'Family is supposed to be our safe place. Very often, it's the place where we find the deepest heartache.' - Iyanla Vanzant

————————————————————

⚠️TW: szexuális erőszak⚠️

     Jimin aznap éjjel tényleg nem ment el dolgozni. Jeongguk, amikor Jimin felébredt, megkérdezte tőle, biztosan marad-e nála éjszakára, Jimin azonban igennel felelt és gyorsan üzent is aznapi 'kliensének', hogy nem tud menni hozzá. Volt is indoka rá, hiszen ki akarna kórházból hazaengedése után szinte rögtön szexuális életet élni valakivel. Tudta azonban, hogy másnap délután kötelessége elmenni az idős férfihez, akinél néhány nappal azelőtt is járt már. Az öregember ugyanis nem kicsit származott befolyásos családból, no meg a társadalmi pozíciója sem volt túl alábecsült. Nem tudta Jimin, pontosan ki is ez a férfi, hogy ennyi emberrel van kapcsolata kiépítve és ilyen messzire ér a keze, azt pedig aztán pláne, hogy lehetett egy 70+-os öregembernek ennyi pénze, illetve eneriája, hogy heti többszöri rendszerességgel fizessen egy kurvát saját magának, de annyi bizonyos volt, hogy nem lehetett őt csak úgy elkerülni. Ha már valaki dolgozni kezdett nála, durván kötötte őt egyfajta kötelesség, hogy a munkáját félbe ne hagyja. Sosem lehetett tudni, mit vív ki magának az, aki egyszerre megszakítja nála a 'munkafolyamatot'.

     Jimin tehát a péntek éjjelt Jeongguknál töltötte. Mondanám, hogy egy nyugalomban eltöltött, kellemes éjszaka volt az, azonban Jimin nem igazán tudta álomra hunyni szemét aznap. Gondolatai egyszerre olyan mértékben kezdtek kattogni fejében, hogy képtelen volt azokon kívül bármi másra is koncentrálni, akkor is, ha az a bármi más csupán csak az alvás lett volna. Gondolt ő sok mindenre: Először is arra, mennyire nincs kedve elmenni az öregemberhez. Nem érezte a legjobban magát sem lelkileg, sem pedig testileg az elmúlt napokat követően, emellett valami oknál fogva undorodott is a gondolattól, hogy az öregember hozzáérjen másnap. Persze mások erre azt mondanák, „oh, persze, hogy undorodott, azt sem értem, eddig hogyan tudta őt elviselni". Jimin számára azonban furcsa volt ez a fajta undorodó reakció saját magától bárki felé is. Hiszen nem fordult elő egészen addig egyszer sem, hogy ne tudta volna leküzdeni undorát munkája érdekében. Akkor mégis miből eredhet ez az érzés?

     Ekkor kalandoztak el tehát gondolatai Min Yoongi felé.

     Hirtelen beugrott neki egy gondolat, miszerint mi van akkor, ha megmentője okozta benne ezt a fajta ellenérzést a munkájával kapcsolatban. Valamiért ugyanis ez a rövidke találkozás is olyan furcsa érzéseket ébresztett Jiminben, hogy nem tudott semmi másra koncentrálni Min Yoongin és az életének valószínű rossz irányán kívül. Mintha egyszerre csak megvilágosodott volna, hogy évek óta rossz felé halad.

     Talán Yoongi tényleg egy angyal volt, aki megpróbált ráébreszteni erre? Botorság! - gondolta Jimin, miközben egyik oldaláról sokadjára is a másikra vetette magát aznap éjjel.

     Valójában nem akarta bevallani magának azt, amivel ő maga is tisztában volt: mégpedig hogy életmódja közel sem egészséges, és csak lassan szétszedi vele saját magát. Lelke mélyén igenis gyűlölt úgy élni, ahogy, de ezt soha nem merte még csak a fejébe venni sem. Tudta ugyanis, hogy ha kicsit is elbizonytalanodik, képtelen lesz ott folytatni a dolgait, ahol most áll. Ha pedig mindez szétesik, ő teljesen elveszik a társadalom tengerében. Hiszen elég egyetlen apró baki, és valakiből máris jelentéktelen senkivé válik az ember. A valakit pedig hiába építette fel, visszaépíteni soha többé nem lesz képes. Olyan ez, mint egy homokvár. Ha egyszer elmosta azt a tenger, újraépíthetjük, de soha nem fog már régi pompájában tündökölni a parton.

