(Név) a riasztó fülsiketítő hangjára riadt fel.

- Mi a fene... - félálomban kiszenvedte magát a takaró alól, és a szobája ablakához vánszorgott.

Mikor kipillantott az iskola területére, azonnal felébredt. A késői óra ellenére az utakon emberek rohangáltak, többen harcoltak. A tanárok a diákokat segítették, és az épületek többsége megrongálódott. A gonosztevők elözönlötték a U.A.-t. Tombolt a káosz.

(Név) a szája elé kapta a kezét rémületében. Az egyik támadó ekkor észrevette, és egy ugrással az ablakhoz vetődött.

- Még egy diák! - kiáltotta lelkesen, ahogy betörte az üveget, (Név) pedig sikítva a padlóra kuporodott a szétrepülő szilánkok elől. - Ez aztán a szüret!

- Hagyj békén!

- Azt lesheted! - vihogott fel a bűnöző, és felé rúgott.

(Név) kitért, így a férfi a falat zúzta be a lábával.

- Ez ellen az erő ellen nem vagy valami esélyes, nem igaz? - kérdezte, ahogy lassan megindult (Név) felé. Léptei nyomán a parketta felrepedezett és hasadva széttört.

(Név) az éjjeliszekrényén ülő üres cseréphez ugrott, és a gonosztevő felé dobta. A földből egy pillanat alatt ezernyi tövises rózsaszár kígyózott elő, szorosan ráteketedve a gonosztevőre, a levegőbe emelve azt. Így már nem tudott kárt tenni semmiben, csupán rúgkapálni tudott.

- Mi... szedd le rólam ezeket! Au! Ez fáj, nem hallod?!

- Ha sokat vergődsz, kínzóbb lesz - mondta (Név) az idegességtől remegő hangon.

Ekkor a szoba másik ablaka is kitört. A lány már fordult, hogy az új betolakodóra támadjon, de meglepve látta, hogy csak Bakugo volt az.

A szőke haja csapzottan meredt minden irányba, fekete pólója szakadtan lógott rajta. Itt-ott kisebb sebekből vérzett, de nem tűnt komoly sérültnek.

- Hina! Mi a faszért nem... - kezdett el üvölteni, ám ekkor észrevette a csapdába ejtett gonosztevőt. Gyorsan átformálta a kérdést: - Mi a fasz?

- Szebben nem is tudtál volna fogalmazni - válaszolta epésen a lány. - Nem tudod mi folyik itt?

- Csak most keltél fel?! Vagy negyed órája áttörték a biztonsági rendszert! A Gonosztevők Szövetsége megint összeverbuvált egy kész hadsereget!

- Remek... van terület, ami felett teljesen átvették az irányítást?

- A kollégiumokat és a diákokat a selejtek támadják, Shigarakit valaki látta a főépület felé menni.

- Hogy-hogy nem mentél utána? - értetlenkedett (Név). - Hisz mindig a legnagyobb hal után mész...

- Tudtam, hogy te is itt vagy, mindenfajta harcképzettség nélkül - morogta Bakugo. - Nem lett volna hőshöz méltó egyedül hagyni téged...

- Váó, micsoda karakterfejlődés.

- Kussolj, mielőtt meggondolom magam, és visszamegyek!

- Mint látod egyedül is boldogulok!

- Ha tudnád, mennyire fel tudsz baszni ezzel!

- Mert?!

- Mert nálad is csak később derül ki, hogy akkora erővel rendelkezel, amivel egyszerűen lehetnél hős!

- Bakugo, attól, hogy erős képességgel rendelkezek, nem kötelező hőssé válnom! Nehogy már neked álljon feljebb, amiért az álmomat követem és nem veled csatározok!

- Mi az a nyomorult álom, ami miatt képes vagy lemondani a hőssé válásról?!

- Egy nyugodt élet és egy szép kert! - ordította (Név). - És ha most megbocsátasz, minden virágomat kitaposták, szóval megyek, és kipucolom az iskolát, ha már te nem vagy rá képes a hisztirohamod közben!

Azzal felugrott az ablakpárkányra, és a legközelebbi fa ágát magához intette. Mikor elérte, átugrott az ágra, és végigszáguldott rajta. Közben a többi fa is mozgásba lendült: Ágaikkal utat biztosítottak (Név)-nek, vagy épp a hozzájuk közel eső gonosztevőket támadták meg.

Bakugo nagyjából tíz másodpercel később felzárkózott mellé.

- Hova mész?!

- El akarom érni az üvegházat! - mutatott (Név) előre.

