A telefonomat nyomogattam, teljesen unalmas oldalakat kerestem fel csak azért, hogy úgy tűnjön, nem érek rá társasági életet élni. Namjoon és Seokjin pedig vették az adást, békén hagytak, inkább tévét néztek vagy egymással beszélgettek.

Nem tudom, mikor kerültünk ide. Illetve de, pontosan tudom, hiszen Jungkook megjelenése okozta a csapat megingását, de még mindig nem értem, hogy miért volt ekkora hatással ránk. Talán sosem fogom ezt megérteni... Egyedül én és Hoseok küzdünk a csapatért. Sértő ránk nézve, hogy a többieknek nem ér ennyit ez az egész. Pedig még azt sem mondhatom, hogy oktalanul vagyunk ilyen ellenségesek.

- Megjöttünk! - ébresztett fel mély gondolatmenetemből Jimin magas hangja, majd az ajtó csapódása. Pár pillanat múlva, miután ledobták a cipőjüket, csatlakoztak hozzánk a nappaliban.
- Mizu?

- Most már csak Hoseokot kell megvárnunk - csapta össze a tenyereit Nam.

- Miért, hova ment? - kérdezte Jimin, azonban a beszélgetés további részleteit nem hallottam, illetve nem fogtam fel.

Taehyung átható tekintettel meredt a szemeimbe, egyszerre tűnt határozottnak és bizonytalannak. Az elhatározásom megingott, csupán annyival, hogy ránéztem és megannyi emlék tárult elém. Ezért inkább nem mondtam semmit. Féltem attól, hogyha kidobom, ő már nem fog ellenkezni, egy szó nélkül lép le és hagy maga mögött minket.

- Szereztem jegyeket az Omonára - mondta aztán elszakítva tőlem a tekintetét. - Hetet.

- De hatan vagyunk - értetlenkedett Seokjin.

- Tudom. Jungkooknak is vettem egyet - bólintott Tae. A srácok arckifejezését elnézve, nem volt ezzel semmi problémájuk.

Ez kurvára elszomorító. És idegesítő.

- Elég lett volna hatot venned - vetettem oda hetykén.

- El fog jönni - pillantott rám lángoló szemekkel.

- De én nem - rántottam meg a vállam. Döbbenten pislogott rám, miközben a többiek teljes joggal akadtak ki.

- Hogy mi van?! - kiáltott fel Jimin. - Mi az, hogy nem jössz?!

- Évek óta együtt járunk erre a partira! Ne csináld már! - csatlakozott hozzá Namjoon is.

- Rohadtul gyerekes vagy - sziszegte Taehyung idegesen. Szemeimet forgattam, azt hiszi érdekel a véleménye?

- Na jó, kurvára idegesítő már amit csináltok! - csattant fel Jimin hirtelen. - Szándékosan veszekedést generáltok Jungkook miatt, aki nem is csinált semmi rosszat. Taehyung, te ellent mondasz Yoonginak, már csak azért is, hogy hergeld őt, Yoongi, te pedig... - hitetlenül széttárta a karjait. - Mi a fasz bajod van tulajdonképpen?!

- Jimin... - szólalt meg halkan Taehyung.

- Nem. Fogd be. Szeretnénk végre tudni az igazi okát a viselkedésednek! - mutatott rám.

- Taehyung tudja - hajtottam le a fejem, szinte behódolva ennek a törpe hülye gyereknek, de aztán ugyanekkora erővel néztem vissza rá. - Pont ezért olyan idegesítő! Mert tudja, és mégis csinálja!

- Mit tud? - kérdezte Seokjin.

- Yoongi magára ismert Jungkookban - bökte ki Tae. A szobára csend telepedett, azt hiszem mindenki próbálta összerakni a dolgokat.

Én meg kibaszottul kínosan éreztem magam.

- Jungkook... depressziós? - kérdezte halkan Namjoon.

- Tagadja, de minden bizonnyal igen - biccentett Taehyung. - Ugyanúgy viselkedik, mint anno Yoongi, annyi különbséggel, hogy ő képtelen mosolyogni.

- Ilyen nem létezik - ráncolta a homlokát Seokjin. - Mindenki tud mosolyogni.

- Ő nem. Hiába meséltem neki vicceket, az arca meg se rezzent. Sőt, még akkor is inkább lefelé görbült a szája, amikor megcsikiztem!

