Male!Reader X Fem!Baku

AgotaWhite kérésére

Az aznapi edzés (Név) számára maga volt a csoda. Bakugoval került párba!

– Már megint nem Deku... – morgott a szőke lány.

– Úgy gondolod, én nem vagyok megfelelő ellenfél neked? – tettetett szomorúságot (Név).

– Szerinted?! Hol vagy te hozzám képest, hah?!

– Attól, hogy lebecsülsz, még nem biztos, hogy jobb vagy nálam – vigyorodott el a fiú, s még mielőtt Bakugo visszavághatott volna, gyorsan hozzátette: – Mit szólsz egy fogadáshoz?

– Fogadás? – úgy tűnt, Bakugot sikerült megfognia, hiszen a robbanékony leányzó felvonta a szemöldökét.

– Ha győzöl, teljesítem egy kérésed – mondta (Név). – Viszont ha leverlek, eljössz velem egy randira.

Bakugo dühösen összeráncolta a homlokát.

– Te tényleg nagyon magabiztos vagy – morogta.

– Áll a fogadás?

– Ám legyen! Készülj, mert a szobámat fogod felnyalni – vigyorgott Katsuki.

– Akkor mehet? –kérdezte (Név).

– Naná!

Bakugo tenyere felrobbant, és a lány (Név) felé lökte magát. Ő sem volt rest, nyomban elvonta tőle a levegőt. Oxigén nélkül Katsuki nem tudott robbantani, és a torkához kapott. Megszédülve rohant (Név) felé levegő reményében. A tenyere csillogott a felhasználatlan robbanékony elegytől.

(Név) visszavezette hozzá a körülöttük lévő levegő oxigénjét, s a karjai körül nyolcvan százalékosra emelte a koncentrációját. Bakugo keze akkorát robbant, mintha legalábbis bomba lenne.

A Cementos által emelt betontömb alapzatában összeomlott, s a füstben mindketten alázuhantak.

(Név) maga körül könnyedén eloszlatta a füstöt, és Bakugohoz ment, aki egy hatalmas törmelékkupacnak támaszkodva próbált felállni. A szőke lány köhögve kapkodott levegő után, és ellenfelére nézett.

(Név) nem volt az a kegyelmező fajta, mint Koda vagy Midoriya. Háttal a falnak taszította Bakugot, tenyere a lány feje mellett csattant. Másik keze egyetlen mozdulatába került, hogy a lány körül ismét ne legyen oxigén.

– Add fel szépen – mondta parancsoló hangon, rezzenéstelen arccal figyelve, ahogy Katsuki megpróbál rárobbantani – sikertelenül.

– Add fel, amíg még tudsz beszélni – suttogta (Név), és egészen közel hajolt hozzá. – Maradjon legalább ennyi méltóságod, miután lebecsültél engem.

Katsuki rekedten fújta ki a tüdejében lévő utolsó előtti levegőadagot.

– Nyert... él... – nyöszörögte elhaló hangon.

Abban a pillanatban ismét levegőt tudott venni. Mellkasa felemelkedett, és köhögve térdre hullott, akár egy rongybaba.

(Név) diadalmasan nézett rá.

– Pontosan – mondta gonoszul vigyorogva. – Szokj hozzá, hogy nem te vagy a legerősebb. Holnap várlak az iskola kapuja előtt, mondjuk... délelőtt tízre. Ne késs.

Azzal elégedetten otthagyta Katsukit, aki elképedve nézett utána.