Az éberség lassan ért el hozzám és fokozatosan engedett át a valóságnak. Először a zsibbadást kezdtem érzékelni, ami a karomból indult és egészen a lábamig lefutott, ólomnehéznek éreztem a teljes bal oldalamat. A szemhéjaimon keresztül átszűrődött a gyér napfény, tompán vetette sugarait az arcomra, mégis zavaró tényezőnek tudtam be. Majd ezután jutottak el a tudatomig a hangok, amelyek a bejárati ajtó felől, aztán az előszoba felől sújtottak le rám.

Valaki halkan motoszkált a házban, gondolkodni kezdtem és még álomittasan is arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan Yoongi kelt fel és sietett a konyha felé. Azonban ha komoly figyelmet emeltem a körülményekre, rá kellett jönnöm, hogy a feltételezésem lehetetlen, hiszen a derekamat ölelte a jól ismert, erős karja és a fejem, ami a mellkasán pihent, minden levegővételénél felemelkedett.

Időközben felfedeztem azt a tényt is, hogy az oldalam azért zsibbad, mert egyszer sem mozdultam meg tegnap este óta, de ezek szerint Yoongi sem. És aztán tört rám a pánik.

Valaki van a házban.

Óvatosan mocorogni kezdtem és próbáltam észrevétlenül felébreszteni Yoongit, de szerintem mellette akár bomba is robbanhatna, akkor sem kelne fel. Már olyan dolgok is megfordultak a fejemben, hogy mi most meg fogunk halni, betörtek hozzám és mindent visznek, az életünkkel együtt. A kezem remegni kezdett, úrrá lett rajtam a halálfélelem, és ekkor hatalmas csörömpölés morajlott fel a kanapé mögött.

- Jó reggelt, galambocskák! Hasatokra süt a nap, ami tök durva, mert amúgy esik a hó - halkult el Taehyung hangja, mire a mondandója végére ért.

Felemeltem a fejem és hunyorogva pislogtam rá. A nappali bejáratánál állt, két serpenyőt szorongatott a kezében és elmélkedőn meredt felénk.

- Hogy jutottál be? - kérdeztem rekedt hangon.

- Megtaláltam a pótkulcsot - vonta meg a vállát, majd félredobta a serpenyőket és a kanapé szélére ugrott. - Yoongiii! Ébresztő! - sipította fájóan magas hangon.

Lepillantottam az alattam fekvő fiúra, aki neve hallatán összeráncolta a homlokát és fintorogva felhúzta az orrát.

- Kinyírom - morogta csukott szemekkel.

- Na, azt nem teheted, elvégre szükséged van rám - tette a mellkasára a kezét Tae és úgy tűnt, most nagyon megsértődött.

- Jungkook, dobd ki a házból - mormogott tovább a kék hajú fiú, miközben oldalra döntötte a fejét.

- Nem tehetem, ő a legjobb barátom - feleltem sajnálkozva.

- Há! - nyújtotta ki a nyelvét Taehyung, ami felesleges volt, mert Yoongi még mindig nem volt hajlandó kinyitni a szemét.

- De van egy ötletem - tenyereltem a mellkasára, persze csak óvatosan, nehogy fájdalmat okozzak neki és feljebb tolva magam szólaltam meg emelt hangon: - Milo!

- Mi van? - kerekedtek el Taehyung szemei. Az arca döbbentből vált ijedté, ugyanis az emelet felől tappancs koppanás jelezte, hogy közeledik a fenevad. - Ne, ne, ne, ne! - kapkodott Tae, szertenézett a nappalin, majd fogta magát és konkrétan lerúgott a kanapéról. A meglepettségtől megmozdulni sem bírtam, pedig a hátam sajgott az eséstől és a kő is hideg volt.

- Mi a szar?! - mordult fel Yoongi, amikor Taehyung elfoglalta a helyem, betolakodott a takaró alá és átölelte a barátomat. Közben megérkezett Milo, aki örömmel vetette magát az ölembe, szerintem azt hitte, hogy rá várok a földön ülve.

- Védj meg, meg fog enni! - vinnyogott Tae Yoongi vállába.

- Hálás lennék érte - tolta el magától szegény Taet, aki szó szerint reszketett.

- Nyugi már, fogom - forgattam meg a szemeimet.

- Látod, hogy vicsorít rám? Utál engem! - mutogatott a kutyára, ezért magam felé fordítottam az ebet és megnéztem, tényleg vicsorít-e.

Hát, nem vicsorított.

- Ugyan már - sóhajtottam. - Még puszit is ad!

- Jah, a fogaival, mi? - grimaszolt hátrébb húzódva.

- Taehyung, ha nem szeded ki a könyököd az oldalamból, tényleg megöllek - mondta Yoongi, és amikor Tae egy kicsit eltávolodott tőle, befordult a háttámla felé.

- Hány óra? - kérdeztem csak úgy mellékesen, habár tudtam, hogy késésben még nem vagyunk, mert nem szólt az ébresztő.

- Fél kilenc - ült fel a takaróval a hátán Taehyung. - Gondoltam mehetnénk együtt a suliba, unatkoztam otthon.

- Én meg aludnék! - vágta rá Yoongi álmos hangon.

Szótlanul a konyha felé biccentettem, mire Taehyung felkelt és elmutogatta, hogy Milot szépen zárjam be a szobámba. Nehéz szívvel, de eleget tettem a kérésének, majd a konyhába térve ő lehuppant az asztalhoz, én pedig szélesre tártam a hűtőt.

- Amúgy a srácok fél tízre beszéltek meg találkozót a kisbolt előtt - mondta az asztalra könyökölve. - Azért jöttem most.

