TodoBakuDeku

Kookendry kérésére

Yahho, mindenki! Így most az elején leszögezném, hogy innentől kezdve a oneshotos szekció lemon/+18-as jelenet/nyílt szexualitás/nevezd aminek akarod, a lényeg, hogy nem való gyerekeknek feliratú tartalommal is rendelkezik! Amennyiben lesznek további ilyen részek (valószínűleg igen), előre fogom jelezni a fejezet elején, hogy senkinek se tiporjak véletlen a lelki világába.

Tehát ez itt yaoi, OT3 (azaz hárman vannak benne mert szeretjük a fönt ábrázolt fiúkat édes hármasba kényszeríteni) és azok, akik nem bírják az ilyet, ne olvassák el!

Innentől kezdve olyan alapú kritikát, hogy ez milyen beteg, stb. figyelmen kívül hagyok. Nem tetszik? Ne olvasd, vagy ha szeretsz szörnyülködni, akkor ne nekem. Ennyi lett volna! Aki továbbra is marad, annak jó olvasást!

Ó, és még egy dolog: LEZÁROM A KÉRÉSEKET.

Hogy lehet ilyen sokat kérni... most megint megpróbálom majd beérni magam.

Shoto unottan üldögélt a tárgyalóteremben, és az apja véget nem érő monológját hallgatta, amint az a területükön lévő gonosztevőkről hablatyolt valamit.

Ch, vénember... Mint a harmadik legnagyobb hős, egyszerűen elintézné őket azután is, hogy csak egy listát kap róluk. A telefonja hirtelen megrezdült, és Katsuki csengőhangján szólni kezdett.

Nagyot sóhajtott, és a többi hős szúrós tekintetétől kísérve kinyomta a készüléket.

– Bocsánat, egy barátom volt. Nem tudja, hogy találkozón vagyok.

– Legközelebb halkítsd le, mielőtt kezdenénk – mordult rá Todoroki Enji.

Shoto a fogát csikorgatva dőlt hátra a székén. Kegyetlen kínszenvedések árán ülte végig a megbeszélést. Mikor végre elhangzott a végszó, elsőként menekült ki a tárgyalóteremből.

A táskáját magával cipelve lépett ki a napnyugta vöröses fényében fürdő utcára. Mélyet szippantott a friss levegőből, és elővette a telefonját. Huszonhat nem fogadott hívás, üzenetek tömkelege. Beült a közelben parkoló autóba, és megnyitotta az SMS-eket.

16:20 : Shoto, miért nem veszed fel?

16:34 : Shoto.

16:55 : Shoto!

17:12 : Todoroki Kibaszott Shoto, válaszolj! Meghaltál, vagy mi van?!

17:13 : Nem, bocs, akkor visszajönne a hülye szellemed kisérteni. Hol vagy?

17:38 : Még mindig várok. Viszont fogy az értékes türelmem!

17:44 : Cseszd meg.

17:56 : Aki lemarad, kimarad.

17:57 : Ezek után nem sajnállak.

Shoto a homlokát ráncolva indította el a motort. Nem igazán tudta mire vélni Katsuki türelmetlenkedését. Próbált sietni, így kerek tizenöt perc alatt hazaért.

Kíváncsian nyitott be a házukba, ami a kertváros szélén állt. Izuku és Katsuki mindig is a csendesebb lakóhelyet preferálták. Ha a munkájuk kész káosz volt, legalább otthon szerettek volna nyugalomra lelni.

– Megjöttem! – kiáltotta Shoto, miután becsukta maga után az ajtót, és megszabadult a cipőjétől.

Érdeklődve beljebb lépett. Talán valami különleges vacsora miatt kellett volna sietnie? Az étkezőasztal azonban üres volt, ezek szerint még csak elfelejtett vendégeket sem vártak.

Tíz másodperce sem volt még otthon, mikor hirtelen egy elfojtott nyögést hallott a hálószobából. Rosszat sejtve nyitotta ki az ajtót, és elejtette a tásjáját meglepetésében.

A közös ágy tegnap vasalt lepedője gyűrötten tűrte Izuku kezeit, aki olyan szorosan kapaszkodott belé, hogy csoda volt, hogy eddig el nem szakította.

– Oh... S-Szia, Shoto – mosolyodott el kábultan, mikor észrevette őt.

Izuku négykézláb próbálta tartani magát, és teljesen meztelen volt. Katsuki mögötte térdelt, fél kezével megtartva, és Izuku arckifejéséből ítélve elég mélyen járt benne.

– Nocsak, megjött a barom, aki nem képes felvenni a telefont – mordult rá, és ismét mozogni kezdett.

– Ah! Kacchan... Kacchan várj egy kicsit...

Izuku megpróbált szabadulni, de Katsuki egy határozott mozdulattal teljesen maga alá rántotta.

–Nincs az az isten, Deku! Szökőévente tudlak csak kisajátítani, had élvezzem már ki!

