Alma
Ha az almahéját átdobod a vállad fölött kiadja a jövendőbelid nevének kezdőbetűjét.

Őszintén nem tudom mit vártam az új iskolától. Mégis a naplómban az iskolakezdésről mint a csalódás napjaiként írok.
Mert hiába voltam friss hús, sőt hiába pletykáltak a családomról nem kellett ököllel megvívnom a helyem az osztály hierarchiájában. Nem csöppentem a Legyek urába, amitől én több mint sértett voltam.
Harcolni akartam és verekedni. Bajba kerülni és összességében mindenkinek kellemetlenséget okozni.
Nem azért, mert bajom lett volna az osztályommal egyszerűen nem tudtam elviselni a tudatot, hogy a Harrison Általános tanulója lettem. Ez véglegesítette a dolgokat. Mert hiába éltünk már hónapok óta Lavender Hillben mégis egy egészen apró porcikám szentül hitt benne egy nap apám ott áll az ajtóban és azt mondja befelé a kocsiba megyünk haza. Mert a nyelvem nem állt rá, hogy a Zöldkúriát otthonnak a Harrison Általánost a sulimnak hívjam. Ha pedig a környezetem egy kicsit is érzékeltette volna velem, hogy nem ide illő vagyok boldogan vettem volna magamra a rebellis diák szerepét.
Persze valójában nem voltam egy kemény fiú. Néha erőszakos néha durva, de összességében egy eminens diák.
De a várt összetűzések elmaradtak. Lavender Hillben úgy tűnt mindenki pacifista.
Persze, itt-ott bepróbálkoztak a helyi fiúk, de pár keménykedő megjegyzés után mire észbe kaptam már a falka élére tettek. Mert ezek a srácok még alig voltak egy nagyobb városban így mikor elmondtam, hogy New York-ból jöttem épp csak nem esett ki a szemük. Európa egyenesen a Holddal volt egyenlő a szemükben.
A tanerő akaraterejét se tudtam próbára tenni. Mint kiderült a tanítónőm a könyvtáros Lizbeth nővére a szintén szeleburdi Betty aki egy paradicsom vörös hajú hippi lelkű nő volt.
Így a számtan mellé rengeteg a kapitalizmus megdöntéséről szóló beszédet is kaptunk.
Aris se járt sokkal jobban. Neki már nehézkesebb volt a barátkozás így a szünetekben mindig mellettem volt. A többi gyerek így nem merte heccelni. De az osztályteremben bár sose panaszkodott tudtam nem ugyan ez a helyzet.
Mivel a szülei különcök voltak könnyű célpont volt. Az első napokban még megpróbálta megértetni velük mi is az a boszorkányság, de hamar feladta mikor viccet űztek belőle.
Egyszer még sírva is felkeresett mikor a mamája szeme miatt gúnyolták ki.
De ezek elsősök voltak így mikor felbukkantam, hogy elverem őket, ha kell egyedül is mind szétszaladtak mint a csótányok a fényre.
Ella viszont sziporkázott az új óvodai csoportjában. A hétvégi szülinapi zsúrja oltári sikerrel végződött. Igazi nagymenő lett a társai között bár sose tudtam meg a személyisége vagy esetleg a hazugságai vitték fel a csúcsra. De ő élt, lélegzet és mindent a magáévá tett az új környezetben.
Zöldültem az irigységtől.
Ha másnak nem is örülhettem legalább az idegesítő kísérgetéssel felhagytak. Lavender Hillben ugyanis úgy tűnt senki sem hitt a gyerekrablókban vagy bármi hasonlóban mert minden gyerek magától indult iskolába már a tanévkezdés másnapjától.

A pénteki napot ünnepelve Aris a házuk felé futó kőkerítésen táncolt mögötte Ella félénkebb mozdulatokkal utánozta erősen kapaszkodva a kezembe.
- El ne eressz! – pisszegte újra és újra minden ingásnál mire csak bólogattam. A mai remek napot végképp nem a sebészeten akartam tölteni mert Ella feje feltört mint egy földre ejtett tök.
Hiába volt ősz már még mindig túl meleg volt, hogy akár csak egy dzsekit magára kapjon az ember. Miss Betty, a tanárnőm, a globális felmelegedésről sírt és hogy a teknősök orrlyukába szorulnak a szívószálak. Én pedig bármennyire is sajnáltam őket és próbáltam leállni a szívószál használatával – még a viccesen hosszúakéval is – próbáltam a vidám dolgokra gondolni, amiket az ősz hoz magával.
