítottam a szemem. Tudtam, hogy végig ezüstszínben ragyogott, de ez nem is érdekelt. Próbáltam koncentrálni, hogy ne változzak át. Nem akartam tönkre tenni a gyönyörű ruhámat, ahogy Bekah ajándékát sem akartam tönkre tenni. Mély levegőket vettem, hogy megnyugodjak. Sóhajtva dőltem egy falnak, hogy összeszedjem mielőtt haza megyek. A táskámat, benne a telefonommal otthagytam idegességemben. Lépteket hallottam, mire felkaptam a fejem. Morogva néztem a sikátor irányába. Az illető felemelte mindkét kezét, ahogy a fény felé lépett, hogy lássam ki az. Egy boszorkány volt, felismertem Davina tárgyalásáról. Összevont szemöldökkel néztem rá, kedvesen mosolygott rám.

– A nevem Sophie Deveraux. Néhány boszorkánnyal szeretnénk meglátogatni téged és a Mikaelsonokat és... – Ekkor abba hagyta a beszédet és döbbenten nézett rám.

– És? – Kérdeztem tőle.

– Bocsánat...öhm...igen. – Mondta megrázva a fejét. – Egy ajándékot szeretnénk adni nektek. Béke ajánlatként.

– Hisz nincs harag közöttünk. – Mondtam kedvesen. – Úgy hiszem a társaim már így is megtették a...kiegyenlítést. – Tettem hozzá sóhajtva.

– Persze tudom, viszont az egész boszorkány közösség úgy gondolja, hogy ezt megérdemlitek. – Bólintottam egyet mosolyogva.

– Rendben, mi lenne, ha délelőtt tízkor átjönnétek? – Kérdeztem, nem akartam, hogy túl korán kelljen utazniuk.

– Az tökéletes lenne. – Bólintott Sophie mosolyogva. – Nem lenne baj, ha én hamarabb átmennék hozzád?

– Nem dehogy Sophie.

– Fantasztikus, akkor kilenckor találkozunk. – Mosolyogva váltunk el. Kiropogtattam a hátam, mielőtt bementem volna a házba. Ahogy beléptem megcsapott a zsálya illata így gondoltam, hogy Bekah és Marcel élvezik, hogy újra egymásra találtak, annyi év kihagyás után. Erre halványan elmosolyodtam, felmentem a szobámba, átöltöztem végül bementem Finnhez. Szorosan hozzábújtam. Az illata rögtön megnyugtatott. Finn mosolyogva csókolt meg, végül a mellkasára húzott. Vidáman aludtam el, reggel éreztem, hogy valaki az ágy szélén ülve cirógatta a hajam. Mosolyogva adtam puszit a tenyerébe, azt hittem Kol az. Kuncogva simogatta az arcom.

– Örülök, hogy ilyen könnyen megbocsátasz drága. – Kinyitottam a szemem és a mosolygó Nikkel találtam szembe, fújtatva fordultam a másik oldalamra. Nik sóhajtva feküdt mellém, magához ölelt, amit hagytam. – Annyira sajnálom drágám...nem kellett volna Luciennel mennem. – Puszikat adott az arcomra, nyakamra.

– Miért jöttél el a bálra Nik? – Kérdeztem sóhajtva felé fordulva.

– Fogalmam sincs. – Mondta, elkezdte cirógatni az arcom. – Mindig is frusztrált, hogy Elijah nem tartotta a művészetemet elég jónak, hogy a tagja legyek a Strixnek. – Én szorosan megöleltem. – Fájt, hogyha úgy veszük, akkor 'Lijahval ez már a harmadik randid volt. – Puszit adtam az arcára.

– Nyugi nem csak rád voltam este mérges. Nem tetszett, ahogy 'Lij beszélt veled. – Mondtam fújtatva. – Te jó ég! Hány óra van? – Kérdeztem gyorsan.

– Fél kilenc, miért?

– A boszorkányok tízkor jönnek. Ó egy Sophie nevű jön ma hozzám kilencre.

– Miért?

– Nem mondta. Annyit mondott, hogy négyszemközt szeretne beszélni velem.

– Biztos, hogy nem. – Mondta Nik komolyan.

– Először is tudok vigyázni magamra. Másodszor, ha akarna se tudna kárt tenni bennem. Végül, de nem utolsósorban Sophie nem tűnt rossz embernek. – Mondtam a haját piszkálva.

– Csak légy óvatos kérlek.

