Egyáltalán nem akartam újra iskolába menni. Nehezemre esett reggel korán felkelni, holott tudtam, hogy a múlt héten sem aludtam többet az alvás zavaraim miatt, de akkor legalább addig lustálkodhattam a puha ágyamban, ameddig akartam. És nem kellett azon aggódnom, hogy mit vegyek fel, vagy hogy hogyan bújjak el ma az iskolában. Nem bánt senki, mégis erre gondolok, mert... megszoktam, mondhatni.

Mindenesetre nem akkora gyomorgörccsel megyek be ide, mint az előző iskolámba, ez már haladás.
Betettem az iskolatáskámba két üveg vizet - ez lesz a mai reggelim és ebédem - és miután mindennel végeztem, elindultam.

Taehyung nem várt a ház előtt, amit furcsálltam, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Biztosan dolga van, vagy elaludt. Kénytelen voltam előkeresni a fülhallgatóm, ami természetesen a táskám legaljában volt teljesen összegubancolódva, így mire zenét tudtam volna hallgatni már oda is értem a suliba. Előrelátóan jól elérhető helyre tettem gubancmentesen, ha hazafelé is ehhez kéne folyamodnom.

Elfordítottam a fejem a portás vidám arcáról, a mai napig nem értem meg őt, hogy a francba képes állandóan mosolyogni? Ráadásul reggel? Ez még a furánál is furább.

A terembe siettem, ahol egy pillanatra megtorpantam a küszöbön, azt hittem káprázik a szemem. Taehyung társaságának összes tagja itt volt már és mind egy könyvet, vagy füzetet bújt néma csendben. Nem mindennapi látvány, ezt le kéne fotózni.

Lassan a padomhoz mentem és leültem Hoseok mellé, aki csak egy félpillantást vetett rám.

Egyedül Jimin ült nyugodtan hátradőlve, éppen zenét hallgatott a telefonján miközben valakivel beszélgetett a közösségi oldalon. Annyira szokatlan volt a kialakult szituáció, hogy igazából el sem hittem. Most komolyan, ha valaki azt mondja nekem, hogy Min Yoongi és a hírhedt csapata becsengetés előtt itt lesz és szorgalmasan bújja a könyveket, egyszerűen elküldöm azzal a címszóval, hogy velem ne szórakozzon. De így, hogy a saját szememmel látom, érzem ahogy az értetlenség és tudatlanság felőröl.

Két perccel a csengő előtt felálltam és odaléptem Taehyung mellé. Megböktem a vállát, mire egy másodpercre rám nézett, de amint realizálta, hogy ki vagyok, kezemet arrébb hessegetve bújt vissza a könyvébe.

- Ne most, Jungkook - motyogta.

Szó nélkül visszaültem a helyemre és vártam a tanárt, hátha többet megtudok tőle. Merem remélni, hogy nem írunk dolgozatot, mert semmit se készültem, tegnap miután hazamentem Yoongiéktól konkrétan estig az ágyamban fetrengtem és a reggel történteken gondolkodtam. Nem volt időm tanulni...

Hamarosan bejött a tanár, a naplót az asztalra csapta és összeszűkített szemekkel mérte végig az osztályt.

- A hatos csapat öt tagja már jöhet is előre - mutatott az első padsorra.

Az ott ülők készségesen felálltak, míg a srácok mellettem Jiminen kívül, mint akit kínozni visznek, úgy tápászkodtak fel a székükről. Ciki vagy sem, egy számomra ismeretlen osztálytársam közeledett felém, mire ijedten néztem Hoseok üres helyére. Ne... Nem akarom, hogy mellém üljön!

- Tanár úr! - tette fel a kezét Jimin, a tanár pedig szemüvegét az orrára tolva nézett rá kérdőn. - Átülhetek Jungkook mellé?

- Gyorsan - tapsolt a levegőbe. Jimin összeszedte a cuccait és levágta őket Hoseok padjára, majd leült mellém.

- Köszi - fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve. Oké, Jiminnel sem vagyok annyira jóban, de őt legalább ismerem. Nem úgy, mint a most szomorúan elmosolyodó srácot, aki kénytelen volt Jimin helyére ülni.

- Jungkook - szólított fel a tanár. Félve pillantottam rá, ahogy mindenki szeme rám szegeződött. - Sikerült bepótolni a múlt heti anyagot?

- Még nem teljesen - feleltem remegő hangon.

- Ezt a dolgozatot neked is meg kell írnod. Ha jól láttam, csak egyeseket hoztál át az előző iskolából - lehajtottam a fejem, mert így kiemelve elég butának éreztem magam. - Mit gondolsz, mikor tudod megírni?

