Kanári sárkányfa
Gyantáját vagy füstölőjét varázslatokban használják, hogy aki elment épségben visszatérjen

Végül eljött a nap amikor Thetis-nek be kellett feküdnie a kórházba. Naida magyarázta el nekem mi fog következni ahogy a bérelt autójával bevitt minket Aris-szal és Pythiával. Mind hátul ültünk, az anyósülésen Naida nehéz táskája pihent. Mi ketten Aris-szal alig bírtuk el, amikor megpróbáltuk odavinni hozzá induláskor felébresztve bennem a kíváncsiságot miket is tarhat benne.
- Évekkel ezelőtt mikor Görögországban kezelték Thetis nagyon nehezen viselte a sugárkezelést. A legtöbb embernek csak a kezelésekre kell bemennie, de Thetis úgy tűnik érzékenyebb rá így biztonságosabb, ha bent marad és ritkábban jár haza. Ma meg is kapja az első kezelést.
- Sok lesz belőle? – kérdeztem próbálván kitalálni vajon meddig is fog tartani amíg meggyógyul. Minden este fogmosás közben arra gondoltam erősen, hogy meg fog meggyógyulni. Lefekvés előtt pedig megsimogattam Nero elhagyott tollát szerencsetalizmánként.
- Eltarthat egy ideig mire jobban lesz – felelte csöndesen a nő indexelés közben.

Bent Thetis ugyan abba a kórterembe fektették, mint legelőször. Vagy talán csak én nem találtam semmi különbséget a két szoba között.
Aegeus az éjjeliszekrény könyvtornyát rendezgette, amiket ő válogatott gondosan össze, hogy legyen, mit a feleségének olvasni unalmasabb óráiban. Most gondosan háttal állt az asszonynak mintha látni se akarná.
Thetis az ablaknál ült egyikén a megannyi kinyitható kórházi szék közül. Világtalan szeme ragtapasszal volt leragasztva mintha nem lenne több egy szépséghibás játékbabánál. A jobb szemöldöke fölött gondosan csupaszra nyírt koponyáját tárta elénk. Tényleg egy jobb napokat is megélt rongybabára emlékeztett ormótlan kórházi köpenyében.
Pythia elkezdett sírni. Nem hallottam mert nem szipogott csak láttam ahogy széles vállai rázkódnak.
- Fíltatos – lehelte Naida majd elsuttogott pár szót görögül. Thetis is megszólalt, de nem az ő hangján. Fáradtan forgatta a nyelvét az édesanyja pedig hevesen bólogatott. Naida is úgy mozgott, mint egy játékbaba ahogy odasétált a lányához. Csuklójával törölgette könnyeit, de így is elfolyt a szemfestéke fekete csíkokat hagyva orcáján. Pythia is lassan elindult feléjük.
Egy olyan előadás részese lettem, amit fel se foghattam.
Aegeus nem nézett rájuk csak beletörölte tiszta kezeit a nadrágjába a földre szegezett tekintettel.
- Hozok... hozok kávét – majd elindult kifelé – te jössz Jack? – nézett rám, de nem hittem valóban lát a szemén ülő könnyektől. De azok nem csordultak ki én pedig csak megráztam a fejem. Aris már kint is volt a folyosón őt szinte húzni kellett idáig a gyomrára panaszkodott, ahova beette magát a félelem a tudta nélkül.
Én viszont látni akartam mi fog történni. Tudni akartam a varázslatról, a végbemenő rítusról. De talán csak azért volt bátorságom maradni mert elhittem Thetis-nek, hogy nem fél. Fáradt és törött volt, de a felszegett álla és egyenes tartása tovább éltette bennem a reményt. Háromszor elmondtam magamban, hogy meggyógyul mielőtt átléptem volna a küszöböt.
Naida táskájából végre előkerült a varázspálca és a varázslópalást.

Villanyborotva és kendő.

Pythia kapta a kendőt és hiába bírt el megannyi súlyzót, hiába tanult meg száguldó autókból kiugrani vagy verekedni most úgy rogyadozott a selyemanyag súlya alatt, hogy félő volt összecsuklik.