– Úgy lesz Nik. Ígérem. – Mosolyogva csókolt meg, amit viszonoztam. Mentem felöltözni, majd lementem reggelizni. Pont mikor befejeztem jött meg Sophie. Mosolyogva mentünk be Davina kis külön boszorkány zugába, ahova a könyvtárból lehetett bejutni.

– Köszönöm, hogy belementél ebbe a találkozóba.

– Ugyan nincs mit. Miről szerettél volna beszélni?

– Nos...szerettem volna megcsinálni egy varázslatot. – Kérdőn néztem rá, ezért gyorsan folytatta. – Teljesen ártalmatlan csak...éreztem valamit tegnap este. Csak szeretnék biztosra menni.

– Rendben. – Bólintottam, miután Davina bólintott, hogy bízhatok a másik boszorkányban. Sophie gyújtott zsályát, majd elkezdett varázsolni, ahogy egy só körben álltam. Davina összevont szemöldökkel nézett Sophiera és rám.

– Te jó ég...igazam volt. – Mondta Sophie.

– Mármint úgy érted...? – Kérdezte Davina és a sötét hajú boszorkány bólintott. Davina szája tátva maradt.

– Miről van szó? – Kérdeztem a fejemet kapkodva kettejük között, mikor kiléptem a só körből.

– Tegnap este azt éreztem, hogy mágia van benned. Ezt nem értettem, hisz legjobb tudomásom szerint csak egy természetfeletti lény vagy. Emiatt akartam csinálni ezt a bűbájt. Samantha te terhes vagy. – Én döbbenten néztem rá.

– M-mégis kitől? – Kérdeztem nagyot nyelve.

– Finntől.

– Nem ez lehetetlen...Finn vámpír neki nem lehet. – Mondtam a hajamba túrva.

– De Finn boszorkány volt előtte. Ahogy egyre több részét csináljátok meg a lelkitárs kötődésnek, annál inkább előjön az az oldala. – Mondta Sophie, sóhajtva vezettem a hasamra a kezem. Megkértem Davinat, hogy hívja ide Finnt. Kicsit ideges voltam, Finn feljött és aggódva nézett rám.

– Mi a baj édesem?

– Nincs baj Finn. – Mosolyogva néztem rá. A hasamra vezettem a kezét. Finn összevont szemöldökkel nézett rám. Döbbenten nézett a hasamra, majd a szemembe.

– Ez...képtelenség. – Motyogta ahogy a hasamat kezdte cirógatni.

– Ne feledd boszorkány voltál a vámpírság előtt. Minél erősebb a kapocsunk annál jobban előjön belőled a boszorkány oldalad. – Mondtam mosolyogva.

– El se hiszem. Gyermekünk lesz. – Mondta vidáman, felkapott és megpörgetett. Nevetve kapaszkodtam a vállába. Kol benézett hozzánk.

– Megjöttek a boszorkányok a két ládával. – Mondta és furán méregette Finnt. Ő gyorsan letett és megköszörülte az orrát. Mosolyogva adtam puszit Finn majd Kol arcára. Kettejük között sétáltam le. Klaus mellé ültem, mosolyogva nézett rám.

– Köszönjük, hogy fogadtak minket. – Mondta a vörös hajú boszorkány, meghajolva előttünk. Egy pillanatra habozott, ahogy végig nézett rajtam. Szinte észre se lehetett venni. – A nevem. A francia negyedi coven nevében küldtek ajándékkal New Orleans királyának és királynőjének. – Mondta ahogy a két ládát tartó személyek elő léptek. Letérdeltek elénk és kinyitották a ládákat. – Hisz miféle király uralkodhat korona nélkül? – Mondta mosolyogva. Meglepődtem, mikor egy teljesen fekete, holdakkal és kristályokkal díszített koronát mutattak felém.

Gyönyörű volt, ez tagadhatatlan volt. Ez nem jelentette azt, hogy megbíztam bennük. Mosolyogva álltam fel. Jeleztem Davinanak, hogy jöjjön velem. Davina egy fél lépéssel mögöttem állt meg. Meghajoltam, amit Genevieve utánzott.

– Köszönöm, igazán gyönyörű ajándék, melyet szívesen elfogadok. – A szemem sarkából láttam, hogy mindegyik társam meg akart szólalni-főleg Finn- felemeltem a kezem, mintha csak a beszédemet akartam volna kifejezni. – Bár remélem nem veszitek sértésnek, ha Davinat megkérem, hogy vizsgálja meg. Nem tudhatjuk, hogy egy magam fajta farkasra hogyan reagálna. – Mondtam kedves hangon. Genevieve szeme egy pillanatra a hasamon időzött, de mosolyogva bólintott.