Cukorvadászat és tökfaragás összegereblyézet levelek közé való ugrálás. Esőben szaladni és csónak versenyek.
De Lavender Hill úgy tűnt az örök nyár hazája. Talán a levendulák voltak a hibásak a globális felmelegedésért, gondoltam akkor. Semmi sem lehet normális egy olyan helyen, ami mindig úgy szaglik, mint egy nagymama szekrénye.
Ahogy megközelítettük a Boszorkánylakot láttuk Aris szülei megint a kertben dolgoznak. Most, hogy hivatalosan ősz volt a láthatatlan és érzékelhetetlen fagytól tartva a Katsaros család a kert átrendezésébe kezdett. A virágok a ház mögötti nemrég felhúzott üvegházba kerültek. A fák és bokrok, amiken gyümölcsök csillogtak sorra kopaszodtak meg Thetis gondos keze alatt, hogy lekvár és más finomságokká váljanak. Aegeus komoly töktermesztésbe kezdett és a komoly alatt vér komolyat értek.
Most is Thetis fehér kötényébe szedte a zöld almákat, amik a ház előtt nőttek míg Aegeus keservesen próbálta távoltartani Goathet a tököktől.
Mikor észrevett minket intett felénk.
- Na milyen napotok volt srácok? – hangjára Thetis is észrevett minket és most ő is felénk tekintett – Ella! Nincs kedved velem kertészkedni? - kérdezte a férfi – annyi répát adhatsz Goathe-nek amennyit csak akarsz!
- Csak amennyi a zöldséges vödrében van! Egy levéllel se többet! Lassan gurul az a szerencsétlen állat! – akadékoskodott rögtön Thetis majd felénk intett – ti fiúk meg gyertek almát szedni! Estére készítek belőle pitét – ösztönzött minket.
Ella azonnal felsprintelt, hogy a konyhából kihozza Goathe vödrét, amibe Thetis dobálta a konyhában felhasználatlan zöldségeket és gyümölcsöket.
Mi Aris-szal összedolgozva almát kezdtünk szedni. Aris belecsimpaszkodott az ágba míg én amilyen gyorsan csak tudtam letéptem az almákat. Thetis morgott ugyan az orra alatt, de hagyta hadd tegyük a magunk módján.
Ellából és Goathe-ból csak két foltos villanást láttunk néha Aegeus pedig végre annyi törődéssel foglalkozhatott a tökökkel amennyit azok megérdemeltek.
Közben a napi beszámolóinkat tartottuk egymás szavába belevágva és csak fél füllel hallgatva.

- Elnézést! – az idegen hangra mind odakaptuk a fejünket. Erre fele senki se fordult meg igazán. Még Camilla néni földjének bérbeadását és annak rendezéséért is engem küldött ide-oda a leveleivel bennük szerződésekkel és pontos utasításokkal.
A kocsifeljárónál a fakerítésen támaszkodva egy ázsiai nő állt.
Vörös feszes ruhájának alja elveszett a kakukkfű hervadó virágai között. Fekete haját magas lófarokban hordta. Még innen is látszott erős sminkje a fekete füstös szemekkel és vérvörös rúzzsal. Olyan volt, mint azok a fontos, de hontalan emberek, akiket nap mint nap láttam New Yorkban.
- Itt lakik egy bizonyos – ekkor lepillantott a telefonja kijelzőjére hogy ellenőrizze a dolgokat – Thetis Katsaros?
Most mindenki Thetis fele pillantott. Aegeus felállt és közelebb ment a nőhöz.
- Miben segíthetünk kisasszony? – kérdezte kedvesen mosolyogva.
- Ah – kereste a megfelelő szavakat a nő – a húga... Pythia munkatársa vagyok. Azt mondta – itt zavartan elmosolyodott – hogy a nővére mindenre megtalálja a választ, ha feltesszük neki a kérdésünk... vagy valami ilyesmi – mint ahogy az összes illedelmes felnőtt ő se pillantott még csak Thetis arcára se nehogy a sebe miatt kellemetlen helyzetbe kerüljön. El se tudtam képzelni milyen idegesítő lehet folyton félre néző emberekhez beszélni. De azt is meg tudtam érteni, hogy szorul össze az ember gyomra egy fájdalmas és feltűnő sebre.