A kék anyag csillogott ahogy két karjára vetve terült el szálai között aranyfonalak bújtak meg míg a sötétebb kék mintája elveszetten kanyargott rajta. Eszembe jutott a legyezős doboz a Boszorkánylak szekrényében. Legközelebb hoznunk kell egy legyezőt is, ami illik a kendőhöz.
Pythia arcáról csöndesen gördültek le a könnyei akár a könnyező szentek szobrairól.
Naida könnyei viszont felszáradtak és ahogy a villanyborotvát bekapcsolta mindannyian megrezzentünk.
Thetis rám mosolygott minden boldogság nélkül.
- Ha szeretnél menj ki Jack – szólalt meg üres új hangján és hálás voltam amiért még most is szán rám időt még ebben a pillanatban is tud másra gondolni mint a betegségére, a félelemre vagy arra amit most kénytelen megtenni.
- Szeretnék segíteni – suttogtam mire Thetis meglepetten felhúzta szemöldökét de végül elmosolyodott. Úgy ahogy mindig tette finoman, szeretettel. Ezt a mosolyát szerettem.
- Akkor kérlek fogd meg a kezem – suttogta vissza. Sose volt még olyan hosszú egy szoba, mint akkor mikor Thetis-hez kellett érnem. De mikor elé léptem ő még mindig csak rám tekintett térdein pihenő jobb kezét felfordította én pedig belecsúsztattam a sajátom. Mikor körém zárta rövidre és tompára vágott körmű ujjait rátettem a másik kezem is. Így majd biztonságban fogja érezni magát. Semmi baj Thetis, akartam mondani, majd én itt leszek és megvédelek. Leszek helyetted is bátor ahogy bátor vagyok Aegeus és Aris helyett is.
Thetis most felpillantott az édesanyjára és finoman bólintott. Naida pedig csak egy pillanatig hezitált, de úgy éreztem sose fogja megtenni addig amíg végül a borotva tényleg bele nem vágott Thetis hajába.
Az évekig nővesztett tincsek egyenként hullottak a földre. Thetis és Nero nem is különböztek annyira egymástól, gondoltam. Az egyik elveszti a tollait a másik a haját, de ettől ők még ők maradnak. Talán mégse a világ vége, ha Thetis elveszti a haját hisz a következő nyárra majd visszanő. Amikor almát szed majd ősszel már össze kell, hogy kösse. Karácsonyra kontyba fogja csillogó hajtűkkel. Csak egy egészen kicsikét kell kitartanunk még.
Nem szorította a kezem, de éreztem, hogy biztosan fogja. Úgy fogta a kezem ahogy Aris szokta. Még ha a szemeivel előre is meredt az ajtó felé tudtam minden egyes hajszálától elbúcsúzik. Pythia nem tudta abbahagyni a sírást pár könnycsepp a kendőre hullott mire Thetis kopasz lett.
Ahol a fejbőrét sugár érte most vörösen égett és bár senki se mondta rájöttem majd ez is olyan lesz, mint a szeme körüli hegek.
Nem tudtam volna rá azt mondani, hogy szép hisz fáradt volt és beteg még az egyenes tartás mögött is vérző büszkeséggel.
De ezt legalább el lehetett mondani róla.
Bátor volt és büszke.
A mostani szépségét pedig csak meg kellett szoknunk.
Naida finoman tekerte körbe a lánya fejét a kendővel és varázsolta át az ezeregy éjszaka Seherezádéjává.
A rituálé véget ért Pythia pedig összeroskadt. Ahogy tompán térdre esett nővére mellett mindenki megugrott. Kezem kicsusszant Thetis-éből és jobb is volt mert a következő pillanatban Pythia hisztérikusan az ölébe vetette magát.
- Bocsáss meg. Könyörgőm bocsáss meg – zokogta bele a betegköntös ráncaiba. Nővére csitítólag végigsimított szőke haján.
Vajon Thetis féltékeny volt most a húgára, hogy annak még mindig megvoltak az aranyfürtjei?
Képes volt akkor is szeretni őt mikor önmaga betegen egy kórházi széken a tulajdon hajtincsei körében is őt kellett vigasztalnia?
Nem kívánta azt, hogy bár az ő teste lenne fiatalabb és izmos?
Nem hittem el egy pillanatra se. Ha valaha is átsuhantak ezek a gondolatok a fején nem mutatta őket.
