A történtek után csend telepedett közénk, csend mely tükrözte mindkettőnk fájdalmát, csend mely nem akart szűnni, csend, mely mindkettőnket emlékeztetett arra, mennyire mások vagyunk. Végül JongDae az, aki megtöri a csendet, ezzel együtt eltemetve a fel nem tett kérdéseinket.
- HaNeulnek már itt kéne lenni, megyek megnézem merre járhat – áll fel a szikláról, ahol eddig ült, majd az erdő felé indul. – Te addig maradj itt – utasít, nem mintha tehetnék mást. A percek egyre hosszabbra nyúlnak, és ezzel együtt a magányosan töltött idő is, de Chen csak nem akar visszajönni. Aggodalmasan mászkálok fel s alá, azon gondolkodva, hogy akadok a nyomára, ha esetleg nem ér vissza perceken belül, de elég reménytelennek tűnik a helyzet. Buta módon annyira el voltam foglalva a gondolataimmal az ide felé vezető úton, hogy nem figyeltem az utat, így nem találnék ki az erdőből. Kezdek egyre idegesebb lenni és már azon vagyok, hogy útnak indulok, mikor is Dae hangosan zihálva áll meg előttem, mintha futott volna.
- Hol van HaNeul?
- El-elkapták – suttogja megtörten. – Nagy valószínűséggel már a palotában van. Oda kell mennem mielőtt még baja esik, de előbb ki kell téged vinnem az erdőből.
- Azzal nem lesz gond, mert veled megyek.
-Mi? Nem, már csak az hiányzik, hogy neked is bajod essen! – Tiltakozik.
- Chen, erre most nincs időnk, te is tudod! El kell menünk a húgodért és nem mehetsz egyedül.
- De igen! SunHee értsd már meg – ragadja meg a vállam és centikről néz a szemeimbe. – Nem akarom, hogy bajod essen. Már az elejétől fogva féltettelek, de amióta megcsókoltalak – simít végig az arcomon, eltűrve a szemembe lógó rakoncátlan tincseket – egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből, nem bírnám elviselni, ha bajod esne.
- Mint ahogy én sem, ha veled történne valami. Hát nem érted, láttak minket együtt, többször is. És a látogatásaidnál is elég óvatlanok voltunk. Tudják, hogy tudom, hol van HaNeul és azt is, hogy közöm van hozzád. Ha most egyedül mész vissza... Veled kell mennem!
- De...
- Nincs de JongDae, tudom, mit vállalok azzal, ha most veled megyek, de azt is tudom, hogy így megvédhetlek és talán a húgodat is – mondom, határozottan pillantva a szemeibe. Mikor látja, hogy nem tud eltántorítani a tervemtől, keserű mosolyra húzva ajkait bólint és kezd el a palota felé vezetni.
Egész úton azon rágódtam, hogy vajon az önfeláldozásom elég lesz-e, de sajnos nem találok elég meggyőző érvet, hogy miért engedjék el HaNeult és miért nézzék el JongDaenek, azt, amit tett. Ahogy egyre közelebb értünk a palotához, úgy szűkült egyre inkább össze a gyomrom. Ideges vagyok, nem is kicsit, de bízom abban, hogy legalább a számomra legfontosabb két embert meg tudom menteni. Ahogy a kapuhoz érünk kitárul előttünk a súlyos falap, mi pedig elépünk az udvarba, ahol egy kisebb csapat katona fogad minket. Chen láthatatlanul fogja meg a kezem és szórítja is meg nyugtatólag, mintha azt üzenné, nem lesz baj, pedig mindketten tudjuk, hogy ez nem így van.
- Kim parancsnok – lép előre egy férfi, biccentve JongDaenek, majd felém fordul. – a kishölgy pedig bizonyára annak a cafkának a segítője, akit tegnap kaptunk el – vigyorog rám, nekem pedig hánynom kell tőle. – Minek köszönhetjük a látogatását kisasszony?
- Elhiheti, hogy nem önszántamból jöttem ide – morgom elfordítva a tekintetemet.
- Ezt el is kéne hinnem? – Kérdezi a férfi, maga felé fordítva a tekintetemet.
- Maga besétálna egy helyre, ahol megvan ásva a sírja? – Kérdezem dacosan pillantva a szemeibe, mire nyel egyet. – Na látja, én sem. – Mondom, és nagyon remélem a kis színjátékom elég meggyőző lesz ahhoz, hogy bizonyítsa Chen hűségét.
- JongDae, vidd a fogdába a társa mellé – utasítja a mellettem állót. – Én addig értesítem a régens királyt az ittlétéről – indul el valamerre. JongDae csak megragadva a karomat kezd el húzni a fogdák felé. Oda érve meglátom HaNeult az egyik kis ketrecben üldögélve. A karján horzsolások sorakoznak, és ahogy felénk pillant az arcán lévő sebek is láthatóvá válnak.
- HaNeul – sietek a lányhoz. – Mit tettek veled?
- Jól vagyok – mosolyodna el, de felrepedt szája meggátolja benne. – Nem kellett volna ide jönnötök, nektek is bajotok eshet.
