Állunk a mosdóban, én sírok, te nyugtatgatsz, csorognak a könnyeim, és mikor abbahagyom, te elmondod mennyire szeretsz.

Összefutunk egy buli előtt, ki józanul, ki részegen, a szavaid elmosódnak, és én már mennék, a mellettem álló tüzet kér, én keresem a gyújtóm, te összefüggéstelenül magyarázod neki, hogy mennyire szeretsz.

Várunk a moziban, lábam az asztalon, eszem a ropimat, ott ülsz mellettem, épp komoly a téma, kezedben telefon, fél szemed rajta, a levegőben lóg az utolsó mondatom, pár pillanat múlva közlöd, hogy szeretsz.

Nagy társasággal vagyunk, én túl a szalagavatómon, három pohár pezsgőn, egy tucat szaloncukron, fáradtan panaszkodom mennyire megijeszt, hogy szinte már felnőttem, mire te elnéző mosollyal mondod, hogy szeretsz.

Szilveszter éjszaka, sétálunk az utcán, megcsörren a telefonom, részegen hívsz, lelkesedsz és kiabálsz, én a földet nézem kínosan, mert egyre csak ismételgeted mennyire szeretsz.

Ülünk a kocsiban a házatok előtt, elmondom mennyire félek, hogy nekünk már nincs tovább, de te csak megölelsz, és mielőtt kiszállnál újra csak azzal jössz, hogy nagyon szeretsz.

Csak szeretsz és szeretsz és szeretsz, de nekem már fáj a fejem, mert egyedül hagysz és nem keresel, nem vársz meg és hamar otthagysz, nem beszélgetünk, és nem találkozunk, és hiába állítod az ellenkezőjét számomra már kétséges, hogy tényleg igaz-e, hogy szeretsz.

20220123