Mert rá kellett jönnöm és se tudnék soha így gondolni Ellára.
Örülnék, hogy ő jól van, hogy ő egészséges. Minden erőmmel azt kívánnám, hogy sose betegedjen meg.
- Nem tudhattad. Szerelmes voltál – suttogta Thetis – hogy is jöhettél volna el idáig a messzi Hollywoodból.
- Ha akkor nem Veronique-ot küldöm, hanem magam jövök... és miért, mi értelme volt a végén? Egy hónap után lapátra tett Evangeline. Ha egy hónappal hamarabb teszi már meggyógyultál volna. Ha egy hónappal korábban jövök én magam... - zokogta tovább. Egészen addig eszembe se jutott ki az a Veronique amíg otthon vissza nem olvastam a naplómat. Akkor viszont összeállt a történet, amit évekkel később Pythia is elmesélt végül. A nő, aki jósolni jött Thetis-hez az ősz elején valóban segítségért jött. De Veronique másik feladat az volt, hogy megnézze Pythiának, hogy van a nővére. A jóslás után még a taxiban biztosította minden rendben van vele és a húga el is hitte. Csakhogy egy idegen sose látna át Thetis-en. Pythia mégis Hollywoodban maradt mert szerelmes lett egy táncosnőbe, Evangeline-be, aki ott marasztalta őt. A lány végül dobta és Pythia azután ült repülőre csak, hogy kiheverte a szerelmi bánatát. Így érkezett meg Halloween éjszakáján.
- Nem tudhattad – tűrte húga füle mögé rakoncátlan tincseit Thetis.
- De tudtam! Láttam! Megálmodtam! Nyár vége óta! Istenem Thetis hát nem érted mennyi minden más lenne?!
- Nem minden jóslat egyértelmű. Érthető, hogy nem erre gondoltál legelőször.
- Csak nem akartam erre gondolni. Féltem és most...
- Elég lesz – mondta határozottan Thetis – nem a te hibád, hogy rákos vagyok. Senkinek se a hibája.
Az egész szoba csöndbe borult. Még sose mondta ki eddig ennyire nyíltan. Az orvosok, mások elsuttogott szavai, de maga Thetis szájából még sose hallottuk.
Minden igazzá vált attól a pillanattól.

Mire Aegeus-ék visszatértek a kávéval és Aris egy zacskó mogyoróval Thetis már a betegágyon feküdt mi pedig körülötte a székeken ültünk.
A férfi egy ideig csak nézte a feleségét majd csöndes léptekkel odasétált az ágyhoz. Letette a műanyagpoharat, amiből még mindig gőz csapott fel a meleg kávétól majd finoman végigsimította a nő arcát.
- Nézzenek oda – sóhajtott fel – hát tényleg nincs nálad szebb a világon – kamaszos örömmel megcsókolta Thetis orcáját bal szemének sebei alatt. Thetis elmosolyodott és megráncigálta Aegeus fülcimpáját.
- Köszönöm Agapiménos.
Pygmalionra gondoltam ahogy elnéztem amint szoborként megállnak a pillanatban. Nem néztek egymásra lehunyt szemmel érintették össze arcuk.
Aris, aki mellettem állt mire észrevettem volna már a kezem fogta. Előre meredt pont, mint az édesanyja alig percekkel ezelőtt. Nem hinném, hogy a mi világunkat látták. De nem volt baj.
Amig egymás kezébe kapaszkodtunk képtelenek voltunk félelmet érezni.

Az idő nem a megszokott medrében telt. A napok a téltől sötétben vonultak fölöttem el mintha sose lenne igazán nappal. Inkább éreztem álomnak minden rezdülését az életnek mind sem valóságnak.
Aris is talán így lehetett vele bár nem beszélt róla. Mostanság már nem beszélt igazán. Az iskolában a sok hiányzás és talán pont ettől a némaságtól egyre rosszabbul teljesített.
A tanárnője már ott tartott inkább kiveszi a színdarabból, ami napokra volt már csak de Aegeus-nek sikerült lebeszélnie.
Nem akartam arra gondolni mi lenne Aris-szal, ha elvennénk tőle ezt a szerepet.
