Fahéj
Felhasználása sokrétű, az igékben boldogságot és bőséget hoz

Thetis-t elhamvasztották. Ugyan kapott a lavender hill-i temetőben egy sírt a hamvait Ikarián annak a szigetnek tengerébe akarták szétszórni, ahol született. Abba a tengerbe, amit úgy szeretett.
- Visszaadom őt a tengernek – mondta Aegeus mosolyogva akkor.
A sír, amit Thetis-nek emeltek hófehér márványból készült tetején egy női mellszoborral, ami egészen hasonlított rá. Aegeus azt mondta eredetileg egy Hecate szobor volt, de ő csak Thetis-t látta benne. Azt hiszem elnyerte volna a tetszését. Az állt rajta:
„Szeretett Thetis, az emléked örökké velünk él"
Csak harminckét éves volt alig pár héttel a születésnapja előtt halt meg. A mai napig rémülettel tölt el ez a csekélyke életév.
A sír előtt egy nyitott Sappho kötet volt kihelyezve a temetés alatt, ami Thetis-é volt és Aegeus-nek szánt. Ez a vers volt olvasható:
„Járj csak boldogan, és reám
emlékezz: tudod, úgy szeretett szívem.
S hogyha elfeleded talán,
emlékedbe idézem én:
kedves volt s gyönyörű közös életünk."
A szerény temetésre még a legtöbb rokon eljött aztán ők is lassan eltünedeztek. Utoljára Naida és Aegeus szülei utaztak haza és repülőjük után még hosszan integettünk.
Pythia azt mondta majd a nővérével tér csak vissza így ő volt az egyedüli rokon, aki maradt.
A túlzsúfolt Boszorkánylak után a kihalt csak még furcsább volt. Úgy tűnt senki se találja a helyét. Aegeus a kanapén aludt egyszerűen nem tudott pihenni abban az ágyban, amit egykoron megosztott a feleségével. Megfogyott és megszürkült, de azért Aegeus maradt. A gyengédség nem veszett ki belőle és bár idő kellett hozzá majd visszatalál régi önmagához.
Aris sokat volt nálunk. Most már inkább a Zöldkúria lett az életünk középpontja. Camilla néni gyerekei is fel-fel bukkantak sose látott unokatestvéreket hozva magukkal. Meglepett, hogy milyen sokan is vannak a családban, akikről sose hallottam még. De mind kedvesek voltak és úgy tűnt a híd, ami egykor a néni és a családja között leomlott kövenként de lassan visszaépült.

De engem egy gondolat kötött le igazán ebben az időben.
A halál.
Egyszerűen falba ütköztem, ha belegondoltam mi is történt igazán.
Először Camilla nénit kérdeztem róla.
Ő szinte babonásan elhessegetett.
- Hát mi lenne a halállal? – zsörtölődött – meghalsz és vagy a mennybe, vagy a pokolba kerülsz. Attól függ milyen életet éltél.
Ez egy ésszerű válasznak tetszett. De mi lesz a nem hívőkkel? Ez csak több kérdést vetett föl.
Aztán elmentem anyához, akit zavarba hozott a kérdés.
- Hát Jack szívem azt igazán senki se tudja.
Paul ugyan ezt a kitérő választ adta mintha csak összebeszéltek volna.
Az apás hétvégén már a kocsiban feltettem neki ezt a kérdést mire elkomorult.
- A nagy semmi – majd szinte bocsánatkérően folytatta – sajnálom bajnok. Nem hinném, hogy lenne utána bármi is.
Ez a válasz elborzasztott és remélni tudtam csak, hogy téved.
Végül arra jutottam Aegeus-től kéne megkérdeznem. De túlságosan is féltem, hogy megbántom így egészen a görögországi utazásukig tartogattam a kérdést.

Korán akartam keltem aznap, hogy legyen időm elbúcsúzni Aris-éktól még mielőtt apa elvisz minket. A nyár felét nála töltöttük még nyaralni is elvitt minket a spanyol tengerpartra. De bármennyire is vártam, hogy ismét lássam előtte még hátra volt a búcsú Aris-tól.
