Luca lassan ébredezett egy kellemes októberi reggelen. Majd egy év telt el azóta, hogy Bonifácot azon a novemberi estén magához vette, és ezáltal teljesen megváltozott az élete. Már önmagában egy kisállat jelenléte is felforgathatja a megszokott napi rutint, csakhogy a kandúr személyében nem hétköznapi macskára tett szert. Bonifác pokolmacska volt, egyenesen Lucifer familiárisa.

Sokáig erről fogalma sem volt, bár a kezdetektől érezte, hogy különleges társra tett szert. A kandúr megjelenését sem lehetett átlagosnak nevezni, mert nagysága vetekedett egy közepes termetű kutyáéval, bár súlyra elmaradt, az étvágyára nem lehetett panasz. Fekete, tömött bundája selymesen csillogott a fényben, élénk kék tekintetét semmi nem kerülhette el. Neki köszönhetően Luca megismerkedhetett a gazdájával is, akiről szintén sokáig úgy gondolta, hogy csupán egy különleges kisugárzású, de hétköznapi ember.

Néhány hét múlva az események úgy alakultak, hogy Luca számára világossá vált, a világ nem csupán az embereké, hanem bizony természetfeletti lények is jelen vannak rajta. Olyan pokolmacskák, mint Bonifác, bukott angyalok, mint Lucifer, és természetesen a másik oldal képviselői sem maradhattak meg, Szerafina, és Bertalan személyében négylábú őrangyalokat ismerhetett meg.

Mindez az elején furcsa volt, kissé idegen, de azt kifejezetten szórakoztatónak találta, hogy társaloghat Bonifáccal, aki nem csak kinézetre bizonyult néha morcosnak, de jellemre is. Ráadásul a kandúr soha nem rejtette véka alá mit is gondol. Nem kertelt, kimondta, akkor is, ha azzal könnyen megsérthette a másikat. De Luca arra is rájött, hogy nem egy velejéig gonosz pokoli teremtménnyel osztja meg a lakását, mert Bonifác igen sokszor olyanokkal gonoszkodott, akik azért megérdemelték. 

Minden reggel egy olyan napnak bizonyult a bársonytalpú mellett, ami tartogathatott meglepetést. Hol egy emberi kinézetű démon formájában, hol pedig egy csapatnyi holló társaságában. Lucának gyakran volt az az érzése, hogy Bonifác vonzza a bajt, de a kandúr váltig állította, hogy ő okozni szokta. Akárhogy is, nem lehetett mellette unatkozni. Ideje volt felkelni, és felkészülni a mai napra.

Kinyitotta a szemét, felkészült arra, hogy a mellette szunyókáló macskát is felébressze. Csakhogy a kandúr helyett egy tizennyolc-húsz év körüli srác feküdt mellette teljesen mezítelenül. Luca levegőért kapott, fogalma sem volt hogyan kerülhetett oda, vagy ki egyáltalán. Lucifer jelenlétén már nem lepődött meg, meg a Pokol Ura kedve szerint jött-ment a lakásában, de ez az alak ismeretlen volt számára. Felhúzta a lábát a takaró alatt, nekifeszítette az idegen srác oldalának, majd minden erejét beleadva taszított rajta egyet, hogy lelökje az ágyról, aztán nagy levegőt vett.

− Lucifer, Lucifer, Lucifer! − hadarta el Luca gyorsan egymásután háromszor a férfi nevét, aki elmondta neki vész esetén így hívhatja őt segítségül.

Felült, és nyakig húzta a takarót mintha valami páncél lenne, ami megvédheti őt az ismeretlen sráctól, ha az ezek után bosszút akarna állni. Nem foglalkozott vele, hogy az illető a rúgása nyomán leesett az ágyról, és egy hangos nyögés kíséretében fogott talajt, és semmi jelét nem adta ártó szándéknak. Luca remélte, hogy Lucifer valóban igazat mondott, és rövid időn belül megjelenik. Nem kellett csalódnia.

− Mi a baj? − jelent meg a férfi az ágy mellett állva.

Csak egy alsónadrágot viselt, kezében borotva, arcának nagy részét hab takarta. Pillantása körbevillant a szobán ellenséget keresve, de senkit nem látott. Válaszért a riadt Lucára nézett, aki az ágy túloldalát nézte, majd a kérdést követően az adott irányba mutatott. Lucifer nekiállt megkerülni az ágyat, hogy megnézze mi van ott, ami megijesztette a lányt.

− Mi a pokol? − szólalt meg a fiatal srác, a hangja ismerősen csengett a másik kettő számára.

Lucifer néhány lépéssel eljutott az ágy túloldalára, ahol szemrevételezhetett egy nagyjából vele egymagas, sportosan izmos ifjút, pontosabban annak csupasz hátát, és hátsóját. Nem különösebben hatotta volna meg a látvány, ha a farokcsont helyén nem egy fekete, hosszú szőrű farok helyezkedett volna el. A srác félig megfordult, ismerős kék szempár néztek fel rá, melyben vágott pupillák helyezkedtek el. A fekete, rendezetlen félhosszú tincsek között két cicafül emelkedett ki, amik most meglepetten mozdultak meg.

− Bonifác? − tette fel a kérdést Lucifer bizonytalanul.

Azt biztosra vette, hogy nem démon, mert azokat felismerte függetlenül attól milyen alakot viseltek. Ebben a fiúban is érezte a pokoli teremtményekre jellemző energiákat, de nem tudta beazonosítani pontosan micsoda. Még az is megfordult a fejében, hogy talán féldémon, vagy valamelyik bukott társa volt annyira elővigyázatlan, hogy egy nefilim született belőle. Remélte egyik sem, és valóban a familiárisa öltött valami módon emberi alakot.

− Lucifer mi a pokol folyik itt? − kérdezte döbbenten Bonifác, idegennek hatott számára, hogy a szavak a szájából hangoznak el, és nem gondolatban.

Békésen szunyókált szokásos helyén Luca mellett, egészen addig, míg két talp nem feszült az oldalának, és taszított rajta egyet. Leesett az ágyról, és sokkal inkább csak a szerencséjének, mint macska ügyességének köszönhette, hogy hasra érkezett, és nem lett nagyobb baja. De nem ez volt a legrosszabb, hanem amikor maga alá húzta a mellső mancsait, azok nem úgy mozdultak ahogyan szoktak, lenézve pedig emberi karokat látott. Nem az a fajta volt, aki lemerevedik egy váratlan helyzetben, de ez kifejezetten sokkolta.

− Bonifác? − lepődött meg Luca, és nekiállt átmászni az ágyon, aztán visszavonulót fújt égő arccal, mert közben a kandúr, aki jelenleg emberi alakot viselt a hátára fordult.

− Elviszem, adok neki ruhát, aztán visszajövünk, és megpróbálunk rájönni mi történt − közölte Lucifer, azzal el is tűnt Bonifáccal együtt.

− Oké − mondta már a levegőnek Luca.

Még mindig zavarban, és értetlenül a történtektől kimászott ő is az ágyból, hogy felöltözzön mire Lucifer visszajön Bonifáccal. Miután a szokásos kört letudta a fürdőben, és felöltözött kiment a konyhába, hogy főzzön egy kávét, és készítsen valami reggelit. Ösztönösen elővett egy konzerv macskakaját, de még mielőtt kinyitotta volna észbekapott. Félretolta, és a pirítóba két szelet kenyeret tett, hogy legalább az ő reggelije meglegyen, hogy a történtek után a kandúr mit fog enni, arról fogalma sem volt, bár macskaként is mindent megevett.

− Ülj le! − jelent meg Lucifer Bonifáccal, aki engedelmeskedett is volna, de rászóltak. − Nem a földre, a székre! Ah!

− Jó-jó! Nem kell idegeskedni − válaszolt rezignáltan a srác, és bár nagyon szokatlan volt neki a helyzet, de mivel már látta hogyan ülnek az emberek a széken, ügyesen kivitelezte.

Luca most alaposan megnézhette magának Bonifácot. Lucifer egyik sötét színű pólóját viselte, farmerrel, csupasz lábfeje most a padlón pihent. A lányt már ettől kirázta a hideg, és válaszért a férfira nézett, aki csak legyintett, feszültnek tűnt. Már ezt a két ruhadarabot sem volt könnyű ráadnia Bonifácra miután befejezte a borotválkozást, mert tiltakozott, és zavarta, ráadásul a nadrág hátuljára lukat kellett vágnia, hogy a macskafaroknak legyen hely kibújni.

− Kávét? − tette fel Luca a kérdést.

− Feketén − válaszolt Lucifer, és gondterhelten nézett a familiárisára, aki megadóan várta a sorsát.

− Tessék! − nyújtott át a lány a férfinak egy csészét. − Szóval mi történt?

− Fogalmam sincs − vallotta be Lucifer. − Nekem ilyen hatalmam nincs, és senki nem is jut eszembe, aki képes lenne rá. De akárki is áll mögötte bizonyára most jól szórakozik.

− Elmehet a pokolba! − morogta Bonifác. − Én nem találom viccesnek, hogy embert csinált belőlem.

− Félig − mondta Luca, és megnézte magának a fekete füleket, melyek a fejtetőn helyezkedtek el. − Cukik a füleid, emlékeztetsz azokra a japán mesefigurákra, amiket a boltban láttam múltkor.

− Hurrá! − de Bonifác hangja semmi lelkesedésről nem árulkodott, aztán a szeme megakadt valamin. − Az az én reggelim?

Nem várva válaszra felállt és elvette a konzervet, majd visszahuppant a helyére. Megforgatta a fém dobozt, és nem kellett sok idő, hogy rájöjjön hogyan nyílik. Mindig is utálta, hogy nem mechanikus, mert akkor lett volna hatalma felette, és kinyitotta volna magának, de most megtehette. Amint lekerült a fedő, feledve jelenlegi helyzetét, már hajolt is fölé, aztán rájött, hogy kienni most úgy nem tudja, mint normál esetben, így emberi ujjait használva mert ki belőle egy adagot, és tette a szájába.

− Adjak kanalat? − nyögte Luca, és amúgy is kevés étvágya elment, mellette Lucifer is elhúzta a száját.

− Megoldom − válaszolt Bonifác, nem foglalkozva a másik kettő döbbenetével.

− Nekem elment az étvágyam, kéred a pirítósom? − Luca a kérdést a férfinak szánta, de nem tőle kapott választ végül.

− Ha kensz rá májpástétomot, vagy tonhalat, akkor hajlandó vagyok megenni − közölte Bonifác anélkül, hogy felnézett volna.

− Nem körülötted forog a világ! Luca tőlem kérdezte! − fújt egyet gondterhelten Lucifer, majd a pirító felé fordult, kivette az egyik frissen sült kenyeret, és beleharapott, eltüntetve közel a felét. − Mit csináljak most veled?

− Változtass vissza! − vágta rá Bonifác. − Nem akarok ember lenni, vagy legalábbis olyasmi. Nagyon jó volt nekem macskaalakban.

− Nem én változtattalak át, így vissza se tudom csinálni − világosította fel Lucifer. − Így még csak az utcára sem mehetsz ki!