Mert sose láttam mostanság olyan boldognak, mint mikor a szürke kartonlapból kivágott füleit viselte és a plüssfarkasról levágott farkat az övére csatolva hordta.
Lázasan készült a szerepére ahogy valójában mindenki más. Az előadást megelőző héten már minden testnevelés órán próbáltunk.
Vagyis inkább próbáltak.
Én csak ültem a felhúzott színpad előtt a földön kezemben a nyomtatott szövegkönyvvel és csak meredtem bele az ő próbájukba.
Mert nem volt szerepem nem voltam fontos és így nem tudtam osztozni velük az élményben.
Hogy ott vagyok-e vagy sem nem jelentett igazi változást.
Így sértetten és a hátrahagyottság jól ismert avas ízével ültem a padon.
Ella néha-néha megsajnált és úgy tett mintha tanácsot kérne a szövegben.
- Szóval azt kell mondjam – rendezte túlzó félelembe arcvonásait – jaj farkas kérlek ne! – sikkantott.
- Pontosan – bólintottam kedvetlenül – ez a szöveged – lengettem meg az alig pár oldalból álló szövegkönyvet. Értékelnem kellett volna az igyekezetét, de pont ettől csak még hasznavehetetlenebbnek éreztem magam. Így amíg a többiek izgatottan várták az előadást én csak túl akartam lenni rajta. Nem volt sokkal varázslatosabb, mint egy kötelező iskolai gyűlés a szememben.

- ... és akkor Yiayiá - így hívta Aris Aegeus mamáját – csinál csomó-csomó süteményt – mesélte lelkesen az előadás utáni partit amire mi is hivatalosak voltunk anyával, Ellával és Paul-lal. Aris izgatottan ugrált bele a hóbuckákba, de nem engedte el a kezem közben, míg Ella a karomba csimpaszkodott, hogy szinte húznom kellett magammal. Az iskolába tartottunk és ma volt az előadás napja. Végre, gondoltam szemforgatva.
- A mama is otthon alszik, úgyhogy minden szuper lesz – csacsogta Aris – alig várom már hogy kezdjünk!
- Nem vagy lámpalázas? – kérdeztem meglepve. Ella a másik oldalamon szintén értetlenül meredt a fiúra. Őt pont azért kellett szinte vonszolnom mert az izgalomtól alig tudott menni. Egész reggeli alatt a szövegét kellett gyakorolnunk. Lassan már mind tudtuk kívülről mire befejeztük az evést.
- Dehogyis – legyintett Aris – felkészültem! Menni fog! – ugrott a magasba lelkesen. Ella felnyögött.
- Bárcsak néma lenne a nagymama – motyogta karomnak döntve fejét.

Aris családját nehéz lett volna nem észrevenni. Az első és második sor egy jó részét ők tették ki és az előadás kezdete előtt hangosan és lelkesen csevegtek.
A tornaterem nagy része megtelt és még én is izgatott voltam pedig semmi okom nem volt rá. Ella továbbra is a karomon lógott az egész arca pipacsvörös volt az idegességtől. Még a mellkasán is piros foltok jelentek meg.
- Nem akarsz helyettem szerepelni? – suttogta nekem. Már rajta volt a nagymama hálóruhája, ami túlságosan is hasonlított Camilla néniére, haja kontyban volt hálóval befedve, mint egy igazi vénasszonynak. Orrán hamis lencsés szemüveg.
- Inkább nem – jegyeztem meg a ruháját nézve – de hé... ha rontasz majd kisegítelek – erre csak egy elhaló nyöszörgés volt a válasz. Vele ellentétben Aris szinte lebegett a boldogságtól ahogy oda szökdécselt hozzánk. Már ő is a jelmezét viselte. Szürke melegítőt a plüss farokkal és karton farkasfülekkel. Orrára fekete karikát festettek arcára pedig bajszot.
Ettől csak még inkább zavart, hogy rajtam a hétköznapi ruháim voltak.
- Izgulsz? – kérdeztem ahogy elnéztem boldogságtól pirult arcát. Egyértelmű volt, hogy nem, de valahol szerettem volna azt hallani, hogy igen.
- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét – alig várom, hogy a mama is ideérjen. Még nem látta a jelmezem – majd kissé aggódva hozzátette – ugye jól nézek ki?