     Jimin egyre inkább úgy érezte, hiba volt elengednie a fiút, ezzel együtt mégis jó döntésnek tartotta ezt. Jó döntés volt számára olyan téren, hogy nem akadályozta őt a munkájában. Vagyis... igazából akadályozta, de Jimin úgy gondolta, könnyedén elfeledkezhet még annyira Yoongiról, hogy hamarosan ismét teljes erőbedobással folytathassa munkáját. Igen... így gondolta. Azonban a Sors megmagyarázhatatlan kerekének, úgy tűnik, más tervei voltak.

     Másnap Jimin kelletlenül állt az öregember ajtaja előtt. Pontosabban, nem is nevezném azt egy ajtónak, sokkal inkább egy kastélyszerű bejáratnak. Hatalmas ajtóról beszélünk ugyanis, mely díszítése tökéletesen passzolt a magas, látványos épülethez.

     A rózsaszín hajú férfi nehézkesen nyúlt a csengő felé és nyomta meg azt. Másodpercekig levegőt is elfelejtett venni a végtelen stressztől, amit érzett akkor épp. Majd közeledő léptek zaja, és végül az ajtó nyílása fojtotta belé ezt a típusú stresszt.

-Gyere csak beljebb! - üdvözölte őt az elé kerülő idős férfi mosolyogva, mire az ő gyomra azonnal görcsbe rándult.
Nem teheted ezt, Jimin! Végig kell csinálnod! Csak nyugi! - biztatta magát, miközben hamis mosolyt varázsolva az arcára, belépett a hatalmas házba.

-Hogy vagy mostanság? - kérdezte a férfi, átkarolva derekát, és elindult vele a lépcső felé.

A ház természetesen belülről is leginkább egy kastélyhoz volt hasonlítható. A hatalmas bejárattal szemben - természetesen a nagy előszoba és folyosórész túloldalán - törtfehér csigalépcsők vezettek az emeletre. A falak díszesek voltak, és meglepő módon valamire emlékeztették őt, de fogalma sem volt, hogy mire. Illetve szinte természetesnek volt mondható, hogy nem egy helyen lehetett arany díszítést, illetve tárgyakat megpillantani az épületben.

-Kicsit ki vagyok merülve. Sok minden történt velem a napokban - válaszolt a kérdésre, próbálva minél közvetlenebbnek, és kicsit sem ijedtnek és tartózkodónak tűnni az idős férfi szemében. Mégsem akart azért ő igazán belefolyni vele a beszélgetésbe. Inkább sietett volna mindennel, hogy hamar túlessen a találkozón és ismét hazaérhessen.

-Máris orvosoljuk a helyzetet - kuncogott fülébe a férfi, közel sem érdeklődve valójában Jimin felől, amitől a fiatalabbat elfogta egy megmagyarázhatatlan émelygés. Képtelen volt arra gondolni, hogy ismét lefeküdjön a férfivel. Legszívesebben kiszabadult volna a férfi karjaiból és zokogva, kiabálva rohant volna el a helyszínről, de nem tehette meg ezt. Volt egyfajta kötelesség az ő munkájában - akárcsak mindenki máséban -, nem hagyhatta őt csak úgy ott.

Heves szívveréssel lépdelt tehát felfelé a fiatal a lépcsőn, míg érezte, amint az öregember keze lassan végigsimít vállaitól egészen a fenekéig testén, ott pedig megpihen az. Talán még egy kicsit bele is markolt a kerek párnákba, ami csak még kellemetlenebb érzéseket keltett Jiminben.

Amint pedig egy ajtó elé értek, és a férfi betessékelte rajta Jimint, máris nekiesett a törékeny férfinak. Ajkaira hajolva csókolta őt, miközben lassan hátrált vele az ágy felé, ahová lenyomta őt, majd végigfeküdt rajta. Kezei közben lassan bejárták a testét, nyakától egészen nadrágja korcáig, ahol fél kézzel, gyakorlottan kigombolta a ruhadarabot és követelőzve lefelé kezdte rángatni azt a fiúról.

Mindeközben Jimin csak úgy nyelte az oxigént, amikor csak hozzá juthatott. Érezte, ahogy szépen lassan egyre inkább eluralkodik rajta a pánik, de minden célja annak kiküszöbölése volt. Ezzel azonban talán csak még nagyobb stresszt pakolt saját magára. Hiszen pánik közben egy idő után az ember gyakran már valójában a pániktól pánikol.