Bakugo nagyot sóhajtott, majd rákiáltott:

- Ne foglalkozz a csatával, majd fedezlek!

(Név) meghökkenve nézett rá, majd előre fordult és megkétszerezte a sebességet. Bakugo ezalatt mindenkinek az arcába robbantott, aki megpróbált a közelükbe jönni.

Viszonylag gyorsan odaértek. (Név) a betört tetőn keresztül rögtön ahhoz az üres földterülethez jutott, amire szüksége volt. Bakugo mellé érkezett.

- Mit is keresünk mi itt? - kérdezte, és körbenézett a sötét, megrongált épületben.

- Ezt itt - mutatott (Név) a földre.

- Ez csak... ez csak sár és föld!

- A magokat kihagytad - vigyorodott el (Név), és mindkét kezét a földbe dugta.

A rózsaindák szökőárként törtek elő a földből. Bakugo hátraugrott, de nem volt mitől félnie. A támadókkal ellentétben őt békén hagyták.

A tüskés kacsok behálózták az iskolát, csapdába ejtették és elkábították a gonosztevőket. Mikor minden ellenség ájultan lógott a zöld kötelek fogságában, a növekedés megállt, és gyönyörű, vörös virágok nyíltak a tüskeerdőn.

Bakugo elképedve nézett körbe, majd (Név) felé fordult. Mikor meglátta a lányt, rémülten felkiáltott.

- Hina!

(Név)-en sűrűn végigtekeredtek az indák, szinte eggyé váltak vele. A hajából rózsák nyíltak, a tövisek bekúsztak a bőre alá. A lány nem volt eszméleténél.

*

Mikor magához tért, (Név) All Mightot és Bakugot pillantotta meg elsőként.

- Kacchan? - motyogta rekedten.

All Might szólalt meg elsőként.

- (Név)! Jaj, de jó, hogy végre magadhoz tértél!

- Mi... hol... mi történt? Mi lett a harccal? - riadt meg a lány, és azonnal felült.

Amint megmozdult, éles fájdalom hasított a fejébe. A homlokához kapott és felszisszent. Bakugo visszanyomta a párnára.

- Nyugodj meg Hina, mindenkit elfogtál tegnap, egy se tudott elmenekülni.

- Igen, ezért nem tudunk elég köszönetet mondani. Megyek, megkeresem Recovery Girl-t - állt fel az ágy mellől All Might, és kisietett a gyengélkedőről.

Bakugo unottan nézett utána, majd ismét (Név) felé fordult.

- Hogy ütöttél ki mindenkit?

- Mérgezett tövisek - jött az egyértelmű válasz. - Újfajta rózsa, két hónapja sikerült kinemesítenem. Gondoltam jó védelem lenne, hiszen az erőmmel el tudtam terjeszteni az egész iskola területén.

- Ezért ölt meg majdnem? - vonta fel a szemöldökét Bakugo.

- Egy növénynek ugyanúgy kell víz és energia - mondta (Név) csendesen. - Mivel éjszaka volt, nem jutott fényhez. Hiába öntöttem fel táppal a földet, az én energiámra is szüksége volt. Ezért egyszerűen fogalmazva kimerültem.

- Nem vagy normális - szörnyülködött Bakugo. - Ilyen erővel... miért nem akarsz hős lenni...

- Mint látod, kertészként is meg tudtalak védeni titeket - mosolygott rá (Név). - Azért örülök annak, hogy segítettél...

- Csak kinyírtam mindenkit aki az utadba állt.

- Megbíztál bennem. Köszönöm.

- Ne köszöngess semmit... csak harcolj velem egyszer.

- Kacchan, én csata nélkül is elismerlek - mondta (Név). - A rózsák a szemed miatt lettek vörösek. Rólad neveztem el a fajt.

- Mi van?

(Név) halványan elpirult.

- A rózsa számomra rád hasonlít. Minden erejével próbál elrettentő lenni, de én valahogy mégis megszerettem. Mert látom benne a szépet.

Bakugo pislogás nélkül meredt (Név)-re, aki a kezébe temette az arcát. Rájött, hogy éppen szerelmet vallott annak, akinek soha nem akart volna.

- Felejtsd el amit mondtam... - motyogta.

Bakugo lassan lefejtette a kezeit a fejéről, hogy a szemébe nézhessen.

- Átfogalmazom a kérést. Nem akarom, hogy harcolj velem. Csak gyere el velem kirándulni. Ott is vannak növények, és nem foglak megkérni, hogy uszítsd rám őket.