[ Sam szemszöge]

Leparkoltam egy Mystic Grill nevű ételbárnál. Fura volt a neve, de a korgó hasam miatt hamar túl tettem magam rajta. Kissé hűvös volt így belebújtam a bőrkabátomba. A nyakláncaim jól látszottak, egy fekete nyomott mintás póló volt rajtam, fekete farmerrel. A zsebkés benne volt a kabátom job zsebében, a kendő a fejemre volt kötve, hogy a baba hajak ne lógjanak a szemembe. Lezártam a kocsit és elindultam befelé. Beléptem az ajtón és egy asztaltársaság rám kapta a fejét. Furának tűnt ez a reakció, megvontam a vállam és elindultam a pult felé. Az egyik asztalnál ülő lány hirtelen előttem volt. Ijedten hőköltem hátra.
– Szia Caroline Forbes vagyok. Új vagy igaz? Még nem láttalak erre. – Én egy kicsit pislogtam, hogy egyszer nem vett levegőt. Szélesen mosolyogva nyújtotta ki nekem a kezét. Hullámos szőke haja volt és zöld szeme, kedves volt a kisugárzása, bár a bemutatkozása miatt tudtam, hogy eléggé irányító személyiség. Karba tettem a kezem és félig felvont szemöldökkel néztem rá. Érzelem mentes arccal figyeltem. Továbbra is mosolyogva engedte az oldala mellé a kezét.
– Hali. Samantha, de mindenki Samnek hív. Átutazóban vagyok.
– Ó ez szomorú pedig Mystic Falls tele van lehetőségekkel.
– Egy kis város? – Kérdeztem furcsállva nézve rá. – Bocsáss meg, de ez elég hihetetlen. – Caroline Kuncogott egy sort, de továbbra is vidáman figyelt engem.
– Igen tudom nem úgy néz ki és semmi baj. Szeretnél csatlakozni hozzánk? – Kérdezte és arra az asztalra mutatott ahol eddig ült. Odapillantottam, ült három srác két sötét hajú, egy szőke két lány egy barna és egy fekete hajú. A szőke és a fiatalabb barna hajú srác mosolyogva intettek egyet. A másik barna hajúnak kék szeme volt és megforgatta azt. A két lány is vidáman integettek.
– Kösz, de inkább kihagyom. Holnap megyek tovább szóval felesleges lenne barátkozni.
– Nem hiszem, hogy a barátság felesleges lenne. Plusz bulis csajnak tűnsz.
– Figyelj Caroline.
– Care igazából.
– Rendben Care. Elmagyarázom rendben? Nem barátkozom, nem essek szerelembe és nem szeretem a bájcsevelyt. Bejöttem enni aztán a kocsimban alszok, holnap megyek tovább. – Mondtam és Caroline kissé szomorúan bólintott. Mosolyogva léptem el mellette és leültem a pultnál lévő bárszékek egyikére. Megnéztem az étlapot, majd rendeltem csirkeszárnyakat steak burgonyával és ketchuppal. Care mosolyogva huppant le mellém a másik oldalamra pedig a szőke hajú srác. Megforgattam a szemem és megtöröltem a kezem és a számat.
– Tudom nem szeretsz barátkozni, pasizni vagy csajozni. De szeretném bebizonyítani neked mennyire jó dolog, mikor megtalálod a lelkitársadat.
– Stefan Salvatore nagyon örülök Sam. – Mosolygott rám kedvesen, intettem egyet.
– Stefannal lelkitársak vagyunk. Eleinte fura volt főleg, hogy Elenaval jár, aki meg a testvére lelkitársa és én jártam vele. – Magyarázta Caroline, én kerekre nyílt szemekkel néztem rá.
– Tudjuk kicsit bonyolult, de így mindannyian boldogabbak vagyunk. – Mondta Stefan kedvesen.
– Vagyis így gondoljátok. De szerintem a lelkitárs mizéria hülyeség. Ostobaság és mese.
