2018.12.20.

Sziréna verte fel az utca lakóit hajnali kettő órakor. Rendőr és mentőautók hada vonult végig az üres úton, villogó fényekkel hasítva az éj sötétjébe. Több kíváncsiskodó az ablak sarkában leselkedett álmos szemekkel, senki sem tudta mire vélni, hogy ebben a nyugodt utcában ekkora felfordulás keletkezett, főleg, hogy az éjszaka közepén. Egy középkorú nő a köntöse felé kapta a téli kabátját és határozott, nagy léptekkel indult ahhoz a házhoz, ahol az autók megálltak. Tudta, hogy kié a ház, ezért még nagyobbra nőtt benne az értetlenség, hiszen a két szintes családi otthon egy mindig jó kedvű, meleg szívű páré volt. Kettesben éltek itt, miután a fiúk úgy döntött, hogy külön utakra lép mindössze tizenhat évesen.

- MinHo - szólalt meg reszketeg hangon, amikor észrevette kollégáját, ahogy az a rendőrautónak dőlve jegyzetelt.

A neve hallatán azonban felkapta a fejét és amint meglátta a nőt, a szokásos szívélyes mosoly helyett komoly arccal sétált oda hozzá.

- Nem tudsz szabadságra menni, JiHyun - ingatta a fejét.

- Úgy látszik, tényleg nem - sóhajtotta a nő és összébb húzta magán a kabátját. - Az egész utca felkelt. Mi történt itt? - kérdezte, és közben azt figyelte, ahogy a többi rendőr társa a megfelelő eljárásnak eleget téve jut be a házba.

- Emlékszel arra az ügyre, amit két héttel ezelőtt kaptam meg? - vonta fel a szemöldökét MinHo, amire JiHyung azonnal rábólintott. - Park SiWon feladta magát. Egy órával ezelőtt telefonált az őrsre.

- Érdekes - ráncolta a homlokát a nő. - Pedig másfél héttel ezelőtt még azt is megpróbálta letagadni, hogy a városban él.

- Nem tudom, mi vezette rá erre, de van egy szörnyű sejtésem - vett egy mély lélegzetet MinHo.

JiHyun meredt szemekkel figyelt rá, de munkája révén nem tartott túl sok időbe, hogy a kollégája gondolataira rájöjjön.

- Halott a fiú? - kérdezte halkan.

- Reméljük, hogy nem - biccentett MinHo, majd megfordult és ezúttal félretette a jegyzeteit, hogy világosabban lásson.

A ház ajtajához lépett, és félreállt, amikor két munkatársa Park SiWont kísérte ki, akinek bilincs volt a kezén. Egészen elveszettnek tűnt, magában motyogott, de egyáltalán nem ellenkezett még akkor sem, amikor fejét lenyomva ültették be az egyik autóba. MinHo megvárta, hogy a jelzésre a mentősök a házba rohanjanak, és csatlakozott hozzájuk.

Egy lefelé futó lépcsőn sétált végig, aminek végén a rozsdás ajtó tárva nyitva állt, és iszonyatos szag áramlott ki a mögötte lévő helyiségből. Egyenruhája egy részét az orra elé húzta és belépett a helyszínre. A legelső tény, amit megállapított, az a túl sok vér volt a falon és a padlón. Majd tovább ment, és meglátta az elnyűtt matrac végét, amin két vékony, sebes lábfej pihent. Tovább nem látott, mert több orvos takarta előle a részleteket. A szavak egymásba értek, figyelmesen hallgatta őket, s közben közelebb ment, hogy egy pillantást vethessen az áldozatra.

Hosszú évek óta dolgozik rendőrként és nyomozóként, a gyomra most mégis görcsbe rándult. Úgy érezte, újra karrierje elején van, amikor még megrettent minden esetétől.

Kissé sokkosan nézte a fiút, aki a matracon feküdt meztelenül. Testét mély sebek borították, főleg a karjait és a hátát. Az arca kékes lilás színben, duzzadtan nyomódott a kemény matracnak, ami egykor még talán szürke volt, mostanra viszont eláztatta a sötét vér színe. Rózsaszín, lekopott haja kócosan keretezte az arcát, egybeolvadt a feje alatt lévő piszkos, kék pulóverrel.

- Életben van - hallotta a fiú csuklóját tartó orvos szájából.

Akaratlanul, de megkönnyebbülten felsóhajtott és készségesen félreállt, miután egy hordágyra helyezték a fiú testét.

