A kabátomat rángattam magamra mikor megszólalt a telefonom. Meg sem nézve, hogy ki az, a fülemhez emeltem, miközben lehajoltam Milohoz, hogy megsimogassam.

- Jungkook! Két perc és ott vagyok - mondta Yoongi.

- Már kész vagyok - feleltem, majd kinyomtam a telefont és minden figyelmemet a kutyámnak szenteltem.
Leguggoltam hozzá, mire tapancsát a térdemre fektette és fejét a kabátomba nyomta. - Ne aggódj, hamarosan visszajövök. Hozok neked valamit, aminek igazán fogsz örülni - simítottam végig puha szőrén.

Elég hamar egymásra hangolódtunk, alig három napja van nálam. Az első alkalommal rettentően félt és miután Yoongi magunkra hagyott minket, alig győztem kicsalogatni őt a kanapé alól. Végül egy kis hússal sikerült, és onnantól el sem mozdult mellőlem. Velem alszik az ágyban, követ mindenhova és követeli magának a simizést. Nem hagyja, hogy egy percre is a gondolataimba meneküljek, és ez a kis csöppség még csak fel sem tudja fogni, hogy minden pillanatban megment.

Még egyszer körbenéztem a házban, addig Milo befészkelte magát a kanapéra, majd a kulcsomat fogva léptem ki az ajtón, aminek túloldalán Yoongi már várt rám.

- Le fogjuk késni a buszt - húzta fel az orrát, de mielőtt még azt gondolhattam volna róla, hogy mérges, felém nyújtotta a kezét.

- Mehetnénk gyalog is - vontam meg a vállam és arcomat a sálam alá rejtve kulcsoltam össze az ujjainkat.

- Hideg van - rázta meg a fejét. A buszmegálló felé indultunk végül, mert igazat adtam neki, valóban lehűlt a levegő. - Beszéltél Taehyunggal?

- Ma még nem - mondtam. - Miért?

- Velem nem hajlandó szóba állni - vonta össze a szemöldökét.

- Hogyhogy? - kérdeztem meglepetten.

- Nem tudom. Hétfő óta furán viselkednek Jiminnel - ingatta a fejét.

- Majd felhívom és megkérdezem - feleltem bíztatón és elhessegettem a gondolataimat arról, hogy nekem is közöm van a két fiú viselkedéséhez. Jimin rám nézett olyan vádlón és Tae utána beszélt vele, biztos akkor történt valami.

Más témára terelte a szót amikor odaértünk a buszmegállóhoz, és még a buszon is arról beszélt, hogy milyen volt tavaly ez a bizonyos Omona parti. Minél több információt tudok meg róla, annál jobban félek tőle, de Yoongi megnyugtatott, hogy semmi baj nem lehet, elvégre ő is ott lesz.

- Megjegyezted, hogy miket kell venni? - kérdezte már a kisállatbolt felé tartva. Az ajtót kinyitotta és előreengedett, közben pedig felmutattam a kis cetlit, amire még otthon írtam rá a szükséges dolgokat.

Végigjártuk a sorokat, beszereztük a pórázt, a hámot és nem bírtam ki, hogy ne vegyek játékokat Milonak, szóval jópár kislabda és kötélcsomó került Yoongi kezébe. Vettünk kutyatápot is, mert nem szeretném, ha Milo rászokna az emberi kajára és persze jutalomfalatot is társítottam hozzá, mert a fejembe vettem, hogy megtanítom majd különböző dolgokra.

- Jungkook, szerintem ennyi elég lesz - szólalt meg Yoongi kis idő múlva, mire felé fordultam. Ő hozott utánam mindent és tényleg nem fért már el többminden a kezében, így helyeselve bólintottam.

- Mehetünk - csettintettem, majd miután kifizettem mindent, belepakoltam a szatyorba.

- Ahogy látom, el fogod kényeztetni Milot - mosolygott, de arckifejezése hirtelen megváltozott, mikor elrántottam előle a szatyrot. - Na!

- Majd én viszem - bólogattam.

- Add ide, én akarom vinni - szólt rám akaratosan.

- Nem - tartottam messzebb a szatyrot.

- Jungkook! - nézett rám hitetlenül, aztán hirtelen elém ugrott és elkapta a derekam.

- Yoongi! - kiáltottam fel ijedten és majdnem a vásárolt cuccokat is elhajítottam, de mindegy volt, mert a reakciómtól Yoongi is megijedt és minden olyan gyorsan történt.

Az egyik pillanatban a levegőben próbáltam valamiben megkapaszkodni, a másikban pedig már Yoongin feküdtem. Elkerekedett szemekkel néztem le rá, miközben tenyereimmel feljebb toltam magam, hiszen szegényre pont ráestem, el tudom képzelni, hogy mennyire fájt neki. Mintha a tükörképem lenne, ugyanazzal a rémült arckifejezéssel bámult fel rám. Azt hiszem, mindketten rendesen meglepődtünk.

Aztán Yoongi nevetni kezdett.

