Ajkaimat elhagyta egy eszelős hang, ahogy teljes erőmből a földhöz csaptam a lábamat. A láncok csörögni kezdtek, felsértették a bőrt a bokámon. Próbáltam lefeszíteni magamról, kibújtatni belőle a lábfejem, de minden alkalommal olyan volt, mintha egyre erősebben szorulna rám. Lenyúzta a bőrömet, égetett, ahogy hozzám ért.

Felkaptam a fejem, amikor ajtó csapódást hallottam odakintről. A térdeimre fordulva másztam a matrac mögé, amit még két nappal ezelőtt fordítottam az oldalára és használtam pajzsként, amikor SiWon egy vasrúddal vágott a hátamra. Visszafojtottam a lélegzetem, úgy vártam a közeledő lépteket.

- Jungkookie - szólalt meg mézes mázos hangon. Összeszorítottam a szemeimet és még apróbbra húztam össze magam. - Már megint bújkálsz előlem - ciccegett.

Súrlódást hallottam, majd egy tompa puffanást, ezután pedig elkerült előlem a matrac, hatalmas porfelhőt verve a földön. Remegni kezdtem, az arcom elé emeltem a kezeimet és felkészültem az ütésre.

- Ki akarok próbálni valamit - mondta furcsa, elmélyült hangon. Megragadta az alkaromat és felrántott magához. Az arcomba hajolt, csillogó szemekkel nézett rám. - De gondoltam előtte megkérdezem. Mondd csak, csináltad már Yoongival? - a szívem felgyorsult a kék hajú szerelmem neve hallatán és tágra nyílt szemekkel néztem SiWont, mert hirtelen nem is értettem a kérdését.

- M-micsodát? - dadogtam halkan.

Felröhögött, bűzlő lehelete az arcomra csapódott.

- Ez így jobb lesz, mint gondoltam - mondta szórakozottan, majd a matracig rángatott. Amikor megakadt a lába benne, egyszerűen rádobta gyenge testem és letérdelt mellém. - Ha bármilyen hangot ki mersz adni, elvágom a torkod, megértetted? - kérdezte a levegőbe emelve egy szikét. - Ha jól viselkedsz, kapsz tőlem egy ajándékot - egy pillanatra elvigyorodott, de aztán arcát valami furcsa kifejezés lepte el.

Szemeiben fény csillant és akkor jutott eszembe, hogy hol láttam ezt az arckifejezést. Emlékeimben felrémlett a kép, mikor Yoongi beharapott ajkakkal nézett rám és úgy érintett, mintha az élete függne tőlem. Helyes volt és minél többször akartam őt így látni, de SiWon arca merőben mást mutatott.

Megijedtem tőle.

- Nem lesz ez így jó - ingatta a fejét, majd felállt és a poros szekrényhez sétált. Kitárta az ajtajait és elővett egy barna, kissé szakadt zsákot.

Sikítani, ordítani akartam, ahogy a fejem alá nyúlt és az arcom elé húzta a büdös anyagot. A végtagjaim zsibbadtak, és a félelemtől egy hang sem jött ki a torkomon. SiWon megragadta a karjaimat és a fejem felé emelte őket, majd egy vastag, durva anyagú kötéllel kötözte össze őket.

- SiWon... - leheltem a sötétségbe engedve könnyeimet. Nem láttam semmit a zsáktól, fogalmam sem volt a terveiről.

- Mit mondtam neked? - hördült fel az oldalamhoz nyomva a szikét.

Erősen a számra haraptam, éreztem, ahogy kibuggyan a vérem és végigfolyik az arcom oldalán. Keserves zokogásom próbáltam visszafogni, amikor megfogta a nadrágomat és lerángatta rólam. Egyszerre fogott el az undor és a szégyen érzete, fülembe szökött a kéjes sóhaja és a testem megrándult, amikor hideg kezét a combomra fektette.