– Természetesen érthető úrnőm. – Közben felfedték Klaus koronáját, ami nagyon más volt az enyémhez képest. Ez is fekete volt, de ez kevésbé volt díszes. Inkább a nemesfémből készültek rá díszek.

– Azért van a nagy különbség, mert tudjuk, hogy ön kiváló harcos Királyom. Azt szerettük volna, ha a koronája is ezt ékesíti. – Láttam, hogy Niknek jól esett a fényezés, de tudta, hogy nem szabad könnyen megbízni a boszorkányokban.

– Köszönjük az ajándékokat. Reméljük a régi jó viszony helyre állítható. – Mondta Klaus megfogva a kezem, mosolyogva szorítottam meg a kezét. Puszit adott az arcomra, egy ideig még beszélgettünk a boszorkányokkal. Végül távoztak, de láttam, hogy Genevieve folyamatosan engem nézett. Keményen néztem a boszorkányra, ő gyorsan kisietett ezután. Mosolyogva kísértem ki Sophiet, ahogy becsuktam az ajtót Elijah hátulról átölelt. Mosolyogva bújtam hozzá, puszit adott az arcomra, majd a nyakamra. Kuncogva húztam fel a vállaimat.

– 'Lij...ez csikizz. – Mosolyogva folytatta és elkezdte az oldalamat, nevetve léptem el tőle. Gyorsan elfutottam, Elijah halkan kuncogott ezután meghallottam a lépteit mögöttem. Mosolyogva kerültem ki Elijaht folyamatosan.

– Samantha. – Morogta Elijah, mikor nem tudott egyszer sem elkapni. Én jót nevettem ezen.

– Sam, Sam, Sam! – Kiabálta Davina, én gyorsan felmentem a szobájába.

– Mi a baj? – Kérdeztem rögtön.

– Én...én nem tudom, hogy de... – A szoba egyik sarkára mutatott. Nekem kihagyott egy ütemet a szívem, ahogy megláttam azt a borzalmas jég kék szempárt.

– Mikael... – Morogtam, mikor Davina mutatta, hogy már ég a zsálya.

– Samantha megértem, hogy az első találkozásunk miatt mérges vagy.

– Az? – Humortalanul felnevettem. – Nem érdekel, hogy kínzott engem. Az jobban zavar, ahogy Nikkel bánt. Ahogy a saját gyerekeivel bánt.

– Tudom... – Sóhajtott fel. – Borzasztóan fáj, ahogy velük bántam. – Döbbenten néztem rá.

– Davina, fejbe verted? – Kérdeztem összevont szemöldökkel.

– Nem. – Rázta a fejét. – Én is hasonlóra gondoltam először ne félj.

– Nem érhet bántódás.

– Nem-e? Ó én szívesen bebizonyítom, hogy nincs így. – Morogtam és felvillant a szemem.

– Bármennyire is rossz szájízzel mondom ezt igaza van. – Mondta Davina, én kérdőn néztem rá. – Ez csak a lelke kivetülése. – Magyarázta, mire bólintottam egyet.

– Akkor ezért olyan rendes. Fél, hogy pokolra kerül. – Mondta szarkasztikusan, mire Mikael megforgatta a szemét.

– Nagyon vicces Samantha. Nem erről van szó. Amíg nem vagyok az élők között nem él a feleségem bűbája rajtam.

– Biztos én vagyok tudatlan szegény kicsi Prikulics, de miről maradtam le?

– Mikael azt állítja, hogy egy bűbáj miatt akarta megölni Klaust.

– Oké...nagyon sok mindent elhiszek, ami a természetfeletti világgal kapcsolatban. Mármint a halálból jöttem vissza. – Mondtam ahogy a hajamba túrtam. – Sőt Finntől... – Ekkor gyorsan befejeztem. Egyáltalán nem bíztam Mikaelben, nem akartam elmondani neki, hogy a legidősebb fia gyermekét hordom a szívem alatt. Mikael kérdőn nézett rám, gondolom várta, hogy befejezzem a mondatot. Hirtelen felismerés villant a szemében.

– Te...gyermeket vársz a fiamtól igaz? – Kérdezte végül.

– Hát persze. Gyerekem lesz egy ősi vámpírtól. – Forgattam a szemem és imádkoztam, hogy ne legyenek meg a vámpír képességei.

– Jelen pillanatban lélek vagyok Samantha. Amióta beléptél három lelket érzek a szobában. – Én ledöbbentem, akaratlanul is a hasamra vezettem a kezem. Mikael csak elmosolyodott. – Nem akarlak bántani se téged, se a gyermeked.