Mire leértem a többiek már megreggelizhettek mert nem volt senki a konyhában. Egy sebtében kent vajas kenyérrel kiléptem a Zöldkúria ajtaján. Kint a verandán ott ült Camilla néni és Bianca, aki két napja érkezett látógatóba. A két nő jókedvűen kávézott miközben Bianca erős lábaival ringatta a hintaágyat.
A hintaágy Paul egyik áthozott bútora volt. A terv úgy szólt nyár végéig mindenét áthozza, hogy kényelmesen átköltözzön. Nem mintha ez a költözés sok mindenen változtatott volna már hónapok óta nálunk lakott szinte.
A néniék köszöntöttek majd vissza süppedtek az előbbi beszélgetésükbe. Sok-sok évet kellet még bepótolniuk. De minden idejük megvolt rá, hogy újra megismerjék egymást. Camilla néni lépésről lépésre, de egyre messzebb ment. Már képes volt elmenni majdnem a kerítésig még ha egész testében remegett is de kitartott. Mi pedig ott voltunk szurkolni.
Most a kertben Ella próbálta megtanítani anyának és Paulnak a megfelelő kecskesimogatás technikáját.
Amíg Aegeus Görögországban volt megkérte anyáékat, hogy vigyázzanak Goathe-re és anya belement bár leginkább csak Ella unszolására. Kissé tartott a patás jószágtól.
Mikor a húgom kiszúrt felém indult magára hagyva anyát, akinek Goathe azonnal bekapta zöld blúzának csücskét. Paul bármennyire is próbálta a nevetéstől nem bírta arrébb rángatni az állatot.
- Beszélnünk kell – kezdte Ella amint közel ért hozzám. A kert közepén voltunk hallótávolságon kívül mindenkinek. Érdeklődve fordultam felé a kenyerem sarkát rágcsálva. Tudtommal nem tettem semmi rosszat mégis, amikor ilyen komoly hangnemben beszélt elfogott a kétség efelől.
- Szóval gondolkodtam és arra jutottam én se leszek már fiatalabb. És Aris nagyon kedves meg minden, de gondolnom kell a jövőmre. Ezért úgy döntöttem átadom neked Aris-t – majd feltartotta kezét – nem kell megköszönnöd valójában nagyon jól járok. Én ugyanis Pythiához fogok hozzámenni. Vagy az időjóshoz a híradóban mert nagyon tetszik a bajusza. Mindegy ezt még nem döntöttem el. A lényeg, hogy tiéd lehet Aris.
- Értékelem a kedvességed – dünnyögtem. Nos, végülis így minden egyszerűbb lesz. Talán. Persze Ella nem rendezte le ennyivel.
- Miután én öröklöm apa vállalatát gondoltam kiengesztellek – vonogatta vállát.
- Mi? – kaptam fel erre a fejem.
- Így döntöttem. Ugyanis rájöttem az élet nagyon drága – majd elmosolyodott – szóval én kapom a vállalatot te pedig Aris-t. Biztos nagyon boldogok lesztek a szoba-konyhás lakásotokban.
Hitetlenkedve meredtem a húgomra. Úgy tűnt nagyon a szívén viselte a „minden fejben dől el" gondolatát. Végül vállat vontam.
Ha akarja vigye csak a vállalatot. Nem mintha valaha igazán akartam volna. Majd leszek más. Mondjuk író.
Mily meglepő végül valóban minden a húgom akarata szerint történt. Ella egyetemre ment és végül némi szamárlétra mászás után valóban átvette apa helyét. Én pedig tényleg író lettem a közepesen elismert fajtából. De legalább több jutott nekünk, mint egy szoba-konyhás lakás.

Apa percekre rá megérkezett, de szerencsére Ella nem hozta fel a vállalat-öröklés témát.
Amíg mi beszaladtunk a bőröndjeinkért ő kedélyesen elbeszélgetett anyáékkal. Valójában csak arra volt kíváncsi mit keres a kecske a kertünkben, de értékelnem kellett, hogy nem akart anya idegeire menni. Még ha nem is adta fel a tervét, hogy teljes felügyeletet kapjon.
