Sáfrány

Az új kezdetekhez való varázslatokban használják

Az alvás mélyen és álmok nélkül takart be egészen reggelig. Mikor felébredtem Aris lábfejével találtam magam szemben. Alvás közben addig-addig mocorgott míg teljesen körbe nem fordult. Finoman megcsiklandoztam a talpát mire majdnem arcon rúgott. De azért megérte.
- Hé - nyögte félálomban majd felbukkant kócos feje is a takaró alól.
- Jó reggelt - ültem fel nyújtózkodva. Egy párna repült a párnabunkerünk falának mire az összedőlt és beterített minket.
- Még aludnék! - kiabálta Ella az álomtól még démonian hörögve. Ha őszinte lennék bevallanám néha a frászt hozza rám a húgom. Tini korunkban sokáig rettegtünk tőle, hogy olyan lesz majd, mint Carrie*. Aztán felnőttünk és huszonévesen Ella elérte a teljes démoni személyiségének kibontakozását. Sajnálom a beosztottjait, akikre rászabadítja haragját.
De itt még csak öt éves. Még pont tudom kezelni és amúgy is én vagyok az idősebb így inkább a halál, mint hogy beismerjem milyen ijesztő tud lenni.
- Milyen korán fenn vagytok! - mivel egy takaró volt a fejemre dobva csak tippelni tudtam, hogy a ház egyetlen felnőtt férfije az, Aegeus - oh összeomlott a bunker? De kár.
- Ja, megtámadta Godzilla - dugtam ki a fejem és egyenesen a húgomra néztem, aki csak nyelvet öltött rám.
Aris visszaaludt közben.

Thetis még aludt ezért Aegeus csinálta a reggelit, ami meglátszott az eredményen. A pirítós feketén a tea túlcukrozottan végezte. Még a müzlinek se volt olyan selymes íze. A teríték gyűrött volt és foltos, de hogy hogyan, ha még csak most ültünk asztalhoz azt el se tudtam képzelni. Az eddigi varázslatos ételeknek nyoma se volt.
- Azt hittem mind boszorkányok vagytok - fordultam Aris felé, aki minden lelkesedés nélkül kapargatta a szenet a kenyeréről.
- Azok vagyunk. De a mama ért a konyhához. A papa asztala a termesztés. A mama kártyából és tenyérből jósol. A papa a csillagokból és teafűből. Ez egy sok oldalú dolog.
- És te mit tudsz? Mi a te dolgod? - kérdeztem közben inkább felhagytam a müzlivel és elvettem egy almát. Ehhez nem kellett főzőtudomány legalább.
- Hát én... még nem döntöttem. Szerinted mit kéne csinálnom?
- Tőlem kérdezed? Én nem értek a boszorkánysághoz. Mi érdekel?
- Ah! A horoszkóp! - azzal kikapta az apja kezéből az újságot. Aegeus meg se lepődött csak beletörődetten tovább reggelizett. Aris lelkesen elkezdte fellapozni majd az orrom alá dugta a nyitott újságot és rá bökött.
- Olvasd! - parancsolta.
- Nem neked kéne?
- Én még nem tudok rendesen olvasni. De felismerem a jegyeket - majd rábökött két kört formázó halra - ez én vagyok. Halak - majd egy bikára utána egy mérlegre - ez a mama. Bika. Ez pedig a papa, Mérleg.
- És ez, hogy működik? Van hozzá egy teszt? Vagy te választasz? - forgattam az újságot megoldás után kutatva. Még nem igazán találkoztam horoszkóppal. Néha anyám barátnői beszéltek róla, hogy ez meg ez nem illik össze, de az igen. De olyan unalmas és érthetetlen volt, hogy oda se figyeltem rájuk.
- A horoszkóp a születésed időpontjától függ. Valójában egy nagyon összetett számmisztikai rendszer, ahol a tizenkét bolygó a tizenkét csillagképpel való elhelyezkedésétől függ. A tizenkétjegy tizenkét csillagképpel van összefüggve. De általában az emberek az alap, vagyis zodiákus jegyet nézik, ami attól függ épp milyen csillagkép alatt születtél. Mikor van a születésnapotok?
- Az enyém július 24. Elláé szeptember 2.-a.
- Én is meg tudtam volna mondani! - nem tudta volna.
- Akkor Jack Oroszlán. Ella pedig Szűz - számolgatott Aris az ujjain - ugye?
- Igen - majd megborzolta a fia haját - ügyes vagy!
- Ezek jó jegyek? - kérdeztem zavartan ahogy elkezdtem keresni az újságban az Oroszlán jelét. Büszkeséggel töltött el. Elég menőn hangzott, hogy az állatok királya a csillagjegyem. Ez nem azt jelenti, hogy én is uralkodni születtem? Lehet, ha felnővök miniszterelnök vagy akár még király is lehetek? Mondjuk Svédországban ott még királyság is van. Vagy Angliában! Hisz az apai nagyapám angol akkor nem tesz ez engem tökéletes trónörökössé? A mostani királynő már úgyis túl öreg. A családjával meg majd kezdek valamit. Ella lehetne a hadügyminiszterem. Aris meg... a társuralkodóm. Tetszene neki biztos vagyok benne...
- A Szűz jegyűek szigorúak, de gondoskodok. Hajlamosak a rendmániára de remekül jönnek ki mindenkivel. Az Oroszlánok jóságosak kissé lusták és szeretnek a középpontban lenni, jó vezetők.
- Akkor uralmam alá veszem Angliát... - suttogtam.
- Mi? - Aris meglepetten fordult felém.