- Nehéz lesz ettől elvonatkoztatni - morogta a legérzékenyebb részemet az egyik kezébe véve.

A szívem olyan gyorsan dobogott, hogy lassan elnyomta a kinti zajokat, hallottam, ahogy ki akar törni a mellkasomból. Azt gondoltam, hogy ennél rosszabb nem lehet, de tévedtem.

Mert megtette.

Az alfelembe éles fájdalom nyilalt. Nem tudtam, hogy lehetséges-e, de azt hittem, szétszakít a kín. Felordítottam és teljesen kitekeredtem, ahogy igyekeztem megszabadulni tőle, de erős kezeivel egy helyben tartott.

- SiWon...! Kérlek! - ziháltam a karjaimat rángatva.

- Kussolj már - sziszegte SiWon két undorítóan kéjes nyögés között, majd ujjait a nyakam köré kulcsolta.

Akadozva szedtem a levegőt, ami egyre kevésbé jutott el hozzám. Apró, fehér csillagok jelentek meg a szemeim előtt, a szám kiszáradt és éreztem, hogy ennyi fájdalmat már nem vagyok képes elviselni.

A testem elernyedt, az elmém kikapcsolt.

Tudtam, hogy itt a vége.

Feladtam a küzdelmet.

-

Egy üres teremben ültem. Hasonlított egy osztályteremre, de akár egy kórházi szoba is lehetett volna. A tiszta, fénylő padló közepén ültem, közvetlenül az ablak előtt. Csend volt. Nyugtatóan hatott rám, minden olyan békés volt. Lehajtva a fejem néztem végig magamon. Az összes ruhám fehér és tiszta volt, szinte egybeolvadtam a padlóval. Nagy levegőt vettem és lassan fújtam ki a számon. Az arcom előtt fehér pára úszott el, ami miatt értetlenül összeráncoltam a homlokom. Nem is fázom.

"Kérsz innen valamit, kicsi?"

Oldalra kaptam a fejem, oda, amerről az ismerős, mély hang érkezett. Nem volt ott senki, és mintha a falról pattant volna rám a lágy dallam. Pár pillanattal később újra megszólalt, ezúttal a terem másik végéből, más hangon.

"Figyelj már! Te most fiú vagy, vagy lány?"

Elvörösödve hajtottam le a fejem, de ekkor ugyanez a hang szólalt meg, kissé idegesen.

"Ha bántani akarnálak, már rég megtettem volna."

Összezavarodva néztem magam elé, nem értettem, hogy mi történik. Hangok követték egymást, mindenfelől érkeztek.

"Kookie! Ne menj még!"

"Ejnye, Jungkook. Illene megköszönni, hogy segítettem."

"Szexi és cuki. Vigyáznom kell rád ma este."

"Én csak úgy hívom, hogy bátorság."

"Hidd el, ha ezt most beveszed, nem fognak visszafogni a határaid."

"Nem mozdulsz mellőlem, megértetted?"

"Én magam sem értem, de hihetetlenül fontossá vált számomra."

"Most mi van? Egyszer már kitúrtál az ágyamból, másodjára nem fogsz! És adj a takaróból is."

"Egyél."

"Hazudsz."

"Szívesen segítek felkészülni, ha gondolod."

"Meg akartál halni."

"Nem tudod megállítani őt."

"Rohadt szexi vagy vizes hajjal."

"Nem azért jártam le a lábaimat és tettem tönkre a kezeimet, hogy nemet mondj."

"Jungkook, valami ma nagyon furcsa rajtad."

"A tiéd lehet. Jól áll, bár kicsit nagy rád."

"Sokat fogunk sétálni és nem akarom, hogy megfázz."

"Túlságosan aranyos vagy."

"Jungkook, nem vetted még észre, hogy átlátok rajtad?"

"A régi önmagamra ismertem benned."

"Úgy értem, szerintem szerelmes vagy."

"Tudom, hogy meleg vagy. Ezzel nincs semmi baj... én így is szeretlek, Jungkookie."

