Óvatosan az ágyra fektettem Jungkookot és oldalra nyúltam a törölközőért. Folyamatosan szemmel tartottam, nehogy felébredjen és úgy töröltem szárazra a lábait is, hogy alig értem hozzá. Örültem, hogy kifeküdt, mert így legalább a tudta nélkül tudtam alaposan megfürdetni őt. Biztosan kínosan érezte volna magát és nem engedte volna, hogy segítsek neki. Talán még meg is ijedt volna.

Eszembe sem jutott óvszert használni, mondjuk nem is volt nálam és biztosan hangulatromboló lett volna, ha megkérdezem, hogy a szülei hol tartják. Miért akarna bárki is a szüleire gondolni aktus közben...?

Grimasszal az arcomon űztem el a még számomra is kellemetlen gondolatképeket, majd tiszta ruhákat adtam Jungkookra. Olyan édesen aludt, hogy kedvem támadt bemászni mellé és agyon vissza szeretgetni, de még nekem is le kellett zuhanyoznom.

Ahogy átbújtattam a kezeit a kissé túlméretezett pólón, nyöszörögni kezdett, mire egész testemben megdermedtem. Pislogás nélkül meredtem csodaszép arcára, de szerencsére nem ébredt fel. Gondosan betakargattam, majd lábujjhegyen lépkedve hagytam el a szobáját. Amint az ajtó becsukódott mögöttem, hangosan felsóhajtottam és a hajamba túrtam.

Nem csak Jungkooknak volt ez az egész egy lelki hullámvasút. Szörnyen nehéz volt figyelmen kívül hagyni őt, amikor annyira kétségbeesetten akart szabadulni. Majdnem tényleg leálltam, de aztán eszembejutott az elmúlt két hét. Nem akartam, hogy továbbra is elkerüljön, csak hogy egyedül küzdjön meg a saját démonaival. Pont annyira volt szükségem rá, mint neki rám.

A fürdőszobába mentem, és mivel már alapból meztelen voltam, csak beálltam a zuhanyrózsa alá. Felkészültem a kellemes, langyos víz érkezésére, azonban ahogy az első cseppek elérték a bőrömet, azonnal kiugrottam a zuhanytálcából.

Összeszorítottam a szemeimet és előregörnyedve nyögtem fel. A hátam égett és csípett, majdnem felordítottam, annyira fájt. A mosdókagylóba kapaszkodva léptem a tükör felé és félve fordultam el.

- Szent szar - csúszott ki a számon.

Hosszú, véres csíkok futottak végig a hátamon. Most, hogy tudomást szereztem erről, még jobban elkezdett fájni. Jungkook, te vadállat... 

Ismét a víz alá álltam, de ezúttal odafigyeltem, hogy a hátamat alig érje nedvesség. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem egy nadrágot, a kikészített felsőt pedig félretettem. Jobb lesz nekem egy darabig nélküle.

A konyhába mentem, hogy előkészítsem a gyógyszereket. Kellő figyelmet szenteltem minden dobozra, ahogy mindig, mert szigorú szabályok vonatkoznak rájuk. Seokjoo doktor többször is elmondta, hogy melyik pirula jelenthet veszélyt a szervezetre nézve, ha nem megfelelő az adagolása. Egymás mellé tettem a kis színes tablettákat és keserűen elmosolyodtam. Túl sok gyógyszer, túl kevés eredmény. Nem értem, ha Jungkook mindent az előírás szerint vesz be, miért olyan nehéz neki még mindig? És tényleg nem maradt ki eddig egyetlen alkalom sem, mert odafigyeltem rá. Merem remélni, hogy nem volt olyan hülye, hogy titokban mindent kihányt...

Összerezzentem, mikor a bejárati ajtó felől kopogást hallottam. Értetlenül vontam össze a szemöldököm, mert tudtommal nem vártunk ma senkit. A gyógyszereket a kávéfőző mellé toltam és gyorsan a nappaliba siettem, ahol magam köré tekertem a kanapén hagyott pokrócot. Próbáltam kifeszített vállakkal menni, hogy ne érjen a hátamhoz a zavaró anyag, de még így is néha súrolta fájó bőrömet.

Kíváncsian nyitottam ajtót és még fel sem eszméltem, a küszöbön toporgó barátom türelmetlenül tolt arrébb, hogy bejusson a házba.

- Végre! Azt hittem, itthon se vagytok! - morogta.

Meglepetten követtem őt a konyhába, ahol az asztalra pakolta a három szatyrot, amit magával hozott.

- Kellemes meglepetés, Hoseok - köszöntöttem maró gúnnyal.

- Milyen meglepetés? Reggel írtál, hogy hozzam át a cuccaidat - fordult felém értetlenül. Oh, tényleg. Elfelejtettem...

- Köszi - biccentettem.

- Ebben a kettőben a ruháid vannak - mutatott a két szatyorra, majd a félreeső harmadikra. - Ebben meg kaja, Jin küldte. Azért nem hozta ő, mert színházba mennek a szüleivel - magyarázta, majd hirtelen elhallgatott és vonakodva nézett rám. - Mi ez a cucc rajtad?

- Egy pokróc? - kérdeztem vissza.

- Ennyire nem volt már ruhád? - fojtotta vissza a nevetését, azonban az arcára döbbenet ült, ahogy ledobtam magamról a pokrócot. - Aztakurva! - kapta a kezét a szája elé. Két lépéssel megkerült és hüledezve mérte végig a hátam. - Ez Jungkook volt?

- Nem. Hátranyúltam és szétkarmoltam a saját hátam - nyomtam két ujjam a halántékomra.

