- Nem tudsz elkapni! - kiáltottam nevetve és gyorsabban kezdtem szaladni.

Vállam néha nekiütközött egy-egy fa törzsének, de nem törődtem a gyorsan elillanó fájdalommal, csupán élveztem, ahogy a szél az arcomra csapódik és megpróbál lelassítani.

- Egyszer úgyis elfáradsz! - hallottam a világ legédesebb hangját a hátam mögött.

Nem hallgattam rá, ennek pedig meg is lett az eredménye, pontosan az történt, amit megjósolt. A mellkasom eszeveszett módon járt fel és alá ahogy a lombok mögött rejtőző rét elején a hátamra vetődtem. A faágak recsegésének hangja vészesen közelről jött felém, majd árnyék vetült rám. Yoongi a levegőt kapkodva nézett le rám, miközben kék tincsei közé túrt.

- Végem... - ziháltam, ezzel pedig kicsaltam belőle egy halk kuncogást.

Térdre ereszkedett és felém mászott, a fejem két oldalán támaszkodott a tenyerein.

- Megvagy - vigyorgott le rám.

- Csaló vagy - grimaszoltam kissé oldalra billentve a fejem. - Megvártad, hogy elfáradjak.

- Nem vagyok csaló, csak jól tudok játszani - bólogatott.

- Na persze - forgattam meg a szemeimet.

- Most duzzogsz? - vonta össze a szemöldökét.

Egy másodpercig úgy tettem, mintha komolyan elgondolkodnék a válaszon, de látva Yoongi arckifejezését, a nyaka köré fonva karjaimat ráztam meg a fejem.

- Nálad az nem hatásos - mosolyodtam el.

- Úgy - helyeselt, és behajlítva karjait ereszkedett lejjebb. - De a duzzogó Jungkook is aranyos.

- Te vagy az aranyos - érintettem orromat az övéhez. - Nagyon szeretlek, oké?

- Oké - nevetett fel halkan. - Szeretlek.

- Oké - motyogtam, majd teljesen magamhoz húzva tapadtam édes ajkaira.

Nedves nyelve végigszántott alsóajkamon, libabőr futott végig rajtam ahogy engedélyt adtam neki arra, hogy teljesen uralma alá vonjon. Elmerültem benne, az általa kreált varázsvilágba kerültem, ahonnan soha többé nem akartam elmenni.

- Jungkook... - suttogta egy hajszálnyira elválva tőlem. A tarkóját cirógatva hümmögtem és kissé felhúztam az orrom, ezzel is jelezve, hogy nagyon nem tetszik, hogy elszakadt tőlem. - Jungkook... - ismételte, mire kinyitottam a szemem. Arca fal fehérré vált, fájdalmas kifejezéssel meredt rám. - Miért tetted ezt velem?

- M-mit? - dadogtam ijedten. A levegőt nehézkesen kezdte venni, szinte hallottam, ahogy sípol a tüdeje. Rettegve vezettem a tekintetem lejjebb, és ekkor megláttam a ruháját beterítő, vörös folyadékot. - Yoongi! - kiáltottam kétségbeesetten és újra az arcára néztem. Szemei tompán figyeltek rám, kicserepesedett ajkai közül lassan szivárgott a vér. Vállainál fogva döntöttem magam mellé és rögtön a sérülését kezdtem keresni remegő kezeimmel. - Kérlek, kérlek ne halj meg! - könyörögtem szipogva, és az arcom elé emeltem a kezem.

- A te hibád... - mondta, azonban a szája nem mozgott.

- Sajnálom... Sajnálom, Yoongi! - zokogtam a mellkasára borulva.

Elveszett hangom összekeveredett a gúnyos, kárörvendő kacajjal, amit a szél hozott felém.

- Kellett ez neked, Jungkook? - nevetett rajtam.

- Jungkook! - kipattantak a szemeim, izzadtan ültem fel az ágyamban. Anya hátrált pár lépést és aggódón fürkészte az arcomat. - Már megint vele álmodtál, igaz?

- Hány óra? - kérdeztem figyelmen kívül hagyva a kérdését.

Az éjjeli szekrényemre pillantva még azelőtt megtudtam a választ, hogy anya megszólalhatott volna. Fél nyolc, késésben vagyok. Kiugrottam az ágyból és a fürdőszobába rohantam. Muszáj volt lezuhanyoznom, hiszen a pizsamám teljesen rámtapadt az izzadtságtól, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, megmosakodtam és visszatérve a szobámba magamra kaptam egy fekete felsőt és nadrágot. A vállfákat tologatva kezembe akadt egy pulóver, aminek láttán összeszorult a szívem. Nem érdekelt, hogy eddig azért siettem, hogy időben beérjek az iskolába, letérdeltem a padlóra és magamhoz öleltem a ruhadarabot. Szerettem volna azt hinni, hogy még mindig érzem rajta Yoongi illatát, de képtelen voltam élethűen visszaidézni az emlékét. Ebben a pillanatban viszont elég volt a tudat, hogy ezt valaha Yoongi viselte, hozzá tartozott.

- Kincsem - nyílt a szobám ajtaja. Anya végigfuttatta a szemeit a szobán, és végül megállapodott rajtam. Arckifejezése megenyhült, lassan sétált felém.

- Hiányzik - mondtam remegő hangon és éreztem, ahogy az arcom jobb oldalán végigfut egy könnycsepp.

- Tudom, édesem - guggolt le mellém és gyengéden az arcomra simította a kezét, míg a másikkal a pulóver szélét fogta meg.

- Ne... - szorítottam jobban magamhoz a ruhát.

- Iskolába kell menned, Jungkook. Tudod jól, ha még többet hiányzol, kirúgnak - mondta halkan. 

- Nem érdekel - makacsoltam meg magam.

- Ez nem így megy - rázta meg a fejét. - Apád a kocsiban vár. Indulj el - mondta, és kivette a kezemből a pulóvert. 

Könnyeimet visszanyelve botorkáltam el a táskámig, amit a vállamra vettem és az előszobába mentem.

- Itt van a szendvicsed - nyújtotta felém a szalvétába csomagolt ételt anya, miután magamra vettem a kabátomat és a cipőmet. - Várlak haza.

- Jó - motyogtam az orrom alatt, majd kiléptem a hűvös levegőre.

Apa tényleg a kocsiban várt rám, így kinyitottam a hátsó ajtót és bedobtam a táskám, aztán előre ültem apa mellé. Nem szóltunk egymáshoz az úton, amit nem bántam. Múltkor arról kezdett beszélni velem, hogy mit intézett az ügyvéddel, ami miatt kiakadtam és hosszú órákon át zokogtam. Nem érdekelt SiWon, nem tudtam rá gondolni. Engem a kegyetlen tény foglalkoztatott, hogy Yoongi meghalt. A gondolat beférkőzött az agyamba, nem hagyta, hogy bármi másra figyeljek.

Apa még csak nem is köszönt, amikor leállította az autót az iskola előtt. Megvárta, hogy a bejáratig jussak, csak azután hajtott el. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemem, amikor megszólalt a csengő.

Nem késtem el.