Mikor hazaértem csurom vizesen, bátyám már otthon volt. Bosszúsan rámnézett, de nem szólt semmit. Gyorsan átöltöztem, és elmentem főzni. Bátyám pár perc múlva odajött hozzám:
- Mit főzöl?-kérdezte.
- Vacsorát.-tudtam, hogy ez felbosszantja.
- Jó-jó, de mit?-faggatott újra.
- Pörköltet.-hazudtam. Egyébként csirkét csináltam, de ezt neki nem kell tudnia. A pörköltet utálja.
- Mentem-fintorgott, és a kabátjáért nyúlt.
- Vigyél el engem is!-kérleltem.
- Nem lehet.
- Kérlek!-néztem bociszemekkel. Ez mindig hat.
- Jó, de csak most az egyszer.-enyhült meg.

A Grund egy csodás hely. Persze a fiúk értetlenül nézték, hogy besétálok, de nem mondtak semmit. Bátyám megköszörülte a torkát.
- Mint tudjátok, ő itt a húgom Anna. Megkért, hogy egyszer hadd jöjjön el.-kezdte, s várt a fiúk reakciójára. Ők csak megrökönyödve bámultak maguk elé. Persze, nem örültek nekem. De sebaj. A vörösingesek közé egyszer már bejutottam, most is menni fog. De a látszatra azért ügyelnem kell. Ekkor már valami Kolnay és valami Barabás nagyban vitáztak. Természetesen rólam. Nekem ebből elegem lett, és hazamentem.

Hi. Önkritika és testvérektől jövő kritikakövetkezik, káromkodás esetleges!:
-Hogy a jó k******** francba képzelted, hogy ilyen rövid lesz?-Kinga mondta.
-Egyetértek Kingával. Mégis mi a jó francot képzeltél? Azt hitted, hogy ez jó lesz a népnek?-Szofi. Kicsit néha ilyen főnökös-uralkodós.
-Hát...-kezdtem, de inkább nem folytatnám a káromkodásokat.

Szóval bocsi. Tényleg. De mindegy is. Jön majd a kövi! Bye: Anna