Kaminari X Villain Reader

Nikicekovacs kérésére

Denki kétségbeesetten rángatta a karját szorító bilincseket. A nyelvét a fogai közé dugta, hogy ne vacogjanak olyan feltűnően. Dabi, Shigaraki, Twice, Spinner, a félkarú Compress és Toga mind-mind körülötte álltak.

– Mi..  mit akartok tőlem? – kérdezte remegő hangon.

Toga sikkantva felnevetett.

– Na, szerinted mit, Denki-chan?

Dabi leintette a hiperaktív lányt.

– Kaminari Denki, azért raboltunk el, hogy Bakugohoz hasonlóan megkérjünk: állj át a mi oldalunkra – magyarázta Compress.

Denki megrázta a fejét, és igyekezett higgadtnak tűnni.

– Nem gondoltatok rá... hogy a válasz az én részemről is ugyanúgy nem lesz?

Dabi felszisszent, és Shigarakira nézett. A kék hajú férfi nagyot sóhajtott, és a szék karfáira támaszkodott. Denki riadtan nyikkant egyet, ahogy a borzalmas arc egészen közel hajolt az övéhez.

– Viszont most senki nem sejti, hol vagyunk – mondta lassan. – A megmentő sereg, ami Bakugonál kiérkezett, érted nem fog eljönni.

Tomura arcára egy undorító, rémisztő mosoly kúszott.

– Gonosztevő lesz belőled, Kaminari-kun, még ha ehhez a józan eszed is össze kell törnöm.

Denki most már nem tudta elrejteni a remegését.

– Megjöttem, ti senkiháziak – vágta ki az ajtót egy sötét ruhát viselő lány.

Kék haja itt-ott kilátszott a fekete kapucni alól, a szeme mintha ezer színben ragyogott volna. Fehér maszkot viselt, amire a HERO szó volt felpingálva.

– Na, itt a köves – mordult fel Dabi.

– Sokáig voltál el! Máris visszatértél?! – kiabált Twice.

Shigaraki eltávolodott Denkitől, és az ismeretlen gonosztevő felé fordult.

– Jelentést.

– A kölyök előtt? – pillantott a lány Denkire. A fiú megrezzent az átható tekintettől.

– Crystallite, ő Kaminari Denki, és csatlakozni fog hozzánk – jelentette ki Tomura.

A lány megdermedt, majd idegesen megfogta az orrnyergét.

– Tomura, tudod, hogy jó testvérek vagyunk, de amikor nekiállsz annak, amibe már belebuktál egyszer, nehezen állom meg, hogy ne csináljak belőled gyémántot.

– Most mi a fene bajod van?!

– A drága mestered is megmondta, hogy használd azt a csöppnyi agyad, mielőtt csinálnál valamit! Egy U.A. diák után mindenki ugrani fog!

– Minek kell már megint hisztizni! – kiáltotta Shigaraki. – Azt csinálok, amit akarok!

– A nővéred vagyok, én mondom meg, hogy mit csinálsz, mert nem vagy képes rendes döntéseket hozni! Ezt is csak elbaszni tudod! És most kijössz, és nem a túsz előtt beszéljük meg a kis bandád ügyeit!

A Crystallite nevű lány megfordult, és kicsörtetett az ajtón. Shigaraki morogva követte, utána a többi bűnöző ment.

Denki végül egyedül maradt a dohszagú betonfalak között. Még vagy egy órán át próbálta magát kiszabadítani, majd a riadalomtól és a fokozódó éhségtől szédülve nyugtalan álomba merült.

Fém csattanására ébredt, s érezte, hogy a karjai szabaddá válnak. Azonnal kipattant a szeme, és majdnem felkiáltott, de egy kéz tapadt a szájára. Döbbenten felnyögött, ám ekkor megpillantotta a szivárványszín szemeket.

Értetlenül pislogva meredt a lányra, aki ezúttal nem viselte a maszkját. Meseszép arca alig hasonlított Tomuráéra.

– Ha visítani mersz, visszakötözlek, és hagyni fogom Dabinak, hogy reggel minden beteg perverzióját kiélje rajtad! – suttogta Crystallite.

Denki bólintott, és csendben maradt, mikor a lány elengedte az arcát.

– Helyes. Gyere, kiviszlek ebből a bolondokházából.

Halkan, mint egy kisegér osontak végig a sötét folyosókon. A gonosztevő végig Denki kezét fogta, nehogy lemaradjon.

Öt perces gyaloglás után értek ki a szabad levegőre. A bejárati ajtón kilépve Denki egy végtelen mezővel találta szemben magát. A szél boldogítóan töltötte meg a tüdejét friss oxigénnel. Megkönnyebbülve sóhajtott egyet.

– Ne örülj ennyire, még futnod kell pár mérföldet. Menj keletnek, arra találod a legközelebbi várost.

– Miért? – kérdezte Denki.

– Mit miért?

– Miért segítesz nekem? Te nem velük vagy?

Erre Crystallite halkan felnevetett.

– Az idióta kisöcsém bandájához semmi közöm, csupán néha meglátogatom őket. Igazándiból egy egyetemen dolgozom, mint kristálykutató. Senki sincs tisztában a családi hátteremmel.

– Én most már igen.

– Képes lennél tönkretenni a megmentőd életét? – vonta fel a szemöldökét a lány. – Milyen hősies...

– Még a nevedet sem tudom!

– Számít ez valamit?

– Igen!

Crysallite nagyot sóhajtott, és a fiú füléhez hajolt.

– Shimura (Név) vagyok. És most sipirc Denki, mielőtt a kattant öcsém rájön, hogy megléptél.

– Téged nem fog bántani?

– Eltűnök a radarjukról pár hétre, addig túlteszi magát rajta. Nos akkor, viszlát – intett (Név), és futni kezdett a távolban terpeszkedő erdő felé.

Denki bólintott, és megindult a mezőn át. Az ajkába harapott, és még egyszer visszanézett (Név) távolodó alakjára.

Nem tudta miért, de szomorúság fogta el.