Sokáig csak a szemeimet jártattam a plafon apró résein. Vártam, hogy világosabb legyen odakint, de most valahogy rettentően lassan teltek a percek. Nem tudtam visszaaludni, de igazából nem is akartam. Megijesztettek az álomképeim, amik annyira zavarosak voltak, mégis mind valóságosnak tűntek.

Meghallgattam néhány dalt, amit Jimin töltött le nekem, hátha attól megnyugszom, de csak feszültebbé tett, hogy nem hallottam semmit sem a külvilágból, úgyhogy inkább visszatettem a lejátszót a szekrényre.

Halkan felsóhajtottam és a kezeimen támaszkodva ültem fel. Tulajdonképpen szabad voltam, hiszen tegnapelőtt megszabadultam az infúziótól. Egy kék folt maradt a kézfejemen utána, kicsit érzékeny volt, de nem fájt.

A szekrény másik oldalán lévő ágyra néztem, amin Yoongi aludt békésen. Nem akartam őt felébreszteni újra, habár azt mondta, bármikor szólhatok neki. Az igazság az, hogy elkezdtem aggódni érte. Tegnap este, amikor az ujjaival játszottam figyelem elterelés gyanánt észrevettem, hogy milyen vékony lett a csuklója. A szemei alatt állandóan táskák lógtak, még akkor is, ha többet aludt, mint én. Tudtam, hogy neki jóval több pihenésre van szüksége és én elvettem tőle ezt a lehetőséget. Az én hibám, hogy ennyire nyúzott.

Meztelen talpam a földet érte, ahogy lecsúsztam az ágyról. Hangtalanul, lábujjhegyen mentem a fal mellé állított táskákhoz. Szerencsére nem kellett a kinyitásukkal bajlódnom, biztosan zajjal járt volna, de így könnyedén kezdtem keresgélni. Kihúztam egy szürke, cipzár nélküli pulóvert és hezitálás nélkül a kórházi ruhámra vettem. Yoongi illatom lett, és ez elégedettséggel töltött el.

Tovább kutakodtam, találtam egy pár zoknit is, ekkor kezdett körvonalazódni előttem, hogy mit fogok tenni. Felvettem Yoongi egyik farmerét, azonban amint kihúztam a táskából, jött vele más is.

Vegyes érzelmekkel harcolva forgattam a kezeim között a kis dobozt, de nem gondolkodtam rajta túl sokat. Gyorsan a nadrág zsebébe rejtettem és felálltam a földről.

Yoongi továbbra is mozdulatlanul szuszogott, tehát sikerrel jártam. Most már csak úgy kell kijutnom innen, hogy ne csapjak zajt. Zokni volt a lábamon, sokkal csendesebbé váltam általa.

Lassan, erősen koncentrálva nyomtam le a kilincset, közben vagy százszor kaptam az alvó barátomra a tekintetem. Éppen most készülök megszökni, ha felébredne biztosan nem hagyná.

Győztes mosoly terült el az arcomon, mikor kijutottam a folyosóra. Nem volt itt senki, egyetlen egy orvos, vagy ápoló sem és azt gondoltam, ez biztosan egy jel. Ennyire egyszerű lenne kijutnom innen?

Azért résen voltam, amíg a folyosón sétáltam, mindig a hátam mögé néztem, hogy megbizonyosodjak róla, nem követ senki és sikerült észrevétlen maradnom. Nem tudtam, merre kellene mennem, úgyhogy egyszerűen a kijárat táblákat követtem addig, amíg egy ajtóhoz értem. Félve közelítettem meg, attól tartottam, hogy éjszakára bezárják az ajtókat, de legnagyobb döbbenetemre az egyszerűen kinyílt.

Hitetlenül ráncoltam össze a homlokom, miközben összefontam magam előtt a karjaimat. A levegő hűvös volt, nem volt elég az a ruha, ami rajtam volt, de nem akartam visszafordulni. Ha már idáig eljöttem, végig is csinálom a tervem.

Annyi idő után furcsa volt újra a friss levegőn lenni, de nagyon jól esett. Hirtelen megértettem azokat az embereket, akik sétálni mennek azért, hogy kitisztítsák a gondolataikat. Most én is így éreztem magam. Ahogy a kórház udvarán sétáltam, mintha kitisztulna előttem a kép,  a gondolataim könnyebbé váltak.

Amint levegőt vettem a számon, megjelent előttem fehér formájában és a talpaim is fáztak, mégis mentem előre, egészen a padig, amit már a kilépésemkor észrevettem. Egy hatalmas fa állt előtte, vastag volt a törzse így reméltem, hogy el tud takarni. Hangosan felszisszentem, mikor leültem és összedörzsöltem a tenyereimet.

Nem akartam tovább szenvedni. Száműzni akartam a fájdalmat, ami a lelkemet marcangolta és tudtam, hogy az elmémre is hatással van. Miután megváltam az infúziótól, csak akkor tudatosult bennem, hogy mennyi gyógyszerrel kezeltek eddig. Hiszen most mindent tabletta formában kell bevennem és fogalmam sincs arról, hogy ezek mit tesznek velem. Vajon ha nem szedném őket, még ennél is jobban fájna? Ez lehetséges lenne egyáltalán?

