- Yoongi - sóhajtottam frusztráltan, mikor felpillantottam a laptopomból és ő még mindig engem nézett.

Egy órája ezt csinálja, és nem túlzok. Mozdulatlanul ül velem szemben a kanapén és csak bámul rám, szerintem még csak nem is pislog. Eléggé aggasztó amit csinál, illetve túlságosan zavarbaejtő. Most nálam töltjük az időt, átjött hozzám és megbeszéltük, hogy nálam alszik ma és holnap, mert hétvége van és holnapután úgyis valami karácsonyi vásárba visz minket az ofő, tehát nem kell tanulni.

- Igen? - kérdezett vissza halkan.

- Ne nézz, kérlek - emeltem egyik kezem az arcom elé.

- Miért kérsz lehetetlent? Olyan szép vagy - felelte nyugodtan.

- Ez nem igaz - motyogtam lesütve a szemeimet és gondolkodni kezdtem, hogy hogyan is tudnám elterelni a figyelmét. Talán megkérhetném rá, hogy hozzon nekem egy pohár vizet, vagy bármi más, de ekkor a tekintetem a laptop képernyőjére tévedt és a gondolatok azonnal kiszaladtak a fejemből, mintha ott sem lettek volna, az arcomra pedig felszökött a pír. A kisasztalra tettem a készüléket, majd kezeimet tehetetlenül ejtettem az ölembe. - Hogy van a nyelved? - kérdeztem halkan.

Természetesen csak ezután jöttem rá, hogy mennyire hülyén hangzott ez a számból és ez egyértelműen megmagyarázta a közénk beállt döbbent csendet.

- Öhm - szólalt meg Yoongi. - Jól van, köszöni szépen - bólintott, mire szemeimet forgatva hajoltam egy kissé előre. Poénkodik itt, amikor én valami komolyat akarok kérni tőle, valamiért mégsem lepett meg. - Miért?

- Megpróbálhatnám... tudod... azt... megint? - idegesen kezdtem tördelni az ujjaimat és az emeletre vezető lépcsősorra kaptam a szemeimet. Igazából tök mindegy merre nézek, csak ne rá, az túl kínos lenne.

- Azt hittem már sosem kérdezed meg - szakadt fel egy mély sóhaj belőle, és mielőtt igazán értelmezhettem volna a szavait, karjait kinyújtotta, megragadta a derekam és könnyedén húzott az ölébe.

- Hogy lehetsz ilyen erős? - támaszkodtam meg a vállain két kezemmel, míg ő a kanapé háttámlájának dőlt.

- Nem vagyok az. Te vagy túl vékony - vezette le rajtam a tekintetét.

- Nem hiszem el - suttogtam lehajtva a fejem.

- Nem nyitok vitát, Jungkook. Csak arra kérlek, hogy fogadd el azt, amilyennek én látlak - nyúlt az állam alá. Mélyen a szemébe néztem, azokba a csillogó, őszinte íriszekbe. - Ha csak feleannyira szeretnéd önmagad, mint amennyire én szeretlek, már az is bőven elég lenne - halkan beszélt, lehelete az arcomig ért, megborzongtam tőle.

- Szeretsz? - kérdeztem döbbenten.

- Szeretlek - bólintott és annyira komolynak tűnt, hogy hittem neki. Nem törődtem a bennem harcoló kételyekkel, csak ez a pillanat számított, át akartam élni teljes valómmal.

- Én is szeretlek - motyogtam közelebb férkőzve hozzá és karjaimat a nyaka köré kulcsoltam.

- Ugye nem fogsz megharapni? - vigyorodott el, miközben visszavezette kezeit a derekamra.

- Nem ígérek semmit - vontam meg a vállam, persze eszem ágában sem volt bántani őt újra.

Kuncogása kellemes dallam volt a füleimnek és sokáig szerettem volna még hallgatni, de tényleg nem bírtam már tovább várni.

Én voltam az, aki megszüntette a köztünk lévő távolságot és óvatosan érintettem ajkaimat az övéhez. Szemeimet lehunyva ízleltem őt, élveztem, hogy furcsa mód átadta a vezetést az én kezembe. Ajkai édesek voltak és puhák, magukhoz láncoltak és éreztem, hogy ha most hirtelen elszakadnék tőlük, az túl nagy fájdalommal járna. Hagyta, hogy játszadozzam vele, úgy érintsem őt, ahogyan én akarom, majd egy kis idő múlva elnyitotta a száját, az én bátorságom pedig köddé vált.