- Remekül – bólintottam – sok szerencsét – kívántam őszintén majd az engem ölelő húgomra néztem – neked is Ella. Ügyesek lesztek.
Reméltem tényleg így lesz még ha ez azt is jelenti teljesen jelentéktelen leszek majd az előadás alatt.

Ms. Betty rövid – és tőle szokatlanul ezúttal valóban rövid – felkonferálása után a tornaterem nézőtéri részén lekapcsolódtak a lámpák. Nekem a színpad széléről elég jó rálátásom volt mind a darabra mind a nézőkre. Telefonok és fényképezők hada nyúlt ki a tömegből, hogy megörökítsék gyerekeiket. Anya fél kézzel szintén a telefont tartotta másik kezével Paul-ét fogta. Megígérte Camilla néninek, hogy felveszi az egész előadást, hogy majd meg tudja nézni.
A színdarab elkezdődött a szőke copfos Piroska fel-le menetelt a színpadon ahogy haladt a történet. Azért, hogy mindenki szerepet kaphasson egy tucat töltelék jelenet került a darabba. Piroska boltba megy, találkozik a szomszéddal és különböző erdei állatokkal, akik mind a farkasra figyelmeztetik. Volt valami komikus arra gondolni a rettegett farkas Aris, aki még a porcicákra se jelentene veszélyt. Aztán végre Ella jelenete jött ahogy egy tornamatracon egy pléddel és párnával rögtönzött ágyban fekszik. Hamiskás köhögését hitelessé tette lázasnak tűnő piros arca. Annyira izgultam érte, hogy észre se véve gyűrögetni kezdtem a szövegkönyvet izzadt kezeimmel. Aztán a színpad túloldalán Aris is megjelent magabiztosan kilépve a közönség elé.
- Piroska te vagy az? – kérdezte két köhögés között Ella. Aris viszont nem reagált. Előrébb léptem, hogy jobban lássam mit néz annyira a nézőtér felől, de még ne látszódjak ki a függöny mögül. Az első sorban most már ott ült Aegeus is, vele nézett farkasszemet Aris. A férfi tanácstalan arccal fordult fia felé és csak most értettem meg mit néz annyira Aris.
Nem ült mellette Thetis.
Aris tétován ácsorgott a színpadon hirtelen nagyon is elveszetten. Kétségbeesetten körbe tekintett még egyszer a tömegen, de az édesanyja sehol se volt. A nézők suttogni kezdtek és jól láttam Aris remegő térdeit.
Ekkor Ms. Betty vállon ragadott és még mielőtt bármit mondhatott volna rájöttem csak én segíthetek Aris-on. Hisz én voltam a súgó.
- Én vagyok az Piroska, nagymama! – suttogtam elég hangosan, hogy meghallja. Aris olyan meglepetten kapta felém a fejét, mint aki álomból ébredt. Csak meredt rám hatalmas szemekkel őszinte értetlenséggel. Talán egy pillanatra tényleg elfelejtette egy darabban szerepel.
- Én vagyok az Piroska, nagymama! – suttogtam ismét mire felvillant a szemében a felismerés. Vett egy mély levegőt majd torz vigyorra húzta száját majd begörbített háttal Ella nagymama felé fordult. Az egész lénye megváltozott olyan lett akár egy kis stílű bűnöző egy rajzfilmből.
- Én vagyok az Piroska, nagymama! – sápítozta Aris.
Innen már gördülékenyen ment minden. A farkas sikeresen felfalta a nagymamát, amit úgy oldottak meg, hogy Aris egy nagy „ham" felkiáltással kiragadja Ellát az ágyból majd kihúzza a színpadról, hogy a színen kívül fogyassza el. Ezek után már senki se felejtette el a szövegét, de nem is bántam. Egyedül Aris-ra tudtam csak gondolni és arra ahogy az arcát elönti a bánat amint kilép a színpadról.
Ez volt az első és egyetlen eset Aris egész életében mikor lefagyott a színpadon.
A történet folytatódott én még se tudtam élvezni. Egy folytában ki-ki tekingettem de Thetis sehol se volt. Hányingerem volt az idegességtől ahogy azt latolgattam miért nem tudott eljönni. Egy hete láttam akkor még ha fáradt is volt, de elég jól, hogy hazamehessen. Vagy csak azt szerettem volna, hogy elég jól legyen?