- Megtámadott?! - emelte fel a hangját, figyelmen kívül hagyva gúnyos megjegyzésem.

- Mi van?? Dehogyis, miért támadott volna meg? - néztem rá hitetlenkedve.

- Csak mert mondtad, hogy mostanában nem vagytok annyira jóban - vonta meg a vállát. Pillanatokon belül az arca megnyúlt és a kezdeti döbbenetet a már jól ismert, perverz kifejezés váltotta fel. - Oh. Megdugtad.

- Meg - bólintottam és az asztalhoz mentem. Leültem az egyik székre és kicsomagoltam a kaját, amit Jin küldött.

- Haver, legközelebb húzz a kezére kesztyűt. A szájára meg szájkosarat - nevetett fel miközben tekintete a nyakamra vándorolt.

- Aha, oké - feleltem unottan.

A nyál összefutott a számban, mert Seokjin ezúttal nem a szokásos levesével lepett meg minket, hanem tésztát küldött, csirkét és rizst. Valami isteni illata volt. Kezembe fogtam a mellé pakolt műanyag villát, mert nem tudtam nem megkóstolni mindent.

- Szóval akkor jobban van - jegyezte meg Hoseok miközben leült elém.

- Nem tudom. Majd ha felébred, kiderül.

- Mert? A farkaddal próbáltad meggyógyítani, vagy mi?

- Amúgy - gondolkodtam el feltűnően. - Mondhatjuk így is - vigyorodtam el.

- Előbb nem jutott ez eszedbe? - ráncolta össze a homlokát és ellopott egy csirkefalatot a tálból.

- Nem. Nem akartam rámászni - ráztam meg a fejem. - Mi volt a suliban?

- Semmi. Az ofő még mindig Jimin nyakára jár, hogy mi van Jungkookkal. Erről jut eszembe, jó lenne, ha egyszer összeülnénk.

- Baj van? - kérdeztem megfeszülve.

- Fogjuk rá - sóhajtotta Hoseok és hátradőlt a széken. - Valami történt, amiről senki sem tud. Jimin és Taehyung között. Furán viselkednek, de annyira, hogy én érzem magam kínosan a közelükben, pedig tudod, hogy milyen vagyok - döntötte oldalra a fejét.

- Mit értesz a fura viselkedés alatt? - értetlenkedtem.

- Kezdem ott, hogy Jimin átült Soobin mellé. Csak úgy, hirtelen. Pénteken áthívtam őket és Namjoonnal próbáltunk faggatózni, de nem mondtak semmit. Érted, egymáshoz se szóltak egész este. Taehyung a kanapénk egyik oldalán, Jimin meg a másikon ült, pedig állandóan egymáson lógtak eddig - ingatta a fejét elgondolkodva. - Másfél hete ez megy.

- Ha Jungkook jobban lesz, áthívok mindenkit - mondtam határozottan.

Ekkor, mintha csak emlegetni kellett volna, megjelent Jungkook. A szemei még alig nyíltak ki, odaemelte egyik kezét és megdörzsölte őket. Annyira édes volt, hogy csak pillanatokkal később kapcsoltam és kaptam fel magamra a földre dobott pokrócot. Amint nagyobbra nyitotta szemeit, azok azonnal megtaláltak engem és csoszogva elindult felém. Elmosolyodva fogadtam őt, ahogy az ölembe mászott és a vállamra hajtotta kómás arcát.

- Annyira aranyosak vagytok, hogy mindjárt hányok - tettetett öklendezést Hoseok, aztán kissé előrehajolt. - De örülök ám nektek.

- Kösz - forgattam meg a szemeimet. Van még valami?

- Ja, nem, majd írok - pattant fel gyorsan.

Még egy utolsó csirkefalatot elvett és egy intést követően el is tűnt a szemem elől. Hallottam, ahogy bevágódott mögötte az ajtó, így ismét kettesben voltam az én cuki fiúmmal.
Kezeimet a derekára vezettem és egy puszit nyomtam kócos tincsei közé.

- Hogy vagy? - kérdeztem halkan. Felemelte a fejét és rám nézett.

- Sajnálom - suttogta.
- Mit? - vontam fel a szemöldököm. Hideg ujjaival a pokróc alá nyúlt és óvatosan simított végig a hátamon.

- Tönkretettem a tökéletes tested - motyogta könnyes szemekkel.

- Ha ilyeneket mondasz, zavarba jövök - ráztam meg a fejem, mert éreztem, hogy tényleg kezdek vörösödni. Ez így nem helyes. - Ne sajnáld, baba. Mindenért kárpótolt az arcod, amikor elélveztél - vigyorogtam rá. A bőre lassan égő vörös lett. Na, ez így helyes.

- Jól vagyok - sütötte le a szemeit.

- Tényleg? - kérdeztem vissza boldogan.

- Igen... - válaszolt hezitálva, ami viszont már nem tetszett annyira. Összevontam a szemöldököm és az álla alá nyúltam, hogy a szemébe nézhessek.

- Biztos? - vártam a megerősítést.

- Igen, csak...

- Csak? - sürgettem őt egyre idegesebben. Sebes ajkába harapott és megremegett a kezeim között.

- Lehetne majd, hogy... még egyszer...? Vagy... többször...? - kérdezte akadozva.

Mintha egy szikla gördült volna le a szívemről, úgy megkönnyebbültem, közben pedig újra visszatért hozzám a boldogság. Elmosolyodva túrtam a hajába és bólintottam, mire forró arcát a nyakamba rejtette és nagyot sóhajtott.