− Hát... − kezdett bele Luca elgondolkodva, és naptárra pillantott −, ami azt illeti ma minden gond nélkül, mert Halloween van.

− Az amikor a gyerekek beöltözve házról-házra járnak, és csokiért, meg cukorért kuncsorognak? − pillantott fel Bonifác, egy bólintás volt a válasz.

− Ilyenkor igen magas szinten rezegnek az energiák, talán ezt használta ki valaki az átváltoztatásodhoz − morfondírozott Lucifer, és közben eltüntette a másik pirítóst is a kávéja mellé.

− De ki tenne ilyet, és miért? − nézett fel a férfira Luca.

− És miért pont engem? − egészítette ki Bonifác.

− Ha tudnám a választ bármelyikre, nem állnék itt, hanem intézkednék − morogta Lucifer, és közben törte a fejét.

− Azt tudom, hogy ilyenkor, Halloween előtt mindig figyelmeztetik a gazdikat, hogy vigyázzanak fekete kedvenceikre, mert vannak démon és sátánimádó szekták, akik áldozatokat mutatnak be − elmélkedett hangosan Luca, mellette a Pokol Ura unottan rántotta meg a vállát, hogy őt különösebben ez nem hatja meg. − Nem lehet, hogy valaki ilyen rituáléval akart magának erőt, de valami félresikerült?

− Csekély azon emberek száma, akik valóban tudnak energiákat megmozgatni, de egy lehetőségnek nem rossz − ismerte el Lucifer. − Ha ez a helyzet, akkor pusztán véletlen, hogy Bonifácon csapódott le a varázslat.

− Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy innentől így kell élnem az életem? − vonta fel kérdőn a szemöldökét Bonifác.

− Ha szerencséd van nem, és csupán ideiglenes az állapot − meredt maga elé a Pokol Ura. − Mondjuk fura, hogy ilyen korai órán nekiálltak próbálkozni, mert többnyire megvárják az éjszakát.

− Talán fel akarta használni valamire Bonifácot − találgatott Luca.

− Talán − bólintott rá Luc. − Ha viszont csak ideiglenes segítőt akart magának, akkor nagy eséllyel holnap ilyenkorra visszaáll az eredeti állapot.

− Legyen igazad! − nyalta le az ujjait Bonifác, majd ránézett Lucára. − Éhes vagyok még.

− Az a konzerv, még egy Bertalan méretű kutyának is sok lenne, te általában kétszerre kapod meg, és most azt mondod éhes vagy még? − hüledezett a lány.

− Igen, és ez a test sokkal nagyobb, mint a sajátom, szóval nem értem mi bajod van azzal, hogy kérek még enni − nézett bele a konzervdobozba Bonifác, hátha akad még benne valami, amit kinyalogathat. Luca segítségkérőn nézett a mellette álló férfira.

− Hosszú nap elé nézünk − motyogta Lucifer. − Majd még később ehetsz, most legyen ennyi elég!

− Hát jó, akkor majd egy óra múlva visszatérünk a témára − egyezett bele Bonifác. − Addig alszom egyet, ha már ilyen durva ébresztésben volt részem.

Felállt, és elindult a nappali irányába. Imádott a kétszemélyes kanapén heverészni, de jelen állapotában az lehet kicsi lesz, és talán a szobába kéne menni, és az ágyat megcélozni. Befúrhatná magát a takaró alá, hogy az orra se látszódjon ki. Igen, ez lesz a legjobb megoldás.

− Elmegyek beszélek Belfegorral, és Belzebubbal, hátha tudnak valakit, aki képes lehet ilyenre. Az emberek néha meglepő módon olyan energiákat is képesek uralni, amit mi nem − fordult Luca felé Lucifer. − Próbáld meg lekötni őt valahogy.

− Igazából nagybevásárlást terveztem, és ahhoz kértem volna a segítséged, de akkor halasztom. Hacsak... − nézett el a lány Bonifác után.

− Ha nem tudod rávenni, akkor hívj fel! Kerítek neked egy démont, aki segít, vagy megvárhatsz vele − tette ugyanezt a Pokol Ura is.

− Kajáért szerintem bármire rá tudom venni − vigyorodott el Luca, Lucifer elismerően bólintott, majd nyomott egy csókot a lány ajkára, aztán eltűnt.

Luca az üres konzervdobozra nézett, majd kidobta a kukába. Ugyan elment az előbb az étvágya, de a gyomra nem hagyta ennyiben, és jelezte, hogy igenis kell ennie valamit. Az utolsó két szelet pirítósnak valót tette be, amit Lucifer megevett aztán, így mást kell kitalálnia. Eszébe jutott, hogy tegnapról van még egy kis salátája, és úgy rémlett neki akad egy kis csomag mini mozzarella golyó is. Nem kellett csalódnia, valóban ott lapult mind a kettő a hűtőben. Elővette az ollót, elnézett a folyosó irányába, majd olyan halkan nyitotta ki a sajtot rejtő zacskót, amennyire csak tudta. Belenyúlt, hogy kivegyen egy darabot, de alig emelte a szájához mikor megszólalt a konyhaajtóban egy hang.

− Van mozzarella? − Bonifác kék szeme arra a darabra tapadt, amit Luca épp megenni készült.

A lány csak a szemét fordította arra, majd úgy döntött, hogy gonosz lesz, és betette a szájába a sajtot. Majdnem elnevette magát, amikor meglátta, hogy Bonifác eddig vágott pupillája vágyakozóan kitágul, és le sem veszi róla a pillantását. Emberi alak ide vagy oda, attól még ugyanaz maradt.

− Szeretnél? − fordult a srác felé Luca miután lenyelte a falatot.

− Ne kérdezz hülyeséget! − jött közelebb Bonifác.

− Akkor menj el Luciferhez, szerezz magadnak egy kabátot, és egy cipőt. Ha segítesz nekem bevásárolni, akkor veszek neked mozzarellát, amit egyedül megehetsz. De ez itt most csak az enyém − közölte magabiztosan Luca, attól nem tartott, hogy Bonifác megpróbálja elvenni tőle, mert azzal kihúzná a gyufát Lucifernél, amit nem kockáztatott meg.

− Mondtam már, hogy utállak ilyenkor? − húzta el a száját Bonifác. − Abban sem vagyok biztos, hogy tudom használni a képességeimet.

− Tegyél egy próbát, ha nem, akkor kénytelen leszel az én egyik cipőmet felvenni, meg a kabátomat − mosolyodott el a lány.

− Ne már... − nyögte Bonifác. − Már ezt is cikinek érzem.

− Cipő és kabát nélkül akkor sem jössz ki az utcára. Anélkül is feltűnő leszel a kiegészítőid miatt − mutatott a fülre és a fekete farokra Luca. − Pláne mindenki meg fog nézni, ha ilyen hűvös időben mezítláb mész végig a városon.

− Jól van − adta meg magát Bonifác. − Lássuk elő tudom-e hívni az erőmet.

Koncentrált arra, ami normál esetben természetesen ment neki. Bizsergés futott végig rajta, majd a hátán a póló megfeszült, aztán elszakadt ahogyan a két bőrszárny utat tört magának. Hátranézett és arányaiban sokkal nagyobbnak tűntek, mint mikor macskaként viselte őket. A saját szemét nem látta, de ezek alapján sejtette, hogy kékből átváltott vörösre.

− Lucifer nem lesz boldog, hogy tönkre tetted az egyik kedvenc pólóját − mérte végig a szárnyakat Luca is. − Hozz magaddal egy másik felsőt is, ezt meg majd kidobjuk.

− A nappaliban lévő tükör kellően nagy, hogy tudjak rajta közlekedni, és van egy hasonló Lucifer lakásán is, hogy ne okozzon gondot hol kijönnöm − gondolkodott hangosan Bonifác. − Igyekszem.

− Várj egy kicsit! − állította meg Luca, és közelebb lépett a sráchoz, aki kérdőn nézett rá. − Nyisd ki a szád.

− Minek? − hajolt hátrébb Bonifác, rosszat sejtett.

− Csak nyisd ki! − a lány nem foglalkozva a srác ódzkodásával megfogta az arcát, hátha sikerül erővel rábírnia, hogy kitátsa.

− Héééé − döbbent le Bonifác, már az miatt, hogy Luca megfogta az arcát, és ha ez nem lett volna elég még rásegített arra, hogy kinyissa a száját, amint megszólalt.

− Neked eddig is ilyen hosszúak voltak a szemfogaid, vagy csak most, hogy előhívtad az erőd? − tudakolta a lány, és alaposan megnézte magának a hegyes fogakat, míg a srác ki nem hátrált a fogásából.

− Nem tudom, de ne csináld ezt még egyszer! − replikázott Bonifác sértetten, majd inkább elsietett a nappali irányába, mielőtt Luca alaposabban nem akarja az új külsejét megnézni.

A lány csak elmosolyodott, mert ha mást nem elérte azt, hogy elmenjen, és ő nyugodtan meg tudja enni a reggelijét, és nem néznek rá hatalmas szemekkel, hogy adjon a mozzarellájából. Nem mintha néhány szemnél több lenne benne, és Bonifác amúgy sem érnél be eggyel. Vissza is fordult, hogy mire a kandúr, azaz a srác visszaér ne sok maradjon a salátából, és a sajtból. Bár előbbit nem kellett félteni tőle.

Nem kellett csalódnia, Bonifác visszatért. Még viselte a szakadt pólót, de hozott egy másikat, ami hasonlóan sötét színű volt, rajta egy felirattal; igen, ez a pólóm is macskaszőrös, alatta egy pufi cicával. Jót nevetett rajta, amit a srác nem értett, de nem magyarázta el neki. Arról meg fogalma sem volt, hogy Lucifernek ilyen ruhadarabok is lapulnak a szekrényébe. Bonifác hozott egy pár edzőcipőt is, és valahonnan előkerített egy prémes nyakú, derékig érő fekete bőrdzsekit is.

Láthatóan a Pokol Urának repertoárjában mindenféle stílus, és darab helyet kapott. Lucát meglepte, de jobban belegondolt, és rájött logikus, hisz különféle emberekkel tartotta a kapcsolatot, és bizonyára alkalmazkodott mindig hozzá az öltözete. Fura lett volna, ha néhány punk rockerrel elegáns öltönyben találkozik, még ha nagy általánosságban a hanyag elegancia jellemezte a megjelenését. De a lány az elmúlt egy évben azért látta farmerben is, sőt elvitte őt a tengerpartra a nyáron, ahol bizony bermuda fürdőben, és trikóban kísérgette őt. Senki nem mondta volna meg róla, hogy ő az Ördög. Bár Lucifer ezért a megnevezésért nem túlzottan rajongott.

Elhessegette a gondolatokat és miután Bonifác eltüntette a szárnyait segített neki megszabadulni a szakadt póló maradványaitól, majd az újat felvenni. Zoknit nem hozott, de a lány ez miatt nem akart szólni, inkább miután felvették az edzőt bekötötte neki. Felhúzta a saját jó meleg átmeneti cipőjét, jöhetett a kabát, magához vett két nagyobb bevásárló táskát és már mehettek is.