- Szerdán - vágtam rá gondolkodás nélkül, nehogy azt gondolja, hogy kibúvót keresek.

- Remek - biccentett, majd leült a tanári asztalhoz. - Szabadfoglalkozás, de halkan - ezek után semmi másra nem figyelt, csak az öt fiúra, akik dolgozatot írtak.

- Szívesen segítek felkészülni, ha gondolod - fordult felém Jimin.

- Mi is ez az egész pontosan? Nem értem - ráncoltam a homlokom értetlenül, mire közelebb hajolt és suttogva kezdett beszélni.

- A tanárnak elege lett abból, hogy a srácok csalnak, amúgy meg sosem tanulnak. Írat velük most egy dolgozatot, ami ha sikerül, egyikük sem bukik meg félévkor. Ha viszont nem sikerül, hiába kapnak a következő másfél hónapban jó jegyet, akkor is megbuknak - magyarázta.

- Értem - bólintottam. Végülis, igaza van a tanárnak. - És köszi, hogy segíteni akarsz, de menthetetlen vagyok matekból - vontam vállat.

- Jaj már - forgatta meg a szemeit. - Figyelj, ma átmegyek hozzád és teszek egy próbát - mosolygott rám. - Ha neked jó, persze.

- Jó - bólintottam újra.

Ezután elővett egy könyvet és olvasni kezdte, én pedig a padra dőlve gondolkodtam.

Ha a hatos csapatot nézem, ahogy a tanár említette, Jimin az, akiről pont nem gondolná az ember, hogy közéjük tartozik.  Elvégre jó tanuló, nem beszél vissza és inkább hasonlít egy puha, rózsaszín felhőre, mint egy menő banda tagjára. Taehyung is más, ha velem van, mint amikor a bandával mozog. Erős következtetés részemről azok után, hogy azt hittem Yoongi meg akar verni, közben már egyszer megmentette az életem, és azóta még egyszer megpróbált védeni amikor Tae bátorítót adott nekem. Azt mondtam nem akarom tudni, hogy mi történt aznap éjjel, de egyre többször jut eszembe. Lehet, hogy Jimin elmondaná ha kettesben vagyok vele, de már attól görcsbe ugrik a gyomrom, hogy valóban négyszemközt kell beszélnünk. Ennyit a tervemről, miszerint délután a youtubet bújom hozzám hasonló embereket keresve.

Az óra végén mindenki visszaült a helyére, én pedig végre elővehettem az egyik üveg vizemet.

- Remélem hazafelé elcsapja egy busz - vágódott le mellém Hoseok és fáradtan a padra borult.

- Nektek mi jött ki a kettes feladatnál? - kérdezte Seokjin.

- Harminckettő - mondta Yoongi, vele egy időben pedig Namjoon ötvenet mondott.

- Basszus, nekem kereken ezer - nyíltak tágra Hoseok szemei.

- Tae?

- Igen? - fordult hátra a barátom.

- Neked mi jött ki a kettesnél?

- Egyesült Államok - felelte.

Válaszát hosszas csend követte, mindenki pislogás nélkül meredt rá, majd Jimin is hátrafordult és keresztül hajolva Taehyungon megfogta a kezem.

- Te vagy az utolsó reményem - mondta teljesen komolyan. - Ezek annyira idióták, hogy tényleg nem lehet rajtuk segíteni.

- Jimin, mi is itt vagyunk - morogta Namjoon.

- Fogd be, Nam. Ki fogok akadni - lélegzett mélyeket a szőke hajú, továbbra is a kezemet szorongatva.

- Rosszul vagy? - néztem rá ijedten és felé nyújtottam a vizemet. Hálásan elfogadta és nagyokat kortyolt belőle. Nem baj... inkább éhezem, csak ne legyen rosszul.

- Ne aggódj már Chim, ez még csak a  félév - legyintett Seokjin.

- Nem - túrt a hajába Jimin, miután visszaadta a félig kiivott üveget. - A tanár előrelátóan odaadta nekem a dolgozat kérdéseit. Azt gyakoroltuk! Egyszer már megcsináltátok, mégis hogy tudtátok most elrontani?! - pattant fel a székéről.

- Ezért volt olyan ismerős! - csettintett Hoseok.

- Feladom - suttogta Jimin és kisietett a teremből. Gondolom kell neki a friss levegő ezek után.

- Kookiiieeee - nyafogott Taehyung miközben a padomra hajtotta a fejét. - Meg fogok bukni...

- Majd kijavítjátok - mondtam lényegretörően és ujjaimmal a hajába túrtam. - Ez még nem a világ vége.

- Jó - szuszogta aranyosan, látszólag beletörődve sorsába.