A keserű szomorúság, ami Aris arcán volt nem bírtam nézni. Mikor kisétált mindenki, hogy meghajoljunk és közte és Ella között álltam csak előre meredtem. Anyám mosolygó arcára próbáltam csak figyelni, ahogy tapsol nekünk.
Aztán Aris megszorította a kezem úgy ahogy akkor szokta, ha baja van. Lassan felé tekintettem anélkül, hogy megmozdítottam volna a fejem. Az ajka vészesen remegett, de mosolygott.
Amint lesétáltunk a karomba borult. Alig bírtam megtartani hirtelen.
- Nem jött el – suttogta bele a dzsekimbe. Megsimogattam a fejét, de nem tudtam mit kéne mondanom. Aztán a torkom szorítása felengedett.
- Sajnálom- mondtam bele a csöndbe, ami a tapsvihar után maradt. Már mindenki kifele indult. Csak mi maradtunk hátul ekkorra. Nem feltétlenül Aris-nak vagy Aris-ért mondtam. Gyakran csak azért mondjuk sajnáljuk, hogy mi magunk tovább tudjunk élni. Egy szó, amitől egy kicsit tovább bírod, amitől egy kicsit messzebb jutsz. És egy nap talán elég messzire visz, hogy elmondhassam azokat a szavakat, amik a sajnálom mögött bújtak meg.

Az ünneplés nem volt igazán vidám. Legalábbis nem Aris-nak és így nekem se. Rajtam nem volt mit ünnepelni Aris pedig az este elején kisétált a kertbe. A hömpölygő és gomolygó rokon sereg hangosan nevetett az egész házat fénnyel és boldogsággal megtöltve. A felnőttek italoztak és táncoltak. Pythia Ellát pörgette mellettük anya és Paul andalgott. Aegeus mamája Yiayiá és Naida körbe-körbe keringett a szobában, mint két műhold tálakkal megrakodva. Valaki limbót kezdeményezett és mire észbe kaptunk egy partvissal kisegítve mindannyian hajlongani kezdtek. Aegeus papája Papous meglepően jó volt benne.
Eltört egy uborkásüveg és valaki egy egész tányérnyi süteményt is leejtett. Mikor a káosz már elviselhetetlen volt megragadtam egy tányért telepakoltam nassolni valóval és kiszöktem a kertbe Aris-hoz. Ő kint ült háttal a háznak mellette Goathe-vel az estébe meredve. Mikor kinyitottam az ajtót a kecske mégis kapott az alkalmon és beszökött a házba. Még a csukódó ajtónál is hallottam ahogy bent az emberek felkiáltanak ki meglepetten ki vidáman.
Most a Boszorkánylak kertje hűvös és kietlen volt. A nyári vadregénynek csak csontszerű ágai maradtak itt. Emlékeztetnem kellett magam még lesz nyár és akkor minden olyan lesz, mint volt. Ami itt most meghalt az tovább él a felhúzott üvegházban. Ami most üresnek tűnik új életre fog kelni.
Aris olyan mozdulatlanul ült a verandán egy párnán, hogy azt hittem volna ő is kerti szobor, ha néha fel nem csap lélegzete a hideg éjben.
- Teli hold van – jegyeztem meg a nyilvánvalót ahogy ledobtam mellé egy másik párnát az ablakpárkányról, hogy leüljek mellé. Aris még mindig előre meredt. Nem tudom mit várt. Talán, hogy az anyukája előmásszon az ágak közül. Vagy hogy a szobrok életre keljenek. Nála nehéz volt eldönteni.
- Nem jött el – mondta percekig tartó csönd után. Ez nem a megszokott Aris-i csönd volt mikor elveszik a valóság és a képzelete határán. Ez egy mindent felemésztő hangokkal vívó csönd volt. Nem tetszett.
- Mit mondott apukád? – Aegeus beleolvadt az ünneplő seregbe sose igazán megközelíthetően. Nem is tudtam elképzelni, hogy számon kérjem.
- Hogy legyek megértő. Mert a mama rosszul van.
