- Indulhatunk végre? - toporzékolt a bejárati ajtó előtt Taehyung. Szegény, már vagy tíz perce várt ránk nagy kabátban és sapkában, elhiszem, hogy elege lett.

- Egy pillanat - mondtam és gyorsan a lábamra húztam a cipőimet. Yoongi is felvette a kabátját és amíg készülődtem, a telefonját kezdte nyomkodni. Tettem ki friss vizet Milonak és csináltam neki egy kis bunkert a takarómból, hogy jól érezze magát amíg nem vagyok itthon. Leellenőriztem minden szobát, én is felöltöztem és végre elindulhattunk.

- Le fogok fagyni - fonta össze maga körül a karjait Tae. Az ajkai remegni kezdtek, elé húzta a sálját.

- Mert idióta vagy. Bemelegedtél, most meg csodálkozol, hogy fázol - felelte Yoongi nyugodt hangon, miközben összekulcsolta az ujjainkat és közelebb húzott magához.

- Fene se gondolta, hogy olyanok vagytok, mint a lányok - morogta Tae. - Egy óra mire elkészültök.

- Tíz perc se volt - forgattam meg a szemeimet.

- Én egy órának éreztem! - intett le vészjósló hangon, ezért inkább csendben maradtam.

Ő viszont az egész utat végig beszélte, egy darabig még tudtam követni őt, de aztán elvesztem valahol a hétvégi sült hal és Eunchae mogyoróbarna hajának a kapcsolata körül. Szerintem Yoongi már az elején feladta, helyette a kisebb hóbuckákat rugdalta arrébb maga előtt és a kézfejemet simogatta az ujjával. Mondhatni megkönnyebbülés volt amikor megláttuk a srácokat, Taehyung azonnal rohanni kezdett és Jiminre vetette magát.

- Mi baja? - vonta össze a szemöldökét Yoongi.

- Muti! Élőben is látni akarom! - ugrálta körbe Tae Jimint, míg a többiek a fejüket rázva kuncogtak.

- Várj, előbb beszélni akarok Jungkookkal - hessegette őt arrébb Jimin és azzal a lendülettel lépett elém.

- Sziasztok - köszörültem meg a torkom zavartan.

- Az van - kezdte Jimin. - Hogy szerintem baromi jó a hajad. Amióta megláttam, nem tudok semmi másra gondolni...

- Hé, hé, hé! - tette Jimin mellkasára a kezét Yoongi. - Mondtam, hogy ő az enyém! Nem lehetsz akkora paraszt, hogy előttem vallasz neki szerelmet!

- Te hülye vagy - kerekedtek el a fiú szemei. - Nem vagyok szerelmes Jungkookba!

- Akkor mit akarsz?

- Befestettem a hajam - tárta szét a karjait és rám nézett. - Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, de te úgyis nemsokára visszafesteted. Én meg nem bírtam várni.

- Nem baj - mondtam a fejemet ingatva. - Megmutatod?

- Aha - vigyorodott el boldogan, majd lekapta magáról a sapkáját. A rózsaszín tincsek összevissza álltak a fején, a sapka teljesen összekócolta a haját, de még így is jobban nézett ki, mint én.

- Szexi Mochi - akaszkodott a vállára Taehyung.

- Nagyon illik hozzád - mosolyodtam el. Jimin vidáman bólogatott, alig látszódtak ki a szemei.

- Hozzád meg a mosoly illik - kacsintott, és hátat fordított nekünk, mielőtt Yoongi hozzászólhatott volna a megjegyzéséhez.

- Vettünk egy csomó egészségtelen kaját - emelt fel egy zacskót Seokjin. - Ha megunjuk a vásárt, bemehetünk a plázába.

- De a vásárnak pont az a lényege, hogy sok a kaja - értetlenkedett Yoongi, de azért rámutatott az egyik cukorkára, hogy azt majd ő eszi meg.