- Apa indulás előtt még be tudunk ugrani Aris-ékhoz? Ma utaznak vissza és el szeretnék búcsúzni.
- Nem látom akadályát – vont vállat ahogy átvette a csomagjainkat – ó képzeljétek – mondta miközben kinyitotta a csomagtartót – idefele jövet láttam egy őzet. Egészen fiatal volt az út közepén állt. Aggódtam is, hogy elütöm ezért lassítottam, hogy megálljak, de mikor elég közel értem fogta magát és elfutott. Igazán bájos kis fickó volt. Az juttatta eszembe mikor folyton a Bambit néztétek.
Tudtam kevés esély van rá, hogy ez az én őzem volt, de a szívemben tudtam, hogy az volt. Annak kellett lennie.
Virágoztak a levendulák ő pedig túlélte a telet.

Apa új Mercedes-e komikusan elütött mindentől, ami a Boszorkánylak csak képviselt. Aegeus beteg kis tragacsa mellett igazi szörnyetegnek tűnt.
Ahogy kiszálltunk a kocsiból vettem egy mély lélegzetet. A levendula illat megülte a tüdőmet bátorságot adva.
- Először Aegeus-szel beszélek – mondtam ahogy apa és Ella elindult a ház felé. Én sietősen megkerültem az épületet, hogy a kertbe jussak.
Még nem volt egy igazi dzsungel, de a borostyán új levelei már behálózták a szobrokat a szökőkút pedig csöndesen csobogott. Aegeus épp palántázott így óvatosan a kövekből kirakott úton oda mentem hozzá.
- Szia Aegeus – köszöntöttem mire a férfi felkapta a fejét. Meglepetten fordult hátra, de rögtön elmosolyodott mikor rájött én vagyok az. Szemüvegét feltolta homlokára majd ropogó térdekkel felállt. Nadrágzsebéből az a Sappho kötet kandikált ki, ami Thetis-é volt. Az ezerszer hallott Agapiménos volt beleírva görögül. Tőle szokatlanul egy sötétzöld inget viselt. De aztán megláttam, hogy a mellén lévő zsebre rá volt hímezve Goathe fejét. Csakis Thetis-től származhatott.
- Szervusz Jack – húzta le kertészkesztyűit – ma van a nagy nap nem igaz? A mamádnak már odaadtam a kerthez való utasításokat.
A mama a kertgondozást is megnyerte magának Goathe-vel együtt. Amennyire nagy kertész volt gondoltam ez majd Paul feladata lesz. Mindenki jobban járt így talán hisz Paul anyja nyerte minden évben a tökversenyt. Aegeus persze minden fölösleges vegyszerezést ellenzett.
- Tudom – biccentettem rá – Aegeus lenne egy kérdésem – hozakodtam elő vele zavartan. Nem akartam megbántani de úgy éreztem csak ő tud rá igazán válaszolni. Vagy talán az ő válaszát végre el tudtam fogadni.
- Mondjad csak.
- Mi lesz velünk miután meghalunk?
Azt hittem mérges lesz esetleg még rám is kiabál, de ehelyett csak haloványan elmosolyodott azzal a fajta mosolyával amire Thetis-re emlékezett.
- Nos az én hitem szerint – kezdte elővéve professzori hangját – egy lélek miután meghal alászáll az alvilágba majd átkell a Styx folyón ezután döntenek a sorsa felől, hogy az elíziumi mezőkre kerül, ahol örökké boldogan él minden fájdalom nélkül vagy a Tartaroszba, ahol örökös kín vár rá. Ott mindenkinek személyre szabott gyötrelmeket kell átélnie. Például egy folyóban áll, de abból sose tud merni bármilyen szomjas is mert a víz elszökik a keze elől. Vagy egy sziklát kell felgörgetnie egy dombon, ami mindig visszagördül.
- És Thetis hova került? – kérdeztem levegő után kapva. Az örökös kín nem hangzott jól. Egészen Camilla néni poklát idézte fel bennem. Aegeus felnevetett.
- Természetesen az Elysium-ba. Oda kerülnek a hősök és az istenek kegyeltjei. Igazán Thetis-nek való hely – mondta elmerengve.