Azt gondolta, biztosan azért volt rá ekkora hatással a látvány, mert egy hasonló korú fiú várja őt haza. A saját fia volt, és ilyenkor minden szülő összetör egy kicsit, erőteljesebben küzd, hogy a saját gyermekével ne történhessen meg ilyen szörnyűség.

2018.12.26.

A férfi az étkezőasztalnál ült, némán, kifejetéstelen arccal. Ha valaki ránézett volna, azt gondolta volna, hogy ő egy érzéketlen, rideg ember. Senki sem láthatta a lelkében lezajló háborút. Marcangolta őt belülről, de egy pillanatra sem engedte szabadjára az érzelmeit.

A szeme sarkából látta, ahogy a felesége, SoRa, vörös, megdagadt szemekkel csoszog felé. A nő egész éjjel furcsán viselkedett. A laptopja felé görnyedt és a munkával kapcsolatos dolgokat intézte, miközben szemeiből minduntalan áradtak a könnyek.

- Bemegyek a kórházba - mondta gyenge hangon, miután leült a férje mellé.

- Semmit sem aludtál az éjjel - nézett végre rá a férfi.

- Tudom. YiSooval tárgyaltam - tette vékony kezeit az asztalra. - Ne nézz rám így!

- Sikerült előrejutni a projektben? - kérdezte a férfi, figyelmen kívül hagyva felesége kérését.

- Elvárja, hogy jövőhéten újra Londonban legyünk - hajtotta le a fejét SoRa, ami kicsalt a férjéből egy hitetlen, kínos kacajt.

- A fiúnk haldoklik! Ebben a nőben semmi együttérzés nincs! - csapott az asztalra.

- Figyelj - sóhajtozott SoRa. - Jungkooknak a legjobb kezelést kell kapnia, hogy felépülhessen - mondta egyre remegőbb hangján. - Ha kell, éjt nappallá téve fogok dolgozni ezért.

- Jungkooknak ránk van szüksége, SoRa - felelte a férfi komolyan, mire a nő megrázta a fejét.

- Drágám, hát te nem vetted észre?

- Micsodát? - ráncolta a homlokát, és nem tudta hova tenni SoRa hirtelen mosolyát.

- A fiúnk szerelmes - suttogta összekulcsolva az ujjaikat. - Kevesebbet keresett minket, mégis sokkal jobban lett. Vannak barátai, és biztos vagyok benne, hogy a szerelem is megtalálta őt.

- Nincs szüksége ránk? - kerekedtek el a férfi szemei.

- Nem ezt mondtam - rázta meg a fejét SoRa. - Szüksége van ránk, hogy segítsük őt. Most az a legfontosabb, hogy meggyógyuljon, de úgy érzem ehhez az orvosok és mi túl kevesek lennénk.

- Igazad lehet...

- Gyere be velem ma a kórházba - szorította meg férje kezét SoRa. - Ha jól tudom, ott lesz Taehyung és Jimin is, beszélhetnénk velük.

- Rendben - egyezett bele erőtlenül a férfi.

Neki nem számított más, csak az, hogy a fia jól legyen. Bízott a feleségében, neki mindig jó meglátásai voltak, készen állt rá, hogy a szavai szerint cselekedjen.

2019.01.05.

Taehyung egyedül maradt a házban. Illetve, mégsem annyira egyedül. Hoseok fél órája ment el, azt mondta, hogy utánanéz a fejleményeknek. Jimin erősködött, hogy vele mehessen, de ugyanakkor Taehyung nem akart magára maradni, attól tartott, hogy elgyengül és olyat tesz, amit később meg fog bánni.

Minden nap meglátogatta a legjobb barátját a kórházban, aki még mindig nem tért magához. Minden egyes látogatással egyre fájdalmasabbnak érezte a levegővételeket. Az elmúlt napok számára nem a szeretet ünnepét jelentették, hanem a szenvedést. Testileg ott volt karácsony este, körbevették őt a rokonai, de lelkileg és fejben egészen máshol járt.

Később végig jelen volt, amikor Jungkook apja úgy döntött, hogy nem nyugszik addig, amíg rács mögé nem juttatja azt az embert, aki tönkretette a fiát. Az ünnepek közbeszóltak, de mostanra szabad utat kapott a terve megvalósításához.

Megivott egy pohár hideg vizet, majd lassú léptekkel indult az emeletre. A folyosó elején megtorpant, hegyezte a fülét, de egy apró neszt sem hallott. Az egyetlen bezárt ajtóhoz lépett, hátát a kemény fának vetette és lecsúszott a földre.

