Kardamom
Egy fontos találkozó előtt, ha el akarod varázsolni a hallgatóságot rágj el belőle pár szemet

Az első iskolai napot megelőző este semmit se aludtam szinte. Az elmúlt napokban próbáltam adnia lazát, hogy nem érdekel igazán az új iskola, de valójában be voltam tojva.
Új környezet, új emberek és nekem megint bizonyítanom és beilleszkednem kell. De legalább Aris ott lesz még ha alattam is jár legalább szünetekben látni fogom.
Mindenesetre már nem bírtam tovább feküdni az ágyban. Az éjjeli szekrényemen lévő óra hajnali ötöt se mutatott még, de már nem tudtam mit kezdeni magammal. Már az összes Aris-tól kapott és még el nem száradt növényem alatt kicseréltem a vizet. Lassan a ház összes pohara az ablakomon sorakozott, de a többiek nem tették szóvá. Még Camilla néni se, ami több mint meglepő volt.
Valahol talán még kezdtem is megszokni ezt az új életet. Camilla néni majdnem olyan szigorú volt, mint apa, anya kezdett megint anyás lenni és Ella maradt a maga megfoghatatlan kissé idegesítő kishúg-önmaga, aki egykor is volt. Hát tényleg ennyi lett volna a katasztrófa?
Még én is helyre zökkentem, ha úgy éreztem agyon nyom valami belülről már öntudatlanul is Aris-hoz fordultam. Nem mintha különösebben jó lett volna a tanácsadásban. Nem, ha tanács kellett akkor Aegeus vagy Thetis termett mellettem az előbbi könyvekből tanult a másik az életből. De mindketten segítettek.
Aris inkább jó volt a vigasztalásban még ha nem is voltam feltétlen szomorú. Egy mézes kenyér, egy ölelés és mehettünk közösen meghódítani a világot.
Miközben ezen tűnődtem kinézve az ablakon megláttam az erdő szélén ahogy a bokrok megmozdulnak. Ez nem csak egy szellős megborzongás volt, hanem egy előlény mozgolódása.
Minden második meggondolás nélkül rögtön a szarvasgida jutott eszembe még arról az első napról.
Felkaptam a kék flanel ingem, amit még este az ágy fejfájára dobtam és felkaptam a pizsamámra.
Csak belebújtam a tornacipőmbe és betűrtem a cipőfűzöm és már kint is voltam a szobából.
A lépcsőn épp csak elkerültem a legurulást és kint is voltam már a kúriából.
A kerítést kilökve mégis megálltam a földúton.
Az égen narancs és világoskék foltok futottak a semmibe a hegyek fölött, és megcsapott az első őszi szél ígérete.
Egy nanoszekundumra elgondolkodtam talán csak el kéne kezdenem futni és sose visszanézni. Talán itt hagyhatnék mindent magamat is beleértve. Új városba, sőt országba szökni és nevet változtatni. Újságkihordóként élnék mondjuk Londonban és egy szobát bérelnék magasan és gyárkéményekkel telekarcolt kilátással.
Ez persze csak mind egy álom volt, amit a Twist Olivér ihletett, amit a minap néztem anyáékkal.
De nem ez tartott vissza, hanem a gondolat, hogy megígértem Aris-nak bárhova is megyek velem tarthat.
Így elfordítottam a fejem az ég felől és az erdő széle felé vettem az irányt, ahol a mozgást láttam.
Siettem ahogy csak tudtam, hogy le ne maradjak az őzről. Most bármi történjék is nem fogom elszalasztani és megsimogatom. Ha ehhez az kell, hogy a familiárisom is legyen – bármennyire volt még mindig homályos a szó jelentése – akkor azt is megteszem.
A ház oldalához érve elértem a bokrokhoz, ahonnan a mozgást láttam és a lehető leghalkabb lopódzásra váltottam.
A bokor ismét megmozdult és rajtam borzongás futott át az izgalomtól és a hűvös hajnali levegőtől.
