[ Sam szemszöge]

Kérdőn néztem Finnre, bár iszonyú piros volt az arcom.
- Alig vagy idősebb tőlem egy pár évvel Finn. - Mondtam vidáman, mire a nálam jóval magasabb férfi kuncogott egy sort. Elég közel álltunk még egymáshoz így éreztem ahogy a mellkasa bele remegett a kuncogásába. Hatalmasat nyeltem és a lábam is kocsonyának érződött.
- Igazad van. Bocsáss meg. Haza kísérhetlek? - Mosolyogva bólintottam egyet. Finnel elindultunk egymás mellett. Kedvesen kérdezgetett és én vidáman válaszoltam. Ha kérdeztem akkor ő őszintén válaszolt. Mégis úgy éreztem, hogy valamit nem mond el nekem. Csak sajnos nem tudtam mit.
- Meg is jöttünk.
- De....ez egy motel. - Mondta Finn összevont szemöldökkel, oldalra döntött fejjel. Most rajtam volt a sor, hogy kuncogjak egy sort.
- Igen tudom. Nem volt még időm lakást keresni, plusz a francia negyedben minden bérház drága. - Ha akarod segítek. Igaz az öcsém, Elijah nagyobb segítség lenne, de szívesen veletek tartok.
- Ez nagyon kedves tőled, de azt sem tudom meddig maradok Finn.
- Miért ne maradnál Sam? Ez a város tele van lehetőségekkel. Egy új eséllyel. - Mosolyogva hallgattam Finnt. Talán igaza van, itt talán új életet kezdhetek és talán rájöhetek, hogy lehet ennyi lelkitársam.
- Még átgondolom.
- Nekem ennyi is elég. - Mondta mosolyogva és megölelt.
- Jó éjt Sam, remélem hamarosan látlak. - Mosolyogva búcsúztam el Finntől, majd felmentem a szobámba. A gondolataim sokáig nem hagytak aludni, még szerencse, hogy holnap is esti műszakos vagyok és nem is kell bemennem senki helyett. Hiába aludhattam volna sokáig a rémálmok miatt hamar felkeltem. Kissé fáradtan indultam el a fürdőszobába. Miután rendbe szedtem magam elindultam egy kávézóba reggelizni. Ahogy a rendelésemre vártam elkezdtem nézni néhány olyan házat itt New Orleansban, ahol lehet beszélni egy boszorkánnyal. Ez a város a voodoo hazája. Hátha tud valaki valamit a lelkitársakról. Végül találtam egy boszorkányt, aki hitelesnek tűnt. Reggeli után el is indultam S címre a motoromon. Vettem egy mély levegőt majd bekopogtam. Ahogy vártam egy örökké valóságnak éreztem a perceket. Végül egy afro amerikai férfi nyitott ajtót. Egy kisebb kör szakálla volt és a göndör haját oldalt kicsit felnyírta.
- Segíthetek valamiben kisasszony?
- Ön... Vincent Griffith?
- Igen én vagyok. Van megbeszélt időpontja?
- Nem sajnos nincs. Kérem bocsásson meg, hogy csak így ide állítottam, de kérem megválaszolna egy kérdést? Kifizettem ha kell. - Kedvesen mosolygott rám, ahogy próbáltam összeszedni magam.
- Ugyan nem lesz szükséges. Mi a kérdése?
- Azt szeretném tudni, hogy egy embernek lehet-e egynél több lelkitársa? - Láttam, hogy Vincent kicsit ledöbbent a kérdésem hallatán.
- Tapasztalt valamit, ami erre utalna?
- Így is lehet fogalmazni. - Bólintottam ahogy végig gondoltam az eseményeket.
- Értem, kérlek gyere be kedves...
- Samantha West, de kérem szólítson Samnek.
- Nagyon örülök Sam, de kérlek tegeződjünk. - Mosolyogva bólintottam. Beléptem a házba Vincent után. Leültünk egy asztalhoz, amit tarka terítő takart. A szobában különböző gyógynövények lógtak. Az asztalon az a lila virág volt, amit Mystic Fallsban rajzoltam le.
- Mi ez a virág?
- Verbéna. Amióta létezik boszorkányság összekötik vele. Megvédi a házat és a viselőjét is. - Érdeklődve figyeltem, ahogy hallgattam Vincentet. - Sam mik azok a tárgyak amik olyan jeleket adtak, mint amit a lelkitárs kötés okoz? - Kérdezte én kicsit elhúztam a számat. Nem szerettem levenni őket, ha nem volt muszáj. Sóhajtottam egyet és elkezdtem elkezdeni vagy épp levenni magamról.
- Először ezt a bőrkabátot vettem meg, majd a kendőt, utána a nyakláncokat végül a zsebkést. - Mondtam ahogy mindent letettem kettőnk közé az asztalra.
- És mind a négy személlyel találkoztál már? - Én csak bólintottam egyet. - Kideríthettem, hogy lehetséges ez vagy csak nagyon kötődsz ezekhez a tárgyakhoz.
- Tényleg? Azért hálás lennék.
- Viszont ahhoz itt kellene hagynod a tárgyakat. - Tátva maradt a szám és tányér nagyságúra nőtt a szemem. Tátogtam, mint egy hal a vízben.
- Hogy én...? Hogy itt...? Hogy mi? - Kérdeztem döbbenten, Vincent halkan nevetett egy sort.
- Tudom, hogy nem szívesen hagyod itt, de a varázslat bonyolult Sam. Ígérem sértetlenül visszakapod őket.
- Jó rendben. - Bólintottam egyet, megköszöntem a segítséget és mentem egy kicsit alkotni, hogy megnyugodjak.

