'I acted like it wasn't a big deal
when really it was breaking my heart.'

———————————————————

Park Jimin másnap hazamehetett a kórházból. Yoongi persze az összeszólalkozásuk után egyszer sem nézett felé, amin ő nem is igazán csodálkozott. Viszont valahogy nem is sajnálta annyira ezt. Sőt, erőteljesen remélte, többször nem is látja majd a férfit. Hiszen csak akadályozná őt a munkájában, ami számára teljes mértékben előnytelen lenne, nem igaz?
     Persze nem mintha nem tudott volna a férfi elhelyezkedni máshol, egyszerűen csak túl kényelmes volt neki ez a típusú munka ahhoz, hogy hagyja, ahogy egy idegen férfi – aki nem mellesleg bizonyosan egy földre szállt angyal – elrontsa ezt számára. És pedig Jimin igazán jól tudta, hogy ha Yoongit benne hagyja az életében, hamarosan képtelen lesz folytatni a jelenlegi pénzkeresési módját. Hiszen már ez a rövid találkozásuk is megtörte őt és bűntudatot keltett benne, amiért így éli az életét. Komolyan elgondolkozott rajta, tényleg jó-e neki ez így. Pedig miért ne lenne jó? Hiszen mindene megvan, amire csak egy ember vágyhat, nem igaz?

Hosszan kifújva a levegőt nyomta meg a csengőt a hatalmas ház kapuja mellett péntek délután, majd idegesen rágva gyönyörű szép ajkait, állt azelőtt, várva, hogy kinyissák azt. Végül, egy csippenő hangot követően a kapu nyithatóvá vált, Jimin pedig megszokottan lökte be azt. Gyakran járt ő itt, teljesen otthonosan érezte magát, egyáltalán nem ódzkodott attól, hogy belépjen a visszataszítóan gazdagnak kinéző ház biztonsági kapuján, majd pedig az ajtón is ugyanígy. A kórházból való szabadulása után is csupán zuhanyozni szaladt haza, majd már sietett is el otthonról, hogy aztán itt tölthesse napja további részét. Be nem vallotta volna, de a legkevésbé sem vágyott akkor egyedüllétre, főként a saját házában nem, ahol kísértik a két nappal azelőtti történések.

Ahogy belépett a házba, lerúgta cipőit és ledobta táskáját, illetve vastag téli kabátját, majd már sietett is a nappaliba, ahol aztán az ott ülő fiatal férfi nyakába ugrott, szorosan magához ölelve az éppen videójátékozó egyént.

-Neee! – kiáltott fel a másik. – Miattad meghaltam!
-Jaj, ne, Mr. Jeon Jeongguknak elölről kell kezdenie egy szintet a kedvenc videójátékában, mert megölelte egy barátja! – gúnyolódott a rózsaszín hajú nevetve, amire csak egy mosolygós szemforgatást kapott válaszul.
-Jól van, most az egyszer megbocsátok... Mr. Park Jimin – vágott vissza a fiatalabb, majd kikapcsolta a videójátékot és viszonozta barátja szoros ölelését. – Mi újság? – kérdezte, apró csókot nyomva annak hajába, mire a másik halkan kuncogni kezdett.
-Minden oké – válaszolta egyszerűen, Jeongguk azonban nem elégedett meg ezzel a válasszal.

-Jimin, most engedtek ki a kórházból egy életveszélyes gyógyszertúladagolás után. Én ezt nem nevezném úgy, hogy oké – húzódott el tőle kissé, arcára simítva a másiknak, mire az lehajtotta fejét. Persze, ő is felfogta a helyzet súlyát, nem arról volt szó, hogy nem ezt tette volna. Egyszerűen csak nem akart beszélni az érzéseiről és arról, mennyire kikészítik a körülötte történő dolgok. Az évek során megtanulta, hogy ha csak teheti, nem lehet őszinte még egyetlen igaz barátjával, Jeon Jeonggukkal sem. Hiszen ha előtte gyakorta megtörik a lelke, nem lesz elég erős a többiekkel szemben sem. Pedig neki mindennél jobban szüksége van a tartására és erejére.

