Villain Deku X Todoroki

wolf1555 kérésére

- Oh, Shoto-kun - suttogta a fiú, ahogy egyre közeledett felé. - Hát tényleg eljöttél?

- Mi ez...?

Shoto megrémülve meredt a számára ismeretlen, indiánnak öltözött hős és Iida vérben úszó holttestére. A Hősgyilkos unottan tisztogatta a pengéit.

- Ezt már rád hagyom. Tudtommal úgyis rajongsz érte a Sportfesztivál óta - mondta unottan, fel sem nézve a munkájáról. Szavait minden bizonnyal a zöld hajúnak célozta.

- Mit akartok? Az Iida telefonjáról küldött üzenet...

- Az én voltam - kuncogott fel a zöld szemű fiú.

Fekete ujjatlan kesztyűt viselő kezében kés villant. Shotonak csak most tűnt fel, hogy mezítláb van. A fiú valószínűleg észrevette, hogy csupasz lábait bámulja, mert így szólt:

- A cipő számomra csak hátráltató tényező, hiszen felesleges zajt kelt. És én nem szeretem, ha meghallanak...

Azzal ijesztően halk léptekkel megiramodott Shoto felé. Ő némi fáziskéséssel, de villámgyors ellentámadást indított a jegével, és életében először a tüzét is bevetette. Most egy gonosztevővel volt dolga.

Egy gonosztevővel, aki nagyjából annyi idős lehetett, mint ő.

- A tüzed olyan bizonytalan - dudorászott a fiú. - A jeged pedig annyira koncentrált! Shoto-kun, ezért lettél csak második a Sportfesztiválon! Túl egyértelműek a gyengeségeid!

A kés belekapott a jobb karjába, majd az oldalába. A gonosztevő a jobb oldalát támadta.

- Ha nem tudod használni a jeged, vajon tudsz harcolni a tüzeddel? - morfondírozott a fiú, mialatt újra és újra lecsapott.

- Értem... az, hogy megtagadod az apád erejét, valamilyen méltóságot ad neked, ezáltal ha a használatára bírlak, érzelmileg is sarokba szoríthatlak... ezt ki kell majd küszöbölni...

A fiú elemzett és küzdött, egész addig, míg ő már alig állt a lábán. Segítséget kellett volna hívnia... miért volt annyira dühös, hogy még csak nem is szólt az apjának, hova megy?!

- Ne félj, Shoto-kun, nem foglak megölni - mosolygott rá a fiú, mikor térdre esett. Az arca tele volt égési sérülésekkel, és a ruhája is tépett volt. Mégis állt a lábán, pedig még a képességét sem használta. Egy pisztolyt húzott elő, és rá szegezte.

- Te élve kellesz nekem...

Célzott és lőtt. Shoto lepillantott a karjára, amibe beleállt a nyugtatólövedék. A látása elhomályosult, majd végleg elsötétült előtte a világ.

Amikor kinyitott a szemét, egy steril, kórházi szobához hasonlító helyiségben találta magát. Egyedül volt a kórtelemben. A karjába infúzió csöpögött, a mellkasára fura kis korongok voltak ragasztva. Az ágy mellett egy szívritmus monitor pityegett.

Hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajta. Megmenekült... megtalálták!

A karján egy vérnyomásmérő lógott. Érdekes... az ilyeneket általában le szokták szedni. Kicsit fázott, ezért megmozdította a karját, hogy a takaró után nyúljon...

Ekkor két dolog is feltűnt neki. Egy; Nem volt betakarva. Sehol sem volt takaró, sőt mi több, teljesen meztelen volt. És kettő, amitől kifejezetten megriadt; Mindkét csuklója az ágyhoz volt bilincselve.

Megrántotta a fémet, de az nem engedett. Amikor a képességét akarta használni, semmi eredményt nem ért el.

- Szerintem ne vergődj annyira, mert a branül átlyukasztja az érfaladat, és az szerintem fájdalmas. Már amennyire a múltkori selejt kiabált utána - lépett be a látóterébe a zöld hajú.

Shoto reflexszerűen összehúzta a lábait, mire a fiú arcán gúnyos mosoly terült el.

- Ugyan, ne takargasd magad. Abban a másfél napban, amíg délutáni pihenőt tartottál, le is szophattalak volna. És lám, azon se lehetne már változtatni.

Shoto elsápadt. Ez a srác teljes mértékben különbözött a többi gonosztevőtől.

- Miért vagy ilyen velejéig romlott? - sziszegte.

