Present Mic X Reader

Skywizard2001 kérésére

- Hé, hé, veled még nem is beszéltem! - ugrott a padomhoz a szemüveges, hiperaktív szőke fiú. - Te miért akarsz hős lenni?

Unott tekintettel néztem fel rá.

- A fene akar hős lenni. Mivel családi vállalkozás, a szüleim ide küldtek.

- Szóval nem akarsz hőssé válni? - rántott oda egy széket, és velem szemben elhelyezkedve várta, hogy kibontsam a témát.

- Nem, nem akarok hőssé válni.

- Miért? Tök menő, ha mások hasznára fordíthatod a képességed!

- Én képes lennék másként is ezt csinálni - rántottam meg a vállam. - És azt talán élvezném is.

- Miért, mi a képességed?

- Hangérzéknek nevezik. Annyit tesz, hogy abszolút hallásom van, és egyszerűen tudok olyan hangsorozatokat alkotni, amik elaltatják, megsüketítik vagy épp hipnotizálják az embereket.

A szöszke meglepetten hallgatott.

- Ezzel tudod mi lehetnél? Énekes!

- Vagy zenész.

- Vagy mindkettő! Tarolhatnál a médiában!

- Tudom, de engem jobban vonz a klasszikus része a dolognak. Tudod, zongora, rock és metál helyett opera...

- Én mindegyiket szeretem - vigyorgott rám a fiú. - Amúgy Yamada Hizashi vagyok, örvendek! Az én képességem a Hang! Elképesztő erejű hangot tudok kiadni! Mikor megszülettem és felsírtam, a szüleim és az orvos füle több napra tropára ment!

- Ezzel nem dicsekednék olyan lelkesen - nevettem fel.

*

Yamadával hamar összebarátkoztunk. A második évünk végére már a keresztnevén hívtuk a másikat, harmadikban pedig közösen terveztük, hogy miután végzünk, melyik ügynökséghez akarnánk csatlakozni.

- All Might lenne a legmenőbb! - kiáltotta a fiú lelkesen.

A szobájában nézegettük a hirdetéseket a szárnysegéd állásokra. Hizashi az ágyán fetrengett, én pedig az íróasztal székén gubbasztottam törökülésben.

- De All Mighthoz bekerülni közel egyenlő a lehetetlennel - csóváltam a fejem. - És szívesebben mennék valami zenei főiskolára.

- Akkor menj oda. Hisz már a szüleid is elismerik a tehetséged - mosolygott rám a szőke, mire enyhén elpirultam. Nem tudtam, pontosan mikor, de beleszerettem. Viszont a tény, hogy nálam sokkal vadabb és vagányabb barátnői voltak, eltántorított a vallomástól.

- És ez annyit eredményezett, hogy ki akartak venni a suliból, hogy elkezdjek koncertezni...

Megborzongtam a hatalmas veszekedés emlékére. A csatát megnyertem akkor, de nem gondoltam volna, hogy a háború még tart.

Csak akkor jöttem rá, hogy a helyzet menthetetlen, mikor az utolsó vizsgák előtt anyám sugárzó boldogsággal állított haza.

*

Már este volt, mikor Hizashi meghallotta, hogy valaki úgy nyomja a csengőt, mint ő a stúdióban a hangerő szabályozó gombokat.

- (Név)? - kérdezte meglepetten, mikor ajtót nyitott, mire a lány rögtön a karjaiba borult.

- Zashi... - motyogta, mire a tizennyolc éves, már lassan egy éve szerelmes fiú elméjében a legkülönfélébb jelenetek játszódtak le az oly rég áhított vallomásról.

- El kell mondanom valamit, ez nagyon fontos! Bemehetnénk?
- (Név) könyörgően emelte rá (Sz/sz) szemeit, mire Hizashi nem kért semmilyen további indokot a hirtelen látogatásra.

Mikor (Név)-vel már az ágyán ültek egymás mellett, a lány nagy levegőt vett.

- Az a helyzet...

- Várj! Ezt én akarom először! - vágott a szavába Hizashi, és teljesen szembe fordult vele.

- (F/n) (Név), én szeretlek! - mondta halálosan komolyan, enyhén meghajtva a fejét. - Már vagy egy éve szerelmes vagyok beléd...

Reménykedve nézett (Név)-re, de a lány ahelyett, hogy mosolyogva viszonozta volna az érzéseit, elsápadt.

- Mi? - hebegte döbbenten.

Hizashi ereiben megfagyott a vér. Hát nem ezt akarta mondani... A franc esne belé és a hirtelen következtetéseibe! Viszont ezt már nem tudta megváltoztatni. Visszavonhatatlanul kimondta.

- Azt a rohadt... - morogta. - (Név), régóta beléd vagyok habarodva és kész... Na, mit akartál mondani? - terelte sietve a témát.

- Én... te is tetszel nekem, Zashi, de gondoltam úgyse találnék viszonzásra. Így hát elnyomtam magamban minden ilyen érzelmet.

(Név)-nek kibuggyantak a könnyei, amiket igyekezett letörölni. Hizashi egyszerre érzett végtelen örömöt a viszonzásért és riadtságot, amiért (Név)-et sírni látta.

- De most már esélyünk sem lesz! - sírta keservesen a lány. - Mert a szüleim a jövő hónapban külföldre fognak küldeni...!

*

Hizashi nagyot sóhajtva csapta be a lakása ajtaját. A fene se gondolta volna, hogy huszonnyolc évesen tanár, műsorvezető és hős lesz egyszerre.

Végtére is, volt ideje. Nemuri megpróbálta párszor rábeszélni egy-két randira, de mindig rögtön elutasította. Semmi sem kötötte sehová, mióta befejezte a gyakorlati éveit.

Unottan bekapcsolta a rádiót, és a saját adóját hallgatva vacsorát készített. Néha megmosolyogta az esti műszakos kollégája, Shinji bakijait, de más említésre méltó nem történt.

Csak fél kilenckor, mikor a nappaliban üldögélve dolgozatokat javított, fordult a rádió felé. Ugyanis Shinji ezen szavakkal mutatta be a következő zeneszámot:

- És most következzék az ország legújabb slágere, mely az egész világot meghódította! Alkotója eredetileg hősnek készült a U.A. akadémián, de főiskolai tanulmányait már a jelenlegi hivatásának szentelte. Hamarosan hazalátogat, és hajlandó lesz részt venni velünk egy közös interjún, minek keretében beszámol az eddigi munkásságáról és válaszol a kérdéseinkre. De ne is húzzuk tovább az időt, kedves hallgatók, jöjjön a "Speed of sound"!

Hizashi döbbenten hallgatta a rádiót, és a kezéből kihullott a toll, mikor felcsendült a jól ismert, élőben oly' rég hallott hang, melegséggel töltve el a magányos lakás rideg csendjét.

Folytatása következik, lehetőleg még ma.