Mire kiléptek az ajtón a lift felért, erről Bonifác gondoskodott. Ez a képessége sok időt spórolt Lucának, mert reggelente mire indult dolgozni, már mindig felért, és nem kellett perceket várnia rá. Ránézett a fiatal srácra, majd feltűnt neki, hogy az a bizonyos fekete farok jobbra-balra suhan. Egyértelműen idegességről tanúskodott.

− Nem lesz baj − mosolygott rá Luca Bonifácra. − Csak próbáld nem mozgatni őket.

− Ez nem így működik − motyogta a srác. − Már arra is nehéz figyelni, hogy ne négy lábon akarjak menni. Hogy tudtok ti kettőn közlekedni? Sokkal ingósabb, mint négyen.

− Evolúció − adott választ a lány. − Ha valaki rákérdez, majd azt mondjuk, hogy elemes, és nem lehet vele mit kezdeni.

− Ne kérdezzen rá senki! − morogta Bonifác sértetten.

Kiértek az utcára, és kényelmes tempóban nekiálltak menni. Ugyan jöttek velük szembe néhányan, és megnézték maguknak a cica fülekkel, és farokkal rendelkező srácot, de senki nem szólt hozzájuk. Ettől függetlenül zavarta Bonifácot a sok pillantás. Inkább lett volna fekete macska most is, mint ez az emberszerűség. Ahogy beértek a központba egyre több lett az ember, annak viszont örült, hogy több jelmezes alak is felbukkant, így már annyira nem volt feltűnő.

Elérték a boltot, és bár nem vallotta volna be Bonifác, de alig várta, hogy körbenézhessen. Eddig nem mehetett be Lucával, mert csak segítőkutyák mehettek be, de most nem állíthatják meg, és zavarhatják őt ki. Ha másért nem, ezért talán megéri ez a kis kellemetlenség. Jobban belegondolva még sok más helyre is elmehet, ahova eddig nem. Még akár Bertalant is megpiszkálhatja, és nem kergetheti meg érte. Ezek fényében nem is lesz olyan borzalmas ez a mai nap.

Luca kivett a tárolóból egy bevásárlókocsit, majd bementek. Bonifác kíváncsian nézelődött, bár a zöldségek nem különösebben érdekelték. A tej, és hústermékek inkább. Nem egyszer szólt neki Luca, hogy ne menjen messzire, mindent megnézhet, de csak sorjában. Ezt kicsit nehezen viselte, főleg, hogy a lány helyenként igen sokat nézelődött. Most is inkább néhány méterrel arrébb várakozott zsebre vágott kézzel.

− Szia Luca! − köszönt rá Harry a vásárló lányra.

− Szia Harry! − mosolyodott el Luca, hisz kettőjüknek volt egy közös titka, Bonifác viszont csak vágott egy fintort, amint meghallotta az ismerős hangot.

− Látom nagybevásárlást csinálsz, de hogyan akarod ezt egyedül mind hazavinni? − nézett bele a kocsiba Harry, neki néhány dolog volt a kézi kosarában.

− Bonifác fog segíteni − bökött Luca az arrébb várakozó srácra, és közben figyelte a férfi reakcióját.

Harry elnézett a magas, fekete hajú ifjú felé, aki pillantásával és arckifejezésével egyértelművé tette, hogy nem örül annak, hogy látja. Nem emlékezett volna rá, hogy találkoztak volna, de a kék szempár nagyon ismerős volt, aztán feltűnt neki a két cicafül a fej tetején, amit még akár jelmeznek is nézett volna, ha a lány nem név szerint közli ki is ő.

− Mármint az a Bonifác? − kérdezett rá zavartan Harry.

− Igen, az a Bonifác − bólintott rá Luca. − Ne kérdezd, mert még Lucnak sincs fogalma arról hogyan történhetett, de megpróbálja kideríteni.

− Oké − hagyta annyiban Harry, majd újra végigmérte a srácot, és megjegyezte. − Azt hittem már semmi meglepőt nem fogok tapasztalni azok után...

− Megértelek − mosolyodott el a lány, neki azért már akadt némi ideje megszokni Bonifác új külsejét.

− Mit csinálsz este? − fordult vissza Harry Luca felé, aki kérdőn nézett rá. − Jótékonysági Halloween parti lesz az egyik helyi állatmenhely megsegítésére, ha esetleg ráértek, eljöhetnétek Luc-kal, és Bonifáccal. Lehet kiskedvencet hozni − tette még hozzá, mire a srác küldött felé egy csúnya pillantást, és a képességét használva szívesen a fejére pottyantott volna valamit, de sajnálatos módon a hitlovagokon, és kiválasztottakon nem működött, ők védve voltak ez ellen.

− Nincs programom, legalábbis nekem. Luc-ról nem tudok nyilatkozni, de majd megkérdezem tőle, ha előkerül. Mikortól lesz, és hol? Illetve be kell öltözni? − tette fel a legfontosabb kérdéseket, amik eszébe jutottak.

− Hatkor kezdődik, nem messze innen van, a kerületi közösségi ház, annak a nagytermében várnak mindenkit szeretettel. Belépő nincs, tetszőleges adománnyal lehet segíteni. A beöltözés nem kötelező, de ha más nem, egy cuki cicafület ti is felrakhattok − mosolyodott el a mondat végére Harry.

− Nagyon vicces − morogta oda Bonifác, aki fülelt a beszélgetésre, ha közelebb nem is jött.

− Rendben! − bólintott Luca, és osztozott a férfi jókedvében, a srác kárára. − Nem ígérem, de ha nincs más program, akkor megyünk.

− Köszönöm Luca. Na megyek, mert kezdődik a rendelés, csak némi ebédért léptem be a boltba − mutatta fel a nála lévő néhány pékterméket a férfi.

− Elég szegényes ebéd lesz − pillantott oda Luca, mire csak vállvonást kapott.

− Az ünnep miatt nagyüzemre számítok a rendelőben, szóval csoda lesz az is, ha ezt meg fogom tudni enni két páciens között.

− Kitartást! − érzett együtt Luca, mire kapott egy hálás bólintást, majd Harry intett, és a pénztárak felé intett.

− Szívesen ráborítottam volna a polc tartalmát − jött közelebb Bonifác, és nem foglalkozott a lány megróvó pillantásával. − Sokáig fog még tartani?

− Programod van? − nézett rá Luca.

− Nincs, de annyira nem izgalmas ez a bolt, hogy órákat töltsek itt − adott választ a srác. − Én választom ki, hogy mit kapok, amiért segítek.

− Amíg nem egy füstölt csülökkel a szádban akarsz hazáig jönni, addig azt választhatsz, amit akarsz − hagyta rá Luca, és tovább indult, mert néhány dolog még maradt a bevásárló listáján.

Bonifác elindult, hogy kiválassza a jutalmát, bár fogalma sem volt mit is akarjon. Végigjárta a sajtokat, megszagolgatta őket, amivel csak annyit ért el, hogy összefutott a nyál a szájában. Aztán elment a pástétomokhoz, felvágottakhoz, ahol a látvány csak tovább rontott a helyzetén. Az eladó ugyan furcsán nézett rá, meg várt egy darabig, de nem szólt hozzá, aztán ott is hagyta, hadd nézegesse a pultot.

Valamivel arrébb egy kis srác állt, és számolgatta a pénzét, megjelent három vele egykorú és az egyikük meglökte, amitől elesett, az aprója egy része pedig elgurult. Bonifác arra fordította a fejét, és összeszűkült a szeme, ahogy a kárörvendőket nézte, akik nem örülhettek sokáig, mert az egyikük megcsúszott, és olyan szerencsétlenül esett, hogy egyik társának kirúgta a lábát, a másikba belekapaszkodott, és magával rántotta. Egy kupacban kötöttek ki a földön, maguk alá gyűrve azt, amit eddig levettek a polcról. Bonifác elégedetten vigyorgott.

Néhány pillanattal később előkerült Luca, aki a fellökött fiúhoz lépett, és néhány pénzérmét adott át neki, ami egészen addig gurult ahol ő állt, és még néhánnyal megtoldotta, de nem feltűnően. A srác megköszönte, majd még összeszedte a maradékot, Bonifác zsebre vágott kézzel figyelte, és nem vett tudomást a lányról, aki elindult felé.

− Gondolom semmi közöd a srácok elcsúszásához? − nézett rá Luca, a szája sarkában bujkáló mosoly elárulta, hogy tudja a választ.

− Semmi, bizonyára kifolyt ott valami, és azon csúszott meg az egyik − vágott morcos képet, mert utálta mikor lebukott, hogy a balszerencséjével éppen valójában jót tesz.

− Igen, bizonyára. Választottál? − váltott témát Luca. − Csak mert én végeztem a vásárlással, mehetünk fizetni, aztán haza.

− Nem. Lepj meg valamivel! − fordított hátat a pultnak, ami előtt eddig állt.

− Hát jó − egyezett bele Luca, majd a halas részleghez sétált. − Abból a tonhalból legyen kedves egy jó kilónyit. Köszönöm.

− Hal? − fordult félig hátra Bonifác, a pupillája kitágult izgalmában. − Megsütöd olyan finomra, mint Karácsonykor szoktad? Vagy halászlevet csinálsz belőle?

− Ha szeretnéd, akkor megsütöm olyan finomra − mosolygott a lány, és a bevásárlókocsi felé vette az irányt.

− Csak az enyém lesz? − kérdezett rá izgatottan a srác.

− Nem hiszem, hogy elbírsz ennyivel egyedül − jegyezte meg Luca, mire a kék szempár villant egyet, ahogy elfogadta a kihívást.

− Csak figyelj! − biztosította Bonifác, hogy nem fog neki gondot okozni, és már alig várta, hogy hazaérjenek, és a lány nekiálljon elkészíteni a halat.

Természetesen a halat rejtő szatyrot ő cipelte, és még egy másikat is, ami nehezebbnek bizonyult. Luca ennek ellenére is úgy érezte, hogy leszakad a keze mire hazaértek, de nem akart taxit hívni. Nem a pénzt sajnálta rá, de egy öt perces autóútért nem látta értelmét, még úgy sem, hogy gyalog jó húsz percbe telt, idefelé. Megpakolva kicsit többe, és nem győzött rászólni Bonifácra, hogy ne siessen már annyira.

Luca kipakolt, és leült volna szusszanni egy kicsit, de a kék szempár annyira intenzíven nézte őt, hogy tudta nem hagyna neki békét, ha nem állna neki a tonhal elkészítésének. Sóhajtott egyet, majd kiment a konyhába, és Bonifác nem maradt el mögötte. Figyelte minden mozdulatát, mit és hogyan csinál, és a lány biztosra vette, ha macska alakban lenne, akkor felugrott volna már a pultra, hogy közvetlen közelről nézhesse a folyamatot. Aztán meggondolná magát, hogy nem kell azt sütni, szájába kapná és futna vele.