- Én ön ki is? – Thetis Aegeus mellé lépett mi pedig szorosan mögöttük maradtunk. Ella volt talán az egyetlen, akit nem érdekelt az ismeretlen mert közben belopódzott az üvegházba.
- A nevem Veronique. Veronique Seong – rázott kezet először Thetis-szel majd Aegues-szal.
- Én Aegeus vagyok ő pedig itt a nejem Thetis – majd a felesége felé fordult – elvállalod?
Thetis hosszan szemügyre vette az előtte álló nőt. Veronique nem tűnt zavartnak a mustrától. Próbált Thetis jó szemére összpontosítani. Hátát egyenesen fejét magasan tartotta. A beszédéből érződött, hogy külföldi.
- A húgom is jósol. Minek jött el egészen idáig ezért? – szólalt meg sokára Thetis.
- Pythia... igazán ügyes. De azt mondta ön jobb. Ma este repülőre szállok és hazautazok Marseille-be. Ezért minél előbb szükségem van egy válaszra.
- Vagyis, amit a húgomtól kapott nem tetszett – mosolyodott el.
- Ezek szerint fogad? – mosolygott Veronique is. Úgy tűnt könnyen megtalálták a közös hangot.
- Na, jöjjön be – intett Thetis és elindult a ház felé.

A házban a szokott föld illat volt és az eső utáni nehéz levegő. Csak nemrég locsolhatták meg a növényeket.
A konyha nehéz faasztalához vezette Thetis Veronique-ot. Mi az asztal széléhez telepedtünk Aris-szal. Aegeus kint maradt a tökök között.
- Kér teát? – a szőke nő elnagyolt mozdulatot tett a kezével ahogy a tűzhely mellé lépett. Az egyik lapon már fazékban főtt a vacsora a mellette lévőn pedig már oda volt készítve a kanna így csak be kellett gyújtania alá. Ezután fakanalat ragadt és megkavarta a fazékban fövő ételt. Arcát a felcsapó gőz homályba vonta.
- Igen. Köszönöm – biccentett az idegen nő. Innen közelről már jobban szemügyre vehettem. A késő délutáni nap hosszú árnyékokat vetett arcára. Fekete szemei ránk siklottak majd elmosolyodott. Csinos volt. Nem feltétlenül a szó hétköznapi értelmében, de jó embernek tűnt, mint mondjuk egy idősebb testvér. Az elmúlt időszakban mindennél jobban örültem volna egy nővérnek vagy egy bátynak.
- Elküldjem őket? – kérdezte Thetis ahogy felszolgálta a teát. Mi is megkaptuk a magunk csészéit az előbbi kérdés ellenére is.
- Dehogy, nem zavarnak – kacsintott ránk Veronique – mindkettő az öné?
- Csak az egyik – úgy tűnt nem akart további szavakba bocsátkozni. Thetis ragaszkodott a titokzatos karakterhez az ügyfelei előtt. A ház és ő maga is talán ezért volt ennyire feltűnő. Ki hinne egy olyan boszorkánynak, aki nem úgy néz ki? Vagy inkább ki fizetne neki? Ez is csak az üzletpolitikája része volt. De tagadhatatlanul az övé is volt hisz a hétköznapjait is ugyan így élte.
- Milyen zöld szemek – mondta elmélázva Veronique mire Aris fészkelődni kezdett a székén zavarában – az egyik legjobb barátnőmnek is pont ilyen szemei vannak... talán ismeri híres balett táncos.
- Nem igazán vagyok otthon a balettban – rántott vállat Thetis ahogy az egyik konyhai fiókból előhúzta a tarot pakliját. Mindenki, aki megfordult náluk tudta, hogy ott tartja a pakliját. Esténként gyakran ültünk ki a kertbe jósláshoz. Egymást váltva nyúltunk a kártyák után míg Thetis suttogó szavakkal magyarázta a sorsunkat. A lapok szélei hullámossá váltak egy réges régi történéstől.
Mikor szóba került Thetis és Aegeus cinkos mosolyt váltottak, ujjaikat összefűzték.
Egy nap fellógtak jegy nélkül a kompra, de hamar észrevették őket. Kiugrottak a hajóról egyenesen a májusi melegedő tengerbe. Vissza úsztak a szigetükre és bár a lapok megszáradtak sose lettek a régiek. Én pedig megesküdtem volna rá, hogy ennyi év után is ahogy a kezembe tartottam egy-egy lapot éreztem ahogy a só karistolja a bőröm.