Erre a fiú az arcába hajolt, és a nyakára fonta az ujjait.

- Shoto-kun - susogta. - Nagy csalódás ezt pont tőled hallani, aki nem használja a saját képességét, amiért az apja az őrületbe kergette az anyját.

Megszorította a torkát, úgy folytatta.

- És egyébként is... én nem vagyok romlott. Csupán mindenki, akitől támogatást és segítséget vártam, ellökött magától. "Kussolj, és tudd a helyed, képesség nélküli." Ha kaptam volna egy yent, valahányszor ezt mondták nekem bármilyen formában... Felnyílt a szemem, Shoto-kun. És ehhez csupán annyi kellett, hogy összetörjek.

Elengedte a nyakát, mire Shoto köhögve kapott levegő után.

- Összetörték az elmémet és a szívemet is azon háztetőn, mikor az iszapszörny elszabadult. És egy dolgot megtanultam azon a napon. Senkire nem számíthatsz, soha, ebben a földi pokolban, amit életnek csúfolnak, legfőképp a hőseidre nem! És meg fogom tanítani ezt mindenkinek, aki ellökött magától, de ettől függetlenül van bőr a pofáján számítani másokra.

- És tőlem mit akarsz? Nem is ismerlek!

- Shoto-kun, téged különleges módon foglak összetörni - mondta a fiú, és egy égett, koromfoltos füzetet kapott fel a szívritmust figyelő szerkezet tetejéről. A borítón alig lehetett elolvasni a feliratot.

Hőselemzés a jövőre

Kinyitotta, és ceruzát ragadva írni kezdett, miközben magában motyogott.

- Ne is törődj velem - mondta mellékesen. - Csak arra próbálok rájönni, hogy miként tudnád egyszerre használni mind a két képességedet...

Három évvel később:

- Gonosztevők támadták meg az iskolát?! A Szövetség az?!

A U.A. falain belül kitört a teljes káosz. All Might a főépület felé futott, amikor beleütközött Bakugoba.

- Bakugo-fiú, azonnal a kollégiumba kéne menned!

- Egy frászt! Két hét és hivatalosan is hős leszek, szóval ne pofázz nekem, All Might!

Ebben a pillanatban egy dobókés suhant el mellettük, éppen csak belekapva All Might arcába.

Mindketten egyszerre fordultak a támadó felé, akinek zöld szeme örömtelien csillogott.

- Kacchan! All Might! Micsoda könnyítés, hogy így együtt vagytok! - nevetett fel.

- Az iszapszörnyes kölyök...?

- Deku?!

- Oh - tette szívére a kezét a megszólított. - Mindketten emlékeztek rám! Megtisztelve érzem magam! Sho-chan, mehet a műsor! - kiáltott fel, mire a főépület összes ablaka tűzijátékként robbant szét a bent mindent elsöprő tűzvihartól.

All Might felüvöltött. Legalább száz diák volt odabenn, plusz a teljes tanári kar.

Az egyik kereten Todoroki Shoto ugrott ki, jege segítségével egyenesen Midoriya mellé csúszva.

- Todoroki-fiú...? De... te meghaltál már két és fél éve, mikor megtaláltuk a...

All Might mondta egy megdöbbent krákogásba fulladt, ahogy Midoriya végigsimított a fiú karján, és lágyan megcsókolta.

- Ügyes fiú - mosolygott rá, mire Todoroki a tőle egyáltalán nem megszokott vidámsággal válaszolt.

- Te is jó voltál, Izu-chan! A mérges gáz nekem sosem jutott volna eszembe! - kiáltotta vidáman, majd észrevette a másik két embert.

- Ó! - úgy nézett rájuk, mint a kisgyerek a fagylaltosnál. - Ti vagytok azok, akik miatt Izu-chan ilyen erős lett!

- Miről beszélsz, felemás?! Inkább segíts nekünk! - próbálkozott kétségbeesetten Bakugo.

- Sho-chan nem akart veletek dolgozni, hamisítványokkal. És nem csak hősnek vagytok azok. Hanem embernek is - fordult felé Midoriya, Todoroki pedig nyelvet öltött rájuk.

- Mi történt veletek...? - hebegte All Might.

- Érdekes, hogy pont ti tettétek ezt velem, és még csak fogalmatok sincs róla... De mivel pont ezért vagyok itt, szívesen demonstrálom rajtatok.

Azzal Midoriya Izuku a legszebb mosolyát elővéve, a kígyók nesztelenségével támadott.