– Miért gondolod ezt Sam? – Kérdezte Care aggódva nézve rám. Megforgattam a szemem, Caroline tekinte miatt.
– Mert, ha valóban lenne egy személy, akit mellém rendelt a sors akkor vigyázott volna rám. – Mondtam fogtam a tányérom és az üdítőm majd egy asztalhoz ültem. Az egyik biliárd asztal ott volt mellettem. Elővettem a telefonomat. Morogva vettem észre, hogy hamarosan lefog merülni. A töltőm meg tönkre ment szóval holnap még azt is vennem kell. Kicsit megnéztem a híreket, hogy hol keresnek épp merre kéne mennem hasonlók. Sóhajtva tettem félre mikor lemerült.
– Miért ül egy ilyen gyönyörű virágszál ilyen szomorú grimasszal az arcán? Csak nem a párod húzott fel kincsem? Ostoba fiú lehet, ha engem kérdezel. – Ahogy felnéztem egy körül belül velem egy idős fiú nézett rám, szélesen mosolyogva. Barna tüsis haja volt és hasonló árnyalatú barna szem. – Ha erről van szó én szívesen felvidítalak. – Kacsintott egyet, a biliárd dákón támaszkodott.
– Kösz, de nincs barátom egy. Kettő nem vagyok egy utca lány, hogy fűvel fával összefeküdjek. – A srác csak felnevetett, vidáman csillogó szemekkel nézett le rám.
– Oké ezt megértem és jogos volt. Kol vagyok, nagyon örülök.
– Sam. – Mutatkoztam be halványan mosolyogva.
– Csak nem mosolyogni látlak? – Kérdezte Kol döbbenten, az ajkamba haraptam, hogy ne nevessek fel. – Hűha nem hittem volna. A szőke főnök asszony nem tudott mosolygásra késztetni. Megtisztelsz Sam.
– Örömömre szolgál. – Mondtam kissé szarkasztikusan.
– Nem, dehogy az én örömöm. – Hajolt meg a végén, komoly arccal. Összetalálkozott a tekintetünk és elkezdtünk nevetni. – Viszont most hagylak vacsorázni. Így sem volt szép tőlem, hogy megzavartalak. További jó étvágyat Sam és remélem még találkozunk. – Bólintottam egyet, Kol visszatért a biliárd asztalhoz. Bár hamarosan hívták és utána távozott is. Persze csak az után, hogy fizetett. Ahogy befejeztem az asztalra tettem a kis vacsorám árát és elindultam kifelé. Az utcán összetalálkoztam Stefanékkal.
– Damon, ha átfestetted a kocsimat és esküszöm kinyírlak. – Stefan idegesnek tűnt, bár Care próbálta nyugtatni, kisebb nagyobb sikerrel.
– Ugyan már öcskös tudom mennyire szereted a Porsche-dat. Nem festeném át pirosról szürkére. – Mondta a kék szemű, szóval ő volt Damon. Stefan bátyja és valami féle Elena lelkitársa. Egy hosszú egyenes  barna hajú lány lépett Damon mellé.
– Tényleg nem Damon volt egész nap nálunk volt Ric-kel beszélgettek.
– Igaz és utána velem videójátékozott. – Elena mellé lépett a harmadik srác. Valószínűleg Elena rokona lehetett. Kikerültem őket majd a sofőr oldalhoz léptem. Kinyitottam a kocsit és hátra hajtottam az ülést.
– Ó szóval a te kocsid. – Mondta Care felismeréssel és én bólintottam kibújtam a bőrdzsekiből és hátra dobtam a táskám mellé.
– Miért engedted annyira hátra az ülést?
– Hogy tudjak aludni. Nem mintha bármi közöd lenne hozzá Elena. – Mondtam ahogy rendezgettem a dolgokat.
– Miért nincs hol aludnod?