- Igazán? – Veronique hangja ébresztett fel a merengésből – furcsa... talán mert én mindig is balett táncosok között éltem. Van bennük valami különleges. Jó a művészetünknek – hogy kire utalt a többes szám nem tudtam kitalálni.
- Maga is olyan... - Thetis ismét túlzó kézmozdulatot tett úgy tűnt nem tudta igazán megragadni Veronique értelmét egyelőre -ugrabugrás alkalmazott, mint Pythia?
- Kaszkadőr? – billentette oldalra fejét Veronique majd felnevetett. Volt a nevetésében valami bájos és kissé karcos. Talán dohányzott.
- Dehogy! Én a díszletekért és a speciális effektekért felelek. Mint mondtam művész vagyok. Bár eredetileg szobrásznak készültem, de... - itt vállat vonott – a filmekben és Hollywoodban van a pénz.
- Érthető – bólintott egyetértően Thetis – és mi az, amit meg akar tudni?
- Nem tud anélkül jósolni? – kérdezte a másik mire Thetis halovány szemöldöke felfutott a homloka közepére. Nem tűnt lenyűgözöttnek.
- Játszhatjuk ezt is, de mindenki dolgát megkönnyítené, ha inkább elmondaná. És akkor a megfelelő kirakást használhatnám.
- Hát igazán nem úszhatom meg úgy tűnik – nevetett fel vidámság nélkül.
- Természetesen titoktartás kötelez. Amit itt mond nem hagyja el a szobát – majd felénk pillantott – a gyerekek is tudják ezt jól – majd azért hozzátette némi szünet után – kivéve, ha gyilkosság. Akkor át kell adnom a rendőrségnek. Tudja... ha rendőrségi ügybe bonyolódom elvehetik a zöldkártyám.
- Persze, persze – bólogatott hevesen Veronique – megértem, én is O vízummal vagyok itt ahogy önök és Pythia – majd nagy levegőt vett, amit lassan fújt ki – nos. Szóval. Megházasodom...
- Gratulálok – mosolyodott el Thetis őszintén.
- Vagyis... pont ez a bajom. Megkérték a kezem és én időt kértem...
- ...amíg vissza nem jön az államokba, igaz? -
- Pontosan. Szóval régen szerelmes voltam az egyik legjobb barátomba. De ő összejött valaki mással. Azt hittem majd csak kiheverem mert istenem csak gimisek voltunk. De mikor megismertem a vőlegényem elkezdtem észrevenni, hogy mennyire hasonlít erre a barátomra. A kinézetük... a szokásaik... el se hittem mikor azt mondta neki is van tengeri malaca! Mennyi esélye volt ennek? Most komolyan?! – a hangja magasabb oktávra ugrott.
- Összegezve, nem tudja, hogy valóban a vőlegényét szereti vagy még mindig a barátját? – Thetis mutató ujja a paklija tetején dobolt, de az arca semmi érzelmet nem árult el. Egyelőre, csak megfigyelt.
- Igen. Igen! Nem akarok szemétláda lenni. Az lenne a kérdésem... hogy hozzá menjek-e vagy sem?
- Tényleg kártyalapokra akarja bízni ezt a komoly döntést? Pythia mit jósolt? – Thetis kétkedve felvonta a szemöldökét.
- Kétségbe vagyok esve – támasztotta meg tenyerében homlokát a nő – azt mondta látott egy kertet sárga rózsákkal, gyűszűvirágokkal és egy almafát aztán egy hatalmas rétet tele levendulákkal. Ezért küldött ide. És mikor a taxiból kinéztem az ablakon és megláttam az itteni tájat. Tudtam, hogy itt kell lennem. Éreztem – szeme zavartan rebbent a szoba különböző pontjaira.
- A sárga rózsa féltékenységet a gyűszűvirág bizonytalanságot jelent. Az alma halhatatlanságot... de itt talán arra utal mikor a szeretők megeszik egy-egy felét az almának. Ez amolyan babona – von vállat Thetis – a levendula pedig vagy odaadást, vagy bizalmatlanságot... még nem jöttem rá önnel kapcsolatban melyik az igaz.
- Pythia is pont ugyan ezt mondta! Hát tényleg testvérek! – majd zavartan a szája elé kapta a kezét – bocsánat. Csak nem igazán hasonlítanak.