Egy ideig csak néztem Aegeus arcát keresve a szomorúságot. De úgy tűnt a gondolat, hogy Thetis jó helyen van enyhített a bánatán.
- És mit csinál ott Thetis?
- Nos lássuk csak. Gondolom fügét szed és úszik naphosszat.
- Nem hiányzunk neki?
- Dehogyis nem! Épp ezért úgy hiszem mire az én lelkem is alászáll az alvilágba a Boszorkánylak tökéletes mása fogad majd. Benne pedig ott ül majd Thetis Neroval a vállán. Ugyan azokkal az ételekkel és a boldog élet ígéretével ahogy itt is éltünk – Aegeus hangja magabiztosan csengett és én is vele láttam az ábrándképet. Egy hely, ami pont olyan, mint ez és ugyan úgy átitatja az élet, de a halál árnyéka nélkül. Aegeus nem akart meghalni, sőt ugyan azzal a szeretettel folytatta életét, de sose kereste a szerelmet többé.
- Sajnálom, hogy nem adatot meg több nekünk. De így is többet élhettem át, mint sokan mások. És még itt van az emléke bennünk. És itt van Aris is, aki magában hordozza őt, az öröksége, amit hátrahagyott. Örülök, hogy szerethettem valakit és valaki úgy tudott szeretni engem, mint ő. Sajnálom, hogy eltávozott, de nem bántam meg a közös életünket – mondta Aegeus inkább csak magának vagy talán egyenesen Thetis-nek. Megdörgöltem a szemeim és beleharaptam a számba.
Igaza volt. Minden pillanat, amit nyertünk egy örökkévalósággal ért fel.
Képesek voltunk legyőzni a halált még ha csak ideig-óráig. Minden napért, amit Thetis megért keményen harcoltunk és ő is keményen küzdött, hogy megtarthassa az ígéretét.
Nem volt ebben semmi sajnálni való.
- Menj köszönj el Aris-tól is – simogatta meg a fejem Aegeus. Én pedig így cselekedtem. Még az ajtóból visszanéztem, de addigra Aegeus tovább folytatta a kertészkedést. Még az utolsó pillanatban is szeretett volna gondoskodni a virágairól. Jó volt tudni, hogy ennyi gyengédség és öröm van a világban még akkor is, ha épp ennyi keserű és rossz dolgot is hordozott magában.
Apa és Ella épp teázott a nagy konyhaasztalnál Pythiával. A nő kézen állt nekik, amit mindketten megtapsoltak. A trükköt egy szaltóval folytatta amire Ella lelkesen felsikkantott.
Gondoltam hagyom őket és átmentem Aris szobájába. Semmi se változott igazán bent. A napsárga tapéta és a plafon fluoreszkáló csillagai a helyükön maradtak. De most a nyitott szekrény üresen állt előtte pedig ott térdelt Aris a nyitott bőröndjével és reménytelenül próbálta becipzárazni azt.
- Jaj de jó, hogy jössz! – sóhajtott fel mikor meglátott – gyere segíts!
Így hát Aris rá ült a bőröndre, hogy én addig becipzárazzam de nem volt elég nehéz így helyet cseréltünk. Némi szenvedés után végül engedett a bőrönd és sikerült lezárni. Ezzel Aris hivatalosan is befejezte az eddig halogatott pakolást.
Egy ideig csak ültünk a földön egymással szemben kipihenve a küzdelmet. Aztán Aris zavartan mocorogni kezdett majd a nadrágzsebébe nyúlt.
- Ezt vissza kell adjam – nyújtotta felém a piros kisautót Aris. Csak bámultam a mára idegenné volt játékot.
- Úgy szólt az alkunk, – kezdte bocsánatkérően - hogy mindketten legértékesebb tárgyunk adjuk oda a másiknak. De nekem már nem az üveggolyó a legfontosabb. Ami most az azt pedig nem adhatom oda.
- Eltörtem az üveggolyót – jutott eszembe. A történések közben elfelejtettem neki elmondani. A bűntudat megült a gyomromban, mint egy jókora kő a föld felé húzva. Nem akartam, hogy azt gondolja nem becsültem eléggé meg az ajándékát.
