~ Bonifác mit fogunk csinálni? − tudakolta Ignác és továbbra is a bátyja mögül kukucskált.

~ Egyelőre csak figyelünk.

~ Figyelünk?

~ Igen, megpróbáljuk kideríteni a gyengepontjait és utána támadunk − világosította fel az öccsét Bonifác miért nem érdemes meggondolatlanul cselekedni.

~ Nem minden embernek ugyan az a gyengepontja? − lepődött meg a kis kandúr.

~ Vannak, akik bizonyos dolgokra, helyzetekre érzékenyebben reagálnak − adott választ és közben elnézett Regina divatos topánkája felé és már tudta mi lesz az, amit feltétlen megtesznek vele. Pontosabban ez a feladat Ignácra vár majd.

Közben Regina folyamatosan beszélt, leginkább magáról és arról mi történt vele. Természetesen a sikertelenségei mindig más hibájából fakadtak, vagy épp a sors húzta keresztül a számításait. A többi lány, akikkel összemérték sokkal rosszabbak, mint ő, de valószínű valakiknek a valakije, azért választották őt, vagy pedig, mert a megfelelő embernek tette szét a lábát. Kihangsúlyozta ő bizony soha nem tenne ilyet, annál többre tartja magát és az ilyenek hamar kihullanak a szakmából és az igazi tehetségek és szépségek fogják átvenni a helyüket, mint ő.

Luca hallgatta és közben helyeslően hümmögött, Regina mást nem is vár tőle nagyon, ezt tudta jól. Ráadásul soha nem változott a történet, csupán más volt a helyszín és az emberek nevei. Mindig elgondolkodott azon vajon az unokatestvére miből él, ha soha egy munkát sem kap meg, illetve mikor fog rájönni talán pályát kéne módosítania.

− Nahát, ti vagytok a kis drágák? − Figyelt fel Luca Regina hangjára, aki felfedezte jó húsz perc után a még mindig a folyosón, türelmesen üldögélő Bonifácot és a mögötte kissé álmosan kucorgó Ignácot. − Két fekete macska! Még szerencse, hogy nem vagy babonás Luca. Micsoda kék szemed van, te kis kormos képű!

Állt fel Regina a székről és indult meg Bonifác felé, aki egyelőre nem mozdult és vette le róla a tekintetét. Ignác viszont éberré vált és elhátrált tisztes távolságba, majd elnézett a szoba irányába, ahova berohanhat vész esetén és elbújhat valahova.

− A neve Bonifác, az öccsét pedig Ignácnak hívják − tájékoztatta Luca és közben lekapcsolta a sütőt.

− Hogy lehet egy ilyen édes, meleg, dorombolós bundásnak egy fagyos szent nevét adni? Biztos vagyok benne egyáltalán nem illik hozzád − gagyogott Regina a kandúrnak, ahogy lassan közeledett lehajolt hozzá.

Igyekezett azt a látszatot kelteni nem akarja a macskát megijeszteni egy hirtelen mozdulattal, de valójában tartott a hatalmas kandúrtól. Óvatosan lépett még egyet és nyújtotta a kezét, hogy megsimogassa Bonifác fejét, aki mindezt hagyta.

Regina ezen felbátorodva tovább simított és közelebb hajolt, a kandúr pedig pontosan erre várt. Egy pillanat alatt felállt és megfordult Regina orra elé pedig Bonifác hátsó fertálya került. Alig néhány centi hely maradt a kettő között. Ráadásul a pokoli bestia még el is eresztette magát, majd mint, aki jól végezte dolgát magasra tartott farokkal, peckes léptekkel a nappali felé vette az irányt.

− Fúj! − fintorgott Regina és felállt, de ez sem segített, mert így is sikerült  mélyet lélegeznie Bonifác ajándékából. − Nem is tudtam, hogy az állatok is tudnak pukizni.

Luca az ajkába harapott, hátha így sikerül a nevetését valahogyan elnyomnia, közben pedig nekiállt tányérokat és evőeszközöket előpakolni, csakhogy ne kelljen Regina felé fordulnia, aki mindent leolvashatott volna az arcáról. Ettől függetlenül tudta válaszolnia kell neki, így igyekezett lenyelni jókedvét.

− Ugyanúgy működik az emésztésük, mint a miénk − nyögte ki pár másodperccel később. − Bonifác ráadásul ivaros kandúr, aki jelöli is a területét. Szóval lehet mégis máshol kéne aludnod, nehogy a ruháid bánják.

Bocsánatkérőnek szánt mosollyal fordult az unokatestvére felé, de közben magának örült, hogy ez eszébe jutott. Regina a ruháira nagyon kényes volt, talán ez meggondolásra készteti. Sikerült elgondolkodtatnia Reginát, aki végül megrázta a fejét.

− A bőröndben nem hiszem, hogy bárminek baja eshet, majd gondosan zárom és azt veszem ki csak, ami szükséges. Szóval ez miatt ne aggódj drágám! − megpaskolta Luca kezét, aki igyekezett megőrizni a mosolyát. − Inkább együnk! Nagyon jól tudom milyen finoman és egészségesen főzöl!