[ Vincent szemszöge]

Előkészítettem mindent a varázslathoz ahogy Sam távozott. Egy gyertya körbe tettem a tárgyakat úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem a varázslatot.
- Ostendunt quae animae ab obiecto coniunctae sunt. - Folyamatosan mormoltam, elkezdtem képeket látni Elijahról, Klausról, Kolról és Finnről. Elaludtak a gyertyák és döbbenten néztem magam elé. Gyorsan elzártam Samantha cuccait és elindultam az ősi család otthonához. Kopogás nélkül léptem be és elindultam a nappaliba ahol reméltem, hogy voltak. Legnagyobb szerencsémre mindannyian ott voltak. Kérdőn néztek rám, felemeltem a kezem a bár pulthoz sétáltam. Fogtam az egyik üveget, töltöttem egy jó nagy adag italt. Rögtön lehúztam, elképedve néztek rám.
- Mi a baj Vincent? - Kérdezte Elijah ahogy letettem a poharat.
- Oké ki ismer egy Samantha West nevű ifjú hölgyet? - Mind a négy fiú felemelte a kezét, Klaus és Kol nem tűnt meglepetnek. Elijah és Finn viszont igen.
- Honnan ismeritek a társamat? - Kérdezte Finn.
- Mi az, hogy a te társad az én társam. - Mondta Kol karba tett kézzel.
- Nem Kol Sam az én lelkitársam.
- Bocsáss meg Niklaus, de tévedsz a drága Samantha az én lelkitársam. - Morogva néztek össze.
- Nyugodjatok le. - Szóltam rájuk. - Mindannyian a társai vagytok.
- Tessék?!- Kérdezték egyszerre.
- Sam eljött hozzám reggel és megcsináltam egy varázslatot a tárgyakkal amiket vett. Mindannyiótokat láttam.
- Szóval ő mindannyiunk társa? - Kérdezte Kol miután egy percig csend volt.
- Igen, nagyon úgy néz ki. - Mondtam és vártam mit reagálnak.
- Hát ez csodás. - Morogta Klaus és mellém sétált. Töltött magának Bourbont és rögtön lehúzta majd újra töltött egy adagot.
- Akkor ide költözhetne nem? Mármint itt nagyobb biztonságban lenne. - Mondta Kol lelkesen.
- Nem értek egyet Kol. Azzal, ha ideköltözik mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy kötődtök hozzá. Csak egy hatalmas céltáblát rajzolnál a homlokára. Az a legnagyobb szerencséje, hogy nem olyan boszorkányhoz ment aki ártani akar nektek. Sőt kész csoda, hogy más nem tud arról, hogy az aki.
- Akkor mit csináljunk? Hagyjuk ott? - Kérdezte idegesen Klaus.
- Nem ezt mondtam, de próbáljátok kerülni egy darabig. Készítek neki egy ékszert ami megvédi boszorkányoktól utána ideköltözhet és mindent elmondhatok neki. - Magyaráztam, Klaus a falhoz vágta a kezében poharat.
- A francokat! Tegnap este majdnem megerőszakolta néhány ember! Finnek kellett megmentenie! Velünk lenne a legnagyobb biztonságban! Ha kell hát akkor itt marad amíg kész nem leszel!
- Komolyan képes lennél bezárni őt Klaus? Rajta tedd csak meg és akkor annak a szörnynek lát majd mint amilyennek apád tart. - Mondtam neki Kimérten, Klaus megvillantotta a borostyán szemét.
- Niklaus. - Szólt rá Elijah, a hibrid lehunyta a szemét és mély levegőket vett.
- Csak csináld azt az ékszert. - Mondta és elindult fel felé, gondolom festeni.
- Magatokra hagylak titeket. Úgy hiszem van mit megbeszélnetek. - Ezután távoztam és visszamentem a házamba a nyakláncon dolgozni.