- De mi a fasznak érsz hozzá?! - csaptam a combjaimra. - Mi van, szerelmes vagy belé?!

- Te tényleg hülye vagy - fogta a fejét.

- Találjunk ki valamit, mert nagyon nem jó az, ami most van - fújtatott Jimin.

- Talán - kezdte Namjoon, de az ajtó kattanása és Hoseok erőteljes hangja félbeszakította őt.

- Srácok! Segítsetek! - zihálta az előszobából előlépve, miközben egy öntudatlan testet tartott a kezei között.

- Úristen! - pattant fel Seokjin és Namjoon és rögtön Hoseokhoz siettek, hogy tudjanak segíteni neki. Amint Taehyung és Jimin is felkelt a sokkból, az előbbi egy velőtrázó sikolyt hallatott.

- Jungkook?! - rohant ő is segítséget nyújtani, míg én úgy éreztem, a padlóhoz szögeltek.

Vércseppek borították be a földet, amire letették Jungkookot és Seokjin a sérüléseit kezdte vizsgálni.

- Mi történt vele? - kérdezte Taehyung a könnyeivel küszködve.

- SiWon megtalálta őt - morogta Hoseok.

Seokjin minden tőle telhetőt megtett, de tisztán látszott rajta, hogy fogalma sincs róla, mihez kellene kezdenie. Csupán távolról mértem fel az eszméletlen fiú sebeit, miközben agyamat ellepték az emlékek, mikor ugyanilyen helyzetben találtam rá egykori barátomra, akit apám mentett meg. Mintha valamilyen módon Taehyunghoz is eljutott volna mindaz, ami pillanatokon belül leforgott bennem, könnyáztatta szemekkel nézett rám.

- Yoongi... - nyögte elkeseredetten, amivel magára vonta a többiek figyelmét is. - Segíts kérlek...

Nem akartam.
Nem akartam segíteni, de az én szívem sincs kőből és azzal hitegettem magam, hogy Taehyungnak segítek, nem pedig Jungkooknak.  Lassú léptekkel közelítettem meg a fiút, majd egy könnyed mozdulattal emeltem fel őt. Megdöbbentett, hogy bármiféle erőfeszítés nélkül tartottam őt, nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű, habár vézna alakját látva következtethettem volna erre. Felvittem a fürdőszobába, ahol a kádba fektettem és a ruháit kezdtem levenni róla. A srácok árgus szemekkel követték minden tettem, mintha valami megváltó lennék. Pedig egyáltalán nem voltam az.

Igyekeztem felidézni, mi mindent csinált apám három évvel ezelőtt, ezért első dolgom volt előszedni a kis dobozt, amiben az életmentő csomagunk volt. Kikészítettem mindent, majd a zuhanyrózsát a kezembe fogva folyattam langyos vizet Jungkookra, hogy a kosz és a már megalvadt vér eltűnjön róla. Miután ezzel végeztem, egy felesleges törölközővel felitattam a vízcseppeket és hozzáláttam a fertőtlenítéshez. Örültem, hogy nincs ébren, hiszen iszonyatosan szenvedett volna, így pedig még könnyebben is hozzáférhettem az érintett területekhez.

- Most kéne segítség - néztem hátra a vállam felett. Taehyung és Jimin mozdultak először, kiemelték Jungkookot a kádból és megtartották őt, míg bekötöttem az oldalát és a fejét. Egy picivel lejjebb vándorolt a tekintetem és akaratomon kívül is elvörösödtem vizes alsóját látva. Komolyan, magamra sem ismerek...
- Taehyung...

- Igen? - válaszolt azonnal.

- Vagy annyira közeli kapcsolatban vele, hogy átöltöztesd? - kérdeztem.

- Megcsinálom - bólintott komolyan.

- Akkor vidd a szobámba - sóhajtottam. Nem tökölt, felemelte Jungkookot és kellő óvatossággal a szobámba vitte őt.

Visszapakoltam mindent a helyére, addigra a srácok a nappaliban gyűltek össze Taehyung kivételével. Megmostam a kezem, közben összeszedtem a gondolataimat, és úgy mentem le közéjük, hogy tudtam - és szerintem ők is tudták -, Hoseok ezt nem fogja megúszni.