- De tényleg rosszul van...
- Tudom! – kiabálta Aris hirtelen felpattanva – de megígérte! És ha valamit megígérünk azt meg kell tennünk! Mert mi van, ha nem tartjuk meg az ígéreteink?! – kezeivel vadul hadonászott – akkor... akkor... - roskadt vissza a verandára.
- Akkor semminek se lenne értelme – fejeztem be csöndesen.
- Igen! – rogyott vissza helyére – a mama nem olyan, aki nem tartja meg az ígéreteit – szipogta. Megdörgöltem a hátát, de nem tudtam mit mondani. Nem, Thetis valóban nem ilyen volt. De most mégse volt itt. Fel akartam vidítani Aris-t azt akartam örüljön, hogy sikerült a darab még ha hibázott is. Jó lett volna elfújni a szomorúságát, hogy aztán kézen fogjon és bemenjünk limbózni. Most még a mosolya is nehezen jutott eszembe.
- Én mindig megtartom majd az ígéreteim – leheltem csöndesen mire a párás leheletem az ég felé szökött. Aris rám nézett elgondolkodva. Hosszan bámulta minden arcrezdülésem de én csak őszintén visszanéztem rá. A szívemig vacogtam a téli estében, de nem mozdultam amíg Aris meg nem értette a szavaim.
- Örökkön örökké? – kérdezte a sötétben megvillanó szemekkel. Arca komoly vonalai akkor ugyan olyanok voltak, mint a mostban. Mikor szerződéseket ír alá, vagy szerepet olvas akkor is ezt a mindent átgondoló arcát veszi fel. Néha olyan, mint Aegeus és néha olyan, mint Thetis, de mégis önnön maga leginkább. Ezek a szemek minden hazugságon átlátnak és ez a száj nem tűr meg mást az őszinteségen kívűl.
- Örökkön örökké – bólintok komolyan.
- Vér esküvel is megmernéd ígérni? – hajolt közelebb míg a lehelete melegét nem éreztem az arcomon. Kissé hátra hőköltem az ötlettől, de kelletlenül bólintottam még ha a vér gondolatától is megszédültem.
- Akár azzal is.
Aris csak bámult rám tovább összehúzott szemekkel míg végül fel nem egyenesedett. Arca meglágyult ahogy kezeire támaszkodva hátra dőlt.
- Köszönöm Jack – mosolyodott el halványan – én is megígérem.
Mintha túl korán jött volna el a nyár hirtelen megint azon a napon éreztem magam mikor először láttam meg a kertben. Ismét éreztem a tej ízét a számban és a szabadság utáni vágyat, de kivételesen nem elfutni akartam. Csak tíz centivel arrébb ülni. Mégis annyi erő kellett hozzá, mint azon a napon, hogy világgá fussak.
Térdeink finoman koccantak ahogy mellé csusszantam. Aris átfogta a karom és fejét a vállamra hajtotta.
Már a didergésem is alább hagyott. A hó és a sötét mindent elfedett. Még az erdő is mélyen aludt benne fái között megbújva a hiúz és a medve. Még prérifarkasok se sirattak a holdat panaszosan. Aludt az erdőben a bárány bordám is. Arra gondoltam végülis, már megígértem Aris-nak. Valójában már rég megtettem neki ezt az ígéretet. Legyen az itt Lavender Hill vagy a világ másik fele mi ketten összetartozunk.
És talán valahol ő is érezhette ezt hisz olyan békésen szuszogott mellettem, hogy féltem menten elalszik.
- Hé fiúk, minden rendben? – Aegeus hangjára mindketten ijedten rándultunk össze. A férfi magával hozta a benti meleget és ételek illatát. Pulóverén világítottak a sárga mackó fejek.
Aris dacosan előre fordult el apukájától és nem mondott semmit.
- Hoztam süteményt – mondta feltartva egy tálat. A saját süteményes tányéromra gondoltam, de végül inkább észrevétlenül a tornác alá rejtettem. Úgy éreztem Aegeus-nek nagyobb szüksége van az engesztelő sütik segítségére.
