Ferencziné Kormos Olga, gondosan arcába húzott kalappal, álldogált a metrómegállóban. Mióta visszahívták Párizsból napjait az Andrássy úton található nagykövetségi irodában töltötte. Néha átment az Operába, de hát neki is volt munkája.

Ekkor egy szélvihar erősségű lány rohant neki teljes erőből Olgának. Az irtózatosan vékony lány citromsárga kabátot, barna nadrágot és őzbőr kesztyűt viselt.

- Nem tudja asszonyom véletlenül, mikor jön a metró?- kérdezte kétségbeesve.

- Nem tudom- felelt Olga. 

- Tudja, most szöktem meg az Állami Balettintézetből- mondta büszkén a lány.

Ekkor begördült a szerelvény. A balettos növendék nem igazán nőiesen lökött félre pár férfit az útjukból, majd leült egy üres helyre.

- A nevem egyébként Bátor Antónia és előbb- utóbb úgyis kirúgtak volna, amúgy is tolmács szeretnék lenni- vont vállat.- és magát hogy hívják?

- Ferencziné Kormos Olga vagyok.

 Antónia meglepetten pillantott a mellett ülő nőre.

- Akkor maga jól tudhat franciául!- csettintett a nyelvével.

- Csak nem francia tolmács szeretnél lenni?- kérdezte a nagykövetasszony.

Bátor kisasszony bólintott. A metró megállt, Olga, pedig leszállt. Bátor Antónia egyedül maradt azzal a gondolattal, hogy a nagykövettel beszélgetett az imént. 

Olga fáradtan ért haza. A férje a nappaliban várta, azzal a hírrel, hogy Andrew Ray kereste, ugyanis magyar napokat tartanak Párizsban és meghívták a nagykövetasszonyt és családját. A férjén kívül azonban még két személyt legalább kell vinnie.

- Pont most találkoztam egy lánnyal a metrón aki megszökött a Balettintézetből és tolmács szeretne lenni. Ha megkeressük holnap, akár jöhetne velünk. Jó nyelvtanulás lenne!

A férj eléggé fáradt volt ahhoz, hogy engedjen a feleségének, felőle aztán bárki jöhet velük Párizsba!