A gondolattól felnevetett, mire Bonifác kérdőn nézett rá. Nem akarta megmagyarázni, így csak megrázta a fejét, hogy nem lényeges. Az előkészítés után bekerült a sütőbe a hal, a srác alakját viselő pokolmacska pedig konkrétan leült elé, hogy figyelje. Nem érdekelte, hogy útban van, és Lucának kerülgetnie kell miközben a saját ebédjét állt neki összeállítani. Miután némi nehézség árán sikerült feltennie főni, a nappali felé vette az irányt, ahol menetközben beleütközött a megjelenő Luciferbe, aki átkarolta, így nem  pattant le róla.

− Bocsánat − mosolygott a férfi, amit Luca képtelen volt nem viszonozni. − Bonifác?

− Ül a sütő előtt és várja, hogy a tonhal elkészüljön − tájékoztatta a lány a Pokol Urát.

− Hogy mit csinál? − húzta fel döbbenten a szemöldökét Lucifer.

− Jól hallottad, ül a földön a sütő előtt, és figyeli hogyan sül a tonhal − ismételte meg Luca, és majdnem felnevetett az arcon, amit a férfi vágott. − Ez a jutalma, amiért segített cipekedni.

− Aha − hagyta annyiban Luc.

− Jutottál valamire? − kérdezett rá a lány, de nemleges fejrázást kapott.

− Nincs ötletük, de azon a véleményen vannak, mint én, hogy ideiglenes − válaszolt azért kissé bővebben Lucifer.

− Az ideiglenes lehet egy nap, egy hónap, egy év − ráncolta gondterhelten a homlokát Luca. − Amúgy a képességeinek a birtokában van, tehát még mindig pokolmacska, csak épp emberibb alakban van.

− Kipróbálta? − tudakolta Lucifer és hagyta, hogy a lány tovább folytassa az utat a nappali felé miközben csatlakozott hozzá.

− Igen − vallotta be vontatottan a lány. − Azt a pólót, ami rajta volt tönkre is tették a szárnyak.

− Egy póló érdekel a legkevésbé, veszek másikat − legyintett Lucifer. − Az inkább aggaszt, hogy ebben a formájában mennyivel erősebb, mint normál esetben. Azt már ugye mondtam, hogy a pokoli alakjához képest itt a formájuk erősen korlátozott, pontosan az erejük miatt.

− Igen, mondjuk még most se értem, hogy őket miért kell korlátozni, míg a pokolkutyák valódi méretükben jönnek át − ráncolta Luca a szeme közötti részt.

− A pokolkutyáknak is vannak képességei, de nem olyanok, mint a pokolmacskáknak. Nem tudják úgy befolyásolni a környezetüket, mint ők, ezért nincs szükség korlátozásra. Viszont tartok tőle, hogy Bonifác ereje most jóval nagyobb, és akár egymaga is katasztrófát okozhat, ha nem vigyáz − mondta ki Lucifer, és nem zavarta, hogy igen éles hallású familiárisa mindezt tisztán hallja a konyhában.

− Nem hiszem, hogy baj lesz belőle, hisz tökéletesen ura a képességeinek − maradt optimista a lány.

− Igen, ezért sem vittem vissza még a Pokolba, de ettől függetlenül remélem, hogy ez az állapot csak egy napig fog tartani − Lucifer közben a kezébe fogta Luca finom ujjait. − Mi a terv estére?

− Csak nem cukorkát akarsz menni gyűjteni? − mosolygott huncutul a lány, és jót mulatott a férfi megrökönyödött kifejezésén. − Összefutottunk Harry-vel a boltban, meghívott minket egy jótékonysági estre. Valamelyik állatmenhelynek gyűjtenek.

− Minket hívott meg, vagy téged? − kérdezett vissza kétkedve a Pokol Ura.

− Minket, konkrétan téged, és Bonifácot is, mert lehet vinni kis kedvencet is az eseményre − kuncogott Luca visszaemlékezve, hogy a srác ezt hallva milyen arcot vágott.

− Nem döbbent meg mikor közölted vele, hogy kivel vagy pontosan?

− De igen, ugyanakkor viszonylag hamar túltette magát rajta, mert azért már láttunk mind a ketten furcsaságokat az elmúlt egy évben − válaszolt Luca, és hagyta, hogy Lucifer közelebb húzódjon a kanapén.

− Luca el fog égni a halam! − kiabált ki a konyhából Bonifác.

− Nem fog, kell annak még sülni, szóval ki nem mered venni! − figyelmeztette hasonlóan emelt hangon a türelmetlen srácot Luca, majd újra a mellette ülő férfira fordította a figyelmét. − Nem ígértem meg neki, hogy megyünk, szóval, ha más terved van...

− Azt a tervet kitolhatjuk néhány órával későbbre is − ejtett meg egy árulkodó mosolyt Lucifer, hogy a lány tudja mire is gondolt. − Mehetünk, és majd állítok ki egy csekket ennek az alapítványnak, gondolom megérdemlik, ha Harry melléjük állt.

Luca hálásan mosolygott, és nem húzódott el, amikor Lucifer közelebb hajolt, hogy megcsókolja őt. Az ajka finoman ért először az övéhez, majd lassan birtokba vette, és elmélyítette. A karja átölelte és magához húzta. Nagy eséllyel nem egyhamar engedi el, ha Bonifác nem zavarja meg őket. Közvetlen a kanapé háta mögött állt meg, és nézett le rájuk. Lucifer bosszúsan pillantott fel rá, de nem sikerült elriasztani a familiárisát.

− Nem akarok zavarni, de ha nem az én halam ég, akkor a ti ebédetek − közölte teljes nyugalommal Bonifác.

− Oh, a rizs! − pattant fel Luca, és rohant ki a konyhába.

Eredetileg csak a telefonjáért akart bejönni, hogy megkérdezze Lucifert csatlakozik-e ebédre, vagy más programja van. Csakhogy a férfi közben megjelent, és még a figyelmét is elvonta, aminek majdnem meglett a következménye, ha nem  figyelmezteti őt Bonifác. Így csak némileg odakapott az alja, de azért még ehető maradt.

− Barna rizs lesz? − kérdezte huncut mosollyal Lucifer, és megtámaszkodott az ajtófélfán.

− Részben − vette a poént Luca. − Indiai zöldséges rizs lesz. Szereted?

− Kevés dolgot nem szeretek, de ez nem tartozik közé. Az illata jó, szóval biztosan finom lesz − válaszolt Luc, közben Bonifácra pillantott, aki elfoglalta előbbi helyét, bár most csak leguggolt.

− Nem tudom, hogy lehet valamit szeretni, amiben nincs hús, vagy hal − dörmögte oda a srác lentről.

− Mindjárt megnézem a haladat − nyugtatta meg Luca. − De jó lenne, ha arrébb mennél, mert így macerás lesz kivenni, mert útban vagy.

− Jó-jó! − egyezett bele Bonifác, felállt és arrébb lépett.

Nem vette le a szemét Lucáról, aki miután megkeverte a rizst, és felöntötte vízzel rátette a fedőt. Elővett egy vastag edényfogót, majd kiemelte a halat a sütőből egy szabad helyre a felső részen. Megnézte, hogy kellően puha-e, illetve mennyire ropog a bőre, majd elégedetten bólintott.

− Kicsit kihűl és eheted − fordult Luca a srác felé, akinek felcsillant a szeme ezt hallva.

− Ezt mind egyedül akarod megenni? − lepődött meg Lucifer, mert nem számított ekkora adagra.

− Igen, és nem adok belőle. Luca azt mondta csak az enyém − közölte karakán módon Bonifác, nem számított, hogy mindezt a gazdájával közli, aki egyben a Pokol Ura is.

Lucifer ránézett a lányra, aki bólintott ezzel elismerve azt, amit a srác mondott, hogy valóban ebben egyeztek meg. A férfi csak megcsóválta a fejét, majd a hűtőhöz lépett, és kinyitotta, majd be is csukta, mert találta azt, amit keresett. A következő pillanatban eltűnt, majd nem sokkal később újra megjelent egy üveg fehérbor társaságában.

− Édes aszúbor − tájékoztatta Lucifer a lányt a kérdő pillantást látva.

− Megy az az indiaihoz? − kérdezett rá Luca.

− Nem tudom − vallotta be Luc egy vállvonás kíséretében. − De finom, szóval iszunk belőle, és ne mond, hogy nem kérsz, mert tudom, hogy szereted az édes fehérborokat. 

− Valóban − ismerte el a lány, és hagyta, hogy a férfi neki töltsön egy pohárba.

− Mikor ehetek belőle? − türelmetlenkedett Bonifác.

− Most vettem ki, még tűzforró − sóhajtott egyet Luca. − Nem hiszem el, hogy már éhes vagy, mikor alig két órája ettél!

− Több, mint két órája! Egy csomó időt ellödörögtél az áruházban! Azt hittem soha nem jövünk ki! − panaszolta Bonifác.

− Kész katasztrófa! − jegyezte meg szarkasztikusan Lucifer, mire a lány összeszűkült szemmel nézett rá. − Mármint, hogy már több, mint két órája nem evett Bonifác.

− Akkor is éhes vagyok − durcáskodott a srác.

− Mindjárt kiteszem tányérra, akkor talán hamarabb kihűl − sajnálta meg Luca. − Kapsz mellé egy villát, hogy szétszedhesd, az talán gyorsít rajta, de mindenképp fújd meg. Semmi szükség, hogy kórházba kelljen vinnünk, mert megégetted a szád, vagy a nyelved. És amúgy is túl sok kérdést tennének fel, ha alaposabban megvizsgálnának.

− Kórházba? Nem inkább Harry-hez kéne vinnünk? − eresztett meg egy gonosz félmosolyt Lucifer, Bonifác döbbenten nézett rá, a lány csak megcsóválta a fejét, miközben ügyesen tányérra rakta a méretes haldarabot.

− Tessék! − tette le a tányért az asztalra, a srác leült a székre, majd kissé sután vette kézbe a villát, amit kapott. − De tényleg fújd meg, és óvatosan!

− Jó-jó! − bólogatott Bonifác, közben az izgalomtól teljesen kikerekedett a pupillája, és éppen csak nem csorgott a nyála.

Luca figyelő tekintete alatt a villával leválasztott Bonifác egy darab halat és a szája felé emelte, de már messziről érezte, hogy valóban forró, és nem akarta megégetni érzékeny nyelvét. Akkor mégis hogyan élvezhetné az ízeket? A lány azt mondta fújja meg, és macskaként nagyon is tisztában volt azzal hogyan is kell fújni, de bizonyára nem egyre gondoltak alatta. Néhány pillanattal később felnézett Lucára.

− Hogy kell megfújni? − billentette oldalra a fejét kérdés közben Bonifác.

Már a fejtartás is mosolyra késztette Lucát, a kérdés meg még inkább, de arra azért ügyelt, hogy ne nevesen. Tőle két lépésre Lucifer felfelé fordította a tekintetét, és megint valami olyasmit motyogott, hogy hosszú napnak néznek elébe.

− Figyelj, megmutatom! −  ült le a lány a másik székre. − Levegőt veszel, csücsörítesz, és kifújod a szádon a levegőt.

Szavait tett követte, és megmutatta a folyamatot. Bonifác nézett rá pislogás nélkül egy darabig, majd újra a villáján lévő haldarabkára fordította a figyelmét. Mély levegőt vett, igyekezett csücsöríteni, majd kifújni a levegőt, több-kevesebb sikerrel ment is, némi nyál kíséretében.