Jeongguk, hiába volt ő Jimin talán egyetlen és legjobb barátja, nem sokat tudott Jimin személyes problémáiról és gondolatairól. Néha próbálta őt faggatni arról, mit érez a férfi és mi áll a vele történő dolgok hátterében, Jimin azonban általában terelte a témát, vagy egyszerűen csak rámászott, ezzel belefojtva a fiatalabba a szót.

Persze Jeongguk volt a kezdeményezője annak, hogy Jimin olyan életmódba kezdjen, amilyenben ekkor is élt, mégsem tetszett neki, amikor Jimin a barátságukat csupán szexpartnerségbe vezette át, hogy ezzel terelje el a témát és a saját gondolatait arról, milyen mélyen is van épp lelkileg. Jeongguk ugyanis foglalkozni akart Jiminnel és az érzéseivel. Ő szerette Jimint, akkor is, ha ez a másiknak fel sem tűnt. Jimin ugyanis teljes mértékben arra mutatott rá tetteivel és szavaival, hogy nem ismeri fel Jeongguk felé irányuló szeretetét még csak egy cseppet sem. Ez persze sokszor elkeserítette a fiatalabbat.

Gyakran előfordult, hogy Jeongguk csupán hagyta magát Jiminnel szemben. Sokáig azt hitte, Jimin a vele való szeretkezések által feledkezik el gondjairól és érzi magát komfortosan, azonban idővel rá kellett jönnie, hogy mindez csupán egy színjáték része. Jimin a szexszel azt próbálta bizonyítani felé, minden rendben, ezzel együtt pedig természetesen saját figyelme elterelésére is tökéletes volt a dolog. Hamarosan azonban inkább rontott ezzel a helyzeten, minthogy bizonyította volna azt, hogy jól érzi magát. Illetve egyre nagyobb aggodalmat is keltett mindezzel barátjában.

Jimin természetesen ismét alkalmazta előbb említett módszerét és néhány másodpercnyi csend után hirtelen közelebb hajolt Jeonggukhoz, azzal a céllal, hogy megcsókolja. Jeongguk azonban gyorsabb volt, és aggódott eléggé barátjáért ahhoz, hogy ne hagyja elterelni sem a saját, sem pedig Jimin figyelmét a valóságról. Úgy érezte, ha valami, akkor ez az a szituáció, amit nem hagyhat szó nélkül, hiába is tiltakozik a másik ezellen. Egyszerűen nem akarta hagyni, hogy a vele szemben ülő törött szárnyú angyal ismét a szexbe meneküljön, ahelyett, hogy a valóságban próbálja meg feldolgozni saját életének nehézségeit. Képtelen lett volna hozzáérni, akárhogy könyörög neki a másik. Aznap semmi áron nem volt hajlandó elterelni a szót testiségek felé.

-Jimin, beszélnünk kell! – sóhajtott, mire a másik elkeseredett arckifejezéssel felelt. – Aggódom érted.
-Felesleges – felelte halkan a rózsaszín hajú, Jeongguk azonban megrázta a fejét.

-Jimin, életveszélyben voltál – emlékeztette őt a fiatalabb, Jimin azonban hevesen reagált.
-Miért érdekel ez ennyire téged? Miért aggódik értem mindenki? Életben vagyok, nem? De, akkor meg? – rántotta el fejét a másik érintésétől idegesen, mire Jeongguk felvonta a szemöldökét. Tudta, hogy Jimin nem szeretne őszintén beszélni az érzéseiről, mert ettől gyengének érzi magát. Ahogy azzal is tisztában volt, hogy mindez az ő hibája. Próbálta nem emlékeztetni magát sokszor arra, hogy az érzelmek elrejtésére és a szexfüggőségre mind ő 'nevelte' Jimint, ez volt azonban a szomorú háttere a dolgoknak. Amint pedig erre lassanként rádöbbent, egyre nehezebben viselte Jimin őszintétlen szótlanságát és szexbe való menekvését.

-Fogalmad sincs róla, mennyire fontos vagy azoknak, akik szeretnek, igaz? – tette fel a kérdést komolyan.