- Oh – az előbbi beszéde ellenére szomorúnak tűnt.
- Az egyik fele még megvan. A másikat Thetis-nek adtam.
Keserű lett az íz a számban, mint még oly sokáig fog ahogy kimondtam a nevét. Akkor azt hittem ezzel megmentem. Talán végül valóban segített, de nem volt elég erős, hogy megmentse az elkerülhetetlen haláltól. Ezt a lény is megmondta.
- Értem – csillant fel a szeme – akkor jó helyen van. Szerintem a mama elvitte a túlvilágra. Úgyhogy, ha majd mind ott leszünk összeragaszthatjuk újra.
Örültem, hogy velem akarja tölteni a túlvilági idejét. Ez egy újabb ígéret volt.
Aris felállt és elkezdett kutakodni a hátizsákjában majd pár pillanat múlva elővett egy kis batyut, ami fényes kék anyagból készült rajta egy arcos nappal. A napnak ezen ábrázolásai mindig megborzongattak valamiért. Aris visszaült mellém majd feloldotta a batyu száját ás elővette belőle Thetis pakliját. A batyuban még egy dolog volt. Egy gondosan összehajtogatott papírlap rajta csak két szóval „Drága Aris-om". Thetis soha be nem fejezett levele. Néha bűntudat fog el emiatt. Ha akkor nem megyek vissza és fárasztom ki talán Thetis többet írt volna. De Aris nem bánta. Ez a két szó a maga őszinteségében is vigaszt nyújtott neki.
- Ez a legdrágább kincsem most. Megérted ugye, hogy ezt nem adhatom neked? – fordult felém Aris komolyan a szemembe nézve.
- Nem is kell. És tartsd meg a kisautót is. Nem kell több ígéret, hogy tudjam visszatalálunk egymáshoz.
- Csak egy hónapig leszünk távol. Utána az egész nyár itt van még.
- Elmegyünk és keresünk neked egy békát familiárisnak. És vadászunk tündérekre. Annyi minden dolgunk van még!
- Annyi minden! – vágta rá lelkesen Aris is.
- Úgyhogy megígérem, hogy visszajövök.
- Én is megígérem.
Minden további gondolkodás nélkül összeérintettük az ajkainkat megpecsételve a szavaink. Édes tej íze volt. A saját kis világunk közös varázslatainak legerősebbike.

Most viszont eljött a vallomásom ideje. Amit megpróbáltam minél későbbre halasztani itt ki kell mondanom.
Pár hónappal ezelőtt mikor elkezdtem ez a könyvet írni, - sőt valójában ennek hatására ültem le aznap és vettem elő a régi naplóimat – éppen sírkő hirdetéseket olvastam.
Az ötlet hirtelen jött egy nyári napon a zöldségesnél.
Mindketten egészségesek vagyunk még harminc évesek se mégis ott akkor a petrezselymek és bazsalikomok között megborzongtam és eszembe jutott a mondás, hogy ha végig fut a hideg a hátadon valaki épp átmegy a sírodon.
És én őszintén megijedtem.
Felrémlett bennem a fekete lény, akinek olyan lassan dobog a szíve és nem lehet megalkudni vele bármit adsz és bárhogy kéred.
Hirtelen a gondolat is, hogy mi is elenyészünk épp csak meg nem ríkatott.
Kimentem és otthagytam a kosaramat minden másodgondolat nélkül.
Tudom ha téged kérdezlek mi is legyen velünk halálunk után azt mondanád – és itt egy görög szokásra utalnál – mondjuk öntsük össze a hamvaink. Hogy majd Cerberus előtt találkozunk mintha csak egy randit beszélnénk meg.
Irigyellek, hogy nem rettegsz úgy, mint én, de talán csak szerepet játszol és vagy olyan jó színész, hogy ne jöjjek rá.
Nem mintha panaszkodhatnék. Többet éltem veled, mint nélküled.
Mégis...
Kérlek nézd el nekem, de az örökkévalóságom is neked szeretném adni.