Vállai rázkódtak, ahogy felhőtlenül kacagott és nem tudtam másra figyelni, egyszerűen... gyönyörű volt. Szétáradt bennem a melegség, az arcom megrándult és az ajkaim felfelé görbültek. Mielőtt felfoghattam volna, hogy mi történik, Yoongi elhallgatott és sokkosan pislogott rám.

- Jungkook - suttogta. Felkeltem róla, majd a kezemet nyújtottam felé, amit elfogadva ugrott ő is talpra.

- Megijesztettél - köszörültem meg a torkom.

- Mosolyogtál! - bökött a mellkasomra.

- Én? - hőköltem hátra, de ő egyre közelebb jött.

- Kibaszottul rám mosolyogtál - harapta be az ajkait. Ujjait a hajamba fúrva húzta maga felé a fejem. - Szép vagy.

- Te pedig fura - válaszoltam remegő, halk hangon.

- Nem fura. Azt hiszem, szerelmes - billentette oldalra a fejét.

Tágra nyílt szemekkel meredtem rá, az agyam őrült sebességgel próbálta feldolgozni az imént kapott információt, miközben a szívem hihetetlen gyors tempóra váltott.

- Szerelmes... - ismételtem meg őt. Bólintott és ujjai hajamból a tarkómra csúsztak.

- Megcsókolhatlak? - kérdezte még közelebb férkőzve hozzám.

- Én nem tudok csókolózni - suttogtam félve. Ráncok jelentek meg a szeme mellett, ahogy visszafojtott egy mosolyt.

- Nem baj - felelte, majd ajkait az enyémekhez érintette.

Hogy mivel tudnám leírni az érzést?

Forró volt. Mintha lángcsóvák ölelnék körbe a testem, miközben a téli hűvös fuvallat borzongásra késztetett. Az összes zaj, mely eddig körülvett minket, hirtelen megszűnt létezni és egy pillanatig úgy éreztem, lebegek.

És a legkegyetlenebb dolog visszatérni a zord valóságba, mégis, ahogy Yoongi homlokát az enyémnek döntve vett egy mély levegőt, mintha egy kis fényt hozott volna a sötét világba.

- Esik a hó - súgta pár perc múlva, mire elhúzódtam tőle és az ég felé fordítottam az arcom. Apró hópelyhek hullottak vöröslő bőrömre.

Yoongi megfogta a kezem, a másikba a szatyrot vette, de egyszerűen nem tudtam volna vele újra vitába szállni. Szó nélkül indultunk haza, és még a buszon sem beszéltünk. Ő nem tudom, hogy min gondolkodhatott, de én újra és újra visszajátszottam magamban életem első csókját. Annyiszor olvastam már róla, hogy milyen érzés, hogy mennyivel másabb azt az embert csókolni, akihez érzelmek fűznek, mint egy vadidegent, de soha, még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó érzés.

- Milo! - kiáltottam el magam, mikor szinte beestem a ház ajtaján.

Hamarosan tappancsok kopogása ütötte meg a fülem és nem sokkal később a kiskutyám szőrös kobakja is feltűnt előttem. Úgy szaladt hozzám, mintha legalább egy hétre hagytam volna egyedül, pedig nem volt több három óránál. Térdre ereszkedtem és úgy öleltem magamhoz a kis barátomat.

- Jungkook - szólalt meg mögöttem Yoongi. - Én elhiszem, hogy örültök egymásnak, de akár beljebb is mehetnénk, nem? - vonta össze a szemöldökét. Oh, mert hogy ő még kint fagyoskodott.

Gyorsan talpra ugrottam és miután lerúgtam magamról a cipőmet, a nappaliba mentem Miloval.

- Hoztunk neked ajándékot - simogattam meg a fejét.

Yoongi letette mellém a szatyrot, majd leült a kanapé másik oldalára és csendben figyelte, ahogy én gügyögve Milohoz mutatom meg neki az új játékait. Kitörő örömmel fogadta őket, bár azt nem hittem volna, hogy ilyen hamar le is fog engem cserélni egy labdára...

- Tetszik neki - kuncogott Yoongi és közelebb csúszott hozzám, mikor Milo leugrott a kanapéról, hogy nagyobb tere legyen játszani.

- Már el is felejtett engem - sóhajtottam beletörődően.

- Örülök, hogy boldoggá tesz téged - mondta elkomolyodva. - Attól féltem, hogy nem szereted az állatokat.

- Dehogynem! - néztem rá hitetlenül. - Mégis ki nem szereti őket?

- Elég sokan - húzta el a száját.

- Még egyszer köszönöm, Yoongi. Milo egyszerűen csodálatos - mutattam a kutyám felé.

- Te vagy csodálatos - felelte Yoongi, mire éreztem, hogy az arcom megint más színt ölt fel. - Szeretnélek újra megcsókolni...

- Oké - nyögtem ki elfojtott hangon, mert hát, nem is volt más, amire a csókjánál jobban vágytam volna.