Bonifác követte Lukréciát, átvágták az épületek között helyezkedő sikátorokon és az előbbivel párhuzamos utcára léptek. A fal mellett haladtak egymás mögött, az emberek többsége észre sem vette őket, akik igen, azok is kóbor állatnak nézték őket és anélkül folytatták útjukat, hogy nagyobb figyelmet fordítottak volna rájuk.

A kandúr figyelte az előtte haladó nőstényt, aki láthatóan nem vette félvállról a feladatát. Egy fiatal férfi hóna alatt szorongatott mappából lapok estek ki, amiket felkapott a szél és tovasodort, ijedten igyekezett utánuk.

Egy nyúzott arcú nő, fekete karikás szemekkel állt kezében egy kávés pohárral és csak nézett fáradtan maga elé, amikor egy mellette elsiető férfi durván meglökte. A fekete ital nagyja pedig mind a kabátján kötött ki. Elkeseredetten nézett le rá és állt neki a nagyját letakarítani egy zsebéből elővett zsebkendővel, a világos szöveten így is nyoma fog maradni.

Egy foltos, kopott, elvékonyodott, ezer éves szövetkabátot viselő öregember kézen fogva vezette néhány éves unokáját, akire számokkal nagyobb kabátot adtak. Talán örökölhette a testvérétől, vagy, hogy spóroljon a család eleve méretekkel nagyobbat vettek neki. A gyermek igyekezett magához szorítani féltve őrzött plüssét, de az kicsúszott a kezéből, amikor a kabát ujját megpróbálta felhúzni és egyenesen egy pocsolyába esett bele.

Bonifác szeme résnyire szűkült. Igen, a balszerencse hozás egyike a képességeiknek, amit használni is kell. Látszólag apró, mégha bosszantó esetek is voltak, mégsem tetszett neki, amit látott. Lukrécia nem válogatta meg kire hoz bajt.

Pokolmacskaként látták az emberek auráját, ami elárulta nekik milyenek is, megérdemlik-e, ha kicsi bosszúságot okoznak nekik vagy sem. Ráadásul ő képes volt az elmúlt huszonnégy óra eseményébe beletekinteni.

Látta a fiatal férfin, hogy ösztöndíjas egyetemista, aki rengeteg időt tölt a tanulással, hogy ne vonják meg tőle a támogatást. Az éjszakát pedig azzal töltötte, hogy a mindent eldöntő beadandó dolgozatát megírja, amiből most lapokat vesztett el.

Tudta a nőről, hogy átdolgozta az éjszakát és reggel megkezdte a másik munkahelyén a második műszakját, aminek a vége még arrébb van. Az az ebéd helyett vett kávé lett volna az a kis plusz, ami a maradék időt segített volna neki túlélni.

A gyermek az előző nap költözött a nagyapjához a szüleivel együtt, akik elvesztették az állásukat hónapokkal ezelőtt és eddig alkalmi munkákból éltek, de tegnap kirakták őket az albérletükből. Egy helyre mehettek a férfi apjához, aki szintén rossz körülmények között, egy egyszobás lakásban élt, mégis befogadta őket. Az a plüss pedig az egyetlen volt, amit a gyermek magáénak tudhatott.

Komoran nézte az előtte haladó nőstény hátát, de egyelőre nem tette szóvá az eseményeket. Nem pillantott vissza, így nem láthatta, hogy egy fiatal nőnek sodorja a szél a papírokat, aki megfogja őket és mosolyogva adja át az ifjúnak, aki nem győz hálálkodni.

Nem látta az árust, aki kilép a bódéjából és a jól ismert nőnek ingyen ad át egy kávét a kiömlött helyett. Sem azt a drága öltönyt és szövetkabátot viselő ősz férfit, aki épp akkor lépett ki a boltból, amikor a plüss a pocsolyában kötött ki és nem volt rest odalépni és az előbb, az unokájának vett puha, bársony medvét átnyújtani a síró gyermeknek.