Felhúztam a térdeimet magam elé és elővettem a dobozt a zsebemből. Vicces, hogy ezelőtt mennyire utáltam, most pedig önszántamból vetemedek erre a tettre. Kinyitottam a doboz tetejét és először az öngyújtót húztam ki belőle. Lenyomtam és csodálattal figyeltem az apró lángot. Közelebb tartottam az arcomhoz, hogy egy kis meleget adjon, de nem használt olyan sokat. Kivettem egy szál cigarettát a dobozból és cselekedtem. Nem akartam meggondolni magam, csak csinálni, hátha ettől jobb lesz, mint ahogy sokan mondják.

A számba tettem a szálat és meggyújtottam, de már az első szívás után olyan köhögő roham tört rám, hogy azt hittem, felrobban a tüdőm. A mellkasomra szorítottam a kezem és levegőért kapkodtam, amíg meg nem nyugodtam. Akkor újra próbálkoztam és rövidebb ideig szívtam. Még mindig mart, égetett, de közel sem volt az elsőhöz. Mire a negyedikhez értem, élvezettel hajtottam hátra a fejem és fújtam ki hosszasan a füstöt.

A nyugodt csendet hirtelen hangos lépések verték fel és tulajdonképpen felfogni sem volt időm, hogy mi történik, a cigaretta és a doboza a földre esett, ahogy erős karok rántottak fel a padról.

- Mit képzelsz, mit csinálsz?! - ordította Yoongi az arcomba, miközben a vállamat rázta. - Nem jöhetsz ki csak úgy, ez kibaszott veszélyes! A kurva életbe, Jungkook!

- Sajnálom! - kiáltottam rémülten.

Elhallgatott és meredten nézett rám, miközben a levegőt kapkodta. Én nem gondoltam, hogy ennyire kiakad, ha idő előtt észreveszi, hogy nem vagyok ott. Nem ezt akartam...

- Nem bírom már - mondta fojtott hangon. Az ajkai elkékültek, hiszen csak egy pólóban jött utánam. Megint bajt okoztam, ahogy mindig.

- Ne haragudj rám, Yoongi! - törtem ki zokogásban.

Átkarolta a derekam és szorosan húzott magához, így a vállába tudtam temetni az arcom.

- Vissza kell mennünk, teljesen átfagytál - motyogta. Eltolt magától és lenézett közénk. - Hogy lehetsz ilyen buta? - ingatta meg a fejét, majd a fenekem alá nyúlt. - Ugorj - utasított.

A nyakába kapaszkodtam, miközben felemelt és lábaimat gyorsan a dereka köré csavartam. Akkor vettem észre a tőlünk nem messze várakozó, ismeretlen orvost és mellette Minaht. Elszégyellve magam bújtam Yoongi nyakához, így visszagondolva, tényleg hülye ötlet volt elhagyni a szobámat. Pedig én csak egy kis csendet szerettem volna, egy kis friss levegőt, hátha segít.

Yoongi nem a szobába vitt vissza, hanem a mosdóba, miután váltott pár szót az orvossal, amit nem értettem. Letett a hideg kőre és szótlanul kezdte lehúzni rólam a pulóverét, majd a farmert és a zoknikat is. Rettentően feszült volt, és furcsa érzéseket keltett bennem, hogy a viselkedése ezúttal teljesen rám irányult.
Levette rólam az alsómat is, miközben oldalra fordította a fejét, ahogy eddig is mindig tette, majd a zuhanytál felé terelt.

Fájdalmasan felnyögtem, ahogy a meleg víz lassan teljesen beborította jéghideg bőrömet és próbáltam elhúzódni, de Yoongi folyamatosan visszarántott.

- Magadnak csináltad - morogta.

Lehajtottam a fejem és hagytam, hogy uralma alá vonjon a bűntudat. Sokáig engedte rám a vizet, amitől hamar felmelegedtem, és ezt ő is észrevette.

Rideg volt velem még akkor is, amikor megszárított és új, meleg ruhákat adott rám. Visszakísért a szobába, ahol miután leültem az ágyra, körém tekerte a takarót, és akkor történt meg az áttörés.
Az arca ellágyult, miközben leült mellém.

- Megijesztettél - mondta halkan. - Azt hittem, hogy valami baj történt veled. Kérlek, ne csinálj többet ilyet... - nézett rám könnyes szemekkel.

Felemeltem a takarót és közelebb másztam hozzá, hogy mindkettőnket betakarjam. Először a vállára engedtem a takarót, de aztán inkább az egészet a fejünkre húztam és csak egy kis rést hagytam, hogy láthassam őt.

- Szeretlek - mondtam a szemébe nézve.

Elmosolyodott és egy puszit nyomott az orromra.

- Én is szeretlek, de attól még totál dilis vagy - kuncogta.

- Cigiztem - folytattam eltűnődve.

- Tudom, láttam - bólintott. - Jó volt?

- Inkább büdös - fintorogtam.

Azt hiszem, Yoongi jól szórakozott rajtam, de nem bántam, mert végre újra mosolygott rám.