Nagy zajt keltettünk, amíg az iskola elé értünk, ugyanis Namjoon talált egy oldalt az interneten, ahol hasonló favicceket gyűjtöttek össze, mint amilyeneket Seokjin szokott mondani. Természetesen a fiú nevetett ezeken a leghangosabban, az ő nevetése miatt pedig mi sem tudtunk csendben maradni. Az ötödik ilyen vicc hangozhatott el, amikor mellém lépett és átkarolta a vállamat.

- Őszintén meg voltam győződve róla, hogy nem fogom megélni a napot, amikor te is nevetsz, de most megnyugodtam - mondta mosolyogva.

- Köszönöm, Seokjin - pillantottam rá komolyan, hogy biztosan érezze, mekkora hálát érzek iránta.

- Csak Jin - bökött oldalba, majd visszasétált Namjoon mellé, aki már őrült izgatottsággal hadonászott az iskola előtt várakozó csoport felé.

- Sziasztok, fiúk - közeledett felénk az ofő egy fáradt mosollyal az arcán.

- Még csak most kezdődik a nap - motyogta mellettem Yoongi, mintha olvasott volna a gondolataimban.

- Jó napot! Elnézést a késésért, Jimin nem találta az aranyhalát - karolta át szegény fiút Taehyung.

- Tessék? - vonta fel a szemöldökét az ofő.

- Hát - vett egy mély levegőt Tae. - Tegnap még a helyén volt, ma meg már nem, szóval megszökött és segítettem Jiminnek megkeresni, de nem találtuk és most nagyon szomorú, ezért késtünk - biggyesztette le az ajkait.

- Jól van - dörzsölte a homlokát az ofő, megszámolt minket és az összegyűlt osztály elejére állt.

- Te igen hülye, mégis hogy szökhetett volna meg az aranyhalam? - lökte el magától Taehyungot Jimin.

- Hé, hirtelen nem jutott más eszembe, bocs! - hőkölt hátra Tae. - De bevette, nem ez a lényeg?

- De. Ez a lényeg. 

Mint egy csorda, konkrétan úgy vonultunk végig az utcákon. Még jó, hogy a vásár a pláza közelében van, az meg nincs a sulitól messze, így nem kellett attól félni, hogy az ofő idegösszeroppanást kap. Amikor a szépen feldíszített kapuhoz érkeztünk azt mondta, hogy szabadon körbejárhatjuk az egész helyet, de sose legyünk egyedül és fél kettőre ugyanide kell visszajönnünk.

- Szóval, pláza? - fordult felénk Hoseok unott arccal.

Sajnos mindenki bólintott és utána ment, amikor a hatalmas épület felé indult. Nem akartam hagyni magam, sokkal jobb lenne kint maradni és nézelődni, ezért megszorítottam Yoongi kezét és megtorpantam.

- Mi a baj? - nézett rám aggódón.

- Legalább egyszer menjünk körbe - biccentettem a kapu felé. Megértően bólintott és a fiúk után szólt, hogy majd később csatlakozunk hozzájuk.

Az igazat megvallva, még sosem voltam karácsonyi vásárban. Anyáék nem vittek el, ahogy az előző tanáraim sem. Barátaim nem voltak, egyedül pedig nem akartam eljönni. Azt hiszem jól tettem, megóvtam magam a magányos szomorúságtól, most viszont szerezhetek egy igazán jó emléket magamnak. Ha majd később visszagondolok erre a napra, az lesz előttem, hogy mennyire gyönyörködtető látványt nyújtottak a csillogó díszek, hogy az orromba kúszott a fahéj és a narancs illata miközben kellemes, karácsonyi dallam töltötte meg a teret körülöttem. Mindezt azzal az emberrel élhettem át életemben először, akit szeretek, és ez mindennél többet jelent.

- Kérsz teát? - kérdezte Yoongi, de meg sem várta a válaszom, máris az egyik bódéhoz ment és beállt a sorba.

Addig én félrehúzódtam és a tér közepén magasodó karácsonyfát csodáltam. A mosoly ott ült az arcomon, azt gondoltam, semmi sem tud kizökkenteni ebből a fantasztikus állapotból, de ekkor furcsa, kellemetlen érzés tört rám.

Mintha valaki égető szemekkel figyelne.