Ahogyan a szinte láthatatlanul közlekedő fehér bársonytalpút sem, aki igyekezett minden rosszat helyrehozni, amit a fekete bundás nőstény okozott. A négylábú őrangyal jobbnak látta, ha továbbra sem veszti szem elől a másik kettőt, akik csak bajt okozni tudnak.

~ Hova megyünk? − tudakolta meg nem sokkal később Bonifác.

~ Egy építkezésre.

~ Valakinek érdeke késleltetni a befejezést? − akarta tudni.

~ Nem tudok róla, de jó terep lesz kicsit rosszalkodni.

~ Akkor talán tartalékold arra az erődet!

~ Mi a baj Bonifác? − állt meg Lukrécia. ~ A balszerencse velünk együtt jár.

~ Attól még megnézhetnéd kinek is okozod − maradt morcos hangulatban.

~ Ugyan mit számít? A többségük hozzá van szokva, hogy még az ág is húzza őket. − Azzal nem foglalkozva a kandúr rosszalló pillantásával tovább indult, de legalább felhagyott a balszerencse hozással.

Utcákkal arrébb elérték az építkezést. Körbe volt az épület állványozva, de jelenleg senkit nem láttak rajta. A rossz idő miatt valószínű a kültéri munkákat későbbre hagyták, és bent dolgoztak. 

A kerítést megmászni nem okozott gondot és már igyekeztek is az épület felé. Bonifác alaposan megnézte hova lép, mert elég sok építési törmeléket látott és nem akart semmi éles, ragacsos, netán a bundáján nyomott hagyó dologba lépni.

Az ajtókat még nem tették fel, az ablakok behelyezésével foglalkoztak néhányan, illetve villanyszerelési munkálatokkal. Bonifác látott egy rakás vezetéket és kapcsolót. Bár most nem nagyon mozogtak, hamarosan kiderült miért.

A munkások többsége épp a szünetét töltötte és az egyik szobában összeülve eszegetek, beszélgettek közben. Bonifácnak eszébe sem jutott a közelükbe menni, nem úgy Lukréciának, aki természetes kecsességgel sétált be.

− Szia cica! − Szúrta ki az egyik munkás. − Gyere ide!

Intette magához, a nőstény pedig válaszként nyávogott neki egyet, majd óvatosan araszolt a felé nyújtott kéz felé, ami aztán a fejére simult. Felpúposított, majd dorombolni kezdett a simogatásért cserébe.

− Egy fekete macska? − Pattant fel az egyik társa és elhátrált. − Vidd innen! Balszerencsét hoz!

− Jaj ne légy már ilyen Babonás Pedro! Ez csak egy macska.

− Pokoli teremtmények! A világ leggonoszabb lényei, akik csak rosszat hoznak az ember fejére! − És Pedro előhúzta a nyakában viselt keresztet és maga elé tartotta védőn.

Bonifác továbbra is meglapulva figyelte az eseményeket és sokat megadott volna azért, ha most Lukrécia fejébe lát. Nem tudta mit tervez, de remélte semmi nagyobb szerencsétlenséget nem, mert ezek az emberek nem érdemelték meg.

− Vidd ki Juan! − Állt fel a főnök is. − Irány vissza dolgozni.

− De Főnök! Biztos fázott, azért jött be. − Vette védelmébe Lukréciát a férfi.

− Nem érdekel. Láb alatt lehet és semmi szükség, hogy véletlenül elessen benne valaki és balesetet szenvedjen.

− Rendben. − Sóhajtott beletörődően a munkás. − Gyere cicus!

Nyúlt felé, hogy felvegye, de nem érte el, mert Lukrécia arrébb szökkent, amikor pedig utána léptek kifelé iramodott.

− Na remek! − Morgott a főnök, majd előkapta a rádióját. − Van egy fekete macskánk, aki látja próbálja megfogni, majd kitessékelni.

Több helyről visszajeleztek, hogy rendben. A főnök intett a többségnek menjenek vissza dolgozni, Juannak pedig menjen utána, ha már ennyire ragaszkodik hozzá, akkor kapja el maga.

~ Gyere! − Szólt oda Bonifácnak amikor elfutott mellette.