A borzalmas reggeli után és a horoszkóp majd a képregény elolvasása után Aris teát készített és pirítóst kent a mamájának. Ella még az ölemben ült a Garfieldos képregény vonalait rajzolta körbe míg másik karjával a nyakamba csimpaszkodott. Orcája perzselő forrósággal ért össze az enyémmel. Napsugár és virág illata volt a keze és az arca kissé ragacsos. Amikor így voltunk igazán közel éreztem magamhoz és imádtam őt. Édes volt és csöndes, azokra a homályos pillanatfelvételekre emlékeztetett, amik az agyamba égtek mikor még kisbaba volt és a szüleink az ölembe ültették őt ahogy épp csak az elalvás szélén állt.
- Hé Jack, velem jössz? - kérdezte Aris kezében már ott volt a tálca, hogy bevigye Thetisnek.
- Persze - kaptam fel a fejem majd löktem egyet a húgomon - vidd innen a nagy feneked. Dolgom van.
- A te feneked sokkal nagyobb - nyalt arcon majd lehuppant és átült Aegeus mellé. Undorodva dörgöltem meg az arcom, de hagytam ezúttal, hogy győzzen. Néha úgy érzem túl szentimentális és engedékeny nagy testvér vagyok.

Bent Aris szüleinek szobájában Thetis úgy nézett ki, mint Csipkerózsika. Az ágy kaotikus ágakból volt szőve vele szemben a nyitott ablak csíkokat festett a nőre, aki a fehér paplanok között feküdt. Az ablakon át behullottak a fáról a virágszirmok és új mintát alkottak a fehér szőnyegen. A falakon családi képek és polcok rajta ismeretlen tárgyakkal. Díszes dobozok és tégelyek. Boszorkányholmik.
Az éjjeliszekrényeken dülékeny könyvhalmok és az a fajta furcsa lámpa, aminek a burája olyan, mint a templom üvegek.
Alacsony fiókos asztal az ablak alatt fiókjaiban titkok rajta smink és pipereszerek meg egy laptop.
Az ágy támláján varjú pihent, aki mikor beléptünk lerebbent a nő feje mellé a párnára. Finoman csőrével megcsipegette a nő haját majd megszólalt.
- Thee....thiiiiss - döbbenten hallottam meg a nagyon is emberi hangot, ami Aegeus-éhez hasonlított - Theee-thiiiss - ismételte meg.
- Beszél... - suttogtam Aris karja után kapva, aki majdnem el is ejtette a tálcát ettől.
- Mondtam - jegyezte meg sértetten - Nero olyan régóta van a mamával, hogy átvett pár szót tőlünk. Persze nem sokat. A varjak nehezebben beszélnek, mint a papagájok. Nero felesége Claudia például nem beszél mert ő nincs velünk annyit ahogy a gyerekei se.
- Ez tényleg boszorkányság... - suttogtam elhűlten. Thetis közben felébredt a madár ébresztgetésére. Hosszú ujjaival megdörgölte a madár állát, aki elégedett kereplő hangot hallatott majd a nő felénk fordult. A szemkötője félre csúszott kissé így engedni látta a vörösen felmaródottá bőrt. Kár volt igazán a szép arcáért. Mintha csak megérezte volna, hogy figyelem a fájdalmas sebet megigazította a szemfedőjét én pedig elkaptam a tekintetem Aris hátára ahogy megindult a mamája felé. Letette a tálcát az ágy szélére majd letérdelt az ágy mellé.
