Luca másnap frissen ébredt, nem úgy Bonifác, aki álmosan ment ki a reggelijét elfogyasztani. A lány aggódva nézte, még le is guggolt, hogy alaposabban megnézze a kandúrt.

− Nem vagy beteg, ugye Bonifác? − Aggódott érte. − Valamelyik nap is olyan levert voltál.

~ Menj szemészhez! Csak fáradt voltam, vagyok.

− Lehet le kéne vigyelek Harryhez.

~ Meg se próbáld! − küldött felé morcos pillantást.

− Hűha! Ennyire azért nem volt rossz az állatorvosnál.

~ Ezt csak te gondolod. Hagyj békén és inkább menj dolgozni! Nekem is lenne mit csinálnom, de míg itt vagy nem mehetek sehova − ásított mellé egy hatalmasat, majd eltüntette a reggeli maradékát és nekiállt mosdani.

Luca még mindig aggódva állt fel, és kezdet készülni. Úgy döntött inkább megfigyeli még egy darabig Bonifácot. Az étvágyára nem lehetett panasz, a kedvetlenség meg lehet annak szólt, hogy hiányzott neki Luc. Bár ebben kételkedett, mert eddig semmi jelét nem adta.

Viszont az első napokhoz képest, amikor szinte el sem hagyta őt, igencsak unottnak tűnt. Lehet ki kéne engednie csavarogni? De mi van, ha baj éri? Vagy nem jön vissza? Elvállalta, hogy vigyáz rá, szóval nem kockáztathatja meg ezeket. Luc rettentő csalódott lenne, sőt lehet dühös is. Nem mintha ő eddig olyan hű de jól vigyázott volna Bonifácra, különben nem köt ki nála.

Elhessegette a gondolatokat és a készülődésre koncentrált, fél órával később pedig megcirógatta Bonifác fejét, megvakargatta az állát, nyomott egy puszit a két szeme közé, majd elköszönt tőle és kilépett az ajtón. A kandúr pedig csak ült ott döbbenten.

~ Ez meg mi volt? − mozgatta meg a farka végét épphogy. ~ Nem emlékszem, hogy bármi ilyenre engedélyt adtam volna. Na mindegy, majd ha hazajön ezt lerendezem vele. Nem puszilgathat kedve szerint. Nem vagyok én plüss állat, sem kutya!

Hatalmasat ásított, majd Luca hálószobája felé vette az irányt. A lány bevetette az ágyat, de ez nem különösebben zavarta. Felugrott, megkereste az ágytakaró alá a bejáratot, befúrta magát, majd összegömbölyödött és már aludt is.

Órákkal később ébredt és talán részben sikerült magát kipihennie. Persze lustálkodhatott volna egész nap, de most nem tehette meg. Be kell biztosítani a helyét Lucifer mellett, utána majd újra élheti az eddigi életét. De hol is kezdje?

Talán a legjobb az lesz, ha beszél néhány kisebb lóti-futi démonnal, akik üzeneteket szoktak hozni-vinni Lucifernek. Ők biztos tudnak neki nevet vagy címet mondani, ahova elmehet és körbenézhet.

A tükröt használta, de most nem a város egy másik pontja lett a cél, hanem maga a Pokol. Rég járt itt, de annyira nem is hiányzott neki. Megvolt a fenti világnak a maga előnye a sok finom kajával és kényelmes fekvőhelyekkel. Na meg az alantasabb démonok bűzét se kellett elviselnie.

Amint belépett kék szemei vörösre váltottak, szárnyai megjelentek és felöltötte tényleges méretét, ami nagyjából egy tigrisének felelt meg. Igen, volt hátránya az emberek világának, méghozzá az, hogy lekorlátozta a méreteit és az erejét. Itt bizony sokkal veszélyesebb és halálosabb tudott lenni, mint odaát. Épp ezért nem is okozott neki gondot kiszedni azokat az információkat, amiket akart.

Visszatért, de alig kezdett bele a nyomozásba, amikor Lucifer a semmiből az orra előtt termett. Nem mintha ez bárkinek feltűnt volna. Bonifác gyakran elgondolkodott azon, hogyan lehetnek az emberek ennyire vakok?

− Mégis mit csinálsz Bonifác? − Vonta Lucifer kérdőre, nem foglalkozva a mellettük elsétálókkal, akiknek bizonyára furcsa lehet, hogy egy macskával társalog.

~ Végzem a dolgomat. Mi ezzel a baj? − kérdezett rá, mert rosszallást érzett ki a másik hangjából.

− A dolgod? − A szemöldök magasba szökött.

~ Hogyan védjem az érdekeid, ha nem tudok mindent? − válaszolt kérdéssel a kérdésre.

− Oh Bonifác! − Hunyta be Lucifer a szemét, majd két ujjával megszorította az orrnyergét. − Pont azért választottalak téged, mert nem vagy minden lében két kanál típus.

~ De! Én azt gondoltam...

− Le akarlak cserélni? Nem azért bíztalak Lucára, mert le akarlak rázni, hanem, hogy vigyázz rá!

~ És a kölyök tápok?

− Egy üzleti partneremet akarom majd megfigyeltetni, aki macskabolond. De egy kölyköt nem adhatok neki csak úgy oda, kell némi szocializáció előtte. Te és Luca pedig pontosan megfelelőek vagytok erre. Néhány nap és viszem is hozzátok Ignácot. Aki mellesleg a testvéred, csak a mostani alomból.

~ Mond, hogy viccelsz! − nézett rá fel elkeseredetten.