A kandúr a legkevésbé sem szeretett rohangálni, de most mégis megtette. Nem tartott az emberektől, sem attól meglátják, de szem elől téveszteni sem akarta a nőstényt. Még mindig nem tudta mit akar.

~ Van terved azon kívül, hogy rohangálunk? − akarta tudni.

~ Ugyan Bonifác! Használd a fantáziád!

Azzal Lukrécia megállt egy szoba előtt. Bent egy férfi egy vödör mögött állt, kezében fúróra erősített keverő fejjel. Vakoláshoz használatos maltert készült kikeverni, de alig kezdett bele, amikor az anyag kifröccsent beterítve őt és egy kisebb körben mindent.

Csúnyán káromkodott, a nőstény viszont láthatóan jól szórakozott és már indult is újabb áldozatot keresni magának. Bonifác viszont kicsinyesnek és unalmasnak találta. Komolyan ilyen kis bosszantások miatt rángatta el ide?

Mert, ha még azt mondta volna Lukrécia okozzanak a központban egy kisebb balesetet, amivel néhány órára megbénítják a környék forgalmát és ezzel sokaknak okoznak bosszúságot azt mondja, oké. Vagy esetleg az egyik bank számítógépes rendszerében okozni hibát, amitől egy időre a tranzakciók leállnak és pénzt sem lehet kivenni az automatákból, megint olyan, amiért megéri strapálni magát. De ez.

Még néhány kutyát bosszantani, netán az orrát cafatokra karmolni is izgalmasabb, így leginkább csak figyelte Lukréciát, aki néhány helyen még okozott apró bosszúságokat. Akadt egy-két munkás, aki kiszúrta őket, de elkapni egy sem tudta.

~ Úgy látom unatkozol. − Tűnt fel Lukréciának a kandúr unottsága. ~ Ez biztos tetszeni fog. Gyere!

Bonifác kételkedett benne, de azért a nőstény után ment. Egy helyen, ahol még nem szerelték be az ablakot kimentek az állványokra. A kandúr számára már ez nem sok jót sejtetett, de remélte nem arra gondol a nőstény, amire ő is.

Lenézett, de alig néhányan álltak az épület előtt. Az előbbi férfi, aki közölte kapják el őket, meg egy öltönyös, bizonyára az építési cég vezetője. Illetve látott egy unott arccal várakozó srácot, aki néha elnézett az épület felé. Az apjával érkezhetett, aki a suliból hozhatta el és hazafelé beugrottak ide.

Lukrécia macskásan elmosolyodott a bajsza előtt, majd balra fordította a fejét. Bonifác ekkor már tudta pontosan arra készül, amire ő is gondolt. Meg nem tudja akadályozni, de úgy ítélte meg senki nincs a közelben, akinek nagyobb baja eshetne.

Csakhogy ez pár pillanattal később megváltozott, mert a srác megindult az épület felé. Az első egynéhány tartócsavar a közvetlen mellette lévő szakaszon meglazult. A nőstény megiramodott, használta pokoli erejét, a keresztbe fektetett palló megadta magát a balszerencsének és az alatta lévő szintre zuhant, ezzel pedig megindított egy lavinát.

Az egész tartó szerkezet megmozdult és nekiállt összecsuklani a csavarok tartóereje nélkül. Lukrécia az egészet a következő szakaszról figyelte elégedetten. Bonifác viszont riadtan, mert a srác túl közel ért, és most ahelyett, hogy futásnak eredt volna, ott állt döbbenten felfelé nézve és nem mozdult.

A kandúr viszont igen. Az se érdekelte, ha meglátják. A szeme vörösbe váltott, előkerültek a szárnyai és a gyerek felé vette az irányt, de hátra is kellett hőkölnie, amikor az egész szerkezet az orra előtt omlott össze. Elkésett.

Leszállt és újra hétköznap macska formát öltött. Nézte a fémcsövek és pallók alkotta kupacot. Férfiak kiáltottak, majd futásnak eredtek és jobbnak látta, ha ő is inkább távozik, elfordult és a szeme sarkából meglátott egy fehér villanást, de mire odafordította a fejét már el is tűnt.

