BakuTodo

Kookendry kérésére

Shoto dühös rémülettel meredt az apjára.

– Nem – suttogta. – Ezt nem tehetted...

– Mégis, miért ne tettem volna? – Todoroki Enji szavai rideg visszhangot vertek a fülében. – Omega vagy, a trón öröklésére alkalmatlan.

– De ez nem azt jelenti, hogy hozzáadsz a beleegyezésem nélkül egy idegenhez! – kiáltotta a fiú. – Fuyuminak is volt választása!

– Fuyumi nem egy haszontalan Omega! – dörrent rá Enji, mire Shoto hátratántorodott a döbbenettől.

Tisztában volt vele, hogy az apja sose tekintett rá egyenrangúként, hiszen Alfa volt. Viszont a tény, hogy ilyen messzire ment... nem bírta elhinni.

– Nem fogok hozzámenni senkihez, akit még csak nem is láttam egész életemben!

Enji akkora erejű pofont kevert le neki, hogy összeesett a társalgóterem közepén. A virágokat öntöző szobalány és az a két testőr, akik mindig a király oldalán voltak, tüntetően odébb fordították a fejüket. Natsuo, aki szintén tanúja volt a jelenetnek, tett egy lépést feléjük, de Enji egyetlen karmozdulatával megállította.

– Nem kívánságokat teljesítek, hanem egy birodalmat irányítok – sziszegte. – Te pedig akkor fogsz hasznomra válni, ha hozzámész a szomszédos királyság hercegéhez, és örököst szülsz neki.

– Inasához? – hebegte Shoto, és remegve ülő helyzetbe tornázta magát.

– Pontosan. Őt tetejébe már láttad tavaly, szóval ismered.

– Utál téged!

– Ez addig fog így maradni, amíg nem kap tőlem egy kevertmágiájú, engedelmes Omegát – vigyorodott el Enji. – Gondolom egyértelmű, hogy ez te vagy. Most pedig hozd rendbe magad. Végtére is, holnap költözni fogsz.

*

Todoroki szigorú tekintetétől kísérve legalább tíz szolgáló foglalkozott Shotoval egész délután.

Szervezetten összepakolták minden holmiját, kiválasztották a legszebb ruháit. A haját megmosták, majd a nővére elefántcsont fésűjével kitéptek belőle minden csomót. Todoroki elgondolkodva pillantott végig a felemás színű tincseken.

– A tarkójáig vágjátok.

Shoto már nem mert feleselni, de a könnyei akaratlanul is kibuggyantak, ahogy meghallotta az olló szisszenését. A haja, amit szándékosan növesztett hátközépig az anyja példájára, alig negyed óra alatt odalett.

Estére már hangosan zokogott a szobájában. Bebújt a takarója alá, próbált elrejtőzni a rettenetes kényszer elől.

Olyannyira elmerült a tulajdon bánatában, hogy először meg se hallotta az ablakán zörgő kopogást. Mikor végre az éjszakára tekintő üveg felé pillantott, felcsillantak a szemei.

Bakugo mérgesen mutogatott neki; engedje már be. Shoto kikászálódott az ágyából, s elfordította az aranyozott kilincset.

– Mi a fene van veled? – suttogta Katsuki, és beugrott a szobába.

Shoto szeretethiányos kismacska módjára bújt a karjai közé, ahogy szerelme átölelte.

– Hova lett a hajad? Ezért sírsz ennyire? – Katsuki óvatosan lecsókolta az arcát szántó könnyeket.

Shoto megrázta a fejét.

– Holnap elmegyek a szomszédos királyságba, mert az apám eladott Yoarashi Inasának a békéért és a barátságáért cserébe – gyorsan hadarta el, ám a hangja így is elcsuklott. – Annyira sajnálom...

Bakugo felvonta a szemöldökét.

– Akkor azt hiszem, itt a menyasszonyszöktetés ideje – jelentette ki, és elmosolyodott. – Gyere velem, felemás. Soha többé nem kéne látnod ezt a helyet. A többi meg gondolom úgysem érdekel.

Shoto a másik vörös köpenyébe kapaszkodott. A menekülés lehetősége még a sírást is elfeledtette vele.

– T-Tényleg képesek lennénk erre...?

– Nem megmondtam neked a múltkor? – kérdezte Katsuki. – Megígértem, hogy megvédelek.

Shoto szorosan átölelte a fiút, úgy motyogta.

– A világ végéig elmegyek veled.

– Remek! – kiáltotta Katsuki, és Shoto legnagyobb meglepetésére a karjába kapta. – Akkor indulás!

Amint kiugrott vele az ablakon, éleset füttyentett, s a következő pillanatban egy hatalmas, vörös sárkány hátán landoltak.

Shoto nagyot sikított, ahogy a varázslény a felhők fölé száguldott. Az erős menetszél elől menedéket keresett Katsuki mellkasához bújva.

Mikor a varázslény lassított, s vitorlázva siklani kezdett a magasban, Shoto végre ki merte nyitni a szemét. A látványtól pedig leesett az álla.

A sárkány pikkelyei mint egy-egy érme, úgy ragyogtak a bolyhos bárányfelhőket ezüstöző holdfényben. Mintha egy végtelen, éjszakába öltözött világba került volna, ami ragyogó, csillagpettyes palástba burkolózott. A messzeségben a felhők egybeolvadtak az éggel, a fehér fény varázslatszerűen szóródott szét.

Shoto eleinte csodálkozva bámult szét, majd fokozatosan kezdte elönteni a szabadság gyönyöre. Kihúzta magát, karjait széttárta, és ahogy rövidre vágott haját felborzolta a szél, hangosan, hosszan, nevetve felkiáltott.

Katsuki hátulról átölelte, miközben arra gondolt, mennyi boldogságot fog adni a hercegének.