- Ti káneis?** - suttogta megsimogatva a mamája haját. Amikor görögül beszéltek egymás között mindig olyan érzésem volt mintha egy filmet néznék a tévében. Nagyon távoliak és megfejthetetlenek lettek, mint az anyám által imádott francia feliratos filmek, amik túl gyorsak voltak, hogy elolvassam őket.
- Eímai kalá ***- mosolygott fáradtan a nő majd rám nézett - gyere ide Jack, nem harapok - majd sisteregve felnevetett mintha a testében lévő kohó lassan újra beindulna és csak idő kérdése volt, hogy lángoljon.
Oda sétáltam és hagytam, hogy a hideg, fekete szörnykarmos ujjai megborzolják a hajam. Most olyan törékenynek tűnt mintha tényleg egy soha fel nem ébresztett Csipkerózsika lett volna. Én is oda térdeltem az ágyhoz.
- Mi történik? - kérdeztem mintha kikérdeznék a jelenetből egyenesen az univerzumba Istenhez, istenekhez vagy bárkinek, aki hajlandó válaszolni.
- Semmi, igazán semmi. Egy kis másnaposság. A telihold olyan szépséges volt... én pedig túl sok almabort ittam - szárazon felkuncog. Aris vele mosolyog és homlokon csókolja az anyját.
Mintha a szobában csak én tudnám, hogy hazudik.

Ezután haza indultunk Ellával. Kézen fogva tettük meg ismét az utat és egyikünk se akart beszélni míg el nem értük a magas kerítést.
- Mi van, ha még mindig beteg? - kérdezte cincogva Ella ahogy kinyitottam a kaput.
- Akkor... akkor majd megkérem Camilla nénit, hogy tegye, amit... tennie kell - feleltem bizonytalanul.
Bent a házban a megszokott csönd várt minket. El se tudtam képzelni milyen lehetett mikor Camilla néni a férjével és a kilenc porontyával élt itt. Akkor talán zajos és élettel teli lehetett most olyan volt mintha csak az emlékezés és a puszta akaratereje a néninek tartaná még meg a tetőt.
A lépcsőn Camilla néni fekete ruhás alakja jelent meg a szokott szalmakalappal.
- Megjöttünk - suttogtam, de a néni hallhatta mert bólintott.
- Mindenek előtt szögezzünk le egy új szabályt - pillantott először rám majd Ellára, aki mögém csusszant közben - ha ez legközelebb megtörténik azonnal szóltok nekem. Nem azonnal fejvesztve rohantok el. Lehet eddig csak ezt tehettétek, de ez az én házam. Mindannyian azt teszitek, amit mondok. Világos? - megereszt egy hűvös mosolyt ahogy a politikusok szoktak a tévében majd ismét rám néz - feladatom van neked Jack, gyere a szobámba.
És már el is ment. Ella rám néz.
- Most meg fog enni téged? - kérdi nagyot nyelve.
- Nem hinném... csak menj és csinálj, amit akarsz majd elmondok mindent.
- Jó... kérdezz rá anyára... hogy mi történt vele.