- Nem, ha rajtam múlik. Kijuttatlak innen és Chent is tisztára mosom – ígérem meg, bólintva is mellé egyet.
- Hogyan? – Kérdezi a lány, de még mielőtt válaszolhatnék, utasítanak bennünket, hogy járuljunk a király elé.
- Nem lesz baj – súgom oda HaNeulnek, majd követem JongDaet és a többi katonát a király elé, ahol térdre lökve bennünket kényszerítenek rá, hogy fejet hajtsunk előtte.
- Mikor először láttalak, már tudtam, hogy gondok lesznek veled – mondja SeungHo, államnál fogva emelve meg a fejemet. – Kár, pedig kedvemre való szépség vagy – vigyorodik el. – Szép második vagy harmadik feleség lett volna belőled. Erős utódokkal ajándékozhattál volna meg engem.
- Ha maga lenne az utolsó férfi a földön, ez akkor sem történne meg – sziszegem, mire elsötétült szemekkel pillant le rám és arcon vág, de úgy Isten igazából. A balesetem óta nem éreztem ilyen fájdalmat. Felrepedt számból csordogál a vér és a látásom is elhomályosodik egy pillanatra, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy lásson összetörni.
- miket képzelsz, a királyoddal beszélsz – rivall rám, mire – nem törődve a fájdalommal – húzom mosolyra az ajkaimat.
- Maga nem király és soha nem is lesz az – mondom, majd talpra állok, úgy nézek vele farkasszemet. – Láttam a jövőt és maga nincs benne. A nevét sem ismerik, még a létezéséről is megfeledkeznek majd. Nem lesz több annál, mint ami most. Nem lesz más, mint egy senki – mondom, mire elsápad. – Maguk olyan ostobák - pillantok körbe – egy olyan személy mögé állnak, aki csak a vesztükbe vezeti önöket. Maga is Choi miniszter – fordulok a férfi felé – Csak egy név marad a történelemben, semmi más – vigyorgok rá.
- Ez... Ez varázslat – szólal meg az idősödő férfi remegő hangon. – Ez a némber egy sámán – kiált fel, mire én csak elmosolyodom. Ki gondolta volna, hogy a jövő ismerete lesz az egyetlen ütőlapom.
- Lefogni! – Kiált fel a régens király, mire négy férfi ragad meg és kényszerít újra térdre. – Lehet, hogy láttad a jövőt, de ezzel együtt törvényt is sértettél sámán. Ezért és mert elárultad a királyodat halál vár rád – mondja önelégülten, de nem rémít meg. Egyszer már túléltem a halált és bízom benne, hogy most is menni fog.
- Kim parancsnok, maga tudta ezt? – Kérdezi az egyik katona, mire Chenre kapom a pillantásom és alig észrevehetően megrázom a fejem.
- Nem, uram.
- És ön, Park úr? – Kérdezi a miniszter, mire a karzat felé pillantok, ahol ott áll ChanYeol. Tekintetemet az övébe mélyesztve várom a választát, de amit hallok ledöbbent.
- Nem, uram. Ha tudtam volna, már halott lenne – mondja és szavai szöges ellentétben állnak azzal a ChanYeoléval, akit megismertem és megkedveltem.
- Ezesetben – fordul felém SeungHo – Lee SunHee, máglya általi halára ítélek, varázslat használatéért és felség árulásért. Az ítéletem végleges és holnap kora reggel végrehajtatik.
- Úgy legyen – mondom felé pillantva. – De, ahonnan én jövök ismert egy szokás, amit maguk koreaiak is gyakorolnak. Élnék az utolsó kívánság jogával.
- Ám legyen, hogy lásd kegyességemet. Mi lenne az.
- Engedjék szabadon HaNeult, ő nem tehet semmiről. Mint ahogy azok sem, akik a bűvöletem alatt álltak – mondom és fejemmel ChanYeol felé bökök, ezzel együtt felmentve Chent is.
- Úgy legyen – mondja a király. – Kim HaNeul, ezennel feloldozlak vétségeid alól és szabadon távozhatsz, azzal a feltétellel, hogy még napfelkelte előtt elhagyod a fővárost és soha többé nem térsz vissza – mondja a régens király, majd felém fordul. – Őt pedig vigyék vissza a fogdába, aztán lássanak neki az előkészületeknek – mondja, majd távozik. Ahogy két katona a tömlöcök felé vezet a tekintetem találkozik JongDae megtört pillantásával. Fáj így látnom őt, fáj, hogy HaNeulnek el kell mennie, de legalább élnek, még ha ezért az életemmel is kell fizetnem.

****

Hali, gyors voltam? Reméltem, vártátok már a következő részt ezért gyorsan meg is hoztam. Köszönöm, hogy eddig olvastátok és hogy most, hogy a célegyenesbe értünk továbbra is velem/velünk maradtok. Remélem tetszett a rész, igyekezni fogok a következő fejezettel!
Bocsi az elgépelési és helyesírási hibákért!