− Köszi! − Luca pedig kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát, mert tudta Regina mire akart ezzel célozni.

Bonifác beért a szobába és felült az ágyra. Ignác nem maradt el mögötte és most a bátyját nézte. Mind a ketten hallották a konyhában zajló beszélgetést, majd az evőeszközök zörgését.

~ Bonifác hagyjuk, hogy megegye az ebédünket? − Ignác nem tudta magában tartani a kérdését.

~ Egyelőre hagyjuk, hadd gondolja azt ő van fölényben.

~ És aztán?

~ Aztán szép lassan megkeserítjük az itt létét.

~ Luca nem fog haragudni?

~ Nem, még hálás is lesz nekünk. Már kitaláltam hogyan fogunk hozzá − nézett az öccsére Bonifác, Ignác félrebillentette a fejét és kíváncsian várta a folytatást. ~ Azt akarom, hogy a cipőjébe végezd el a kis és nagy dolgod is.

~ Azt mondtad csak abba az alomtálcába piszkoljak − vágott értetlen fejet Ignác.

~ Azt mondtam nem pisilhetsz az ágyába, mert kirak mind a kettőnket és azt, nem tehetsz kárt a holmijaiban. De Regina cipője nem az övé − magyarázta Bonifác türelmesen.

~ Értem! − világosodott meg Ignác mire a bátyja a maga macskás módján elmosolyodott, a kis kandúr pedig viszonozta. ~ És mit fogunk még csinálni?

~ Meglátjuk mire ad nekünk lehetőséget. Nem okozna gondot a bőröndjébe bejutni, de nem akarok semmi feltűnőt sem tenni. Mindennek véletlen balesetnek kell tűnnie és nem szándékosnak − Bonifác fejében már megfordult alkalmazza Reginán a balszerencsehozó képességét, de az könnyen nagyobb kárt is okozhat, amiből Lucának is baja, vagy bosszúsága származhat. ~ Ha estig nem sikerül meggondolásra késztetnünk, akkor szólok Lucifernek.

~ Miért szólsz neki? − akarta tudni Ignác és közben lelkesen a párna alatt kezdett matatni, mintha valami ellenséget keresne ott.

~ Regina tett egy utalást arra Lucának netán van-e barátja. Biztosra veszem a lekezelő modorából nem olyan kategóriás férfira gondol, mint Lucifer. Szóval, ha meglátná, akkor biztos enné a sárga irigység.

~ Aha − hagyta rá Ignác és már befúrta magát a párna alá, csupán fekete orra és a pofija egy része látszott ki.

~ Mit csinálsz? − fordította arra a fejét Bonifác.

~ Vadászom.

~ Vadászol? Mégis mire? − faggatta tovább Bonifác Ignácot, aki nem válaszolt, csak lapult.

Bonifác megunta a várakozást és elfordult az ajtó irányába. Az öccse várt még néhány pillanatot, aztán támadásba lendült a párna alól, célpontja pedig a bátyja folyamatosan mozgó farkának a vége.

Az egyik mancsával lecsapott, a másikkal alányúlt és felemelte, majd beleharapott az áldozatába. Bonifác egy pillanat alatt állt fel, fordult meg és már lendült is a mancs, hogy pofon vágja a szemtelen öccsét, akinek volt mersze megtámadni őt, de kivételesen Ignác résen volt és gyorsabbnak is bizonyult.

~ Te kis! − mérgelődött Bonifác és ösztönösen felpúposított enyhén, a füleit pedig kifordította két oldalra.

Ignác szőre állt, nem csupán a hátát, de a farkát is ívbe hajtotta, a füleit lecsapta és tisztes távból nézett a bátyjára. Elégedett volt magával, de tudta ez az apró győzelem nem elég Bonifác ellen, akit most azért tudott sikeresen megtámadni, mert más kötötte le a figyelmét. Dehát milyen pokolmacska lenne, ha nem használta volna ki a lehetőséget.

Bonifác lépett egyet Ignác felé, miközben a farka idegesen járt jobbra-balra. Lebecsülte ezt a kis szőrcsomót, aki aljas módon kihasználta a figyelmetlenségét, de még egyszer nem ad neki rá alkalmat. Lépett még egyet, mire az öccse megiramodott, leugrott az ágy túlsó oldalán és, mint akit üldöznek elképesztő sebességgel megkerülte az ágyat és már el is hagyta a szobát.

Bonifác csupán a fejével követte Ignác mozgását, aki a frászt hozta Reginára, aki elé pont kiszaladt miközben az a szoba felé tartott. Aztán a kis kandúr az új ellenséget látva nem a konyha, hanem a nappali felé vette az irányt.

− Oh egek! Ez a kis fekete villám megijesztett egy pillanatra − szólalt meg Regina és teljes nyugalommal sétált be Luca szobájába.

