S láss csodát áll a fa.

A fa, mely tiltakozik a fakitermelés ellen, a fa, melyet már több mint öt éve díszítünk, a fa, melynek mérete tökéletes és nemigen hullatja levelét. A fa, mely az asztalon áll és tetején a csúcsdísz a plafont vészesen közelíti, de tökéletesen elfér. A régi díszek, melyeket még nagymamám vásárolt, öltöztetjük mi három unoka a fát. Drága mama néz bennünket, kik most neki pakolják teli a fát. A fa. Ami mostmár nem egy szimpla műfenyő, mostmár karácsonyfa. Ismét rajta a régi díszek miket anyám és testvérei készítettek. Elégedett mosollyal figyeltem a művet. Mama boldogan köszönte meg a segítségünk, s mondta szívesen vár minket a leszedéshez is. Erre én, mint hármunk szívivője válaszoltam.
- Majd a többi unokád leszedi. - mondom nevetve tiltakozva. Szeretem a mamát. Imádom, hogy tudja értékelni az eféle humort is. Köszi mama ezt a szép délutánt.