– Jézusom a testvérek ennyire hülyék? – Kérdeztem morogva felegyenesedtem és eléjük léptem. – Ez egy kis város és nincs se hotel se motel. Szóval marad a C opció tehát itt alszok a kocsiban. Megreggelizek, veszek egy töltőt és megyek tovább.
– Nálam maradhatsz. – Ajánlotta Caroline mosolyogva.
– Vagy nálunk. – Mondta Stefan. – Elég nagy a házunk. – Vont vállat, hiába volt csábító a nagy ház nem tudtam, hogy belemenjek- e vagy sem.
– Jaj már kislány. Kényelmesebb lenne nálunk egy ágyikóban, mint idekint a kocsidban. – Felsóhajtottam ahogy Damon befejezte.
– Jó legyen. – Mondtam, Care vidáman tapsikolt.
– Mutatom az utat és mehetünk is. – Mosolygott kedvesen Stefan. Stefan gyorsan elment a kocsiért addig a többiek is bemutatkoztak hivatalosan is. Mielőtt elindultunk volna Caroline és Bonnie is megölelt. Én csak furán néztem a többiekre. Damon kuncogott, Stefan csak mosolyogva rázta a fejét. A két gerlepár adott egy másnak egy-egy puszit, majd elindultunk. A Salvatore testvérek otthona valóban hatalmas volt. Kissé tátva maradt a szám, Stef elmagyarázta, hogy az őseik alapították a várost ezért ilyen nagy a házuk. Kissé körbe vezettek, hogy hol találom a konyhát az ő szobájukat majd felmentünk egy vendég szobába. Megköszöntem, hogy maradhatok, végül a fiúk mentek aludni. Én kicsit ideges voltam a rémálmaim miatt. Végül lefeküdtem aludni és reménykedtem benne, hogy nem lesz rémálmom.

[ Damon szemszöge]

Elindultam lefelé inni egy kis Bourbont. Sam szobájából furcsa hangokat hallottam. Összevont szemöldökkel indultam el a szoba felé. Halkan benyitottam, Sammy- igen így fogom hívni- zaklatottan forgolódott. Rémálma volt, szakadottan vette a levegőt, folyamatosan forgolódott.
– Ne...kérlek...nem akartam...kérlek... – Motyogott folyamatosan, sóhajtva mentem oda hozzá. A halantékára a tettem a kezem, kicsit belepiszkáltam az álmába. Egy fura férfi verte, de sokkal fiatalabbnak tűnt. Az álomból kiderült, hogy a nevelő apja. Kicsit ideges voltam, hogy effektíve egy ismeretlen ember vert egy kislányt, akit szeretnie kellett volna. Belepiszkáltam a fejébe, hogy az apjával szereljék a kocsiját. Az igazival. Ahogy visszatértem a valóságba Sammy már nyugodtan feküdt halványan mosolyogva. Megigazítottam a haját majd hagytam nyugodtan aludni.

[ Sam szemszöge]

Kipihenten ébredtem, ami szokatlan volt. Gyorsan átöltöztem a kabátomba bújtam bele ahogy elindultam lefelé. A testvérek a konyhában ültek.
– Jó reggelt. – Köszöntem.
– Szia Sam.
– Szép reggelt Sammy.
– Sammy? – Kérdeztem félig felvont szemöldökkel mosolyogva.
– Nézd el neki. Damon mindenkinek becenevet ad.
– Ugye az meg van, hogy a Sam a Samantha becézése?
– Tudom. – Mondta vigyorogva, ahogy a konyha pulton támaszkodott. – De olyan kis cuki vagy. Szóval Sammy. – Mondta vállat vonva. Megráztam a fejem és leültem a pulthoz.
– Nem tudtuk mit szeretsz szóval van minden.
– Stefan erre semmi szükség nem volt.
– Ugyan barátoknak bármit.
– Nem vagyunk barátok.