Bonifác nyugalomra intette magát és újra leült a takaróra, tekintetét pedig le sem vette Regináról, aki a teljes alakos tükör elé sétált és nekiállt nézegetni magát. Megjegyezte magában, hogy a hiúságát kihasználhatja ellene, már csak rá kéne jönnie hogyan.

− Tükröm, tükröm mond meg nékem, ki a legszebb e vidékén − skandálta Regina a meséből jól ismert mondatot.

~ Hát nem te az biztos − mérte végig hátulról Bonifác.  ~ Ennyi smink még a gonosz királynén sem volt, mint rajtad.

− Mond csak Bonifác! − fordult meg Regina és lépett az ágyhoz és közel hajolt a kandúrhoz, de már elmozdulásra készen. − Mit gondolsz rólam?

~ Azt, hogy nem ismered a személyes tér fogalmát − dőlt ültében hátra Bonifác, de nem volt hajlandó elmozdulni jelenlegi helyéről. Ezt az örömöt nem fogja megadni Reginának.

− Mi a baj kandúr bandi? − nézett Regina a kandúrra, a mosolya és tekintete most semmi kedvességet nem sugárzott. Bonifác számára inkább úgy tűnt, azon gondolkodik hogyan hámozza őt ki a fekete bundájából.

− Talán nem kedveli a parfümödet − jelent meg Luca az ajtóban.

− Oh! − emelte Regina sértetten a kezét a mellkasához. − Ez a legújabb Vogue! A macskádnak nincs ízlése!

− Hát − Luca nem tudta hirtelen mit mondjon. − Bonifác egy macska és az ő orruk másképp érzékel, mint a miénk. Érzékenyebb, talán érez olyan összetevőt is, amit te nem.

− Bizonyára, bár kétlem − legyintett Regina, mintha nem is lenne olyan fontos, mint aminek az előbb mutatta.

~ Hogy nem nyírta ki még ezt a nőt senki? Elviselhetetlenebb, mint egy démon. Ráadásul jobban járna, ha néha fürdene is, ahelyett, hogy mindenfélét magára fúj − húzta az orrát Bonifác és Luca megjelenése okot adott arra, hogy megmozduljon.

Leugrott az ágyról és Luca felé indult kecses léptekkel, majd a lábának dörgölőzött, még körbe is járta. Ezzel sikerült Lucát meglepnie, mert nem igazán tett eddig ilyet, de most érzékeltetni akarta Reginával, hogy míg őt nem kedveli, addig Lucát nagyon is. A kék szemek kihívón néztek fel Reginára, aki elmosolyodott.

− Téged nagyon szeret ez a macska − jegyezte meg Regina.

− Öhm... igen − nyögte Luca, mert nem tudott mit kezdeni Bonifác hirtelen törleszkedésével.

− Legalább ő szeret téged − szúrta oda Regina és Luca pontosan tudta mire céloz.

~ Te akartad Regina! − torpant meg Bonifác. ~ Elérted, hogy még ma idehívjam Lucifert! 

− Mi lenne, ha a nappaliban ülnénk le és folytatnánk a beszélgetést? − próbálkozott meg Luca a tématereléssel és igen rosszul érintette Regina megjegyzése.

Lépett egyet óvatosan, nem akart Bonifácban elesni, majd a nappali felé vette az irányt. A kandúr vele tartott, mögöttük pedig Regina se maradt le. Beléptek a szobába, ahol Ignác épp a kapott plüsst birkózta le lelkesen, de most megmerevedett.

− Nahát lila a szeme? − tűnt fel Reginának a kismacska különös színű tekintette, amit eddig nem volt alkalma megnézni.

− Igen, ez náluk fajta jellegzetesség − válaszolt neki Luca és az egyik fotel helyett a földre ült, hogy játszhasson a kismacskával.

− Milyen fajta? − akarta tudni Regina.

− Nem tudom. Elfelejtettem Lucot megkérdezni − vallotta be Luca.

− Luc? Ő kicsoda? − csapott le a témára Regina, aki elfoglalta a kisebb kanapét, amiről beláthatta az egész szobát.

− Hát... − Luca nem tudta mit is mondjon róla pontosan.

~ Ignác! − vette fel Bonifác a kapcsolatot az öccsével. ~ Kösd le a figyelmüket, míg én megkeresem Lucifert!

~ Ööö... Történt valami, hogy változott a terv? − akarta tudni Ignác és közben a labda után vetette magát, amit Luca gurított el.

~ Igen. Regina elérte, hogy kicsináljam legalább annyira, mint Luca főnökasszonyát, de ehhez szükségem van Luciferre.

~ Oké. Mit akarsz, mit csináljak?

~ Amit egy kismacska szokott. Rosszalkodj! − Bonifác pedig közben igyekezett úgy helyezkedni, hogy Regina látásának holt terébe kerüljön, mert amíg őt figyeli, addig nem tud eltűnni.

~ Kezdesz összezavarni, de legyen! − egyezett bele Ignác és körbenézett a szobába mit is csinálhatna, amivel tartósan mind a két nő figyelmét magára vonhatja. A pillantása a fotelre esett és már meg is indult felé.