- Tudni a virágok jelentését egy dolog – vont vállat – megjósolni mit jelentenek valóban... na az már boszorkányság. Én nem jósolok álmokból. De a kártya jóslásaim mindig igazak voltak eddig – minden gőgösség nélkül ismét vállat vont. Thetis zavarosan viselkedett idegenek között, a mozdulatai egészen Aris-éra hasonlítottak most. A félszeg vállrándítások és passzív kedvesség. Kíváncsi vagyok melyikük tanulta el melyiküktől.
A szőke nő előhalászott egy doboz gyufát kötényéből, amit azóta se vett le hiába piszkolta össze almaszedés közben. A gyerekbiztos hosszú gyufa fajtából volt, hogy ha Aris kezébe is akad ne legyen baleset. Az asztal közepén nehéz réz gyertya tartó állt olyan, amivel a régi krimikben a komornyik betöri a háziúr fejét, benne narancssárga gyertya, hogy passzoljon az évszakhoz. Thetis könnyed mozdulattal meggyújtotta a gyertyát. Veronique fekete bogarú szemébe narancssárga pontok villództak.
Libabőrös lett a karom, mint mindig mikor Thetis gyors mozdulatokkal keverni kezdte a lapokat. A tarot lapok peregve fordultak hosszú ujjai között. Mikor újra pakliban álltak hármat koppantott rajtuk mintha egy ajtón kopogna aztán Veronique felé nyújtotta, hogy ő is tegyen így. Végül még mi is megkopogtathattuk. Ezután jött a kedvenc részem. Egy széles mozdulattal legyező alakban szétfuttatta a lapokat az asztalon. Tetszett a mozdulat könnyedsége és tagadhatatlan drámaisága. Mintha gengszterek lennénk egy kaszinóban.
Aris keze belefutott az enyémben és összefűzte az ujjainkat ahogy mindketten a lapokfölé hajoltunk izgatottan.
Thetis intett, hogy kezdjen bele.
- Balkézzel – figyelmeztette – ott van egyedül olyan véna, ami egyenesen a szívbe fut – rázta meg saját balkezének gyűrűsujját, amin szolidan csillogott gyűrűje.
- Nem húzna nekem inkább? – kérdezte halkan a másik nő.
- Ne legyen már ennyire betojva – mondta némi bosszúsággal Thetis.
- Nem is vagyok...
- Dehogynem! Na gyerünk, hét lap! Egy-kettő! – tapsolása a csöndben felért egy mennydörgéssel. Veronique végigfutatta szemét a lapokon majd talán rájöhetett nevetségesen viselkedik mert egy bosszús sóhaj után előre hajolt kinyújtva bal kezét.
Egy ideig oda-vissza húzta kezét anélkül, hogy hozzáért volna a lapokhoz. Nem ez lehetett az első kártya jóslása mert Aris vagy Aegeus ugyan így tettek míg Ella, vagy én azonnal húztunk.
Az első lapot sokára választotta ki, de utána gyors egymás utánban adogatta át Thetisnek, aki sorba rakta őket. A minta végül egy nyitott csőrre hasonlított. Az utolsó lapból két fele vezetett az út alul és fölül is három-három lappal. Mielőtt még megfordította volna bármelyik lapot is Thetis ismét Veronique-ra pillantott.
- Melyik út melyiket jelölje? Melyik út jelezze, ha hozzá megy és melyik, ha visszautasítja?
- A lenti... ha hozzá megyek – majd pillanatnyi szünetet tartott amíg megnyalta a száját - a fenti, ha... nem.
Thetis biccentett majd visszafordította tekintetét a lapok felé, amik egyelőre a hátlapukkal felfele feküdtek az asztalon. Most mind ugyanolyannak tűnt világoskékké fakult lapok rajtuk a kifli alakú holddal, aminek nem volt barátságos arca egyáltalán, de a maga nemében misztikussá tette a lapokat.

Sok-sok évvel ezután a nap után egy könyvesboltban láttam meg milyenek is lehettek ezek a lapok fénykorukban. Sötétkékek rajta a szokott undok arcú holddal és a szélein csillámmal. Nevetnem kellett. Hát tényleg ennyire oda volt a csillogó dolgokért már fiatalon is Thetis? Persze, hogy meg kellett vennem és hazavinnem Aris-nak hiába van már neki saját paklija.

Thetis elkezdte felfordítani a lapokat. Először az Ördög bukkant fel fejjel lefelé. A házasságot jelző lenti sorban egymás után következett a Kardok Hetes fordítva, a Szeretők végül a Botok Négyes. A fenti sorban a Kardok Királynője majd a két utolsó lap lefelé a Halál és a Végítélet.