[ Sam szemszöge]

Élveztem a napfényt, miközben rajzoltam. Hallgattam a jazz zenekart akik a parkban játszottak róluk készítettem rajzot. Mindegyik tagnak készítettem egyet-egyet. Mikor mindegyikkel kész voltam szignóztam. Odasétáltam hozzájuk, adtam egy kis pénzt a tartóba és feléjük nyújtottam a rajzokat.

- Jaj nem kellett volna pénzt is adnia kedves.
- Ugyan csodásan játszottak. Kérem fogadják el a rajzot és a pénzt is.
- Köszönjük szépen kedves. - Mosolyogva intettem, ahogy elköszöntem tőlük. Szerettem New Orleans-t, színes volt a kultúrája, történelme, a zene és a művészet. Láttam egy szóró lapot, hogy a hétvégén lesz egy kiállítás, pont a szabadnapomon. A belépőkből befolyó pénz jótékony célra megy. Veterán katonáknak vagy olyan családok számára, akiknek a szülő nem tért vissza a frontról. Rögtön az apám és a keresztapám jutott az eszembe. Írtam a főnökömnek, hogy az nem még helyettesíteni sem tudok. Este kissé vidáman léptem be a bárba. Ma nem egyedül dolgozok és motorral jöttem. Josh is velem volt ma, egész jól el voltam vele. A munkaidő csendesen telt, beszélgettünk néha Josh-sal, de továbbra is távolság tartó voltam. Együtt zártunk be az ajtókat.
- Itt hagysz? - Kérdezte Josh a szívére téve a kezét.
- Bocsáss meg drága, de muszáj. Haza kell mennem.
- Mármint a motelba. - Mondta Josh mire felsóhajtottam.
- Josh ezt már megbeszéltük. - Mondtam ahogy a motorhoz sétáltam.
- Tudom, de nálam lakhatnál. Könnyen elférnénk és a lakbért is feleznénk.
- Nem szeretek másokkal lakni.
- Oké, legyél a magányos farkas Sam. De a meggondolod magad én itt leszek neked. - Mondta drámaian, én pukadozva nevettem ahogy a motoromnak dőltem.
- Jó éjt, te dráma királynő. - Ráztam a fejem mosolyogva, felvettem a sisakomat.
- Jó éjt Sam. - Elindultam vissza a motelba. Szombaton izgatottan készülődtem. Reméltem hogy jók lesznek az alkotások, bár ez nem nehéz vállalkozás itt New Orleansban. Egy sötét zöld ruhát vettem fel, ami a combom közepéig ért. Csipke mintás volt és néhány helyen csillám is volt rajta. Ujja nem volt így a karom szabadon volt. Sajnos a tetoválásomat így elkellett fednem, de ez annyira nem zavart. A zöld csipkés anyag alatt volt egy fekete alsó szoknya rész is.

A hajamat egy kontyba fogtam fel a sminkem visszafogott volt. Nem akartam túlzásba esni. Fogtam egy taxit és így mentem a megnyitóra. Felmutattam a jegyem majd beléptem a galériába és elkezdtem körbe nézni.