– Aha, most ezt mondod aztán mire észbe kapsz együtt iszogatsz azzal aki meg akar ölni. – Kérdőn oldalra döntött fejjel néztem Damonra. – Képletesen értve, nyugi Sammy. – Bólintottam egyet, a reggeli csendben telt. Legnagyobb bánatomra a tankban kevés benzin volt. Stefan felajánlotta, hogy hoz nekem amíg én elintézem a telefon dolgot. Tekintve, hogy ráértem sétálva néztem szét Mystic Fallsban. Egy antikvárium mellett sétáltam el. Izgatottan fordultam vissza. Valami oknál fogva imádom a régi könyveket, habár bármilyen könyvet szívesen olvasok ami nem romantikus. Érdeklődve néztem körbe. Rajtam kívül egy vásárló volt. Sötét barna haja volt és elegánsan volt öltözve. A kendő a nyakam körül volt. Most valahogy ehhez volt kedvem. Egy szürke póló volt rajtam sötét szürke farmerrel a nyakláncok szintén a nyakamban lógtak. Megláttam Mary Shelley Frankenstein című könyvét. Csillogó szemekkel nyúltam érte. Ahogy hozzá értem egy másik az enyémnél sokkal nagyobb kéz is a könyvhöz ért. Felnézve az elegáns öltönybe öltözött férfivel találkoztam össze. Gyönyörű szép csoki barna szemei, szinte a lelkemig látott velük. Kedvesen mosolygott rám.
– Nagyon sajnálom. – Mondtam és elengedtem a könyvet.
– Ugyan nem történt semmi. – Mosolygott és felém nyújtotta a könyvet. – Vegye meg nyugodtan. Nekem már meg van otthon, csak szeretek néha nézelődni.
– Köszönöm nagyon régóta keresem. Apám kedvenc könyve volt. – Halkultam el a végére.
– Őszinte részvétem. Elijah vagyok. – Mondta együttérző mosollyal az arcán.
– Köszönöm. Sam, nagyon örülök. – Mondtam mosolyogva.
– Samantha, csodás név, én is nagyon örülök. – Mosolygott szélesebben.
– Sam, nem Samantha.
– Bocsáss meg, de soha nem szerettem a becézéseket. – Sóhajtva bólintottam, de azért halványan elmosolyodtam. Elkezdett csörögni a telefonja. – Elnézést Samantha, de úgy tűnik az öcsém újfent ellentétbe ütközött a húgunkkal.
– Ugyan menj csak nyugodtan Elijah. Köszönöm, hogy enyém lehet a könyv. – Mosolyogva bólintott, kezet csókolt majd távozott. Kicsit elpirultam, Elijah mosolyogva távozott. Kifizettem a könyvet és elindultam egy elektronikai boltba. Elmondtam az eladónak, hogy milyen töltő kell. Hátra ment előhozni a töltőt. Én elkezdtem körbe járni. Egy tüsis  világos barna hajú férfi összevont szemöldökkel forgatott egy telefont a kezében. Néha megbökte, de nem történt semmi. Mosolyogva léptem oda hozzá.
– Segíthetek? – Kérdeztem tőle kedvesen.
– Öhm igen az nem ártana. Soha életemben nem volt ilyen...izé a kezemben. Állítólag benne van a testvéreim száma, de nem tudom hogy kellene „felhívnom" őket vagy hogy mondják ezt. – Kinyújtottam a kezem, hogy adja ide. Ideadta a nekem, bekapcsoltam a telefont.
– Mi a pin kód?
– A milyen kód?
– Egy négy számból álló kód. Azzal tudunk először belépni.
– Ó. – Mondta és elkezdett a zsebében keresgélni. Elővett egy papírt. – 2873.
– Rendben. – Beütöttem a kódot majd feloldottam. Elkezdtem magyarázni neki a dolgokat. Figyelmesen hallgatott.
– Roppant hálás vagyok, Finn Mikaelson. Nagyon örülök. – Megfogta a kezem és csókot nyomott a kézfejemre. Kissé elpirultam.
– Öhm  Sam. Örömmel segítettem.
– Parancsoljon asszonyom a töltő, amit kért.
