Elérkezett az a péntek, amire már egy éve vártunk, hiszen ma este lesz a legnagyobb - és legkirályabb - buli, amire Taehyungnak hála újra van jegyünk.

Nem mentem be iskolába és úgy ahogy, de nyugodt is vagyok, mert Jungkook sincs ott. Otthon maradt, hogy a szüleivel lehessen aztán kikísérhesse őket a repülőtérre. Még mindig nem értem, hogy tud velük így viselkedni annak ellenére, hogy teljesen elhanyagolják őt. Ha szükségem lenne a szüleimre és ők magasról tennének rám, szóba sem állnék velük, maximum annyit mondanék, hogy ők a világ legszarabb szülei.

Tízig csak heverésztem a kanapén, közben vagy ötször kimentem a teraszra elszívni egy cigit, mert hiába is tagadnám, ideges voltam. Hoseok negyed tizenegykor ért haza, nem tudom, hol volt eddig, de hogy nem Jiminnél, az is biztos. Mióta kiderült, hogy SiWon többször is járt Jiminnél és bántotta őt, felváltva alszunk nála, ha újra feltűnne az a rohadék.

- Találkoztam Jacksonnal, lerendeztem az esti belépésünket - vigyorgott elégedetten, miközben levágta magát mellém a kanapéra.

- Király vagy - biccentettem. - Volt valami Jiminnél?

- Nem, egy lélek se járt arra - rántotta meg a vállát.

- Ma találkozom vele - sóhajtottam. Hoseok úgy nézett rám, mintha azt közöltem volna vele, hogy holnap meghalok. - Ne nézz így, muszáj beszélnem vele!

- De egyedül? - hitetlenkedett.

- Nem mer engem bántani a múltkori után - forgattam meg a szemeimet. - És ki tudja, lehet, hogy egy beszélgetéssel is le lehet rendezni ezt az egészet.

- Kötve hiszem - rázta meg a fejét. - Különben is, remélem nem akarod annyiban hagyni, hogy Jimint így elintézte.

- Nem, persze, hogy nem - mondtam határozottan.

- Helyes - mosolyodott el, majd felállt és a szobájába ment, hogy kipihenje magát az esti bulira.

Én pedig készülődni kezdtem, közben dobtam egy üzenetet Jungkooknak, hogy mi a helyzet, de nem válaszolt, gondolom jól érzi magát a szüleivel.

Hihetetlen, hogy a kis nyomi hogy elcsavarta a fejem. Mennyire utáltam őt, most pedig nincs olyan pillanat, hogy ne fordulna meg a fejemben és szeretek vele lenni. Szeretem, hogy olyan védtelen és tapasztalatlan, de a legjobban az tetszik, hogy ragaszkodik hozzám.

Az üres utcákon járva azon gondolkodtam, hogy nem hagythatom, hogy visszaessen abba a depresszív állapotba. Habár még most is benne van, már nem annyira mélyen, mint akkor, amikor megismertem. Még mosolyogni is képes, és a legszebb az egészben, hogy csak nekem mutatja meg azt az oldalát. Amikor elmeséltem a fiúknak, hogy Jungkook rám mosolygott, kiröhögtek és nem hittek nekem. Nem érdekelt és most sem érdekel, legalább csak és kizárólag az enyém lehet ez a kincs. Tudom, hogy nem kéne és elég sokszor emlékeztetem magam arra, hogy nem szabad kisajátítanom őt. Taehyung már így is egy kicsit pipa rám, amiért elloptam a barátját, de nem tehetek róla és szerencsére ezt ő is megérti.

- Yoongi - zökkentett ki mély gondolataim közül egy hang. - Hahó!

- Mi van? - fordultam meg hirtelen.

- Tovább mentél - röhögött fel.

Egy pillanatra elszégyelltem magam, hogy ennyire elragadtak a gondolataim, de aztán hamar visszaszereztem a kifejezéstelen arcom.

- Hol beszéljünk? - kérdeztem ridegen.

- Gyere fel - biccentett a háta mögé.

Szótlanul követtem őt az egyik tömbház felé és igyekeztem leküzdeni a hányingert ami csak azért kerülgetett, mert a lépcsőházban döglött macska szag volt, meg szerintem valamelyik lakó nem ért el a mosdóig. Szerencsére SiWon lakásában már kevésbé volt büdös, így fellélegezhettem.