− Csak így tovább! − állt fel Luca.

A hangja másképp csengett az elfojtott nevetés miatt, és inkább a párolódó zöldségeket nézte meg. Az ajtófélfát támasztó Lucifer többször is megköszörülte a torkát, majd inkább kifordult a konyhából, és visszament a nappaliba, mert úgy érezte, ha még egyszer végig kell néznie, akkor hangos hahotába kezd, de nem akarta megsérteni a familiárisát. Bonifác nem foglalkozott velük, a hasa megtömése volt a legfontosabb jelen pillanatban.

Nem kellett sok idő, és már folyamatosan tudta enni a halat, ami kellően kihűlt. Egy apró darab nem maradt a tányéron, mert miután az utolsó falat is lement, Bonifác nekiállt tisztára nyalni a tálat. A lány csak a szemét forgatta a jelenet láttán.

− Csak szólok, hogy el lesz mosva majd a tányér − közölte aztán Luca.

− Ezt már felesleges, semmi nincs rajta − tette le az üres tálat Bonifác. − Egy csepp sem veszett kárba.

− Én azért elmosom, mert majd más is fog belőle enni − tartott ki a kijelentése mellett a lány.

− A halból már biztos nem! Esetleg a tányérból − indult meg kifelé a konyhából Bonifác.

− Én is arra gondoltam − motyogta utána Luca, majd rosszat sejtve a srác után szólt. − Hova mész?

− El kell végeznem a dolgom − morogta Bonifác hátrafelé.

− Ja, jó − bólintott rá Luca, majd villámcsapásként érte a felismerés, hogy mit is mondott a srác, ezért utána kiabált. − Ha az alomba mersz szarni, akkor utána a fejedre borítom!

A mondat végén rakta Bonifác a kezét a kilincsre, de most megmerevedett.  Mégis mit használjon? A fürdő melletti ajtóra nézett, ami mögött a vécé kapott külön helyet. Más macskákkal ellentétben őt sosem vonzotta, hogy beleigyon, vagy a szélén állva ott végezze dolgát. Tény a papírguriga néhányszor csábítóan szemezett vele, de még egyet sem tekert le, vagy tépett darabokra, amióta itt lakott.

A kényelmetlen helyzetből Lucifer mentette ki, aki kezében a telefonjával sétált ki hozzá, hogy segítsen. Ez annyira megalázó volt, remélte hamar elmegy a nap, és a  normális életét élheti, de addig még túl sok idő volt vissza. Talán végig kéne aludnia a nagy részét, ami hátra van belőle. De előbb az utasításoknak megfelelően a vécén végzi el a dolgát. Hideg élményként felcsapott alulról a víz, amitől majdnem leugrott, de türtőztette magát. Viszont a gurigányi papír most is szemezett vele, odanyúlt, hogy vegyen belőle, ahogy Lucifer mondta.

− Mit ettél, ami ennyire büdös? − fintorgott a Pokol Ura az ajtón kívül.

− Nincs is rossz szaga, és macskakaját szoktam − válaszolt Bonifác, majd megállt a letépő mozdulat előtt, és eljátszott a gondolattal, hogy az egészet legörgeti, hogy megtudja milyen hosszú lehet, ami rajta van.

− Luca kinyír, ha megteszed − közölte halkan Lucifer, hogy csak a familiárisa hallja.

− Ah! − toporzékolt ültében Bonifác, de legyűrte a késztetést, és az elmondottak szerint, a rendeltetésének megfelelően használta a papírt, majd lehúzta az alkotását. Kilépve szólalt meg. − Remélem hamar eljön a holnap.

− Ezzel nem vagy egyedül − biztosította Lucifer a srác alakot viselő macskát. − Moss kezet különben harakiri lesz!

− Az biztos − jelent meg Luca is, aztán a férfira nézett. − Még kell egy kis idő, remélem nem baj.

− A mai napot úgy intéztem, hogyne legyen semmi üzleti ügyem, szóval nem sietek sehova − mosolygott Lucifer a lányra.

− Ha épp nem üzletelsz, akkor miért van a kezedben a telefonod? − vonta fel kérdőn a szemöldökét Luca, mire a Pokol Ura lepillantott a kijelzőre, amin a tőzsdei árfolyamok változtak folyamatosan, és ott virított mellettük a gomb, hogy eladás, illetve vétel.

− Jogos − ismerte el kényszermosollyal Lucifer, majd egy mozdulattal kilépett az alkalmazásból, és zsebre vágta a készüléket. − Figyelek.

− Kezet mostam − lépett ki Bonifác a fürdőből, majd megrázta a vizes kezét, amivel elérte, hogy Luca lapos pillantást küldjön felé. − Meg kellett volna törölnöm, igaz?

− Igen − erősítette meg hideg hangon a lány, majd visszatért a konyhába.

− Nem bántásból Lucifer, de Luca ijesztőbb tud lenni, mint te − suttogta Bonifác.

− A nők már csak ilyenek, ezért is kell velük kedvesnek lenni, mert ha bosszúról van szó, akkor nagyon kreatívak tudnak lenni − válaszolt hasonló halk hangon a Pokol Ura. − Menj aludni, vagy nézz tévét! Abból baj nem lehet.

− Oké − hagyta rá Bonifác, majd nappali felé vette az irányt.

Lucifer a konyhába ment, mert úgy vélte Luca nemcsak az ebéd miatt jött ki hozzá, csak épp a familiárisa akciója elterelte a figyelmét, és a témát. Amúgy is az elmúlt hetekben kevés időt töltöttek kettesben, ideje pótolni valamennyire. Hátulról a derekára csúsztatta a karját, majd a füle fölötti részre nyomott egy puszit. A lány ellazult a karjában, ha mérges is volt még az előbb, az elillant egy pillanat alatt.

− Minek akarsz beöltözni este? − dörmögte mély hangon a kérdést a férfi. − Bármilyen jelmezt beszerzek neked addig.

− Ezt akartam megbeszélni veled, hogy szerinted mi lenne jó? − keverte meg Luca a rizst, majd leoltotta alatta a gázt, a fedőt viszont még visszatette. − Valami ötlet?

− Ördög nem leszek! − vágta rá Lucifer határozottan, a lány kuncogott.

− Milyen succubus lennék, szerinted? − nézett hátra a férfira Luca.

− Gyönyörű − vágta rá gondolkodás nélkül a Pokol Ura, majd odahajolt egy csókért, amit meg is kapott. − De mi lenne, ha nem démoni külsőben gondolkodnánk?

− Pedig lehettél volna incubus − mosolygott Luca, és megfordult az ölelő karok között, hogy szemben álljanak. − A vámpír olyan átlagos, boszorkány nem akarok lenni.

− Akkor legyél angyal − ajánlotta Lucifer.

− Csak, ha te is az leszel − húzta végig az ujját a férfi arcélén a lány, és felkészült a tiltakozásra.

− Én most is az vagyok, csak bukott a státuszom − azzal Lucifer elnézett mind a két oldalra, hogy nem ver-e le valamit, majd megjelentek a szárnyai.

− Óóó! − hagyta el a meglepett hang Luca ajkát, és alaposan megnézte magának a tollazatot, amik egykoron bizonyára ragyogó fehérek voltak, de most piszkosnak, szürkének tűntek. − Még sose mondtad, vagy mutattad meg, hogy neked is van szárnyad.

Hangja vádlón csengett, és még lebiggyesztette a száját, jelezze megsértődött, amiért ilyet eltitkolt előle a férfi. Lucifer bocsánatkérőn mosolygott, hogy eddig ez nem került elő, de ő nem tartotta fontosnak.

− Eddig azt gondoltam a bukottakat megfosztották tőle, meg megátkoztak titeket, és eltorzult a kinézetek. Vagy legalábbis valami hasonlót olvastam − Luca bizonytalanul kinyújtotta a kezét, hogy megérintsen egy tollat, a férfi még közelebb is emelte, hogy megtehesse.

− Sok mindent írtak az évezredek alatt az emberek rólunk. Attól függően mennyire akartak minket rémisztőnek beállítani. De nem, nem fosztottak meg minket a szárnyainktól, csupán ki lettünk tiltva a mennyből, és a poklot jelölték ki új otthonunknak − magyarázta Lucifer. − Bármilyen alakot ölthetünk, de mindegyikünknek van saját kinézete is. Ezt látod most is.

− Ezt jó tudni − mosolygott Luca.

− Estére szerzek neked szárnyakat − ígérte meg Lucifer.

− Csak ne ekkorákat. Kétlem, hogy elbírnám − motyogta a lány, mert közben odahajoltak egy újabb csókért hozzá, ő pedig készségesen hagyta, sőt a tenyerét felcsúsztatta a férfi tarkójára.

− Pihekönnyű lesz − biztosította a Pokol Ura Lucát miután elvált az ajkuk. − Észre se fogod venni, hogy a hátadon lesznek.

− És milyen ruhát kapok mellé? − tudakolta a lány.

− Halvány kék lesz, egyszerű, mégis csodaszép. Mindenki téged fog nézni, én meg roppant féltékeny leszek, és minden férfit, aki rád csorgatja a nyálát legszívesebben ott lobbantanék lángra − válaszolt Lucifer, Luca a válasz hallatán csak felnevetett.

− De nem fogsz ilyet tenni, mert tudod, hogy akkor megharagudnék − mosolygott szélesen, pillantása gyengéden nézett fel a világ legveszélyesebb férfijára.

− Nem, nem fogok − ismerte el a Pokol Ura. − Nem érnek annyit, hogy haragudj rám.

− Nekem ennyi bőven elég − bólintott Luca, majd hozzátette. − El kell engedned, hogy be tudjam fejezni az ebédet.

− Hát jó − lépett hátra egy színpadias sóhaj kíséretében Lucifer, és elengedte ölelő karjaiból a lányt, aki visszafordult a tűzhely felé.

Nem sokkal később elkészült az indiai zöldséges rizs, amiből Luca mind a kettőjüknek mert, természetesen a férfinak többet. Tisztában volt vele, hogy Lucifernek semmi szüksége valójában ételre, vagy italra, de azzal is, hogy kifejezetten élvezi a különleges ízeket, és igazi ínyenc. Ezt be is bizonyította, mert a világ számos táján elvitte őt étterembe. Sőt néhány látványosságot úgy szemlélhetett meg ahogyan más nem.

A mosogatás után úgy döntöttek egy kis kikapcsolódás nem fog ártani. Bonifácot igen érdekes pózban elterülve találták a kanapén miközben az igazak álmát aludta. Lelógott keze-lába, de még a feje is, mert túl nagynak bizonyult a kétszemélyes ülőalkalmatossághoz. Nem tűnt úgy mintha kényelmetlennek találná, mert egyenletesen szuszogott.

− Mindegy milyen alakban van, akkor is macska − suttogta Luca.

− Tartok tőle a szobádban kell elütnünk az időt, ha nem akarjuk felkelteni − válaszolt Lucifer, és mikor a lány felnézett rá megeresztett egy sokat sejtető félmosolyt.

− És mi lesz a ruhámmal? − kérdezett rá Luca.