De még mielőtt akár csak igazán közel kerülhettem volna az erdőhöz felbukkant a susnyásban az állat feje.
Nem az őz volt az.
Először azt hittem csak egy kóbor kutya. Bár még nem láttam igazán errefelé még csak macskát se.
Aztán rájöttem nem igazán hasonlított egyik kutyafajtához se. Egy farkashoz viszont már annál inkább. Az állat figyelmét nem kerültem el. Hogy is ne vett volna észre, ha egy merészebb kőhajításnyira voltam csak tőle? Az farkas sárga szemei mereven rám meredtek én pedig levegőt se mertem venni. A hátamon végig szánkázott egy izzadságcsepp és nem tudtam mit tegyek. Fussak el? Az nem pont beindítaná a vadász ösztöneit? Tettessem magam hatalmasnak és ijesztőnek? Per pillanat egyiknek se éreztem magam még a közelébe se. Tetsz halottat játszak? Az meg csak a rajzfilmekben vált be.
A farkas kivillantotta fogait és morogni kezdett. Fülei hátra lapultak míg fejét kissé leszegte. Ugatott párat majd sikolyszerű hangot adott ki.
Aztán én is sikítottam.
Úgy tűnt ő is épp olyan ijedt volt, mint én mert hirtelen a szemei elkerekedtek és bevetette inkább magát az erdőbe.
Még akár büszke is lehettem volna, hogy el rémisztettem egy farkast, de őszintén? Csak mázli volt.

Természetesen egy pillanattal se maradtam tovább kint és azonnal visszarohantam a biztonságot jelentő kúriába.
Még mindig remegtek a térdeim és meg kellett pihennem az ajtónak dőlve, hogy ne ziháljak addig amíg meg nem áll a szívem. Ezek után kétszer is meggondolom a reggeli sétákat.
A konyhából zajok szűrődtek ki és még mindig a félelemtől görcsben bármit megadtam volna, hogy ne kelljen még egy percet egyedül töltenem.
Bent anyám nyitogatta a konyhaszekrényeket valami után kutatva. Haja az alvástól rendezetlen kontyban verdeste lapockáját ahogy mozgott. Hatalmas pulóvert viselt, ami biztos, hogy eredetileg nem az övé volt mert sose láttam rajta eddig a pillanatig. Talán Camilla néni egyik fantom gyerekéé, akik már mind nagyon messze élnek és sose látogatják az anyjukat.
A látványa meleg biztonságos érzéssel töltött el és végre kezdtem igazán fellélegezni.
- Jó reggelt – köszöntöttem mire ijedten rántotta össze magát támadástól tartva és felém kapta a fejét. Most, hogy láttam az arcát tudtam, hogy beteg. Orcái és orra vörösebb volt, mint valaha. Szemében lázas csillogással, ami szinte könyörgött egy aszpirinért.
- Jaj szívem, hát te vagy az – könnyebült meg mikor felfogta csak én állok az ajtóban – azt hittem egy betörő így hirtelen.
- A betörők nem szoktak köszönni – vontam össze szemöldököm, de felnevettem.
- Nem, valóban nem – nevetett fel dugult orrától nehézkesen – hogyhogy fent vagy? Izgulsz a suli miatt?
- Dehogy – ráztam meg a fejem épp elég hevesen, hogy mindketten tudjuk hazudok – betegnek látszol, jól vagy? – tereltem a témát.
- Nem vagyok éppen a toppon – majd, hogy még rá is erősítsen tüsszentett kettőt. Pizsamanadrágja zsebéből előkerült egy rongyossá fújt zsebkendő és beletrombitált.
- Ennél rosszabbkor nem is jöhetett volna – motyogja orrát dörgölve – pont az első iskolai napon! De ne aggódj elkísérlek titeket!
- Talán jobb lenne, ha ágyban maradnál inkább – nem bírtam megállni, hogy ne aggódjak érte.