"Megfoghatom a kezed?"

"Kibaszottul rám mosolyogtál!"

"Megcsókolhatlak?"

"Szeretem, hogy ilyen bújós vagy."

"Kaphatok egy mosolyt?"

"Nem akarom, hogy bajod essen."

"Jungkook! Legyél a barátom!"

"Gondtalanul ünnepelhetem az újévet veled és a barátaimmal, ráadásul Londonban, hogy is ne mondanék igent?"

"Egy igazi vadmacska vagy."

"Helló, mosolyka."

"Amióta együtt vagy Yoongival, egy hisztis gyerek lettél."

"Taehyung, mit művelsz a pasimmal?"

"Ő az enyém!"

"Ha csak feleannyira szeretnéd önmagad, mint amennyire én szeretlek, már az is bőven elég lenne."

"Annyira kívánlak."

"Tudod, tényleg rohamosan változol, amióta együtt vagy Yoongival."

"Őszintén meg voltam győződve róla, hogy nem fogom megélni azt a napot, amikor te is nevetsz, de most megnyugodtam."

"Forróak az ajkaid."

"Akkor most hazamegyek, összeszedek néhány ruhát és este találkozunk, jó?"

Kinyitottam a szemeimet, amikor az édes hangot megszakította egy hatalmas dörgés. Egészen ellazultam, boldognak éreztem magam, de hirtelen az ég beborult és a szobára rátelepedett a sötétség. Lassan felálltam és körbenéztem, de nem sokáig tudtam megállni a talpamon, mert a falból hirtelen megannyi hang zúdult rám.

"Mi van Kook, nem tudtál felkelni, miután seggberaktak?"

"Jungkookieee!"

"Rég láttalak. Ugye nem felejtettél el?"

"Még mindig leszophatsz."

"A világ az olyan nyomorékok miatt szar, mint amilyen te vagy!"

"Hiányoztam, igaz?"

"Jól van, drága. Szeretem, hogy ilyen együttműködő vagy."

"Az a kék hajú ficsúr változtatott meg ennyire, ugye?"

"Haragszom rád."

"Elveszem a számodra legfontosabb embert."

- NEM! - kiáltottam torkom szakadtából, miközben füleimre szorítottam a kezeimet és szorosan összezártam a szemeimet.

Úgy tűnik hatásos voltam, mert a hangok elnémultak és én újra egyedül maradtam. Zaklatottan ültem vissza a helyemre, mert úgy éreztem, elgyengültem már csak annyitól is, hogy kinyitottam a szám. Mélyeket lélegeztem, el akartam vonatkoztatni a ténytől, hogy a fájdalom lassan szivárog be minden porcikámba. Elveszett a nyugodtság, a béke, a tisztaság, a fény.

Kinyitottam a szemem.

Sajgó oldalamon feküdtem, és bár nem mozdultam meg, mégis olyan volt, mintha nyúznák a bőrömet. Fájt már csak az is, hogy levegőt vettem.

- Áh, végre felébredtél - sóhajtott fel SiWon, ahogy letérdelt a fejem mellé.

Nem néztem rá, meg sem mozdultam. Mert egyszerűen nem tudtam. Éreztem, hogy könnyek futnak végig a szemem mellett és az orromon, de azokat sem tudtam megállítani.

- Yoongi nem tudja, hogy mit hagyott ki - vigyorgott az arcomba hajolva. - És az a helyzet, hogy már nem is fogja megtudni - mondta, majd a háta mögé nyúlt. - Itt az ajándékom, Jungkook. Csak neked - kuncogott.

Felállt, leporolta a térdét, aztán ledobta elém az ajándékom. A nehéz anyag az arcom előtt puffant a földön, és a könnyeim még gyorsabban peregtek sérült bőrömön.

Egyre homályosabban láttam Yoongi világoskék pulóverét, és az azt ellepő hatalmas vérfoltot magam előtt.