Fogalmam se volt róla mit jelentenek a lapok így Aris-ra sandítottam, aki ráncolta a homlokát mikor észrevette, hogy figyelem bocsánatkérően elmosolyodott.
- Fogalmam sincs, hogy működnek a fordított lapok – vallotta be. Hogy megvigasztaljam megsimogattam a combját.
- A kártyajóslás nehéz – suttogtam vissza. Thetis torokköszörülésére fordultunk vissza.
A nő a lapok fölé hajolva pásztázta végig a lapokat. Egy pillanatra megemelte kezét, de végül csak egy tincset simított félre az útból. Ha nem ismertem volna tőle ilyen jól a mozdulatot elhittem volna, hogy tényleg csak ennyit akart.
Megint fájhatott a sebe.
- Kezdhetem? – pillantott fel Veronique-ra, aki izgatottan bólintott. Elsőként a fejjel lefelé fordított Ördög lapra bökött, amin egy kecskekoponyát egy meztelen férfi és nő táncolt körbe egy kietlen tájon felettük vörösen ragyogó nappal. Rémísztő lap volt.
- Az Ördög azt jelentené, hogy van valami, amit képtelen elereszteni. Amihez betegesen ragaszkodik. A lap fordítva az mutatja kiutat találhat a mániájából. Ez a lap szimbolizálja a jelent. Most lehetősége van maga mögött hagyni a volt szerelmét. Eddig semmi új. Mit szeretne előbb? Házasság vagy sem?
- Házasság – vágta rá Veronique aki már maga is a lapok fölé görnyedt mintha arra várna maguk a kártyák súgják majd meg neki a választ. Thetis végig húzta ujját az alsó soron. Az elsőn csuklyás alak tartott a kezében hét kardot mögötte díszes épületek, amiktől a tolvaj alak élesen elütött. Aztán a Szeretők két egymás felé forduló alak. Kivehetetlen, hogy férfi vagy nő lenne bármelyikük is, hosszú fehér tógában hímnős jegyeket viselt mindkettőjük. Fölöttük angyali alak lila szárnyait tárja szét kezében fehér galambbal. Napsugarak futottak végig a háttéren. A legvégén a sornak a Botok Négyessel, amin a Szeretők lapjához hasonló pár táncol körülvéve négy feldíszitett májusfával.
- Nincs értelme menekülni a kérdés elől. A Kardok Hetes arra figyelmeztet nincs rövidebb út, ami nem vezet félre. Ha elmenekülsz a felelősség elől most mindent elveszthetsz. A Szeretők – és itt Thetis elmosolyodott – arról mesél, hogy megtalálsz valamit, ami kiegészít. Nem feltétlenül személyben kell gondolkodni, de a házasság szélén állva reménykedjünk ezt jelöli. Ha csalás nélkül túljutsz a problémádon a jutalmad a belső béke lesz. Végül a Botok Négyen – futtatja végig hosszú ujját a lapon leplezetlenül vigyorogva – ez a házasság lapja – felkacag – amit megalapoztál most kivirágszik. De ne bízd el magad – tartotta fel ujját – ez nem a vége a történetnek. Ezzel csak az első próbán vagy túl. Bárhogy alakulhat a kapcsolat.
Veronique hevesen bólogat, de az, hogy tetszik e neki vagy épp nem, amit hall már nem lehet eldönteni. A két nő úgy görnyed a lapok fölött, hogy szinte összeért a fejük. A hűvösre forduló szél megtáncoltatta a gyertya lángját.
Most a fölső sor következett.
Ha nem megy hozzá a férfihez.
A Kardok Királynője fekete hajával és vörösre festett ajkaival Veronique hasonmása lehetett volna. Csak dacosan büszke tekintette és a kezében csillogó kard nem illet volna hozzá. Fekete leplében félig elfeküdt trónján. Majd jött a Halál. Fekete csontú táncoló alak kaszával szinte szelídnek tetszett a királynő mellett. Végül a Végítélet lapja következett. A megnyíló égen a felhők között egy kürtbe fújó angyal bukik ki haja úgy lobog, mint az asztalon a gyertya lángja. Alatta a meztelen emberek mind az angyalt nézték így csak a hátuk látszott. Bármikor máskor ez a lap nevetésre késztetett volna a sok pucér fenék láttán, de most nem tudtam rájuk figyelni.