− Már készül! − biztosította a Pokol Ura, mert ebéd közben utasítást adott egy démonnak,hogy intézkedjen.

− Akkor nincs kifogásom − egyezett bele Luca.

− Ezt örömmel hallom − hajolt közelebb Lucifer,  majd átteleportálta magukat a másik szobába, hogy azt a kis utat is megspórolja.

Eljött a délután öt óra, és Luca finom cirógatásra ébredt. Lucifer lefárasztotta, és ő élt a lehetőséggel, hogy utána szundítson egyet. Azt nem tudta Bonifác mikor ébredt fel, vagy mit csinált azóta, de abban biztos volt, hogy igényét újabb étkezésre be fogja adni, de ezzel ráér később foglalkozni, hacsak nem szolgálta közben magát ki a srác. De most ki kell nyitnia a szemét, amit meg is tett, de először csak résnyire. A férfi guggolt az ágy mellett, és várta, hogy végre felébredjen.

− Ideje lesz összekészülni, ha időben oda akarunk érni. És a ruhád is megérkezett − közölte Lucifer a lánnyal.

− Tényleg? − vált egyből éberré Luca, és felült.

Elakadt a szava, amikor meglátta a nyitott szekrény ajtóra felakasztott ruhát. Tény és való azt ígérték neki, hogy csodaszép lesz, de erre azért nem számított. Olyan volt, mintha egy meséből kelt volna életre, legalábbis amennyire egy tárgy erre képes. Hitetlenkedve kelt ki, és lépett az egyrészes öltözékhez, ami épphogy nem fogja a földet súrolni mikor felveszi.

− Nem hiszem, hogy ez nekem jól fog állni − bizonytalanodott el Luca, mert a magassága miatt a hosszú ruhák nem álltak jól neki.

− Úgy van szabva, hogy tökéletesen illeni fog hozzád − biztosította Lucifer. − De meglátod, amit felveszed.

− Még van időm zuhanyozni, ugye? − nézett az óra irányába a lány.

− Egy pillanat alatt ott tudunk lenni, ha szükséges − emlékeztette a Pokol Ura Lucát, hogy kivel is fog menni abba bálba.

− Igaz, de azért igyekszem − azzal már ment is Luca a fürdőbe.

− Én nem megyek! − jelent meg nem sokkal később Bonifác.

− Kihagynál egy lehetőséget, hogy annyi ételt tömhess magadba, amennyit bírsz? − vonta fel kérdőn Lucifer a szemöldökét.

− Lesz kaja is? − lepődött meg a srác.

− Minden ilyen összejövetelen van − biztosította őt a Pokol Ura. − De előtte kezdünk valamit az öltözékeddel.

− Muszáj? − húzta a száját Bonifác.

− Muszáj! − maradt határozott Lucifer, majd kilépett a folyósora, és emelt hangon intézte a szavait Lucának, hogy zuhanyzás közben is hallja. − Majd jövünk!

− Oké! − kiabált ki a lány.

Lucifer nem húzta az időt, és már el is teleportált a familiárisával. Ráadásul neki is fel kell vennie az öltözetét, amit utált, de ha már angyalnak kell öltöznie, akkor harci felszerelését fogja felvenni. Amihez sajnálatos módon nemcsak egy mellpáncél tartozott, hanem egy tabard is, amit csináltatott, mert az eredetin sajnálatos módon ott volt egy jel, amit már nem kívánt viselni.

− Nem vagyok hajlandó ilyen hacukát felvenni − közölte Bonifác mikor meglátta a kikészített öltözéket.

− Nem is fogsz ilyet kapni − válaszolt Lucifer.

Odalépet a gardrób szobához, és felkapcsolta a villanyt. Sajnos Bonifác esetében marad a fül és farok, ehhez kellene egy öltözetet biztosítania, ami még egy bálba is megállja a helyét, még akkor is ha beöltözős. Luca kijelentése nyomán, hogy hasonlít egy japán anime karakterre a familiárisa nézelődött kicsit a neten ezzel kapcsolatban.

Elég széles paletta állt rendelkezésére, mert talált pulcsis, farmeros lehetőséget, de olyat is, ami a feudális japán tradicionális viseletét hordta. Előbbi közelebb állt Bonifác jelleméhez, utóbbira viszont képtelen lesz rábeszélni. Végül egy elegáns, rosszfiús megjelenés mellett tette le a voksát. Kivett néhány ruhadarabot, majd szembefordult egy gonosz mosollyal a familiárisával, aki amint ezt meglátta körbenézett menekülő útvonalat keresve, de hiába.

− Ejha! − ámult el Luca egy fél órával később, amikor a két pasi megjelent.

Lucifer elképesztő látványt nyújtott a fehér ingben, ami felett mellpáncélt viselt, alkarjára is vért simult a méretében. A védőfelszerelés felett átvetve egy tabard, amit deréknál úgy kötött meg egy szövetövvel, hogy tökéletesen passzoljon hozzá a lelógó végével. Bőrnadrág simult a lábára, és térdig érő csizmát viselt. Még egy kardot is felcsatolt az oldalára, és Luca jobban látta nem megkérdezni, hogy igazi-e.

A fancsali képet vágó Bonifác még jobban meglepte. Lucifer valami módon rendezte az amúgy szabadon szerteszét álló tincseket, de úgy, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy a srácnak nincsenek emberi fülei. Fekete inget adott rá, ami hanyagul nem volt teljesen begombolva, az ujját könyékig feltűrte, amitől rosszfiús látszatot keltett. Öltönynadrágot adott rá, szintén sötét színben, illetve elegáns cipőt. A kék szemek szinte ragyogtak ebben az öltözetben, és Luca bevallotta magának, hogy Bonifác olyan képet festett amitől sok lány fangörcsöt kapna. Remélte nem sok szingli lány lesz a bálon, mert különben az este nagy részét a srác alakját viselő kandúr meneküléssel fogja tölteni.

− Mehetünk? − kérdezett rá Lucifer.

− Amint megkapom a szárnyaimat − emlékeztette Luca, és kissé feszélyezve érezte magát a ruhájában, ami valóban tökéletesen állt rajta.

− Igen, igen! − bólintott rá a Pokol Ura, majd csettintett egyet, és a lány hátán két hófehér szárny jelent meg.

− Igaziak? − nézett hátra döbbenten Luca.

− Csak amennyire lehetséges − mosolygott a lány csodálatán Lucifer. − Mozgatni nem tudod őket.

− Az jó, így is félek, hogy le fogok verni valamit − motyogta, majd visszafordult a férfi felé. − A tiéd hogyan fog azon a páncélon kibukkanni?

− Mágia − kacsintott Lucifer, és előhívta a sajátjait. − Menjünk!

Luca mosolyogva bólintott, és közelebb lépett a férfihoz. Mellettük Bonifác mogorva arcot vágott, amivel ráerősített a rosszfiús képre. Eltűntek, és nem messze az épülettől tűntek fel, a hűvös levegő miatt a lány megborzongott, de csak egy pillanatig tartott, mert Lucifer felmelegítette körülöttük a levegőt, amiért hálásan mosolygott rá. Beléptek az épületbe, ahol egyből útbaigazították őket a megfelelő terem felé. Odaérve egy nő köszöntötte őket, és álmélkodva dicsérte meg a jelmezüket. Átadott egy szórólapot az állatmenhely elérhetőségével, és rövid összefoglalóval milyen munkát is végeznek.

Beljebb léptek, az ajtó mellett egy kihelyezett, nem átlátszó urna állt, amibe a tetszőleges adományt lehetett tenni. Luca kicsit rosszul érezte magát, amiért ő külön nem hozott semmit, de tudta, hogy Lucifer szép összeggel fogja őket támogatni, amit meg is tett, amikor a beváltható csekket bedobta.

− A kajás asztalnál megtaláltok − közölte Bonifác, és zsebre vágott kézzel megindult a fal mellett.

− Nagyon morcos − jegyezte meg Luca.

− Szerintem bebújt volna az ágy alá előlem, ha képes rá, és macska − vigyorgott Lucifer.

− Előlem egyszer elbújt mikor fényképet akartam róla készíteni − emlékezett vissza jókedvűen a lány.

− Szívesen megnéztem volna azt az üldözést, de elmesélve is szórakoztató volt − azzal a Pokol Ura nekiállt az előttük hömpölygő embertömeget pásztázni, a lábak között néha felbukkant néha egy-egy négylábú kedvenc is. − Lássuk mennyi ismerős arcot találunk.

− Harry-t ismerve Ronnak tuti szólt, de hogy ő élt-e a meghívással nem tudom. Bonifác ellen sosem emelt kifogást, de azért nem nevezném lelkes állattámogatónak. És azt is kétlem, hogy bármelyik kolléganőm felbukkanna − vette végig a közelebbi ismerőseit Luca.

− A főnökasszonyod macskaallergiás szóval ő biztos nem jön, de a férje még lehetséges − indult meg befelé Lucifer, karján a lánnyal.

Nem kellett sokat befelé haladniuk, hogy a Pokol Ura máris összefusson azzal a vállalkozóval, akinek Ignácot ajándékozta. A férfi hevesen rázott vele kezet, és egyből meg is kérdezte, hogy nem látták-e a kis kedvencét, mert ebben a tömegben egyszerűen faképnél hagyta őt, és már bánja, hogy nem rakott rá hámot, és hozott pórázt, mint sokan mások.

− Bonifácból kiindulva javaslom, hogy az asztaloknál nézd meg − ajánlotta Lucifer, mire a férfi lelkesen bólogatni kezdett, aztán szabadkozva elsietett.

− Ejha! − hangzott fel mögöttük Harry baritonja, amire megfordultak. − Semmi ijesztő?

Végig mérte őket, Lucát talán kissé hosszabban is, amitől a lány zavarba jött, Lucifer viszont csak összehúzta a szemét. Harry gyorsan kapcsolt, és a másik férfi szemébe nézett, választ várva a kérdésére.

− Így legalább kitűnünk a sok boszorkány, élőholt, meg múmia közül − közölte Lucifer kissé morcosan, majd hozzátette. − Nem mintha te túlzásba vitted volna azzal, hogy felvettél egy git.

− Kazuya Mishima vagyok a Tekkenből − világosította fel Harry, a jókedvét nem hagyta letörni a Pokol Ura negatív megjegyzése által.

− Ki? − kérdezett vissza Lucifer.

− Egy számítógépes verekedős játékból egy karakter − adott magyarázatot Luca. − Nem néztem ki belőled Harry, hogy ismered. Bár jobban belegondolva simán földre vitted anno Ted-et.

− Évekig judoztam, abból az időből van a ruha is. Kicsit alakítottam rajta, hogy hűebb legyen a karakterhez. És Szerafina a megmondhatója, hogy szabadidőmben nemcsak az edzőteremben ütőm el, hanem videójátékozással is − ismerte be az állatorvos.

− És ő hol van? − tudakolta Luca, és lenézett a férfi lábához, hátha ott settenkedik.

− Ignácot tartja szemmel, mert ma este már gonoszkodott egy keveset − aztán Harry összeráncolta a homlokát. − Nem tudtam, hogy ő is jön különben nem mondom, hogy hozzátok Bonifácot. Nem lesz ebből baj?

