'𝘾𝙧𝙮𝙞𝙣𝙜 𝙙𝙤𝙚𝙨𝙣'𝙩 𝙞𝙣𝙙𝙞𝙘𝙖𝙩𝙚 𝙩𝙝𝙖𝙩 𝙮𝙤𝙪 𝙖𝙧𝙚 𝙬𝙚𝙖𝙠. 𝙎𝙞𝙣𝙘𝙚 𝙗𝙞𝙧𝙩𝙝, 𝙞𝙩 𝙝𝙖𝙨 𝙖𝙡𝙬𝙖𝙮𝙨 𝙗𝙚𝙚𝙣 𝙖 𝙨𝙞𝙜𝙣 𝙩𝙝𝙖𝙩 𝙮𝙤𝙪 𝙖𝙧𝙚 𝙖𝙡𝙞𝙫𝙚.' - 𝘾𝙝𝙖𝙧𝙡𝙤𝙩𝙩𝙚 𝘽𝙧𝙤𝙣𝙩𝙚

————————————————————

     Az autó fényszórói keresztülvágták a sötétséget, úgy száguldva végig az utakon. A jármű úgy haladt, hogy a sofőr fel sem fogta, merre tart. Csupán nézett ki a szélvédőn, és ment, amerre vitte a megszokás. Fejében teljesen más gondolatok jártak, mint általában. Most minden egyes dolog, ami felötlött az agyában, a mellette szunnyadó fiú felé irányult. Néha-néha rá is pillantott, figyelve, minden rendben van-e az említettel, és minden alkalommal nyugalom járta át lelkét, mikor meglátta az álomba merült arcot.

     Yoongi felcsapta az irányjelzőt és jobbra fordult, majd egy benzinkúthoz kanyarodott. Közel két órája úton voltak már, ami sem az autónak, sem Yoonginak nem tetszett. Gondolta, nem árt egy kis pihenőt tartani, tankolni, illetve talán enni-inni valamit. Kiszállt az autóból tehát és átsétált a másik oldalra, ahol kinyitotta az ajtót. Meg akarta kérdezni a másikat, vegyen-e neki valamit, azonban fogalma sem volt, hogyan ébreszthetné fel őt. Csak állt és nézett a fiúra, majd becsukta az ajtót és inkább az autó tankolásával kezdett foglalatoskodni.

     Mégis hogyan szólíthatnám meg őt? – gondolkozott közben. – Fogalmam sincs a nevéről. Meg most ébresszem fel? Olyan nyugodtan alszik, nem akarom felzavarni. Lehet, hogy ismét csak sírna. De mi van, ha éhes vagy esetleg szomjas? És ha mosdóba kell mennie? Nem indulhatok tovább úgy, hogy fogalmam sincs, szüksége van-e valamire. Hiszen még több mint egy óra az út. – Ilyen és efféle gondolatokkal fejezte be a tankolást, majd lépett ismét a fiú mellé. Végül egyszerűen csak feltépte az ajtót.
     -Hé! – szólította a másikat. Persze ezt a stílust maga is megbánta. Nem akart durva lenni a fiúval. – Vagyis... izé... figyelj! – próbálkozott, miközben megfogta a fiú vállát és közelebb hajolt hozzá. – Itt vagyunk egy benzinkúton, szükséged van valamire? – kérdezte, immár kissé óvatosabban, mire a fiú apró csíkra nyitotta addig csukott szemeit és megdörzsölte azokat. Néhány másodpercig még gondolkozott, végül csak kicsatolta az övét és lassan kiszállt az autóból. Nem beszélt, nem szólt egy szót sem, csupán elindult Yoongi mellett, mígnem beléptek a kis üzletbe, ami a benzinkúthoz tartozott.