Zavartan fordultam meg és néztem körbe, de az egyetlen ember, aki ismerős volt, az az egyik osztálytársam volt és ő sem engem nézett.

- Itt is van - nyújtotta felém Yoongi a gőzölgő teát. - Na, mi az? Olyan ijedtnek tűnsz - karolta át a derekam, miután elém állt. A poharat a szám elé emeltem és aprót kortyoltam a meleg italból.

- Semmi. Csak elgondolkodtam - rántottam meg a vállam.

Halványan elmosolyodott és az ajkaimra hajolt egy mély csókkal megajándékozva engem.

- Forróak az ajkaid - suttogta közelebb vonva magához, de azért figyelt rá, hogy a tea a pohárban maradjon.

- És biztosan szilva ízűek, igaz? - kuncogtam.

- Szeretem a szilvát - bólogatott, majd újra célba vette a számat, ezzel elűzve belőlem az utolsó, leghalványabb kellemetlen érzést is.

Fél kettőkor hárman várakoztunk a kapunál, én, Yoongi és az ofő, aki eléggé döbbent volt, hogy pont a kék hajú fiú volt pontos, de aztán letudta az egészet azzal, hogy én vagyok rá jó hatással. Szívesen közöltem volna vele, hogy ha rajtunk múlik, mi is késünk, ugyanis egy ajándékos bódénál hallottuk meg, hogy mennyi az idő, de nem akartam elrontani a kedvét. Bő fél óra volt, mire mindenki előkerült, így visszaindulhattunk az iskolába. Útközben mindenki a vásárolt dolgait mutogatta, a csapatunk tagjai pedig arról áradoztak, hogy benéztek egy elektronikai üzletbe és egy csomó menő cuccot találtak, amit ki is próbálhattak.

- Gyerekek, remélem, hogy jól éreztétek magatokat ma - búcsúzkodott az ofő. - Köszönöm, hogy jól viselkedtetek, büszke vagyok rátok. Vigyázzatok az úton hazafelé és ne felejtsétek el, hogy holnap után angol témazárót írtok, ezt a tanárnő üzeni - nos, ezzel a kijelentéssel sikerült az eddigi jó kedvet lerombolni, és mindenki úgy indult haza, mintha egy átlagos napot töltött volna az iskolában.

- Akkor most haza megyek, összeszedek néhány ruhát és este találkozunk, jó? - kérdezte Yoongi sietősen.

- Várni foglak - bólintottam. Kaptam egy puszit a számra, ennél többet el sem vártam, mert Hoseok konkrétan már majdnem közénk ugrott, annyira haza akart menni.

Elbúcsúztam Taehyungtól és a többiektől is, majd mindenki ment a maga dolgára. Én is hazafelé tartottam és arra gondoltam, hogy mennyire jó nap volt ez a mai, de most már minél hamarabb haza akartam érni, ezért a rövidebb úton mentem. Egyrészt már nagyon fáztam, másrészt pedig újra eluralkodott rajtam az az érzés, mint a vásárban.

Gyorsabban szedtem a lábaimat, már előre elővettem a kulcsot, amikor koppanó lépteket hallottam magam mögött.

- Istenem - kerekedtek el a szemeim.

- Lehetek az is, ha szeretnéd - nevetett fel a hang, amitől kirázott a hideg. Megszédültem, a rettegés átjárta az egész testem és nem voltam képes tovább menni.

- Nem, nem, nem - ziháltam a falnak dőlve, mire a nevetés még hangosabbá vált.

- Hiányoztam, igaz? - kérdezte elégedetten, majd előrenyúlt a vállam felett és az arcomra szorított valamit. - Jól van, drága. Szeretem, hogy ilyen együttműködő vagy - levette a fejemről a sapkámat és a hajamba túrt.

Nem tudtam annyi ideig visszatartani a lélegzetem, egyszerűen képtelen voltam rá. Próbáltam friss levegőhöz jutni, de helyette abból kezdtem kapkodni, amit az orrom elé tartott és amitől forogni kezdett velem a világ. Mondott még valamit egészen közel, a fülembe suttogta, de már nem értettem. Elsötétült előttem minden.