- Gondolom az üzenetemről akarsz beszélni - mondta, miután leültünk a konyhában az asztalhoz.

- Nem - ingattam meg a fejem, mire kérdőn nézett rám. - Mi bajod van Jungkookkal?

- Azzal a gyökérrel? - mordult fel.

- Vigyázz a szádra - szorítottam ökölbe a kezeimet.

- Nem bírom a képét. Idegesít engem - vonta meg a vállát.

- Azok után is bántottad őt, hogy iskolát váltott. Sosem látod, nem találkoztok, akkor miről is van szó? - ráncoltam a homlokom.

- Közöd? - fonta össze maga előtt a karjait, bennem meg felment a pumpa.

- Kurvára van közöm hozzá - csaptam az asztalra. - Ő már az enyém, SiWon, és el fogom törni a kezeidet, ha még egyszer hozzáérsz.

- Azért ennél többre tartottalak - röhögött fel. - Te képes voltál összeállni azzal a nyomorékkal?

- Megöllek - néztem rá komolyan, mire elhallgatott.

- Fenyegetsz?

- Tényeket közlök - bólintottam.

- Mondok valamit, Yoongi - hajolt hozzám közelebb. - Én is képes lennék ölni azért, akit szeretek - mondta halkan.

Szemeim elkerekedtek, mert azonnal rájöttem, hogy mire céloz és lassan sikerült összeraknom a kirakós darabjait.

- Lisa? - kérdeztem döbbenten. SiWon gondterhelten bólintott egyet.

- Fogalmam sincs, hogy miért tetszik neki. Mindent megtettem érte, egyet csettint és ugrom, ő mégis Kookért van oda - dörzsölte a homlokát. - Nyilván nem hagyom neki, hogy közeledjen felé. Sosem hagytam. Lisa az enyém, és ez így is marad örökre.

- De Jungkook nem tehet arról, hogy a csajodnak tetszik - tártam szét a karjaimat. - Nem is tud semmiről!

- Jah, a tudta nélkül tesz nekem folyton keresztbe - pillantott félre. - Legközelebb ezt is közlöm vele.

- Te rohadék - rúgtam ki magam alól a széket. - Végig úgy bántottad őt, hogy nem is tett semmit!

- Ó, dehogynem - az az undorító vigyor megint az arcára került. - Elvégre megszületett.

- Egy féreg vagy - fintorogtam.

- Lehet - felelte hanyagul. - De nem fogom abbahagyni. Élvezem.

- Én is élvezni fogom - néztem rá dühösen. - Minden percét - vetettem oda neki, majd az ajtóhoz mentem, de ez a rohadék még utánam szólt.

- Na és melyikünk lesz a gyorsabb?

Hangosan becsaptam magam után az ajtót és az idegtől remegve hagytam el a bűzlő környéket. A telefonomra néztem és irányt változtattam mikor láttam, hogy üzenetem jött. Olyan gyorsan mentem, mint még soha, közben vagy száz variációt kitaláltam arra, hogy hogyan fogom megkínozni SiWont. Semmi jót nem érdemel és rohadtul nem tudom megérteni őt.

Ahogy az ismerős házhoz értem, dörömbölni kezdtem az ajtón, miközben összeszorított fogakkal igyekeztem visszaszorítani az indulataimat. Pár perc elteltével nyílt az ajtó, én pedig nem törödve az előttem álló fiú ijedt, sokkos arcával, magamhoz rántottam őt és szorosan átöleltem.

- Yoongi? - simította hátamra a kezét. - Mi történt?

- Hiányoztál - féligazság. Nem fogom elmondani neki, hogy hol voltam ma, de most szükségem van rá.

- Te is nekem - motyogta és a vállamra hajtotta a fejét.

- A szüleid? - kérdeztem, miközben el nem engedve őt csuktam be magunk mögött az ajtót.

- Már elmentek - felelte.

Elhúzódtam tőle, de csak éppen annyira, hogy elvörösödött arcára simíthassam a tenyerem. Annyira el szerettem volna mondani neki, hogy sosem kell félnie, mert megvédem őt és boldoggá fogom tenni, de nem akartam megijeszteni ezekkel a szavakkal, ezért magamba fojtva mindent hajoltam édes ajkaira és akaratlanul is elejtettem egy halvány mosolyt, amikor karjait nyakam köré kulcsolta és bátortalanul viszonozta csókom.