– Ha valóban igazat mond, akkor sem akarná bántani, ha valóban itt lenne.

– Mondta Davina. – Ester varázslata arra vesz rá, hogy gyűlöljek mindenkit, aki nem közvetlenül az én vérem.

– Nik. – Mondtam döbbenten, ő csak bólintott. A szám elé kaptam a fejem, ekkor kopogtak az ajtón.

– Sammy? Beszéltem ööö...egy nőgyógyásszal. – Mondta Finn mire elpirultam, Mikael jót kuncogott.

– Davina rá tudsz jönni, hogy Mikael igazat mond-e?

– Persze.

– Rendben, addig én megyek orvoshoz ezek szerint. – Mosolyogva ráztam meg a fejem, majd kimentem Finnhez. – Miért is megyünk? – Kérdeztem, mikor kiléptem a zavarban lévő társamhoz.

– Hát tudod... – Kuncogva adtam puszit az állára.

– Nagyon hülye vagy, de imádnivaló is közben.

– Köszönöm. Azt hiszem... – Mondta, mire kuncogtam egy sort és kézen fogva mentünk le. Kocsiba szálltunk, majd elmentünk a címre, hamar bejutottunk. Gondoltam, hogy Finn szuggerálta be magunkat. Én az orvosi székben ültem, Finn idegesen járkált fel-alá fogva a kezemet.

– Mo ghràdh... nem lesz baj. – Mondtam neki lágy hangon.

– Persze tudom, csak úgy aggódok érted és érte. – Mondta a hasamra téve a kezét. Lágyan elmosolyodtam. – Várj ez mit jelent? Aminek az előbb neveztél.

– Skóciai kelta nyelven azt jelenti szerelmem. A...keresztapám skót volt. Az apámmal olyanok voltak, mint a testvérek. Szerettem volna...tisztelni az emlékét, épp annyira, mint az apámét.

– Ez igazán kedves tőled édesem. – Ez tűnt helyesnek. – Mondtam mosolyogva, ekkor jött be az orvos.

– Jó napot a nevem Dr. Pinewood. – Mondta a férfi kedves hangon. – Úgy tudom terhességi vizsgálatra jöttek. Hány hetes?

– Öhm sajnos nem tudjuk biztosra. – Mondtam, hogy Finnek ne kelljen folyamatosan szuggerálni. – Csak tudja késik és mostanában nem vagyok teljesen jól reggelente. Meg falánkabb is vagyok. Annyit megettem, mint a párom valamelyik reggel. – Mondtam kedvesen megfogva Finn kezét. Ő csak mosolyogva emelte a szájához és puszit adott a tenyerembe. Az orvos jegyzetelt és néha bólintott.

– Mondja csak Ms. West érzékenyebb lett az érintésre? – Kérdezte kedvesen, mindketten kérdőn néztünk rá. – Tudja a megváltozó hormontermelés okán a hölgyek mellkasa bizseregni kezd, néha fájdalmas is számára az érintés.

– Ó... – Mondtam kissé elpirulva, az orvos csak kedvesen mosolygott rám. – Nem...még nem éreztem, hogy érzékenyebb lenne. – Mondtam a hajamat piszkálva.

– Rendben. Ez teljesen normális. Leveszek egy kis vért és szükségem lenne egy kis vizelet mintára, hogy biztosak legyünk. – Én bólintottam egyet, Dr. Pinewood asszisztense le vett egy kis ampulla vért, majd megmutatta a mosdót, amit használhattam. Volt egy ultrahangos vizsgálat is, de a hölgy azt, mondta bár látszik valami, semmi túlságosan érdemleges, de nagy az esély rá, hogy a kicsit látta. Szerencsére az eredmények hamar megjöttek, a magánklinikák előnye.

– Nos úgy tűnik, hogy négy hetes terhes. – Mondta az orvos az eredményeket nézve. – Eddig minden eredmény normális. A hormonok megfelelő mértékben termelődnek. Szeretném, ha két hét múlva visszajönnének rutin vizsgálatra. Akkor már önök is láthatnak valamit az ultrahang vizsgálaton. – Megbeszéltünk egy időpontot, hogy mikor jönnék el megint, mikor a hatodik hétben jártam. A nyakláncomat piszkáltam fél kézzel, ahogy a másikkal Finn kezét cirógattam. Mosolyogva néztem ki az ablakon.

– Annyira hihetetlen, hogy gyerekünk lesz. – Mondtam halkan az utcát nézve.