- Hoseok? - érkezett az ajtón túlról a nyomott hang. Taehyung összeszorította a szemeit és fejét a fának döntötte.

- Taehyung vagyok - felelte halkan.

Az ajtón egy apró koppanás hallatszott és Tae tudta, hogy a fiú közelebb van hozzá, mint gondolná.

- Kérlek, Tae, engedj ki - kérlelte őt.

- Tudod, hogy nem tehetem - mondta Tae és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a háta mögül érkező kaparászást.

- Látnom kell őt! - kiáltotta a fiú kétségbeesetten.

- Namjoon jól mondta. Veszélyes vagy, Yoongi - hitetlenkedett Taehyung. - Még nem jutottak előrébb a tárgyalással.

- Már megnyugodtam - zihálta Yoongi az ajtóhoz nyomva az arcát. - Csak Jungkookot akarom látni.

- Nem engedhetlek ki - ingatta a fejét Taehyung. - A saját érdekedben.

- Kibaszottul fel foglak titeket jelenteni! - ordította hirtelen agresszíven a kék hajú fiú, ami miatt Tae kénytelen volt arrébb kúszni.

- Ha lecsukják SiWont, kiengedünk - próbálta nyugtatni a barátját. - Yoongi, nem tudsz uralkodni magadon! Ha most kijössz, megkeresed SiWont és olyat teszel, ami nem lenne helyes...

- Mert amit ő csinált, az helyes volt? - sírta el magát a kék hajú. Zokogva, levegőért kapkodva kapaszkodott az ajtóba. - Ő szétszabdalhatta Jungkook kezeit, ugye? Kínozhatta őt napokon keresztül, igaz? Igaz, Tae? - kérdezte, majd elfúló hangon folytatta. - Megerőszakolta őt... EZ HELYES?!

- Fejezd be! - szólt rá Taehyung, most már szintén könnyáztatta arccal. - Yoongi, Jungkooknak szüksége van rád, ha meggondolatlanul cselekszel, elveszíthet téged!

- SiWon nem érdemli meg az életet - hörögte Yoongi. - Nem hallgattatok rám, pedig én tudtam, hogy ő volt! Meg fogom őt ölni!

- Taehyung! - jelent meg Namjoon a folyosó elején. Meglepetten nézte Taehyung sírástól rázkódó testét és hallgatta Yoongi szitokszavait. - Mondtam, hogy ne gyere fel!

- Nem bírja már tovább, Nam - sírta Tae és a fiú vállába temette az arcát, amikor az lehajolt hozzá.

- Hoseok küldött egy üzenetet - mondta Namjoon. - Jungkook apja elintézte...

- De?

- Elrendeltek egy vizsgálatot - húzta el a száját. - Állítólag SiWon elmebeteg.

- Hazudik! - kiáltotta Yoongi.

Namjoon idegesen felállt, majd hirtelen hévvel fordította el a kulcsot a zárban. Az ajtó kinyílt, ő pedig meglátta csapzott hajú, karikás szemű barátját.

- Csinálod itt a fesztivált, miközben akár Jungkook mellett is lehetnél! Kell ez neked? Miért nem tudsz éretten gondolkodni?! - kiabált vele, hihetetlenül mérges volt Yoongira. - Szedd be a piruláidat és tedd rendbe magad, mert most nem rólad van szó. Száz százalékosan ott kell lenned, nem szabad azt mutatnod, hogy összezuhantál!

- Mehetek? - kérdezte Yoongi és olyan volt, mintha meg sem hallotta volna Namjoon szavait.

Mint egy reménykedő kisgyerek. Namjoon a fejét ingatva fordult el tőle és a hajába túrt.

- Jungkook anyukája miatt. Ő kérte, hogy menj be a kórházba - felelte.

Yoongi szemeiben izgatottság csillant, rögtön a szekrényéhez rohant, hogy felöltözzön tiszta ruhákba. Hirtelen azt is elfelejtette, hogy mennyire ideges volt SiWon miatt, hogy mennyire meg akarta kínozni őt. Semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy végre látni fogja Jungkookot.

Sziasztok!

A mai a többitől eltérő rész lett, de remélem azért ezt is szeretni fogjátok:) És abban is bízom, hogy a mostani részek nem ijesztenek el senkit, sajnálom, de mindez a történet fontos része:/ Oh, és no para, messze van még a VÉGE!:D
Köszönök mindent❤️