- A Kardok Királynője egy olyan személyről mesél, aki nehezen éli meg az érzelmeit. Bárki fordulhat hozzá a problémaival és könnyedén megoldja őket. Hisz rendkívül okos! De ha dolgok személyessé válnak? Egyszerűen elveszik. A Halál bármilyen ijesztőnek is tűnik első pillantásra egy jó lap. A dolgok elérik természetes végüket és megtanuljuk elengedni őket. De itt – kocogtatja meg a csontos alakot a lapon, ami fordítva volt – azt mutatja a kiinduló problémát az elengedést nem tudta megtenni. Nem jött el az elengedés, a feláldozás. A Kardok Királynője végül elbukott és nem tudta megoldani a saját problémáját. A Végítélet pedig elmondja a történet befejezését. Ha felfele lenne azt mondanám újjászületés következik. De hát el se tudta temetni, ami el kellett. Tragikus. A Kardok Királynője mélyebbre süllyed mániájában. Nincs feloldozás...
- És mi lesz vele... mi lesz a Kardok Királynőjével? – Veronique karperecei hangosan zizzennek ahogy Thetis csuklóját megragadja.
- Ki tudja? – rázta le magáról a nő szorítását – talán sose lesz szabad. Talán a következő szerelem feloldozza. Ne felejtsük el a Kardok Királynője nem egy buta fruska – egyenesen Veronique szemébe tekint – hát akkor hol van az esze? Nem félhet ennyire nem igaz? Hát tessék úgy tenni ahogy egy királynő tenne és döntsön. A kártyák elmondták, amit el lehetett. De ezek akkor is csak kártyák. Mi döntjük el hallgatunk-e rájuk.

Veronique-ért hamar ideért a taxi. A századszori köszönet után végre beszállt és szinte azonnal telefonálni kezdett. Talán a francia barátait hívta vagy a vőlegényét?
De ettől még hosszan integetett ki az ablakon míg lassan eltűnt a lombos fák árnyékai között ahogy elindult az autó.
-Na ezzel megvolnánk – porolta le kötényét Thetis – szóljatok Aegeus-nak és Ella-nak, hogy hamarosan vacsora. Maradtok vacsorára? – kérdezte szinte csak mellékesen Thetis de már indult is vissza a házba.

Aris apukáját a tökveteményesben találtuk, ahol hagytuk mikor bementünk a házba. Most ott ült a szélén körbe véve a hatalmas narancssárga tökökkel és az eget kémlelte. Egészen aprónak tűnt mellettük, mint egy gyermek. Az arcán is valami egészen szelíd kíváncsiság ült ki a felhőket kémlelve, amik lassan folytak szét az égen mintha vízfestékből lennének. Thetis-re szokott így nézni a konyhapultnak dőlve.
Szerettem, hogy Aegeus úgy állt a világhoz, mint mi, kissé gyermekien. Nem ítélte el, ha butaságokkal faggattuk, hanem meghallgatta a csacsogásunk. Pedig ott volt az a rengeteg nehéz könyve, amiben a világ minden tudása belefért.
Talán kétszer is.
Ha valamire Aegeus nem tudta a választ arra talán nem is létezett.
Mikor meglátott minket elmosolyodott és megjelentek a kis ráncok a szája szélén pont, mint ahogy Aris-nak csak mélyebben szántották arcát. Ilyenkor egészen ugyanolyanok lettek és meg kellett fognom Aris kezét, aki mellettem sétált, hogy tudatosítsam magamban, az univerzumban, hogy ő az én Aris-om.
- Mit csinálsz papus? – a mosolya ellenére Aris hangneme inkább Thetis-re hajazott. Ő hívta apusnak a férfi, ha nem viselkedett épp felnőttesen mintegy emlékeztetöül hogy már igenis apuka.
Még nekem is el kellett ismernem a tweed öltönyében szemüveggel a homlokán két dísztök közé bújva nem volt épp felnőttes látvány.
- Leejtettem a szemüvegem – nevetett halkan a férfi – mire megtaláltam elfáradtam és leültem.
- Na, de papa – csak az egyik kezét tudta csípőre tenni mert a másikkal még mindig az enyémet fogta.
- Na jó – most már öblösen felnevetett Aegeus – csak csevegtem a pajtásokkal – veregette meg az egyik kisebb tököt a lábánál.