- Oké, de Yoongi még így is alhat kilencig - válaszoltam az alsó polcon kutakodva.

Kell lennie tojásnak, emlékszem, hogy a legutóbbi vásárlásnál Yoongi maga tette a kosaramba.

- Hogy tud ennyit aludni - ámult el kissé rájátszva a dologra. - Ha nem ismerném azt hinném, hogy beteg.

- Későn feküdtünk le tegnap este - adtam magyarázatot a fel nem tett kérdésére.

- Ó, tényleg? - mélyült el a hangja. - Miért, mit csináltatok?

- Semmi olyat - vörösödtem el egy pillanat alatt. De legalább megtaláltam a tojást, szóval nekiállhattam valamit összedobni anélkül, hogy Taehyungra kellett volna néznem.

- Honnan veszed, hogy én arra gondoltam? - kuncogott fel derűsen. - Miken jár a te eszed, hm?

- Váltsunk témát - intettem le őt, és a pirítóba dobtam két szelet kenyeret.

- Oké, de remélem tudod, hogy most elárultad magad. Mégsem vagy te olyan szende lélek, mint ahogyan azt mutatod, Jungkookie - hümmögött hangosan, pontosan tudta, hogy ezzel csak még jobban felidegesít. - Békén hagylak, mert a végén megint nekem ugrassz.

- Már bocsánatot kértem - néztem rá összeszűkített szemekkel. - Kétszer is.

- Nem azért mondtam - vonta meg a vállát. - Tudod, tényleg rohamosan változol, amióta együtt vagy Yoongival.

- Én is észrevettem - bólintottam és kiszedtem az elkészült tojásokat három tányérra. Az enyémre és Taehyungéra rádobtam a két kenyeret és leültem én is az asztalhoz. - Sokkal tisztább a fejem. Azt hiszem, boldog vagyok.

- Tényleg? Akkor miért nem mosolyogsz még mindig? - értetlenkedett.

- Szoktam - vallottam be bűntudattal teli hangon. - Amikor Yoongival vagyok...

- Ez most fájt - grimaszolt rám. - Én vagyok a legjobb barátod! Követelek egy mosolyt!

- Jól van, csak nyugodj meg - dőltem hátra meglepetten. Fene sem gondolta volna, hogy a szívére veszi ezt a dolgot.

- Na? - pislogott rám várakozón.

- Nem megy az magától! - csaptam lendületesen az asztalra. - Mondj valami vicceset!

- Az nem az én terepem - ingatta a fejét csalódottan, de aztán fény gyúlt a szemeiben. Előkapta a telefonját, valamit nyomogatott rajta aztán az asztalra fektette a készüléket. Az pár pillanatig kicsengett, majd egy vidám hang szólalt meg.

- Szia, TaeTae! Mizu? - Seokjin úgy tűnt, tele van energiával ezen a reggelen. Szinte láttam magam előtt, ahogy fülig ér a szája.

- Szia! Figyu, el akartam mesélni Jungkooknak azt a heringes viccet, de én nem tudom olyan jól előadni, mint te! - mozgolódott a széken Tae.

- Minek? Ő úgysem értékeli a vicceimet - vált sértődötté Seokjin hangja.

- Öhm. Ki vagy hangosítva - köszörülte meg a torkát zavartan az előttem ülő, én pedig készültem az asztal alá süllyedni szégyenemben.

- Oh. Akkor szia Jungkook - nevetett fel kínjában Seokjin, mire elmormoltam egy halk hellót. - Tényleg szeretnéd hallani?

- Most már kíváncsi vagyok - helyeseltem, és ekkor lépett be Yoongi a konyhába álmosan, fáradtan. A pulthoz csoszogott és elvette a tányérját, majd leült mellém az asztalhoz és lenyúlta a kenyeremet.

- Szia Jin - nézett Tae telefonjára.

- Jó reggelt - lágyult el a fiú hangja. - Taehyung ébresztett fel, ugye?

- Szerinted? - kérdezett vissza Yoongi mogorván és falatozni kezdett, miközben egyik kezét a térdemre csúsztatta.

- Mondod, vagy nem? - vágott közbe sürgetően Taehyung.

- Persze! Na, az a lényeg, hogy a napokban felküldtek egy halat az űrbe - kezdte visszafojtott hangon Seokjin.

Drámai szünetet tartott, amíg Taehyung a szája elé emelve a kezét hangtalanul röhögött, én meg értetlen pillantást váltottam Yoongival.

- Igen? - szólaltam meg várakozón.

- Hát, azóta a Föld körül hering - vihogott fel amolyan ablaktörlő módjára, Taehyunggal együtt.

Yoongi az asztalra hajtotta a fejét és halkan káromkodott, míg én hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a két fiú jókedve, és igazából nem is ezen az ostoba viccen mosolyodtam el, hanem a felhőtlen nevetésükön, ami felmelegítette a szívemet.

Sziasztok!

Annyira csodásak vagytok! Boldog vagyok, hogy szeretitek ezt a történetet. Hálás vagyok minden egyes visszajelzésért, hatalmas erőt adnak nekem, és boldogságot.
Van egy új ötletem, egy új történet, aminek most még rendezgetem a darabkáit a fejemben, de úgy érzem, lassan minden a helyére kerül és elkezdhetem megírni. Ezzel kapcsolatban két kérdésem van, ha nyitottak vagytok rá; melyik párosról szóljon a történet? És melyik páros legyen jelen a mellékszálakon?
Önmagamból kiindulva szívesen írnám bármelyik párossal, de kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Még egyszer köszönök mindent❤️