- Dehogyis! Az iskola messze van! Legalább negyven perc át a városon vagy az erdei ösvényen még több is!
A szívem mélyén igazat adtam neki mert most, hogy összefutottam azzal a farkassal a legkevésbé se vágytam az erdőbe egyedül vagy Ellával az oldalamon. Vagy Aris-szal.
Ekkor jutott eszembe a megoldás.
- Majd Aris szülei elkísérnek minket. A házuk egy köpésnyire van szóval addig simán elmehetünk Ellával ketten. Onnan pedig vagy a mamája vagy a papája bekísér minket. Aris úgyis említette, hogy a papája beviszi minden bizonnyal kocsival.
Anya láthatóan mérlegelte a helyzetet. Ő még mindig nem találkozott Aris szüleivel, vagyis szinte idegenek kezébe adja az életünket. Ő viszont két tabletta Tylenol-ra volt a láztól és gyógyszertől nehéz álomtól.
Végül rájött, hogy ha valóban gyermekgyilkosok lennének már rég megöltek volna minket és engedett.
- Jól van. Előkészítem az uzsonnátokat és utána felhívom őket – adta be derekát – ezután komolyan be kéne nekik mutatkoznom – vált rögtön aggodalmassá – biztos rettenetes anyának gondolnak, hogy folyton lepasszollak hozzájuk titeket. Talán süthetnék nekik valamit. Mondjuk egy pitét. Szeretik a görögök a pitét?
- Nem hinném, hogy ez ország függő – majd visszaemlékeztem az esetre, amit Thetis mesélt, hogy Camilla néni visszautasította a pitéjét – de talán valami más sütemény jobb lenne.

Ellának ma reggel tényleg, de tényleg be nem állt a szája mióta felkelt. Elhatározta, hogy rengeteg barátot fog szerezni az óvodában, hogy annál több ajándékot kapjon a születésnapi partiján, amit a hétvégén akart tartani. Bár már elmúlt a szülinapja, de azt csak szerény családi körben ünnepelhette így anya megígérte neki, hogy rendezhet egy partit. Ehhez megfelelően az új cseresznyemintás ruháját vette fel. Kis kötött oldaltáskáján új pillangós kitűző csillogott.
- Ella csak fogd már be egy kicsikét – sóhajtottam a karomat rángató lányra lenézve – túl vagy pörögve.
- Te is ugyan olyan izgatott vagy mint én csak azt hiszed túl menő vagy, hogy kimutasd – nyújtotta rám a nyelvét.
Nem tudtam ezzel az állítással vitatkozni.

A Boszorkánylak lenti kerítésénél már ott állt Aris és a mamája. Ez kissé meglepett.
Thetis bár próbált jó képet vágni az egész iskola dologhoz aggódással és némileg a kitagadottak fennköltségével állt hozzá.
Ezért is volt úgy, hogy Aegeus viszi majd iskolába Aris-t.
Közelebb érve úgy tűnt hevesen vitatkoznak valamin.
- Tökéletesen jó ez a póló! – mondta Thetis bosszúsan megrázva a fejét – ha még egyszer bemész lecserélni biz Isten visszafekszem aludni! – majd mikor észrevett minket fáradt mosolyt villantott felénk – jó reggelt. Épp időben, hogy ne késsünk el.
Először nem jöttem rá mi zavar rajta. Valami nem volt rendben Thetis-szel. Csak pár pillanat múlva döbbentem rá, hogy mindkét szeme megvan.
Vagyis ez nem volt pont igaz. Épp csak az igazi szeméhez illő műszemet viselt a vörös hegét pedig matt púder fedte. Most meg se lehetett mondani, hogy nem volt igazi inkább csak tűnt úgy mintha épp elmúlóban lenne az allergiája és nem lohadt le teljesen a duzzanat.
Furcsa volt úgy látni ahogy régen kinézhetett. Még az üveggolyó és a műtét előtt valahol egy görög szigeten fiatalon.