     -Mit szeretnél? – nézett rá Yoongi. A fiú mérlegelt egy keveset, végül rávette magát a megszólalásra.
-Nem tudom. Csak nem akartam egyedül maradni a kocsiban – mondta őszintén, miközben lesütötte a tekintetét.
     Nyilván elkeserítő volt, hogy egy felnőtt férfi nem akar egyedül maradni a kocsiban egy benzinkúton. Ebből azonnal tudható volt, hogy a lelki állapota nincs a legjobb helyzetben. Mégis, Yoongi óvatosan megmosolyogta ezt, aranyosnak tartva Jimin félelmét, és kissé megsimogatta a fiú selymesen puha arcát, majd elnyúlva mellette, levett a polcról egy-egy ásványvizet, illetve kicsivel arrébb sétálva, kivett a hűtőből két lecsomagolt szendvicset. A pulthoz lépve kifizette azokat és a tankolást is, majd visszalépve társához, annak kezébe adott egyet-egyet a vásárolt dolgokból.
     -Nem kellett volna – mondta csendesen a rózsaszín hajú, azonban Yoongi csak rámosolygott, majd elindult kifelé az üzletből, a másikkal a nyomában.

     Visszaültek az autóba és kissé félreálltak. Yoongi azonnal ki is bontotta a szendvicset és enni kezdett, Jimin viszont csak nézte az ételt. Nem igazán szeretett volna enni. Diétázott és egyébként is furcsán érezte magát, amiért vettek neki valamit, mégis hálás volt Yoonginak. Úgy érezte, kötelessége lenne megenni azt a szendvicset.

     -Valami baj van? – kérdezte tőle az idősebb, felfigyelve vívódására, mire ő csak ajkait harapdálva megrázta a fejét.
     -Csak... nem igazán szoktam ilyeneket enni. Fogalmam sincs mi van benne, így nem tudom kiszámolni a kalóriaszámot, azt sem tudom, mennyi benne a szénhidrát és... – kezdte magyarázni a rózsaszín hajú, a vége felé pedig hallható volt hangja remegése.
     -Hé! El ne kezdj sírni! Nincs semmi baj. Nem muszáj megenned – nyugtatta az idősebb, de ez nem volt túl hatásos. A fiú könnyektől csillogó tekintettel nézett szemeibe.
     -De én... nem szoktam csak úgy kapni bármit is. Én... én most nem akarok... dolgozni. Ugye nem azért vetted ezt nekem, mert te is csak azt szeretnéd tőlem? – kérdezte félénken, miközben szemeiből kihullott néhány könny.

     Yoongi sokkoltan nézett a fiúra. Nem értette, mégis mi köze lenne egy 3000 wonos (kb. 800 ft – írói m.) lecsomagolt szendvicsnek a munkához.
     -Nem akarok neked semmi rosszat - szólalt meg végül. - Csupán látom, hogy nagyon rosszul érzed magad és még csak félúton vagyunk, inkább vettem neked valamit, minthogy hamarosan megéhezz. Miért vettem volna neked egy szendvicset azért, hogy dolgozz? Ki az, aki így fizet le bárkit is? – nevetett fel, azonban mivel Jimin pillantása semmit sem változott, hamar ismét komolyra váltott.
     -Sokan vesznek nekem ételt vagy italt, majd dolgoznom kell és a végén fizetnek. Vagy a végén adnak valami ajándékot. Azt hiszem, hogy... már gyerekkorom óta nem kaptam semmit mindenféle hátsószándék nélkül – gondolkozott el, és ismét a szendvicsre vezette pillantását. Kicsit elgondolkozott, majd kibontotta azt és remegő kezekkel vezette szája felé. Látszott rajta, hogy nem akarja megenni.
     -Ne erőltesd magadra! Ha nem akarod megenni, nem szükséges – fogta meg a fiú egyik csuklóját Yoongi, mire a másiknak ismét sírásra görbültek ajkai. Kár volt őt felébresztenem. Most itt fog nekem bőgni már megint. Miért is nem hagytam ott... – gondolkozott az idősebb, majd sóhajtva húzta vissza a kezét a másik csuklójáról.

