Végre elérkezett a péntek, már hétfőn ezt a napot vártam. Ez volt az első hét, amit tényleg becsületesen csináltam végig, ami az iskolát illeti. Jó, kedden az utolsó két órát ellógtuk Taehyunggal, de attól még reggel korán keltem és este be is pótoltam mindent, Seokjin volt olyan kedves, hogy átküldte amit csináltak angolon. Elfáradtam, teljesen leszívott, hogy minden figyelmemet a tanárokra irányítottam. Szerdán megírtam a matek dolgozatot, még nincs eredmény, de utána Jimin alaposan kifaggatott és azt mondta, minden végeredményem jó lett.

Csütörtökön átjött Taehyung, hogy ketten nézzünk youtube videókat, aztán, mint a héten minden nap, Yoongi is megjelent nálam. Azt hiszem sikerült egy kicsit normális tinédzserként élnem, de még ez is annyira elvette minden energiámat, hogy mindegyik este könnyebben el tudtam aludni.

Éppen a nadrágomat vettem magamra előrelátóan, mikor kopogtak. Tudtam, hogy Yoongi lesz az, ezért futva tettem meg az utat az ajtóig. A kék hajú fiú zsebredugott kezekkel, lazán várakozott rám.

- Öltözz fel - villantotta rám a mosolyát.

Engedelmesen fordultam sarkon és miután magamra kaptam a nappaliban hagyott pulóverét, gyorsan felvettem a cipőmet is, majd újra elé léptem. Szemöldökét összehúzva emelte fel a kezét és mellkasomnál fogva tolt vissza a házba. - Azt mondtam, hogy öltözz fel - morogta a szokásos stílusában, miközben levette a fogasról a kabátomat és rám adta.

- Nincs hideg kint - mondtam halkan, de azért készségesen begomboltam a kabátomat.

- Szerintem 2 fok bőven hideg - felelte hitetlenül. - Sokat fogunk sétálni és nem akarom, hogy megfázz.

- Miért, hova megyünk? - kérdeztem kíváncsian miközben bezártam magunk után az ajtót és abba az irányba indultam, amerre mutatta.

- Gondoltam megmutatom neked a város legkirályabb éttermét - bújtatta arcát a sálja alá.

- Rendben - bólintottam.

Nem mintha mernék neki nemet mondani... Pár percig csendben lépkedtünk egymás mellett, én élveztem, hogy sötét van és alig vannak az utcákon, ő pedig gondolom arra koncentrált, hogy a helyes úton menjünk. A fejemre húztam a kapucnimat és azzal szórakoztam, hogy levegőt fújtam magam elé, ami fehér színű formájában csapódott vissza az arcomra.

- Fejezd be - szólt rám Yoongi, mire megszeppenve kaptam rá a szemeimet.

- Mit csináltam? - kérdeztem kétségbeesetten.

Megforgatta a szemeit és előhúzott egy doboz cigarettát a zsebéből. Meggyújtott egy szálat és nagyot szívott belőle.

- Túlságosan aranyos vagy - mondta végül.

- Oh... - éreztem, ahogy arcom felforrósodik, ezért előrébb húztam a kapucnimat és elbújtam benne.

Már vagy negyed órája sétáltunk, amikor végre közölte velem, hogy megérkeztünk. Még sosem voltam itt, elég puccosnak tűnik ez a hely és nem éppen ennek megfelelően öltöztem fel. Yoongi kért egy félreeső asztalt, úgy láttam közelebbi ismerőse a fiú, akivel beszélt. Szerencsére sikerült egy olyan helyet kifogni, ahol tényleg nem volt másnak lehetősége ránk látni. A kabátomat a szék háttámlájára terítettem, csak úgy mint Yoongi, és miután leültem rögtön az étlapért nyúltam.

- Jön nekem a srác egyel, szóval válassz amit csak akarsz - mosolygott rám Yoongi mikor látta, hogy eléggé megdöbbentett a menük ára. Azt már meg se mertem kísérelni, hogy azt mondjam nem vagyok éhes, úgyhogy megpróbáltam a legegészségesebb ételt kiválasztani, sok zöldséggel és kevés hússal.