Valahogy Aris világában ez is egy elfogadható válasz volt. Az apukája, ha ahhoz volt kedve kiment a kertbe és beült a tökök közé csevegni.
Talán tényleg csak abban a másik világban, az én régi világomban számított ez furcsának.
Örültem, hogy most már én is ehhez a világhoz tartoztam.
- És mit mondanak? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal közelebb lépve.
Miről beszélhetnek a tökök?
Hogy várják a Halloween-t? Vagy hogy kit kezdtek megenni a kukacok?
Esténként talán felkelnek és körbe táncolják a kis veteményest miközben dalokat énekelnek. Egy boszorkányháznál igazán nem különös az ilyen. Talán esténként Aegeus és Aris is kijön és velük mulatnak míg Thetis ki nem jön, hogy bezavarja őket, de végül ő is inkább csatlakozik a mulatsághoz. Talán egy este majd Aris ott áll az ablakom alatt egy tökhintóban mint Hamupipőke és ketten világgá megyünk.
- Azt, hogy hamarabb érnek be a vártnál – mosolyog majd elszomorodik – és ez évben se mi fogjuk megnyerni a dísztök versenyt.
- A papa nagyon szeretné megnyerni mert három éve zsinórban Mrs. Thomson nyeri meg, aki a Mézeskalácsházban lakik. Ő a pék és a cukrász és az újságos is – magyarázta Aris hasonlóan csüggedtem. Úgy tűnt őt is megviselte a hír. Vigasztalóan megsimogattam a karját azt kívánva bárcsak mégis nyernének.
De ha a tökök ezt mondták...
- Vegyszerezi őket – mondta sértetten a férfi – Thetis is kotyvaszthatna valamit, hogy megnőjenek, de a tökök nem szeretik a vegyszert.
- Nagyon nem – helyeselt Aris.
- De talán jövőre – vidult fel ismét Aegeus – azt is mondták jövőre ültessük a következőket még naposabb helyre – mellé bólogat – ti is szeretnétek leülni? – ajánlja fel kezét nyújtva, hogy besegítsen minket a tökbarikád közé. Aris gondolkodás nélkül már le is huppan épp csak elkerülve egy kisebb tököt. Testével apja combjának dől, ami majdnem olyan vastag, mint a fiú törzse. Most ismét óriásnak tűnik, mint mindig a férfi.
- Aris- félig leeresztett szemhéjam alól tekintek le rá – anyukád azt mondta hívjuk be apukádat vacsorázni – emlékeztettem, de meg is bánom mikor dacosan legörbül a szája.
- Semmi baj – nevet fel ismét Aegeus Aris haját borzolva – Thetis mindig egy jó fél órával hamarabb szól, hogy időben be tudjam fejezni, amit épp csinálok. Szóval még van egy kis időnk.
Ezzel a magyarázattal már én is beértem és leültem a férfi másik oldalára.
Aegeus rengeteg mindent tudott a zöldségtermesztésről. Mesélt a történelmükről és a termesztésükről is.
Valójában nem is beszéltek a tökök.
Legalábbis nem úgy ahogy azt hittem.
Helyette mi figyeltünk. Azt, hogy a leveleknek milyen a színe, mekkorák, hogy egészséges e.
Sose gondoltam volna, hogy a tökök ilyen izgalmasak.

Ellával a vacsora után hazaindultunk. Fején a virágkoszorú hullajtott pár szirmot így szórványos szirom ösvényt hagyva magunk után. Ma nem jöttünk ki a legjobban így nem fogtuk meg egymás kezét. Még mindig kissé sértett, hogy vacsora közben ellopott pár falatot a desszertemből.
A kertkapun belesve meglepett, hogy anyát a bejárati ajtóban állva találtam. Vörös arca szinte világított az esti félhomályban. Nem értettem mi baja van.
Ella okosan maga elé engedett ahogy beléptünk a kapun.
Már anya is tudta, hogy megérkeztünk kár lett volna most menekülőre fogni már. Így lassan lépdeltünk felé a keskeny köves úton a bejárat felé. Most már láttam, hogy egy gyűrött kis papírdarabot tart a markában.
- Megjöttünk – mondtam ki a nyilvánvalót.
- Apátok küldött egy képeslapot. Egy hét múlva pénteken idejön.

O vízum: Ezt a vízumot kiemelkedő tehetségek (üzlet, film, tudományok stb.) kaphatják meg, hogy az államokban is tevékenykedhessenek