− Nem, nagyon is komolyan mondtam. − Lucifer ránézett az órájára. − Most mennem kell. Tedd meg, hogy befejezed a nyomozást az üzleti ügyeim után! Tény, hogy az érdekeimet is védened kell, de ugyanakkor a legsebezhetőbb pontom is vagy. Sok ellenségem van, néhány a Pokolból kerül ki, és mindegyikük ott tesz nekem keresztbe ahol tud. Márpedig, ha tudsz az üzleti ügyeimről és valahogy kiszedik belőled, akkor sok kárt és bosszúságot okoznának nekem.

~ Értem.

− Nézd csak meg a velem bukott társaimat. Egyikük sem olyan familiárist tart, ami mindent tud. Gondolj csak Pongrácra.

~ Hát nem egy észlény, az tény − ismerte el.

− Most már tényleg megyek. Észak-Korea vezetőjével van megbeszélésem. − Azzal ahogyan megjelent a semmiből, úgy el is tűnt.

~ Ah! Már most utálom Ignácot, pedig még el se hozta Lucifer − indult meg hazafelé.

Nem siette el, mert Luca hazaérkezéséig még maradt néhány óra. És amúgy is néha neki se árt a dolgát végezni. Nem volt kedve kocsik előtt szaladgálni, így inkább okozott egy defektet, egy nőnek a magassarkúja adta meg magát, szerencsétlen majdnem a bokáját is törte, de végül megúszta egy ficammal.

Felbosszantott még néhány kutyát azzal, hogy az orruk előtt sétált el miközben nem érhették el őt. Amikor pedig nekiállt esni az eső kifordított néhány esernyőt, mondván bűn rondák és elkészíteni is vétek volt, nemhogy megvenni.

Végül hazaért. Lehívta magának a liftet, kényelmesen felvitette magát. A lábtörlőn nyújtózott egyet, kicsit a karmait is beleakasztotta, majd mikor úgy érezte nem fog nyomott hagyni a folyóson egyszerűen beteleportálta magát az ajtó mögé.

Végzett némi cicamosdást, majd úgy döntött a radiátor alá fekszik, ott legalább kellemes meleg van. Akkor is ott szundikált mikor Luca hazaért, mikor szólította se mozdult inkább megvárta míg bejön.

− Na szép! Hívhatlak, de a füled botját sem vagy hajlandó megmozdítani! − Korholta meg.

~ Mit vártál, hogy kutya módjára, ugrálva és nyelv lógatva megyek ki eléd? Macska vagyok, nem tűnt fel?

− Én is örülök, hogy jól vagy és jól érzed magad.

~ Most mi bajod van? − emelte fel a fejét és nézett a lányra.

− Na végre, hogy méltóztattál rólam tudomást venni! − Hepciáskodott Luca.

~ Rossz napod volt?

− Láttam ám, hogy feldúltad az ágyamat! Szégyelld magad érte.

~ Rossz napod volt − nyugtázta és visszatette a fejét a földre.

− Bonifác! − roskadt le Luca a fotelbe. − Kész katasztrófa volt a mai nap. Valaki a számlákat összekeverte, a rendszer nem akart működni. Minden a feje tetejére állt, mert határidős munkánk lett volna. Az informatikusok nem tudták mi lehet a gond. Úgyhogy a technika ördöge ma betett nekünk.

~ Technika ördöge? − ütötte meg a fülét a kifejezés. ~ Várj! Ha Lukrécia elhagyta a várost, és nem én voltam, akkor ki?

A gondolat nem hagyta nyugodni, ki lehet itt, aki bosszantotta Lucáékat? Felállt és odament a lányhoz és nekidörgölőzött a lábának. Cserébe lehajoltak hozzá és kapott némi simogatást.

− Tudtam én, hogy nem vagy szívtelen dög. Csak el kellett mondanom és máris együtt érzel velem. − Duruzsolta neki, miközben a füle tövét vakargatta.

~ Persze, így van, csak még mesélj nekem a mai napodról. Nem láttál semmi furát? Fekete macskát? Vészhozó varjút? Azokból elég sok keringett ma a város felett.

− Láttad az ablakból azt a sok varjút ma? Tuti hamar megjön a tél, pedig szerintem már így is elég hideg van.

~ Te a fejembe látsz? Nem hiszem, mert nem ülnél akkor ilyen nyugodtan. Viszont nem örülök a témaváltásnak, mert így nem tudom meg ki volt. Ne ott! Feljebb vakard meg, még egy kicsit. Ott. Nagyon jó. Abba ne hagyd!

− Lejössz velem edzeni? − Szólalt meg váratlanul Luca.

~ Mondanám, hogy nem, mert a sok izzadt pasiból a múltkori alkalom is elég volt, de azok után, hogy Lucifer konkrétan megmondta téged vigyázni hagyott itt, így nem utasíthatom el a kérésed − enyhén oldalra fordította a fejét. ~ Oh igen! Ott még vakarrrrrrrrd!

− Bonifác! Te dorombolsz! − Vigyorodott el Luca.

~ Mi? Nem is! − húzta ki magát és ellépett sértetten. − Rosszul hallottad.

− Ugyan! Ne légy szégyellős! − Vigyorgott továbbra is a lány. − Ezt a mély hangot bármelyik nagymacska megirigyelné tőled.

~ Fejezd be és inkább adj vacsorát! − indult meg a konyha irányába.

− Lebuktál! Nem veszem be többé ezt a fensőbbséges viselkedést. − Ment utána Luca, sejtve hova tart a kandúr.

Továbbra is mosolygott, mert fél sikerként könyvelte el, hogy Bonifác, legalább egy kicsit kedveli őt. Persze a bársonytalpú ezt sose ismerné be neki, de nem számít. Elérte, amit akart és csiholt ki belőle némi dorombolást és talán lesz még erre alkalom.