[Klaus szemszöge]

Laza elegánsba öltöztem a kiállításomra. Egy oszlopnak támaszkodtam. Egy szemüveges kritikus állt meg az egy művem előtt, volt vele pár ember. Kíváncsian hallgattam.
- Ez egy származtatott fiaskó. Kis atmoszféra, kevesebb technika. A festmény nem több egy ön ünneplő egoizmus útnál. - Horkantott egyet majd ott hagyta. Nekem kicsit megfeszült az állkapcsom. Megálltak mellettem, de nem néztem rá.
- Nem hittem volna, hogy egy olyan kiállítást csinálsz, ahol nem szugeráltad a kritikusokat, hogy piedesztálra emeljék az alkotásaidat. - Nem kellett odanéznem, hogy tudjam ki áll ott. Lucien Castle az első ember akit vámpírrá változtattam.
- Én pedig nem hittem volna, hogy egy műveletlen barbár megjelenik egy ilyen formális eseményen.
- Ah nem a szokásos helyem. Bár a nagyszájú vér tasaknak igaza van. A műveid valóban mástól átvett.
- Huh.
- Degas-tól gondolnám. Bár azzal is tisztában vagyok, hogy szugeráltad annak érdekében, hogy mentoráljon. - Lucien kissé felém fordult. - Mindig úgy gondoltam, hogy az alkotásai fejlődtek a rá gyakorolt hatásod után.
- Végre. Valaki, akinek van szeme a festészethez. - Mosolyogva fordultam felé.
- Ha elég sokáig élsz ragad rád egy két dolog. Más dolgok mellett. Ha már itt tartunk. Kérlek igyunk egyet. Eléggé ki vagyok száradva. - Nevetve ragadtam meg a vállát. Átölelve azt indultunk el, véletlenül neki mentem egy nálam alacsonyabb nőnek.
- Elnézést kérek asszonyom. - Mondtam rá se nézve, már mentem volna tovább Luciennel.
- Hol marad a drágám Nikkie? - Én megálltam és visszafordultam. Sam nézett rám mosolyogva, egy gyönyörű sötét zöld ruha volt rajtam. Végig néztem rajta és hatalmasat nyeltem.

- Nikkie? - Kérdeztem mosolyogva.
- Miért ne? - Kérdezte mosolyogva, halkan felnevettem.
- Hogy kerülsz ide Sam?
- Képzeld lehet nem tudod, de szeretek rajzolni és festeni is. Már amikor van rá időm.
- Pont az enyémen?
- Ezek a te alkotásaid? - Kérdezte. - Szóval ezért tűnt ilyen unalmasnak. - Tátva maradt a szám, főleg mikor láttam Sam komoly arcán. Kicsit megijedtem, hogy valóban így gondolja. Ez az arcomon is látszott, mivel Sam elkezdett nevetni. - Csak vicceltem Klaus. - Megnyugodva sóhajtottam fel.
- Hát szervusz. Lucien Castle Klaus egy régi jó barátja. - Lucien szélesen mosolygott Samre, végig nézett az előttünk álló apró lányon, aki még magassarkúban is alacsonyabb volt tőlünk. Vagyis tőlem magasabb volt. Luciennel körülbelül egy magasak voltak.
- Sam West nagyon örülök. - Mosolygott rá, láttam hogy Lucien folyamatosan a nyakát nézte.
- Sam képzeld megpróbáltam a te stílusodban alkotni.
- Tényleg? - Kérdezte csillogó szemekkel, mosolyogva bólintottam.
- Igen és szívesen megmutatnám neked. Viszont az otthon van. Eljöhetnél hozzám. - Kérdőn néztem rá, de mosolyogva. Halkan felnevetett a mosolyom csak szélesebb lett.
- Jó legyen, de utána rögtön megyek haza. Holnap is szabadnapos vagyok, de szeretnék alkotni. - Bólintottam egyet és elindultunk ketten a kúria felé. Megálltam és Sam kérdőn nézett rám.
- Kérlek bocsáss meg ezért Sam. - Sóhajtottam fel, mélyen a szemébe néztem. - Aludj el, az utolsó amire emlékezz az legyen, hogy megmutattam a festményt és utána nálunk aludtál. - Sam lehunyta a szemét, mielőtt eldőlt volna elkaptam. A karjaiban tartva mentem tovább a kúriába.

Ostendunt quae animae ab obiecto coniunctae sunt.:Mutasd meg mely lelkeket köt össze tárgy.