- Menj innen – mondta csöndesen Aris. Meglepetten néztem rá majd Aegeus-ra. Még sose történt meg hogy Aris elutasította a papáját. Folyton egymás nyakán lógtak és úgy ölelgették egymást, hogy az egy szúró féltékenységet hagyott bennem. A férfi leeresztette kezét majd a tálat az ablakpárkányra tette inkább. Aegeus álldogált egy ideig borostáját simogatva. Szemeit a teltarcú holdra szegezte mint, aki választ vár. Fáradtnak tűnt, de szemei nem a megszokott átvirrasztott éjszakák tompaságát idézte, amit gyakran lehetett látni rajta. Ezt a kimerültséget nem dolgozatjavítások okozták. Arra gondoltam Aegeus nem igazán aludhatott mióta Thetis nem szuszog mellette éjszakánként. Valahol minden rokon a hangos és vidám arc alatt minden nappal egyre jobban fakult ki és ahányszor elkapok egy csöndesen elforduló arcot vagy egy aggodalmas suttogást megremeg bennem valami, amire gondolni se merek.
- Kisfiam – Aegeus lassan lesétált a tornácról, hogy elénk guggoljon. Szelíden hatalmas kezei közé fogta Aris-ét. Szinte eltűnt a tenyerén a két kis kézfej. Nem is értettem, hogy férhetett el ennyi gyengédség benne. Hogy lehetett Aegeus ilyen kicsi és finom a lelkében mikor úgy tűnt a teste arra teremtődött, hogy bármit össze tudjon zúzni.
Ahogy Aris-ra nézett szemüvege mögül az ugyan olyan zöld szemekkel azt hittem sírva fog fakadni.
Azt hiszem akkoriban Aegeus rengeteget sírt.
- A mamának elküldtük a felvételt az előadásról. Imádta – mesélte felragyogó arccal. A puszta tény, hogy Thetis-ről mesélhetett örömmel töltötte el.
- Annyira nagyon tetszett neki, hogy mindenkinek megmutatta. A nővéreknek és a betegeknek. Olyan nagyon büszke volt rátok – folytatta csöndesen mosolyogva.
- De hibáztam... - pillantott oldalra zavartan Aris – elfelejtettem a szövegem.
- Csak egy pillanatra – hazudta Aegeus – fel se tűnt senkinek – majd finoman megsimogatta a kezeit míg Aris újra rá nem nézett – arra gondoltam, hogy csinálhatnánk a mamának egy csodatévő teát.
- Varázsolunk?! – kapott levegő után Aris izgatottan.
- Pontosan! Csinálunk egy varázsteát, ami majd segít hamarabb meggyógyulni a mamának! A növények végre kiszáradtak szóval itt az ideje, hogy elkészítsük a teafű keveréket – magyarázta a férfi – mit szólsz segítesz? – kérdezte mire Aris hevesen bólogatni kezdett – köszönöm Aris remek segítség vagy – majd felém fordult – szeretnél te is segíteni Jack?
Először rá akartam vágni, hogy igen. Még szép, hogy szeretném, hogy Thetis minél hamarabb hazaérjen. De aztán rájöttem ez nem az én feladatom. Belegondoltam és rájöttem én nem igazán tudtam hinni a varázsteában. Mert akkor minek a gyógyszerek, ha teázással meg lehetne oldani? A rák valami hatalmas és veszedelmes volt nem egy nátha, amit el lehetett űzni mézes teával.
Ameddig pedig egy kicsit is kételkedek a varázslatban nem sikerülhet. Ha pedig mégis igaz lenne és miattam nem gyógyulna meg Thetis nem tudnám megbocsátani magamnak.
- Nem köszönöm – ráztam meg a fejem szomorúan – én nem értek ehhez.
A férfi megértően bólintott.
- Hé papa, holnap megmutathatnám a jelmezem mamának! Ő még nem is látta! – folytatta Aris.
- Remek ötlet! – mondta Aegeus ugyan olyan lelkesen. Ahogy elnéztem őket rájöttem milyen más is az apai szeretett. Az apák szeretete egy olyan nyelven szól, amit minden gyermeknek maga kell megtanulnia.
Aegeus-ét meg tudtam érteni. A saját apámét viszont még nem fejtettem meg teljesen.

Agapiménos -Drágám (görög)

Yiayiá -Nagyi (görög)

Papous -Nagypapa (görög)