Shoto nem várt sokáig, a táskáját odébb rúgta, és sietve megszabadult a ruháitól. Csupán az, hogy a másik kettőt ilyen helyzetben látta, hirtelen és nagyon gyorsan kényelmetlen helyzetet okozott a nadrágjában.

– Na, ennyitől beindultál? – nevetett fel Katsuki, egy pillanatra sem állva meg.

Dekura hajolt, és erősen beleharapott a zöld hajú vállába, aki erre felszisszent. A hátát és a nyakát szívásnyomok tarkították.

– Mennyit késtem? – kérdezte Shoto, miközben lerángatta magáról az alsónadrágot is.

– Tudod, milyen Deku. Vagy fél órámba telt rávenni, hogy csináljuk, aztán még el is kellett érnem, hogy rendesen felizguljon...

– Kacchan!

– ...de olyan kurva sokról nem maradtál le... még nem élveztem belé, viszont már közel járok hozzá.

Katsuki felsóhajtott, Shoto pedig melléjük mászott. Odébb rúgta a takarót, és Midoriya elé térdelt.

– Izuku, ha lennél szíves... – kérte.

Izuku szédülten, kivörösödött arccal ránézett, de értette a befejezetlen mondatot.

Nehézkesen feljebb tornázta magát, és aranyosan kinyújtotta a nyelvét. Shoto jólesően felmordult, mikor végignyalt a teljes hosszán, majd kínzó lassúsággal a szájába vette.

Nem bírta sokáig a játékot, megragadta a zöld hajkoronát, és kíméletlenül átvette az irányítást. Izuku megpróbált felkiáltani, de csak egy tompa nyögésre futotta tőle.

– Deku, te neveletlen paraszt, teli szájjal nem beszélünk – vigyorodott el Katsuki, majd Shotora nézett. – Te pedig tudd, hogy hol a határ.

– Bagoly mondja – mutatott Shoto Izuku kiszívott nyakára és vállaira.

Katsuki a szemét forgatta, majd összeszorította a fogait, és gyorsított a tempón. Izuku egész testében megremegett, mikor Katsuki felnyögött, és hátravetett fejjel elment benne.

Shoto nem akart lemaradni, és miután Katsuki kihúzta magát belőle, Izuku figyelme egyedül rá irányult. Hevesen nyögött az élvezettől, ahogy a zöld hajú néha erősebben megszívta. Érezte, hogy vészesen közel jár a csúcshoz, de eszébe se jutott szólni. Katsuki közben Izukunak segített az ujjait használva.

Végül ő és Midoriya egyszerre nyögtek fel a gyönyörtől, ami átjárta őket tetőtől talpig.

Shoto lihegve ült le az ágyra, Izuku pedig köhögve csuklott össze.

– Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen, Deku – dőlt hátra Katsuki. – Ahelyett, hogy simán lenyelnéd, inkább megfulladsz tőle.

Megtörölte verejtékező arcát, és a másik két felére vigyorgott.

– Vacsoráztatok már? – kérdezte Shoto.

– Deku igen.

Erre Izuku durcásan felé fordította a fejét.

– Te nem kérsz, Kacchan? – vágott vissza pihegve.

– Nahát, azt hittem kifáradtál, Deku.

– Egy szóval sem állítottam az ellenkezőjét...

A csendet egy ideig csak Izuku csillapodó zihálása törte meg.

– És miért késtél ennyit?

– Az apám beszúrt egy megbeszélést. Pitiáner gonosztevőkről szóló jelentéseket hallgattam...

– Nem mondtad neki, hogy van jobb dolgod is? Globális hírű bűnözőkre vadászunk, ő meg az utcai tolvajokkal akadályoz... mikor fogod végre letagadni?

– Nem tudom... arra sincs időm.

– Mire van nekünk időnk? – könyökölt fel Izuku.

– Na, a kis első számú hős is megszólalt. Mit szólnának az emberek, ha megtudnák, hogy a második és a harmadik hős is majdnem napi szinten használja a feszes kis segged?

– A magánéleten külön áll a munkámtól.

– Ez az egy szerencsénk.

– Én azt hiszem, veszek egy zuhanyt. Izuku, gyere – csúszott az ágy szélére Shoto.

Mikor a zöld hajú utána mászott, Katsuki felpattant, és hátulról elkapta.

– Deku velem fürdik! – jelentette ki.

– Ne légy gyerekes. Te már voltál vele, tetejébe többet is, most én jövök.

– Tudom, hogy csak meg akarod baszni a jelenlétem nélkül!

– Mert te nem ezt csináltad?

– Nem én késtem el!

– Nem mehetnék el egyedül tusolni?

– Nem! – jött Izukunak mindkét másik fél felől az egyértelmű válasz.

Katsuki mogorván meredt Shotora, majd rövid gondolkodás után alkut ajánlott:

– Zuhany alatti helycsere?

Shoto mérlegelte az ajánlatot, azután nagy kegyesen bólintott.

– Akkor ezt megbeszéltük – derült fel Katsuki, és a hevesen tiltakozó Izukut a karjába kapva megindult Shoto után a fürdőszoba felé.