- Ezt kérem - mutattam rá az étlapon szereplő képre.

- Desszert? - vonta fel a szemöldökét.
Megráztam a fejem, mire sóhajtott egyet, de bólintott. Amikor erre jött a pincér leadta a rendelésünket, majd égető pillantást vetett rám. - Több a semminél.

- A többi nem tetszett - hazudtam. - Ezért választottam ezt.

- Jungkook, nem vetted még észre, hogy átlátok rajtad? - ráncolta össze a homlokát. Szégyenkezve lehajtottam a fejem és a körmeim mellett lévő bőrt kezdtem szedegetni. - Nem sajnállak.

- Akkor miért? - kérdeztem elveszetten. Kihozták a vacsoránkat, de ránézni sem bírtam a tányérra.

- Tudom, hogy milyen neked - kezdte halkabban. - Évekkel ezelőtt én is ebben a helyzetben voltam.

- Ezt nehéz elhinni - sandítottam fel rá.

- Komolyan. Többször akartam öngyilkos lenni, mint hinnéd, mert nem bírtam elviselni magam. Azt hittem csak egy teher vagyok, mindent rosszul csinálok és elrontok, ezek mellett az önbizalom szót nem is ismertem - mondta végig a szemembe nézve. - Az volt a szerencsém, hogy ott voltak a srácok. Ők segítettek kilábalni az egészből.

- Ez annyira... - kerestem a szavakat.

- Tudom - biccentett. - Ezért szeretnék segíteni neked.

- Miért utáltál annyira az elején? - kérdeztem értetlenül.

- Mert megijedtem. A régi önmagamra ismertem benned - vonta meg a vállát. - És nekem tényleg fontos Taehyung, féltem, hogy lehúzod őt.

- Sosem bántanám őt - ráztam meg a fejem.

- Bántanál te bárkit is? - kuncogott fel. Ezúttal én vontam meg a vállam. - Együnk, mert ki fog hűlni - mondta, majd ujjai közé vette az evőpálcikákat.

Tettem, amit ő és csendben gondolkodtam az elhangzottakon, miközben vacsoráztunk. Jól esett, hogy Yoongi megnyílt nekem és őszintén beszélt magáról, reményt adott arra, hogy egyszer én is lehetek olyan, mint ő. Olyan... normális srác, tiszta gondolatokkal, barátokkal, és talán... szerelemmel.

- Megkóstolhatom azt? - mutatott a tányérom szélére kotort valamire, nem sikerült rájönnöm, hogy mi az, szóval inkább kiszedtem a többi finomság közül.

- Persze - bólogattam és egy kicsit felé toltam a tányéromat. Nem mozdult, úgy tűnt vár valamire, de hát már mondtam neki, hogy megeheti.
- Most mi az? - kérdeztem zavartan.

Fejével az evőpálcikám felé biccentett, mire az este folyamán már másodszor éreztem, hogy felforrósodom. Felvettem egy kis darabot az ételből és reméltem, hogy remegő kezeim miatt nem fog végül az asztalon landolni Yoongi szája helyett. Felé nyújtottam, ő pedig előre hajolt és bekapta a falatot.

- Hasonlít a kimcsi ízére - mondta visszatérve a saját tányérjához. - Nem tudom, miért ilyen zöld.

- Biztosan passzolnia kell a többi színhez - rántottam meg a vállam.

- Mekkora hülyeség - forgatta meg a szemeit.

Hamarosan mindketten végeztünk és Yoongi csak egy kézfogással fizetett a pincérnek. Szóval tényleg nem hazudott és a fiú jött neki egyel, így kevésbé érzem magam kínosan, hogy tulajdonképpen méregdrága kajákat ettünk és én semmit sem tettem bele.
Felöltöztünk és elindultunk haza.

- Nem megyünk a rövidebb úton? - kérdezte közelebb húzódva hozzám. - Megfagyok.