Talán mágia volt és valóban fiatallá varázsolta magát ennek a napnak a tiszteletére.
Ujjaim belecsusszantak a zsebembe, hogy megérintsék a hűvös üveggolyót.
Aris hangja lökött csak ki a kábulatból.
- Hé Jack... - egészen szégyenlős volt a hangja – szerinted jól nézek ki?
Végig néztem rajta. Olyan volt, mint mindig. Göndör szélfutta haj, nagy zöld szemek és kerek orcák. A kedvenc piros pólóját hordta, ami kiemelte bőre napsütötte barnaságát.
- Persze – mondtam értetlenül – úgy nézel ki, mint mindig.
Thetis homlokára tett kézzel feljajdult.
Aris szemébe könnyek gyűltek.
- Megyek és átöltözöm! – indult el befelé, de az anyja elkapta.
- Dehogy mész! Indulunk abba a hülye iskolába, ha már ennyire akartad! Pont jól nézel ki! – tolta ki az útra mellénk.
- De én különösen jól akarok kinézni!
- Különösen jól nézel ki! Gyerünk mond meg neki Jack! – intett most felém a nő.
- Mi? – kapkodtam a fejem értetlenül – persze hogy jól nézel ki. Gyönyörű vagy.
- Igazán igazán? – pillantott felém bizalmatlanul – nem csak mondod?
- Igazán.
- Nem is tudom... - még továbbra se sikerült teljesen meggyőznünk. Thetis türelmetlenül dobbantott a lábával majd szoknyája zsebébe nyúlt.
- Ezt az iskola előtt akartam odaadni, de végül is egy kutya, hogy itt vagy ott eszitek meg – marka előkerült ismét és mikor kinyitotta zöld hosszúkás magok voltak benne. Nagyjából akkorák lehettek, mint egy körömdarabka.
- Ez meg micsoda? – hajolt a nő tenyere felé Ella bizalmatlanul összerakva magában, hogy Thetis minden bizonnyal ezt akarja velük megetetni.
- Kardamom. Segít, hogy elvarázsold a közönséged. Aegeus szokott néha-néha az előadásai előtt megenni pár szemet. De elég erős íze van, úgyhogy nektek elég lesz egy szem is – majd a bizalmatlan arcunkra nézve felkacagott – ez csak fűszer nem drog.
- Mi az a drog? – kérdezte azonnal Ella.
- Semmi! – vágtam rá mert nem akartam, hogy az öt éves húgom bármit is tudjon az ilyen dolgokról – de ha bárki megkínál vele sose fogadd el – majd csak hogy ráijesszek hozzá tettem- mérgező és meghalsz tőle.
- Jaj ne! – sikkantott fel Ella rémülten.
- De bizony! – vágtam rá mire kétségbeesetten fogta csak a fejét. Szeretnék arra gondolni, hogy nekem köszönhető, hogy sose nyúlt semmi ilyesmihez a későbbiekben. Még akkor se mikor mi az egyetem alatt Aris-szal – bocsánat anya, hogy rossz testvér voltam – megkínáltuk.
- És ez biztos jó? Elég zöld... nem kéne visszatenni még egy kicsit, hogy érjen? – hajolt vissza a magok fölé a húgom. Thetis felvont szemöldökkel fogadta az ötletet.
- Egy nap remek hobbi kertész leszel Ellie – mondta – de ennek így kell kinéznie. Na mindenki kapjon be egy darabot és haladjunk. Mire az iskolához érünk már érezni is fogjátok a varázserejét.
- Ez biztos nem drog? – kérdezte Ella majd mikor Thetis maga is bekapott egy darabot és látványosan elrágta majd lenyelte meggondolta magát – hát ennyi nem árthat.
Mindhármunk félelemmel és kíváncsisággal vettünk el egy szemet. Aris azonnal bekapta.
Ellával felé hajolva néztük végig ahogy némi grimaszolással, de lenyeli.