− Egyenként tudtok ellensúlyozni egyet-egyet, még úgy is, hogy nem összeadódik az erejük, hanem hatványozottan nő. A gond abból lehet, ha netán befut a városból még valaki, aki ilyen fekete macskával rendelkezik − fogalmazott óvatosan Lucifer.

− Hát... − dörmögte Harry elgondolkodva.

− Igen? − nézett rá választ követelve a Pokol Ura.

− Tettem ki szórólapot az eseményről a rendelőbe, és azóta járt nálam Bertalan gazdája − ismerte be Harry. − De nem hiszem, hogy jönnének.

− Reménykedjünk benne, de addig is élvezzük az estét − mosolygott a két férfira optimistán Luca. − Ha meg mégis felbukkanna Lukrécia, majd kitalálunk valamit.

− Ha nincs más megoldás elviszem innen Bonifácot − bár ennek a lehetőségnek nem örült Lucifer, és bizonyára a familiárisa sem lesz a legboldogabb, hogy pont neki kell mennie.

− Majd veszel neki halat kiengesztelésül − mosolygott lefegyverzően a férfira Luca, majd témát váltott. − Lehet itt valamit inni?

− Igen, arra van a pult − igazította útba őket Harry, majd az ajtó felé esett a pillantása. − Én viszont most megyek.

Ellépett Lucifer mellett, miközben ők ketten utánanéztek hajtva a kíváncsiságtól kihez siethetett Harry. Egy fekete hajú lány lépett be, két fonata előre esett, arcát fehérre púderezte, sötét szvettert, és térdig érő szoknyát viselt, lábán fekete-fehér csíkos harisnya. Amikor a férfi odaért hozzá láthatóan zavarba jött.

− Aranyos lány − jegyezte meg Luca.

− Aki egy rémesen aranyos lánynak öltözött be − tette hozzá Lucifer, láthatóan jól szórakozott a helyzeten. − Wednesday Addams.

− Na! Őt ismered? − lepődött meg a lány.

− Van olyan, aki nem ismeri az Addams Family-t? − horkant fel a férfi. − Na nézzük meg van-e bármi nekünk való az ital kínálatban.

− Mármint, ami neked megfelel? − pontosított Luca, mire Lucifer bólintott egyet.

Bonifác ügyesen átverekedte magát a tömegen, könnyedén surrant, akár egy macska. Többen utánafordultak, de senki nem állította, vagy szólította meg, és remélte ez így is marad. Megtalálta a hosszú asztalt, amire az ételeket tették ki tálcákra. Azon a végén ahol ő állt sütemények voltak, amik annyira nem izgatták a fantáziáját. Eljutni a másik oldalra már nem tűnt ilyen egyszerűnek, mert végig álltak mellette emberek, akik a felhozatalt mérték fel, de ha nincs más, majd az asztalok alatt négykézláb eljut a céljához.

Már épp kivitelezte volna, amikor feltűnt a túloldalon neki valaki. Nyúlánk, kék szemű, fekete bundájú, fiatal kandúr, akit nagyon is jól ismert. Ignác egy  a fal, és asztal között elhelyezkedő székre ugrott fel, és onnan tette fel a mellső mancsait az asztalra. Pillantása az előtte elterülő rákos falatocskákra esett, és Bonifác jelenleg nagyon is bánta, hogy ő nem tud teleportálni, mert akkor egy pillanat alatt ott tudna lenni, és elorozhatná előle az összeset. Ignác már  óvatosan majdnem oda tudott húzni magának egyet, amikor az asztal szélén megjelent egy fehér nőstény, és gyors egymásutánba kétszer orrba csapta a mancsával az ifjú kandúrt, aki kénytelen volt hátrahajolva visszavonulót fújni, hogy kikerüljön a hatótávból.

~ Mégis mit képzelsz, mit csinálsz! − fújt Szerafina a fiatal pokolmacskára, akit meglepett a támadás. ~ Nem elég, hogy az előbb már bajt okoztál?

~ Kaját szerzek magamnak. Ennyi jár, ha már el kell viselnem ennyi embert − morogta oda Ignác, és ő is felemelte az egyik mancsát, ha a négylábú őrangyal újabb támadásra szánná magát. ~ Nem tudom miről beszélsz, csak némi izgalmat csempésztem ebbe az unalmas estébe.

Az asztal túlvégén álló Bonifácnak felüdülés volt hallani a gondolataikat, mert a nap eddig részében a megszokott társalgás helyett végig beszélt. Miért is nem jutott eszébe, hogy ezt is alkalmazhatná? Aztán elbizonytalanodott, és remélte képes rá. Elvileg, ha hallja őket, akkor üzenni is tud, és ez most jó alkalom arra, hogy kipróbálja.

~ Fehérke, te mióta pesztrálsz suhanc pokolmacskákat? − szállt be a beszélgetésbe Bonifác.

~ Bonifác? − a kérdés egyszerre hangozott el a két macskától, és mind a ketten keresni kezdték a hang tulajdonosát.

~ Hol vagy? − akarta tudni Ignác, mert nem érezte a bátyja jelenlétét pontosan, aminek normális esetben működnie kellett volna.

~ Itt állok az asztal túlvégén − Bonifác már előre várta milyen arcot fognak vágni, ha meglátják őt.

Két fej fordult abba az irányba ahol állt, de hiába néztek rá, egyikük sem kapcsolt, sőt értetlennek tűnt. Úgy döntött segít nekik, és felemelte a kezét, hogy intsen. Először értetlenséget látott rajtuk, majd zavart, végül felismerést. Szerafina annyira megdöbbent, hogy hátralépett, de mivel megfeledkezett arról, hogy az asztal szélén állt a levegőbe lépett, és lecsúszott. Igyekezett a karmaival megkapaszkodni, de csak annyit ért el, hogy lerántotta a rákos falatocskákat tartalmazó tálcát, ami hangos csattanással ért földet, és egy része a nőstényen kötött ki. A hang az ámuló Ignácra a frászt hozta, aki felborzolt szőrrel ugrott egyet, mellé a széknek, így ő is lent kötött ki. Bonifác viszont roppant jól mulatott rajta.

Szerencséjére a mozgás abba maradt a balesetnek köszönhetően, így átsurrant az emberek között, mintha csak segíteni sietne a feltakarításban. Egy lány is odalépett, akit még időben meg tudott fogni a karjánál és arrébb húzni. Nem foglalkozott a meglepett pillantással, letérdelt a két macskához.

− Nahát, ti kis bajkeverők − jegyezte meg játékosan fenyegetőn, és kárörvendőn vigyorgott hozzá.

− A te macskáid cicafiú? − kérdezte meg a lány, akit az előbb arrébb tessékelt, és most a háta mögött állt.

− Szerencséjükre nem − válaszolt Bonifác anélkül, hogy hátranézett volna, majd eljutott a tudatáig a megszólítás, így mégis odafordult. − A nevem Bonifác.

− Hű milyen szép kék szemed van − lepődött meg a lány, és őszintén megcsodálta a ragyogó íriszpárt, a megjegyzése meglepte a srác alakot viselő pokolmacskát. − A nevem Yvett. Segítseg összetakarítani?

− Nem! − vágta rá zavartan Bonifác. − Megoldom!

− Yvett! Yvett! Áh ott vagy te lány! Gyere már, itt van apád üzlettársa, hadd mutassalak be neki − jelent meg egy dögös boszorkányjelmezt viselő nő, karon ragadta a lányt, és magával húzta.

~ Bonifác? − lépett közelebb Szerafina, a hangjával magára vonta a nevezett figyelmét. ~ Mégis mi történt?

~ Fogalmam sincs, reggel így ébredtem − rántotta meg a vállát Bonifác.

Feltűnt neki, hogy Ignác kihasználta a helyzetet, és nekiállt a finom rák falatkákat eltüntetni, amit nem hagyhatott. Kihasználva az emberi alakot megragadta az öccsét a nyakánál lévő bőrt megfogva. 

~ Na! Tegyél le! Mégis mi bajod? Ezt már úgy se fogja egy ember se megenni − morgott Ignác jól hallhatóan miközben elszántan tartott egy falatot a szájában.

~ Egy ember talán, de engem ne számíts közéjük, és ne hidd, hogy átengedem neked az összeset − meredt fenyegetőn az öccsére Bonifác.

A következő pillanatban súlyt érzett meg a vállán, aztán Szerafina két mellső lábát megtámasztotta a feje oldalán, odahajolt a füléhez, és megszaglászta. Már huppant is le, hogy ugyanezt megtegye a farkánál.

~ Ezek nem jelmez kellékek − állapította meg a nőstény. ~ Részben még mindig macska vagy.

~ Igen, és? − kérdés közben Bonifác laza mozdulattal hajította arrébb az öccsét, hogy minél távolabb tudja a falatkáktól, amik közül egyet fel is vett, és betett a szájába.

~ Ez valami balul elsült varázslat lesz − gondolkodott Szerafina.

~ Igen, erre Lucifer is rájött már, meg arra, hogy ideiglenes − egészítette ki a megállapítást Bonifác, és újabb falatot tett a szájába.

~ Hát remélem is, így is elég nagy bajkeverő vagy − mérte végig az emberi alakot viselő pokoli kandúrt Szerafina. ~ Ha ezt Harry megtudja...

~ Találkoztunk vele délelőtt a boltban, mikor bevásárolni voltunk Lucával − közölte teljes nyugalommal Bonifác.

~ Hogy mi? És nekem nem is mondta ezt Harry? − akadt ki a négylábú őrangyal.

~ Bizonyára sok volt a munkája − jegyezte meg szarkasztikusan a srác, és egyik kezével igyekezett távoltartani Ignácot, aki visszatért újabb falatot szerezni magának.

~ Igen, az volt − ismerte el a nőstény, de azért ezt nem látta oknak, hogy nem közölte vele.

− Hát itt vagy Igni! − jelent meg egy korosodó férfi.

Az ifjú kandúr megmerevedett a hang hallatán, de mire menekülhetett volna, már a hasa alá is nyúlt egy kar, aminek fogásában úgy lógott mind a négy lába, mintha rongyból lett volna. A szeme elkerekedett, és kétségbeesetten nézett a bátyjára, és Szerafinára.

− Jaj, hát hova lett a te egyedi supercat-es köpenyed? − duruzsolt neki a férfi.

~ Mentsetek meg! − nyervogta el magát kétségbeesetten Ignác.

− Nincs semmi baj! Biztos megijedtél valakitől ebben a tömegben. Sok csúnya, rémisztő jelmez. Nem kellett volna magammal hoznom téged, szegénykém! − fogta magához a fekete macskát a férfi, megindult vele a tömegbe. − Nem maradunk sokáig, mindjárt megyünk haza!

Szerafina és Bonifác néztek utána, egyikük sem találta hirtelen a szavakat, ugyanakkor teljesen átérezték sanyarú sorsát Ignácnak. Nem véletlenül lépett le, ők sem tettek volna mást, ha  a gazdájuk úgy babusgatja őket, ahogyan ez a férfi tette vele. Döbbenetükből odaérkező személyzet rázta fel őket.