- De - bólintottam és már be is fordultam a következő utcába, azonban ahogy egy lépést megtettem, azzal a lendülettel fordultam is vissza, teljesen rákenődve a meglepett fiúra.

- Hé - tette kezeit a derekamra, mikor ki akartam térni előle. - Mi a baj?

- Semmi - ráztam meg a fejem. - Kérlek, menjünk inkább arra!

- Jungkook - szűkítette össze a szemeit, aztán kilesve a vállam felett próbált rájönni, hogy mitől ijedtem meg ennyire.

Tudhattam volna, hogy ez lesz, hiszen péntek van. De azt mégsem gondoltam volna, hogy az élet ennyire ki akar velem szúrni. Van vagy ötven mellékutca ebben a városban, nekem mégis sikerül mindig belebotlanom pont abba az egybe, ahol életem egyik megkeserítője issza le magát a sárgaföldig.

- Nyugi - mondta Yoongi amint leesett neki, hogy kik bandáznak az egyik lépcsőház előtt. - Ismerem őket.

- Én is - nyögtem kétségbeesetten és éreztem, ahogy a hideg ellenére egy izzadtságcsepp gördül le a halántékomon.

- Tudom. Van egy ötletem, de ahhoz meg kell engedned, hogy hozzádérjek - nézett a szemembe.

- Nem mehetnénk inkább a hosszabb úton? - rágcsáltam a számat.

- Nem futamodunk meg - közölte velem ellent mondást nem tűrve. - Szóval?

- Oké - bólintottam lassan. Elmosolyodva nyúlt a kezem után, hogy összekulcsolja ujjainkat. - Csak ennyit csinálok.

- Oké - ismételtem zavartan és enyhén megszorítottam a kezét.

A szívem őrült ütembe kezdett, azt hittem elájulok, de nem azért, mert SiWon pár méterre tőlem röhögcsélt.

- Induljunk - vigyorodott el és elindulva maga után húzott.

Amint a részeg társaságnak feltűnt, hogy mások is vannak az utcában, hirtelen elhallgattak és homályos tekintetüket kapkodták ide-oda. Lehajtva fejem szegeztem szemeimet az útra és egyre erősebben szorítottam Yoongi kezét.

- Jungkook? - szólított meg maga az ördög. - Nézzétek, ki van itt! - kezdett röhögni.

- Helló, SiWon - fordult felé Yoongi, mire SiWon arcáról lefagyott a vigyor. Helyét átvette a döbbenet és a... félelem talán?

- Yoongi, de jó téged újra látni! - próbált felállni a lépcsőről, de nem nagyon sikerült neki, így inkább ott maradt.

- Te semmit sem változol - ingatta a fejét Yoongi és szánakozva nézett a SiWonra. - Mit akarsz Jungkooktól?

- Semmit - emelte fel a kezeit védekezőn, majd szemei kezeinkre tévedtek. - Jungkookal barátok voltunk, csak köszönni akartam neki.

- Aha. Hát ne tedd. Ugye nem kell felidéznem a múltat? Bármikor megismétlem, csak szólj - ezúttal Yoongin volt a sor, hogy kárörvendőn vigyorogjon, míg SiWon meghunyászkodva engedte lejjebb a fejét.

- Nem kell - mondta halkan.

- Remek. Akkor sziasztok - intett egyet az eddig csendben lévő társaságnak is és határozott, nagy lépésekkel húzott maga után.

Fellélegeztem mikor kiléptünk végre ebből az utcából, valójában el se tudtam hinni, hogy túléltem sérülések nélkül.

- Ez... Durva volt - adtam hangot a gondolataimnak, amivel kicsaltam Yoongiból egy vidám kuncogást.

- Nem fog veled többet köcsögösködni, ne aggódj - mondta, majd felemelte a kezeinket. - Zavar?

- Nem - vágtam rá, talán túl gyorsan. - Ne engedj el - motyogtam aztán.

- Nem foglak, ne félj - mosolygott rám kedvesen.