- Nagyon mentolos – mondta majd kidugta a nyelvét – de nem halálos.
Összenéztünk a húgommal majd mi is a szánkba vettük a kardamom magot. Először olyan volt mintha jégkockát kaptam volna be a mentol csípős hűvössége szétáradt és beleitta magát a nyelvembe majd miután lenyeltem citromos utóízt éreztem.
- Nem érzek semmi különbséget – jegyezte meg Ella.
- Majd, ha ott leszel rájössz – kacsintott Thetis – minden varázslatnak hagyni kell egy kis időt.

Az iskola Lavender Hill másik oldalán volt majdhogynem szemben a mi Zöldkúriánkkal alattunk mély árokként választva el minket a város.
Logikusan átmentünk volna a városon és megspórolunk magunknak némi időt. Aegeus-szal minden bizonnyal így is lett volna. Bepakol minket a vörös törpe tragacsba és végig pöfögünk az utcákon.
De Aegeus-t elszólította a kötelesség, hogy az új egyetemi hallgatóknak tartson egyfajta bevezetőt, ami két okból volt rásózva. Egy, mert nem tudott senkinek se nemet mondani, kettő elég barátságosnak tűnt, hogy ténylegesen legyenek emberek, akik beülnek és végig hallgatják.
Így maradt Thetis-ra a feladat, hogy elvigyen minket. Aki inkább kivájta volna a másik szemét is minthogy lemenjen Lavender Hill-be.
Az iskolánkhoz vezető másik út az erdőn át vezetett, ahol a fák elég ritkásak voltak és akár egy autó is könnyedén végig hajthatott rajta.
Én mégis folyton a bokrokat lestem arra várva, hogy felbukkanjon és széttépjen a reggeli farkas. Most én nyúltam Aris keze felé biztonságot remélve és az erdő már nem is volt olyan sötét amint megszorította a kezem. A másik kezem Ella után nyúlt és ma még ő is könnyedén engedett vagy talán észre se vette annyira elmerült a terveiben.
A tekintetem összetalálkozott Thetis-ével és nekem még szoknom kellett a hétköznapi maszkját, de mikor elmosolyodott megtaláltam benne a boszorkányt, aki igazán volt.
- Mit szeretnél? – kérdezte.
- Reggel láttam egy farkast – kezdtem bele keresve a szavakat hogyan is tudnám leírni a helyzet rémísztőségét anélkül, hogy gyávának tűnnék. Thetis szeme megrebben majd teljesen felém fordítja arcát és felvonja egy szemöldökét.
- Egy olyat amelyik sikít?
Meglepett, hogy rögtön tudta. Talán ez is csak egy volt az ezernyi varázslata közül.
Nagyot nyeltem majd bólintottam. Mellettem Aris közelebb húzódott érdeklődve.
- Akkor az egy prérifarkas volt. Azon a napon mikor elvesztetek az erdőben a kiabálásotok átűzte őket a hegy túloldalára lévő farmokhoz. Gyakran ingáznak e között az erdő meg a túloldali között. De mikor legutóbb teliholdkor kimentünk az erdőbe mi is találkoztunk velük Aegeus-szal. Szerencsés vagy a prérifarkas ritkán támad emberre, de egy gyereket gond nélkül széttép főleg, ha vele vannak a pajtásai.
- Rémisztő a sikolya... - gondoltam vissza, hogy néha este is hasonló hangok futottak végig az erdőn. Néha Ella anyával aludt inkább annyira felkavaró volt a hangjuk. Most már tudtam is, hogy néznek ki.
Meglettem volna enélkül a tudás nélkül őszintén.
- A navajo indiánok úgy tartották a szélhámosok istenei és mikor megjelennek előtted azt jelenti hamarosan valami rossz történik veled. Ha egy navajo indián találkozott eggyel az útja közben azonnal vissza is fordult. Rossz ómen – majd szinte bocsánatkérően elmosolyodott – persze olykor épp ellenkezőleg azt jelezte jó úton jársz. Végül is minden célhoz akadályokon vezet át az út.