− Bocsánat, engedje meg, hogy feltakarítsam − lépett oda egy férfi, seprű és lapát volt nála.

− Persze − állt fel kényszeredetten Bonifác, de egyáltalán nem örült a helyzetnek, mert finomak voltak azok a falatkák, ha kicsit is.

− Köszönöm − mondta a felszolgáló. − Mindjárt hozunk helyette mást.

− Oké − mondta a srác, és elnézett az asztal többi része felé, ahol továbbra is tömeg volt, bár már lecserélődtek az emberek.

~ Lucifer is itt van? − tudakolta Szerafina, és gyakorlott mozdulattal, két ugrás segítségével már Bonifác vállán ült, aki morcosan nézett rá.

− Ki mondta, hogy felülhetsz rám? − mondta ki a kérdést hangosan.

~ Ignácra most már nincs gondom, te amúgy is nagyobb veszélyforrás vagy, szóval nem veszítelek szem elöl − viszonozta a pillantást a négylábú őrangyal. − Válaszolj! Itt van Lucifer is, vagy csak Lucával jöttél?

~ Itt vannak mind a ketten − váltott telepatikus társalgásra Bonifác, hogy ne nézzék hülyének, amiért egy macskával társalog.

Elindult befelé a tömegbe, hátha megtalálja a Pokol Urát, és az ő jelenléte megszabadítja Szerafinától, aki macskaügyességgel egyensúlyozott a vállán menet közben. Többen alaposan megnézték, és elkapott néhány megjegyzést, ami arra vonatkozott milyen jóképű, és milyen aranyos párost alkot a fehér macskával, meg hasonlókat. Nem sokkal később kiszúrta a szárnyas párt, akik bizony nem mással társalogtak, mint Ignác gazdájával. Szerencsétlent továbbra sem eresztették, de mivel az volt a feladata, hogy elviselje az embert, és kémkedjen az üzleti ügyeiben, így nem ellenkezhetett, főleg nem a Pokol Ura jelenlétében.

Sajnálatos módon viszont a férfi mellett ott állt egy nő, és az a lány, akivel az asztalnál futott össze. Most is őt nézte, és mosolygott, majd integetett neki, amit Lucifer észre is vett, és elnézett abba az irányba. Bonifác tudta ezzel megpecsételődött a sorsa.

− Bonifác, gyere ide! − a mosoly, amit a Pokol Ura felvillantott egyértelművé tette, hogy nem fogad el ellenkezést.

− Bonifác? Nem a macskáját hívják így? − lepődött meg a férfi.

− Őt is! − vágta ki magát a helyzetből Lucifer.

− Milyen hasonlóak, talán a rokona? − kérdezett rá a nő kíváncsian.

− Távoli − zárta rövidre a Pokol Ura a faggatózást.

− Szia Cicafiú − szólalt meg Yvett is, a srác kezén felállt a szőr, miközben Luca halkan kuncogott.

~ Fiúk ugye tudjátok, hogy van egy mondás, miszerint a házikedvenc és a gazdája idővel hasonlítani kezdenek egymásra? − tette fel gondolatban a kérdést Luca.

~ Én inkább visszamegyek a Pokolba, semhogy olyan legyek, mint ez az alak − közölte Ignác egy pillanatnyi döbbenet után.

~ De Yvett aranyos, nem? − kérdezett rá Luca.

~ Ő igen, mindenféle finom, és tiltott falattal kényeztet − ismerte el a fiatal kandúr.

Egyikük sem figyelt a beszélgetésre, amit Lucifer folytatott a férfival, és a feleségével. Bonifác viszont menekülésre nézte a fiatal lányt, ha netán úgy döntene ismerkedni akar vele. Egyelőre úgy tűnt nincsenek ilyen tervei, talán nem akarta az apját megbántani azzal, hogy vele párhuzamban társalágsba kezd.

~ Bonifác nézd! − Szerafina hangjából áradt a jókedv, az emberi alakot viselő kandúr követte a nőstény pillantását.

Döbbenetében eltátotta a száját, aztán széles vigyorra húzódott a szája. Pórázon, szájkosárral Bertalan érkezett, lábát, testét itt-ott fáslival kötözték be, de a jókedvet nem okozta, hanem sokkal inkább Lukrécia. A pokoli nőstényt a gazdasszony hozta kézben, annak ellenére, hogy rózsaszín pórázvég volt a kezében, aminek hám része a ruha alatt volt, amit a macska viselt. Mellső lábait fekete ruhácskán bújtatták át, ami lila tüllszoknyában ért véget. Lukrécia pillantásával ölni lehetett volna.

~ Ha bármi megjegyzést mersz tenni Fehérke, akkor alkalmat találok rá, hogy kikapjam a szemed − ment a beszólások elébe a fekete nőstény. ~ Bonifácot említetted, de hol van ő?

~ Itt ülök a vállán − Szerafina némi elégedettséggel közölte mindezt.

~ Hogy mi? − nézett a fekete hajú, cica fülekkel, és farokkal rendelkező srácra Lukrécia, és még Bertalan is felemelte bús fejét, mert kifejezetten utálta, ha rátették a szájkosarat. ~ Te most szórakozol velem?

~ Nem szórakozik − szállt be a társalgásba Bonifác. ~ Tényleg én vagyok, és ne kérdezd, nem tudom hogyan történt.

~ Ugye ez csak egy rémálom? − döbbenetében Bertalan alig találta a szavakat.

~ Bárcsak az lenne − eresztett meg egy sóhajt Bonifác. ~ Remélem holnap reggelre minden visszaáll normálisra.

~ Haha, és én még azt hittem, én nézek ki cikin a piros köpenyemmel − jegyezte meg Ignác, akinek most került a látóterébe Lukrécia.

~ Fogd be! − sértődött meg a pokoli nőstény. ~ Én legalább tartással ülök az emberem karján, nem úgy lógok, mint egy darab rongy, ahogyan te teszed.

~ Örülnék neki, ha csendben maradnátok! − mordult rájuk Lucifer, mert zavaró volt egyszerre a fejében lévő hangokat is hallani, és az üzlettársára is figyelni.

− Luc! − szólt a beszélgetésbe bele Luca. − Megfájdult a fejem ebben a zárt térben, szerintem nincs elég levegő. Nem mehetnénk ki?

− De igen, sőt, ha akarod hazaviszlek − értett meg Lucifer az indokot, hisz máris három pokolmacska tartózkodott kis helyen, ami hosszú távon nem maradt volna katasztrófa nélkül.

− Csak, ha nem gond − mosolygott hálásan Luca. − Ugye megbocsátanak nekünk?

− Természetesen kedvesem! − szólalt meg a nő, és figyelmeztető pillantást vetett a férjére. − Megértem teljesen, az elején én is így voltam, de mostanra már megszoktam az ilyen eseményeket. Örülök, hogy megismerhettem Önöket.

− Részünkről a megtiszteltetés − udvariaskodott Lucifer, majd elköszönésképpen biccentett, majd óvatos fordulás után kifelé vezette Lucát, Bonifác nem maradt le mögöttük.

− Te nem maradsz Cicafiú? − szólt a srác után Yvett.

− Nem, mert különben gyalogolhatok hazáig − talált kibúvót Bonifác.

− Hát jó. Szia! − intett a srác után a lány, aki inkább gyorsabban szedte a lábát.

~ Ne hagyjatok itt − nyervogott kétségbeesetten Ignác.

~ Hidd el, én is inkább otthon hevernék az új párnámon − érzett együtt vele Lukrécia.

~ Majd én szórakoztatlak titeket − ugrott le Bonifác vállára Szerafina ~ Mert még a végén bajt okoztok nekem.

Kiérve Lucifer egy kietlenebb, sötétebb utcarész felé vette az irányt, ahol nyugodtan eltűnhettek a szemek elől. Egy-két perccel később már Luca lakásán voltak mind a hárman, a lány lépett volna beljebb, de a Pokol Ura elé tette a kezét, és megakadályozta, hogy beljebb menjen. Luca nem értette az okot, egészen addig míg fel nem tűnt neki, hogy van még valaki, aki nappali ajtajában állt.

− Hello Samael − szólalt meg Raphael.

− Már megint te? − morogta Lucifer, bár vagy egy éve nem látta az angyalt. − Remélem azért vagy itt, mert feltűnt nektek is Bonifác állapota, és tudsz rá ellenszert.

− Sajnos nem, és még nekem sincs fogalmam arról, hogy meddig fog nála tartani ez az állapot − vont vállat Raphael, és közelebb jött. − Pusztán csak kíváncsi voltam rá pontosan hogyan is néz ki.

− Nem vagyok cirkuszi látványosság − morcogott Bonifác, és összefonta maga előtt a karjait sértetten.

− Nem, az nem, de érdekes jelenség vagy. Érezni benned a pokol energiáit, mégsincs olyan hatásod, mint macskatársaidnak − merengett Raphael. − Mintha ez a test a negatív kisugárzásod blokkolná.

− De az erejét tudja használni − ráncolta Lucifer a homlokát.

− Tudatosan ez logikus is, mert a képességeinek ugyanúgy ura maradt. De az eddigi rossz kisugárzása megszűnt − tartott ki az álláspontja mellett az angyal.

− Én eddig se éreztem, hogy Bonifácnak rossz kisugárzása lenne − szólt közbe Luca.

− Mert te azon kevesek egyike vagy, akik ezt tudják semlegesíteni − magyarázta meg neki Lucifer. − A bálon is ezt említettem.

− Tényleg − ismerte el a lány. − Akkor teljesen feleslegesen jöttünk el?

− Ezek szerint − bólintott rá a Pokol Ura.

− Én annyira nem bánom − morogta Bonifác, továbbra is rosszkedvű volt.

− Csak ezért jöttél? − fordult egykori angyaltársa felé Lucifer.

− Igen − bólintott Raphael, majd elmosolyodott. − Nem gondoltam, hogy valaha látni foglak még ebben a felszerelésben, mégha a tabardot le is cserélted.

− Én sem gondoltam, hogy valaha még felveszem − vallotta be Lucifer, bár most is csak Luca kedvéért porolta le.

− Na megyek, mert van elég dolgom − intett búcsút az angyal, majd eltűnt.

− Én azért jól éreztem magam − nézett a mellette álló férfira Luca.

− Én nem, és éhes is vagyok − indult meg a konyha irányába Bonifác, és átfúrta kettőjük között magát.

− Hátsón kéne billentenem − nézett utána Lucifer morcosan.

− Ugyan! Te is frusztrált lennél, ha arra ébrednél reggel, hogy nem vagy önmagad, és fogalmad se lenne mikor válsz újra azzá − nézett békítően a férfira Luca.

− Van benne valami − ismerte el a Pokol Ura. − Na szabaduljunk meg ettől a ruhától. Kényelmetlen. Nem is értem hogyan tudtam ebbe évezredeket lehúzni.

− Ha nem volt más, és hozzá voltál szokva, akkor könnyedén − Luca a nappali felé vette az irányt, a férfi követte. − Kíváncsi leszek mire ébredünk reggel.

− Arra én is − zárta a beszélgetést Lucifer.