A férfi, miután lehúzta Jiminről a nadrágot, saját nadrágját kezdte lerángatni magáról. Türelmetlen volt és követelőző, alig várta, hogy elmélyeszthesse kemény farkát a másikban.

Előrehajolva vette birtokba ismét Jimin ajkait, melyeket úgy falt, mintha ne lenne holnap. Nos, talán neki nem is volt már, hiszen korához hűen simán elvihette volna egy szívroham szex közben. Nem is értette a fiatal, mégis hogyan lehet ennyi erő egy ilyen idős emberben.

Ekkor Jimint hirtelen fogta el a rohamszerű pánik. Ahogy a férfi aszott, bűzös ajkai övéit falták, ahogy ráncos keze egyre combját simogatta, ahogy testéhez simulva érezte a másik ágaskodó péniszét, egyszerűen nem bírta tovább elviselni a szituációt.

-H-Harabeoji! - szólt két támadó csók között, az öreg azonban figyelemre sem méltatta őt. - Á-Állj! Ez nem jó! Elég! - próbált kiáltani kétségbeesésében, a másik azonban csak halkan felkuncogott.
-Mégis miért állnék le? - kérdezte, miközben csókjaival elkezdett lefelé haladni a fiú állvonalán és nyakán. - Túlságosan is.csábító.vagy - lihegte a csókok között, Jimin azonban egyre inkább érezte, ahogy elveszíti maga felett a kontrollt. Egyszerre alig fogta fel a történéseket, olyan érzése volt, mintha kívülről szemlélne mindent, és levegőt sem kapott már. Vagyis kapott, de közel sem eleget ahhoz, hogy rendben érezze magát a helyzettel kapcsolatban. És ez minden egyes érintéstől egyre inkább rosszabbodott. Tipikus pánikroham.

-Elég! ELÉG! - kiáltotta levegő után kapkodva, majd akaratlanul is felzokogott és lökdösni kezdte az öregembert, hogy az leszálljon róla.

Ő azonban erre továbbra sem volt hajlandó.

-NINCS OLYAN, HOGY ELÉG! - kiáltott vissza, és lerántotta mindkettőjük alsónadrágját, majd lefogta a fiút, lábaival pedig lábaiba kapaszkodott, hogy az mozdulni se tudjon. Nem érdekelte, hogy valaki éppen zokog alatta. Nem érdekelte, hogy épp - akár egy prostituálton, akár nem - erőszakot követ el. Nem érdekelte semmi, csakis a szex. És talán valamilyen szinten a szexben megjelenő uralkodás vágya is.

Jimin hangosan kezdett zokogni, míg a húsrúd kellemetlenül vágódott belé. Kezdett foltokat látni és tényleg elveszíteni az eszét. Mindent furcsán érzékelt, zavarosan és homályosan, és úgy érezte, ha ez tovább folytatódik, vagy megfullad, vagy minimum el fog ájulni a stressztől és a levegőhiánytól.

-NE! Kérem, ne! - visította, a férfit viszont mintha ez csak méginkább bátorította volna, egyre keményebben dugta a fiatalt.

Jimin úgy érezte, ha nem ott, akkor, az ágyban éri el őt a vég, akkor néhány óra múlva válik öngyilkosság áldozatává. Egyszerűen nem volt képes befogadni mindazt a traumát, amit ez az eset okozott számára. Úgy érezte, képtelen lesz ezzel az emlékkel tovább élni, főleg, hogy eleve sem volt éppen stabil ponton mentálisan.

Az Élet azonban ismét úgy gondolta, nem akarja még elveszíteni Park Jimint. Hiába a rossz út, hiába a függőségek, hiába minden: az Élet, a Sors képtelen magára hagyni őt és elengedni a halálba. Ez pedig valamilyen szinten jó lehet, ebben a helyzetben viszont inkább kegyetlenség volt.

Min Yoongi lépett be ugyanis a szoba ajtaján, mire az idős férfi, amint megpillantotta őt, azonnal kirántotta farkát és távolabb ugrott Jimintől, majd maga köré tekerte az első kezébe akadó paplant.

-Mi az isten? - kérdezte Yoongi undorodó, teljesen sokkolt hangon, miközben végigmérte az elé táruló jelenet szereplőit - különösen az öregembert. Erre az öreg csak kínos kuncogásba kezdett.