- Ez elég homályos így – nem éreztem jobban magam a magyarázattól.
- A legtöbb ómen ilyen. De fölösleges a félelem – veregett vállon nevetve ahogy meglátja az arcom – te vagy a legbátrabb nyolc éves, akit ismerek.
- Jack az egyetlen nyolc éves, akit ismersz – jegyezte meg aggódva Aris, akit úgy tűnt legalább annyira érdekelt a jó létem, mint engem.
- Ha megenne egy prérifarkas... lehetnek enyémek a cuccaid? – kérdezte némi gondolkodás után Ella.

Az iskolát Harrison Általános Iskolának hívták és mikor meghallottam bevallom azt hittem viccelnek. De nem.
Lavender Hill-hez ennek a se híre se érdeme városhoz még talán passzolt is, hogy az egyetlen tanintézménye a harminckét hivatali napot megélő elnökünk után kapta a nevét.
Mindketten ugyan annyit tettek Amerikáért.
Így némi felsőbbrendűséggel érkeztem meg a földszintes, de hosszú téglaépülethez.
A citrusos íz a kardamom után még mindig a nyelvemet nyomta és talán tényleg csak talán éreztem benne a varázslatot. Legalábbis nagyon szerettem volna, ha hatna.
Újra kiküzdeni a magam helyét egy idegen osztályban nehéz és minden segítségre szükségem volt. Ella valahogy ugyan így érezhetett ahogy tekintetét újra és újra elkapta az óvoda színes kerítésű bejáratáról, ami az iskola oldalánál volt.
Megszorítottuk egymást kezét, hogy erőt adjunk egymásnak.
Az iskola körül velünk egykorú gyerekek voltak a szüleikkel. Meglepően sokan voltak a város méretéhez képest. Aztán eszembe jutottak a Thetis által említett farmok a hegy túloldalán. Ki tudja talán még a közeli városokból is páran ide járatták a gyereküket, hogy nyugodt környezetben lehessenek.
Thetis bizalmatlanul méregette az embereket és nem volt hajlandó közel menni az iskolához így megálltunk az erdőn átvezető út végén, ahol a fák még szinte takartak minket. De így is hallottam ahogy pár anyuka összesúg és fejükkel felénk intenek. Hogy nekünk a két idegen gyereknek szólt, akiket az apjuk elhagyott vagy a boszorkányoknak nem tudtam eldönteni.
- Nos készen álltok? – kérdezte Thetis de inkább tűnt úgy, hogy magától, mint tőlünk. Ő semmiképp se látszott késznek elengedni minket.
- Persze mama – bólintott Aris minden aggódalom nélkül. Csak csodálni tudtam a hidegvérét. De hát persze hogy is aggódhatott volna. Ő imádnivaló volt. De én?
Én közel se voltam puha vagy kedves. Én túl éles voltam és túl büszke. Bárcsak lenne egy varázslat, amivel olyanná válnék, mint Aris, Ella vagy Aegeus.
- Biztos? – kérdezte összefont karokkal Thetis műszeme hidegen meredt ránk míg az igaziban aggodalom csillogott.
- Persze mama.
- És ha bántanak mit fogsz tenni?
- Elátkozom őket – majd vállat von – vagy megkérem Jacket, hogy verje el őket.
Azt vártam Thetis ellenkezni fog az erőszak ellen, de végül is ő Thetis volt.
- Jól van. Csak a tanár meg ne lássa – biccentett – de először légy kedves. Először légy mindig kedves!
- Persze mama – Aris-on látszott már a türelmetlenség – mehetünk most már?
- Hát jó – ölelt meg mindannyiunkat egyesével hosszan majd búcsút intett nekünk.
Mi pedig elindultunk az első iskolai napunkat megkezdve.

Tylenol: Amerikai megfázásra való gyógyszer márka