– Köszönöm. – Mosolyogva fizettem ki, az eladó vissza is sétált a kasszához.
– Nem is dolgozik itt? – Mosolyogva nemlegesen ráztam meg a fejem. – De...miért segített?
– Mert szüksége volt rá. Apám úgy nevelt, hogy mindig segíteni kell annak aki rászorul.
– Ez nagyon kedves volt tőle. – Mosolyogva nézett rám őt is felhívták. – Csodás a húgom megint nem bír magával. Bocsáss meg Sam, de sajnos mennem kell.
– Semmi baj Finn. A család az első. – Elmosolyodott majd távozott. Eltettem a könyv mellé a töltőt. Elindultam a parkba, gyönyörű szép zöld volt, szép virágokkal. Volt egy lila virág, ami nagyon tetszett. Egy kis csomóban több lila virág is volt rajta. Elővettem a kis füzetemet, meg egy ceruzát. Letérdelve kezdtem el lerajzolni, persze úgy, hogy ne zavarjam a járó kelőket.

[ Klaus szemszöge]

Annak érdekében, hogy lenyugodjak és ne zárjam koporsóba egyik testvéremet sem eljöttem otthonról. A parkban sétálgattam, megláttam ahogy nekem háttal egy lány rajzol valamit a fűben. Hallottam ahogy a ceruzát végig húzza a papíron. Halványan mosolyogva indultam el felé. Kíváncsi voltam, hogy mit alkothat. Megálltam mögötte és kissé fölé hajoltam, hogy lássam mit rajzol. Természetesen itt még nőtt verbéna, de nem úgy tűnt, mintha tudná mit rajzol csak....tetszett neki. Összevont szemöldökkel figyeltem az éles vonalakat amiket már most meghúzott.
– Ez így nem lesz jó. – Nem tudtam megállni, hogy ne szóljam meg. Több mint ezer éve alkotott, sajnos a véremben volt a kritikus véna. Hallottam ahogy idegesen fújtatott egy sort. Felállt így hátra kellett lépnem, hogy ne koppanjon össze a fejünk. Mosolyogva felém fordult.
– Köszönöm a tanácsot, bár nincs rá szükségem. Tudja egy pár éve már rajzolok és mindig is az erős kontrasztok híve voltam. – Én kissé megbabonázva hallgattam. Az arca gyönyörű szép gyémánt formájú volt, a bőre kissé olívás barna, a szürke szemei megigézőek, telt ajkai kissé felfelé kanyarodtak, kislányos kedvességet kölcsönözve neki. Biztos voltam benne, hogy a sötét barna fürtjei tökéletesen ölelik körbe az arcát, ha kiengedte. Pár oldalt vissza lapozott és megmutatott nekem egy magányosan álló fenyőfát, amit hasonló stílusban rajzolt le mint a verbénát.
– Valóban ez gyönyörű. Kérlek bocsáss meg, de jó magam is művész vagyok. Klaus örülök, hogy találkozhattok egy magamhoz hasonló tehetséges művésszel.
– Ha valóban olyan nagy művész ahogyan azt ön állítja akkor tudná, hogy milyen tiszteletlen megszólni más fél kész alkotását. – Kerekre nyílt szemekkel sűrűn pislogtam rá. – Bocsásson meg ó hatalmas művész úr, de sajnos mennem kell. – Intett egyet majd távozott. Én elképedve néztem utána, meg kellett nedvesítenem az ajkaimat. Ez a lány elképesztő volt. Gyönyörű, okos és még nekem is visszaszólt. Valahogy úgy érzem akkor is visszaszólna nekem, ha tudná ki vagyok. Szélesen mosolyogva teljesen megnyugodva indultam vissza a kúriába. Kissé már sajnáltam, hogy elköltözünk visszafoglalni az otthonunkat. A királyságomat. Most már tudom jól milyen királynőt szeretnék magam mellé. Pedig még a nevét sem árulta el.