Megfeszültem karjai között és görcsösen kapaszkodtam belé, ahogy átcsúsztatta nyelvét a számba. Ujjait a polóm alá vezette és cirógatni kezdte bőrömet, amitől valamennyire sikerült megnyugodnom és csak arra koncentrálnom, hogy mennyire jó ez az új érzés. Eleinte lassú volt, nyugodt, és nem is tudom megmondani, hogy melyik pillanatban vált az egész egy olyan csatává, amitől a testem életre kelt. A kék tincsek közé túrtam az ujjaimmal és megemelkedtem, Yoongi pedig teljesen a háttámlára hajtotta a fejét. Idegen remegés futott végig rajtam és a levegőt kapkodva húzódtam el tőle, azonban mielőtt arcára pillanthattam volna, hirtelen a nyakamhoz hajolt és nedves csókokat nyomott a fedetlen területre.

- Yoongi... - ziháltam elveszetten, mire erősen rászorított a derekamra és hirtelen lenyomott az ölére. Egy hatalmas nyögés szökött ki a számon és a remegésem fokozta a gerincemen végigvonuló, eszméletlen érzés, miközben halálra rémültem a hozzám feszülő keménységtől.

- Annyira kívánlak - mormolta a nyakamhoz nyomva arcát. Nem tudtam felelni, tulajdonképpen azt sem fogtam fel, hogy mi történik. - Jungkook, le kell szállnod rólam.

- N-nem - dadogtam erősebben kapaszkodva belé. Nagyobbnak bizonyult a kíváncsiságom, mint a félelmem.

- Baszki - szuszogta elmélyült hangon, majd a fenekem alá nyúlt és helyzetet váltott. A hátamra dőltem a kanapén, ő pedig felém magasodott és combjaim közé férkőzött. - Nem lehet... még nem... - támaszkodott meg a tenyerein a fejem mellett. Nem gondolnám, hogy hozzám beszélt, nagyon úgy tűnt, hogy inkább magával viaskodik. Nem teljesen értettem őt és a viselkedését, de ez akkor nem is számított, ugyanis erőteljesen lenyomta a csípőjét, belőlem pedig újból feltörtek a hangok. Nem akartam, hogy elengedjen, csábító és túl kéjes volt az egész, ezért a lábaimat átkulcsoltam a derekán és hozzá dörzsöltem magam. A fejem hátrabicsaklott és szorosan hunytam le a szemeimet. Ez valami hihetetlenül jó érzés.

- Jungkook - nyögte alig hallhatóan Yoongi. - Lazíts a...

- Oké! - kiáltottam hirtelen, és úgy, ahogy kérte, egy kicsit lazítottam a lábaim tartásán. Yoongi megragadta a kezeimet és a fejem fölé rakva kulcsolta össze az ujjainkat, majd elszántan nézett le rám. Lehajolt hozzám és az ajkaimat kezdte falni, miközben ringatni kezdte a csípőjét, amivel szinte az őrületbe kergetett engem. Minden mozdulattal erőteljesebb volt az érzés. Remegtem, ahogy akaratlanul is magamhoz szorítottam őt, miközben darabokra hullottam alatta. Végigsöpört rajtam az élvezet, akár egy hatalmas tornádó egy apró városon és mindent vitt magával; az elmém kiüresedett és a testem önálló életet élt.

Rajtam feküdt, homlokát a kanapénak nyomta a fejem mellett és kapkodva szedte a levegőt. Az eufórikus élmény lassan hagyott el, kitisztult körülöttem a világ, visszanyertem a gondolataimat és elégedetten fogadtam, ahogy az izmaim elernyednek. Ugyanakkor viszont rá kellett döbbennem egy elég nyilvánvaló tényre.

- Szerintem... - szólaltam meg halkan és felpillantottam az összekulcsolt kezeinkre.

- Tudom - mondta, mielőtt kifejthettem volna aggodalmam okát. - Menjünk zuhanyozni.