Jimin teljesen össze volt zavarodva, így nézett vissza barátjára. Nem értette, miről beszél a másik. Hiszen ki szeretné őt? Nem szereti őt senki, mindenki csak kihasználja. Nem is szerethetik. Egy kielégítésre szolgáló tárgyat nem lehet szeretni, nem lehet hozzá kötődni. Ő csak egy eszköz, semmi más.

-Jimin – simított ismét arcára a másik, keserű pillantással tekintve a zavarodott egyénre. Tudta, mi jár annak fejében, mi zavarta őt így össze. – Ezt most a legnagyobb jószándékkal mondom neked: kérlek, néha figyelj egy kicsit a körülötted lévőkre is, ne csak az önutálattól magadban eltorzított énedre – kötötte lelkére, mire Jimin szeméből a legmeglepőbb hirtelenséggel szökött ki egy könnycsepp.

-Sajnálom – suttogta, majd mélyen barátja mellkasába temette arcát, mire Jeongguk halványan elmosolyodott. Ritkán hallhatta barátjától a sajnálat kifejezését, amikor azonban igen, tudta, hogy őszintén bukik ki az a másikból.

-Nincs semmi baj. Csak bár tudnám, hány év kell még ahhoz, hogy őszinte legyél velem, és ki merd mondani, ha másnak nem is, de legalább nekem mindazt, ami benned van – sóhajtott a fiatalabb, Jimin pedig felnézett rá. Könnyes szemeit mélyen Jeongguk szemeibe fúrta, akár egy szomorú kiskutya, mely erőteljesen megdobbantotta barátja szívét.

-Köszönöm, hogy te itt vagy nekem! – suttogta a rózsaszín hajú. Ez a mondat pedig valahogy olyan keserű hálával gördült le ajkain, hogy még Jeongguk szemébe is majdnem könnyeket idézett. Végül ezeket a könnyeket egy Jimin homlokára kerülő csókkal fojtotta mélyen magába.

-Képtelen lennék itt hagyni téged – mondta halkan, Jimin puha hajába simítva ujjait, mire a másik halkan sóhajtott egyet. Ebből tudta, hogy sikerült őt lenyugtatnia, amennyire ez abban a pillanatban egyáltalán lehetséges volt.

-Aludhatok ma itt? Nincs kedvem dolgozni menni – kérte csendesen, de annál hangosabban kiáltó fájdalommal az idősebb.
-Persze. Amit csak szeretnél, szívem – ejtette ki a becenevet.
Jeongguk ritkán mondott hasonlókat Jiminnek. Egyszerűen nem akarta terhelni őt azzal, hogy ilyesfajta neveket ad neki. Elégszer hívják őt idegenek hasonlóan. Ahogy azonban Jimin törékenyen feküdt karjaiban, egy számára mindennél fontosabb kincsnek érezte őt, akivel gyengédnek kell lennie és érintése mellett szavaival is kifejeznie felé, mennyire szereti őt és mennyire vigyáz rá.

Ez a törékenység pedig be is bizonyosodott, amint a megfáradt, gyenge férfi némán elszunnyadt karjaiban.

I think I'm back 🎊
Az elmúlt napokban megcsináltam az idei írásbeliket, tegnap lettem túl az éneken is végre 😩
Ne tudjátok meg, mennyire jó érzés klasszikus zenék helyett sok hónap után BTS playlisteket hallgatni. Hihetetlen felüdülés most ez nekem😂

Az elmúlt időszakban nagyon a tanulás mozgatott és az, hogy produktív legyek, az írás pedig már hiányzik egy ideje, most pedig úgy érzem, megjött az ihletem a folytatásokhoz. Aztán reméljük, ez jó darabig így is marad 😂

Most egy-két hétig mindenféleképpen szeretnék minél többször időt szánni az írásra, utána... nos, megpróbálok nem eltűnni ismét, miután a barátnőm is végez a vizsgáival. Majd emlékeztessetek, hogy „DETTI, NE CSAJOZZÁL, MUNKA VAN!!" 😂😂

Mindenesetre próbálok minél inkább jelen lenni ismét itt Wattpadon. Remélem, sikerül behoznom ismét azt a tempót, ami elvárható a könyveim publikálásával kapcsolatban.

Puszi mindenkinek<3
Detti

2023년5월16일 오전 0:07