Tisztes távban állt meg és nézett vissza. Legnagyobb megkönnyebbülésére a srácnak nem esett baja, bár nem értette hogyan lehetséges. Maga alá kellett volna temetnie, helyette mellé zuhant. Vagy pedig a gyerek ugrott arrébb az utolsó pillanatban. Bár ebben kételkedett.

Nekiállt körbejáratni a tekintetét és megpillantott egy fehér fejet, és egy zöld szempárt, ami egyből visszavonulót fújt, amikor találkozott a tekintetük. Indult volna, de Lukrécia toppant elé. Elégedettnek tűnt a teljesítményével és mintha dicséretet várt volna.

~ Mit csináltál? − vonta kérdőre Bonifác.

~ Hogy-hogy mit? − Lepődött meg a nőstény.

~ Az a gyerek majdnem meghalt!

~ Mi van veled Bonifác? Elég gyakran sérülnek meg nekünk köszönhetően az emberek és néha meg is halnak. Nem ez lett volna az első. Amúgy is túlélte, szóval nem értem mi bajod.

~ Nem neked köszönhetően élte túl. És csakhogy tudd! Lucifer kifejezetten nem szereti, ha gyerekek halnak meg. Szóval, ha legközelebb valami ilyenre vetemedsz, akkor ez jusson eszedbe!

Azzal Bonifác hátat fordított Lukréciának és elindult haza felé. Eléggé elment az idő. Luca is lassan hazaindul és kétségbe lesz esve, ha nem találja őt otthon. Talán még Lucifert is felhívná, aki pedig kérdőre vonná merre csavargott és semmi kedvet nem érzett ahhoz, hogy az itt történtekről beszámoljon.

~ Hova mész? − Szólt utána Lukrécia.

~ Haza. Tedd te is ezt!

~ A Pokolba?

~ Nem Lucához. Nála lakom.

~ Ez egy embernő? − Indult utána kíváncsian. ~ Nem akarsz neki bemutatni?

A nősténynek meg kellett torpannia. Bonifác egy szemvillanás alatt megfordult és most az orruk majdnem összeért. Még talán romantikusnak is találja, ha a kandúr tekintete nem válik vörössé, a testtartása pedig ellenségessé.

~ Tartsd magad távol Lucától! − figyelmeztette. ~ Már csak azért is, mert Lucifer szemet vetett rá és nem hiszem, hogy össze akarod vele akasztani a bajszodat.

Azzal választ sem várva elfordult és indult el újra haza. Elege volt a mai napból. Nem egészen erre számított mikor Lukrécia magával csalta. Régen másmilyen volt a nőstény. Vagy esetleg ő változott meg? Elpuhult volna Luca mellett néhány nap alatt? Ebben kételkedett. Talán csak érettebb lett és az ilyenek már nem teszik boldoggá.

Ráadásul ott volt az a kis fehér, aki ismerősnek tűnt neki. Ugyan esélye nagyon kicsi, de talán jobb, ha mégis utána néz. Nem kedvelte ugyan a négylábú őrangyalokat, de most kifejezetten örült a jelenlétének és hogy megmentette a gyereket a biztos haláltól. 

Az első autó tükrét használva portált nyitott és Luca fürdőszobájában lépett ki. Ahhoz képest, hogy nem ő okozta azt a sok szerencsétlenséget elfáradt. A nappaliba ment és elnyúlt a kanapén. Behunyta a szemét, de alig zuhant volna alvásba, amikor nyílt az ajtó.

− Bonifác! Megjöttem!

Luca kiabált neki, ő pedig legszívesebben felmordul kínjában. Egyáltalán nem számított arra, hogy idő előtt fog hazajönni és tuti nem fogja őt hagyni szunyókálni. Nem kellett tévednie, mert a lány már meg is jelent.

− Nem fogod elhinni milyen jó napom volt! − Tolta arrébb a macskát kicsit és ült le a kanapé szélére.

~ És gondolom te itt és most el akarod nekem mesélni − hunyorgott rá fáradtan.

− Képzeld el... − kezdett bele, Bonifác pedig magában felnyögött.