Camilla néni visszatelepedett a karosszékébe és ismét felvette keselyűszerű horgas tartását. Én a szőnyeg szélén álltam finoman rugdosva a szélét.
- Hagyd abba - szólt rám minden él nélkül és én úgy is tettem - nem tett bennetek kárt? - ciánkék szemei rám villantak.
- Nem... soha sem tenne... ő nem olyan - a nyelvem összeakadt. Nem akartam, hogy azt higgye az anyám őrült. Nem akartam, hogy bántsa, hogy lenézze. Hát nem szenvedett eleget? Hát nem bűnhődik még most is?
- Ő nem rossz ember. Tényleg... - suttogom végül.
- Na... ne vágj ilyen képet. Nem tettem semmit az édesanyáddal. Ugyan ez a test még több erőt rejt, mint hinnéd nem emeltem rá kezet. Bevezettem a szobájába és bezártam. Adtam neki ételt. Bár nem evett semmit. Mióta ráfordítottam a kulcsot. Úgy tűnik alszik.
- Tényleg nem bántotta?
- Máskor bántották?
- Nem... apa... néha megpofozta - majd hirtelen elsírom magam - de ő sose ütött meg nőket. Ő soha... de anya néha heves lett. Nem bántásból. Sose bántásból...
Én nem akarok emlékezni. Nem akarok emlékezni. Talán csak képzeltem. Talán csak álom volt. Mi van, ha hazudok?
- Na elég legyen már - sétált oda hozzám Camilla néni - ilyen nagyfiú és mégis itatja az egereket - dörgöli meg az arcom száraz kezével. Vajon milyen lehetett anyaként? Mikor még elhagyta ezt a házat. Milyen ember valójában Camilla néni?
- Milyen volt régen ez a ház? -teszem fel hangosan is a kérdést a kézfejemmel törölve a könnyeim. Úgy tűnik meglephette a kérdés. Mankóként szórítja meg a karom majd körbe néz a poros szobán.
- Egykor... egykor ez a ház gyönyörű volt. Tele volt kacagással - lehunyja a szemeit - és vidám arcokkal. Aztán... - felpillant a plafonra - mire feleszméltem már egyedül maradtam - majd ismét lenéz rám és megveregeti a vállam. Látom, hogy bánja, hogy megszólalt.
- Feladatom van számodra - telepedik vissza az ablakhoz - el kell menned a városba. Szükségem van egy új szalmakalapra.
Kitesz a maga mellett lévő asztalkára egy maréknyi gyűrött papírpénzt. Ahhoz, hogy magamhoz vegyem kénytelen vagyok átvágni a szobán. Felkapom és a farmerem zsebébe mélyesztem. Muszáj lesz ezek szerint lemennem a városba. A gyomrom liftezik a gondolattól is.
- Minek hord szalmakalapot? - bökők állammal felé - hiszen ki se mozdul.
- Ezért - vette le és a mesterien csigákba csavart hajzuhatag tetején egy tenyérnyi pihés folt volt. Egy kopasz folt. Ha bármikor máskor látom minden bűntudat nélkül kinevetem. Mert csak egy gyerek voltam és minden kisgyerek számára nevetséges az öregedéssel járó kellemetlenségek. De Camilla néni tegnap megmentett minket és magát anyámat is magától. Emellett befogadott minket. Valójában igaza volt tényleg sokkal tartozunk neki.
- Nem... nem is látszik igazán - erőltettem félmosolyt az arcomra.
- Micsoda rettenetes hazudozó vagy - kuncogott a néni majd hessentett - nyomás. Aztán ugyan ilyet vegyél ám! Semmi csicsa semmi giccs! Nem az elnököt várom ám itt!

- Ella! Le jössz a városba? Aris-t is magammal viszem! - kiáltottam fel neki a lépcsőfordulóból.
- Van a városban Dunkin Donuts? - kiabált vissza.
- Nem tudom! Ez egy kis város nem hiszem, hogy sok minden van itt!
- Nincs! - kiabált ki Camilla néni frusztráltan - legalábbis tíz évvel ezelőtt nem volt! Ti gyerekek meg a cukrozott műanyag ételeitek!
- Nem érdekel egy olyan város, ahol nincs Dunkin Donuts! Menj nélkülem! De ha mégis találnál vegyél nekem olyan rózsaszín cukormázasat! - kiabált tovább Ella én pedig rá hagytam.
- Ne merészeld minden pénzem arra a lónyálra költeni!
Jó tudni, hogy a háznak elég jó az akusztikája, hogy mindenki mindent halljon. Ennyit a magánéletről.

*Stephen King azonos című regényének főhőse

**Hogy vagy? (görög)

***Jól vagyok (görög)