-Yoongi! - tárta szét a karját, akár egy kedves üdvözlésnél, az említett azonban csak ismét undorodva mérte őt végig, majd az ágyon pihegő Jimin felé lépett, de a férfi útját állta. - Ne is törődj vele! Csak egy egyszerű kurva, semmi más - fröcsögte, mire Yoongi lefagyott.

Egyrészt, néhány nappal azelőtt találkozott Jiminnel és számára a viselkedése egyáltalán nem azt mutatta, amit az idős férfi állított róla. Másrészt az imént általa látott jelenet pláne nem azt igazolta, hogy egy hétköznapi kurvával kapta volna rajta a férfit. Egyszerűen nem tudta Jimint egy hétköznapi, szinte tárgynak tekintett kurvaként látni. Mindannak ellenére, hogy nyilvánvaló és Jimin néhány napi szavaival teljesen összerakható volt a valóság, valahogy ő mégis többet látott a fiúban annál, ami.

-Valami nincs rendben vele - jelezte, a férfi azonban csak ismét elmosolyodott és hátravetett egy pillantást Jiminre. Végül, Yoongi legnagyobb meglepetésére, néhány másodperc csend után fogta magát, odalépett hozzá, és lejjebb hajolt.

Jimin továbbra is zihált és immár csendesebben, de megállás nélkül zokogott. Mindeközben úgy remegett, mint egy nyárfalevél, és szemeit lehunyva próbálta egyrészt kizárni a körülötte zajló jelenetet, másrészt pedig csillapítani a benne uralkodó pánikot.

A férfi ekkor kedvesen felé nyúlt, és karja alá támasztva, kissé felemelte őt, hogy támaszkodó pozícióba kerülhessen. Yoongi alig észrevehetően sóhajtott egyet, látva, hogy a férfi segít Jiminnek. Azt gondolta, talán elért valamit nála és rájött, mégiscsak egy ember a rózsaszín hajú fiú is, munka és életmód ide vagy oda.

Az öreg azonban hirtelen, a semmiből fogta magát, és egy hatalmasat lekevert az ágyon támaszkodó férfinak. Jimin pedig ettől egy kisebb, fájdalmas nyögés kíséretében azonnal visszazuhant addig tartott támaszából is.

-TÖNKRETETTED A CSALÁDOMAT, TE RIBANC! - ordította, hajánál fogva magához rántva Jimin fejét. A férfi kegyetlen volt. Igazán kegyetlen. Pont mint Jimin apja.

-Elég! - kiáltotta Yoongi, és karjánál rántotta el a fiatalabb mellől a bedühödött öregembert. - Te tetted tönkre a saját családodat, ha nem tűnt volna fel. Legalábbis nem valószínűsítem, hogy egy huszonéves srác keresett fel egy hozzád hasonló, aszott öregembert, hogy az erőszakkal megdugja őt - mondta csendesen, mégis idegesen, közel hajolva az öreg arcához, amitől ezek a szavak talán csak még fenyegetőbbé váltak annál, mintha kiáltotta volna ugyanezt. - Tűnj innen, ...Harabeoji! - tette hozzá, majd félrelökve őt, Jiminhez fordult és leült mellé az ágyra.

Az öreg még néhány másodpercig idegesen bámult fiatalabbik unokájára. Kérdéses volt, vajon nekiront-e, vagy egyszererűen ott hagyja, de végül valószínűleg jobbnak látta a második opciót: fogta magát, felrángatta korábban levetett ruháit és kirontott a szobából.

Yoongi csak nézte az ágyon ziháló férfit, és úgy érezte, megreped a szíve már a látványtól is, amit a törékeny Park Jimin nyújtott akkor éppen. Kezdte úgy érezni, Jimin kiismerhetetlen személy számára, akivel valamiért mégis újra és újra összehozza a Sors. Méghozzá a lehető legrosszabb pillanatokban. Ez nem lehet véletlen - gondolta, mielőtt sóhajtva megszólította volna a másikat és nehézkesen annyit mondott volna:

-Szóval megint találkozunk.

De rossz.
Valamiért mostanában egyszerűen nem tudom összekötni a jeleneteket és egy hatalmas összevisszaság lesz ettől az egész. Nagyon zavar, de remélem, azért érthető lett a szál.

Detti
2023년10월23일 오후 4:26