     -Meg akarom becsülni, hogy kaptam valakitől valamit, érted? Akkor is meg fogom enni ezt a szendvicset, ha alapból soha nem ennék hasonlót. Lehet, hogy hülyének nézel most, de nincs senki, aki csupán szeretetből vagy törődésből adna nekem bármit is, oké? Ez nekem... olyan, mint másnak ezek az idióta luxusruhák, vagy egy aranygyűrű. Mindennél nagyobb értéke van. Hiába lenne rá pénzem, hiszen ez csak, ahogy te is mondtad, egy szerencsétlen lecsomagolt szendvics, de az értéke abban van, hogy nem én vettem magamnak, hanem valaki más. Csak az a gáz... hogy még mindig kételkedem. Annyira lehetetlennek tűnik számomra, hogy valaki minden elvárás nélkül megmentette az életem és még törődik is velem. Tényleg létezik még ilyen ember? – magyarázta a fiatalabb könnyes szemekkel, mégis kissé mosolyogva, Yoongi pedig csak sokkoltan hallgatta őt. Fel kellett dolgoznia azt a hosszú monológot, amit ráömlesztettek az imént. Hiszen ez nem csak egy egyszerű 'hálás vagyok neked még a legapróbb dolgokért' monológ volt. Tele volt fájdalommal. Fájdalmakkal, amik a múltból ragadtak meg a fiú lelkében. Magánnyal. Rossz tapasztalatokkal.
     És ahogy az ember végighallgatta és átgondolta ezeket a szavakat, tudta, hogy igaz az összes. Mert az emberek tényleg romlottak. Borzalmas dolgokat tesznek és fel sem fogják a tetteik súlyát. Tönkreteszik az egész világot. Azért, mert az ő életükben minden rossz, rosszá teszik másokét is, aztán álljon fel az, aki miattuk sérült egyes egyedül. Mert nem segít neki senki, hiszen mindenki más is csak azt látja benne, amit azok, akik tönkretették: milyen szánalmas. Akárcsak, ha meglátunk egy hajléktalant az utcán: 'biztosan alkoholista', gondoljuk, és eszünkbe sem jut, hogy talán tényleg éhezik az az ember. Aki rosszul lesz, biztosan részeg vagy fertőző, aki sír, szintén gyanús, aki öngyilkos akar lenni, azon úgysem lehet segíteni...
     Mindenen változtathatnánk. Csupán a feladás és cserbenhagyás a legegyszerűbb válasz mindenre.

     -Mostmár nem vagy egyedül – szólalt meg Yoongi, megtörve a közöttük kialakult csendet, majd felbontva az ásványvizet, ivott egy kortyot és tovább indult az úton. – Ja és amúgy... – kezdte, majd a mellette ülőre pillantott. Csupán egy másodperc volt, majd már vissza is fordult az út felé, azonban az az egyetlen pillanat, amíg mélyen egymás szemeibe néztek, máris rengeteget jelentett mind a kettejük számára. – ...Yoongi vagyok – fejezte be a mondatot egyszerűen.
     -É-Én Jimin – hebegte zavarodottan a másik, majd elkapva Yoongiról a tekintetét, az utat kezdte figyelni, miközben beleharapott szendvicsébe.
     Yoongi... Illik hozzá. Tényleg olyan, mint a fény. Az a bizonyos fény a sötét alagút végén.

Sziasztook! Végre eljutottam odáig, hogy publikáljam ezt is 😂 Már három napja kész, csak át kellett néznem meg minden. Hamarosan jövök a következő résszel is! :3

Sajnálom, hogy néhány könyvemet alig-alig publikálom, főleg a Védelmezőt, de sajnos nagyon durván elakadtam vele:( Ha egy hónapon belül nem sikerül hozzá folytatást írnom, szüneteltetem</3 Mindenesetre itt továbbra is aktív leszek!

Legyenek szép napjaitok, jó olvasást!

2022년4월22일 오후 4:44