Luke folyamatosan Callie-be döfte a kést. Kezei remegtek és szaggatottan lélegzet. Kis idő múlva megállt és nézte, ahogy Callie élettelen testéből folyik a vér. Hátrébb kúszott és a remegő kezét nézte, amit befedett a vér. A keze és az ő teste között cikázott folyamatosan a tekintete, durván ráharapott alsó ajkára. Hirtelen egy hatalmas fénycsóva jelent meg a sötét szobában, odapillantott és meglátta az anyukáját.
- Luke, a te időd itt véget ért! Most már szabad vagy - mondta, a hangja angyalian csengett, majd egy lágy mosoly jelent meg az arcán. Luke felállt, botladozva ment felé, a világ, amiben volt  halványulni kezdett. Anyukája elé állt, lenézett és látta, hogy a vér eltűnt, kezei is tiszták voltak. Újra felnézett és mondta: - Sajnálom, anya.
Megölelte a fiát, olyan erősen, hogy meg az életet is kiszorította belőle. Luke az anyja vállába temette arcát.
- Semmi baj, kisfiam! Megbocsájtok - megsimogatta a hátát, majd lágyan eltolta magától, ezután a tarkójára csapott.
- Á, anya! Ezt miért kaptam? - kérdezte, ahogy megdörzsölte a fájó pontot.
- A szegény lány életéért - motyogta, megragadta Luke csuklóját és húzni kezdte. Fehérbe volt burkolva, ahogy követte az anyját a felhős területen keresztül. Ez a mennyország? Vagy a pokol? Nem tudta. A távolban megpillantott egy ismerős alakot. Kiszabadult anyukája fogásából és felé rohant. A lány megfordult, pupillái kitágultak, ahogy meglátta Luke-ot. Szélesen mosolygott, majd ő is szaladni kezdett, félúton találkoztak, megfogta Luke arcát és megcsókolta. Szorosan magához húzta, ahogy belemosolygott csókjukba.
- Nem hiszem el, hogy itt vagy! Hogyan? Úristen, Luke, nagyon sajnálom, amit tettem! Liz ráébresztett, hogy hiba volt. - homlokát Luke-hoz döntötte.
- Semmi baj, Haley! Megbocsájtok! Istenem, annyira hiányoztál- motyogta, majd ajkait az övére tapasztotta és szorosan megölelte. Visszatért, visszatért élete szerelméhez. Ez összes emlék a gyilkosságokról, a földön lévő életéről eltűnt, ahogy az elméjét megtöltötte az, milyen élete lehetett volna, ha ő vagy Haley nem hal meg.
- Most már örökké együtt lehetünk! - mosolygott Haley. Eltávolodtak egymástól egy ismerős hang hallatára. Luke megfordult és szembetalálta magad Andrew-al. Ott állt ő, magbánás volt észrevehető arcán.
- Úgy sajnálom, fiam! - mondta, nem mert Luke szemébe nézni, amiatt, hogy megölte azt a lányt, akit szeretett. - Rájöttem, hogy hibáztam, az érzéseim a fiam elé raktam, ami szörnyű volt tőlem  - kuncogott, ahogy a fia odafutott és szorosan megölelte őt.
- Megbocsájtok, apa.
Ezekre a szavakra volt szüksége Andrew-nak ahhoz, hogy végre igazán boldog lehessen. Most már Hemmings és Haley is boldog volt.

 ***

 Köhögött Callie, ahogy felállt és körülnézett, ugyanabban a szobában volt, mint azelőtt. Lenézett, elállt a lélegzete, ahogy meglátta az ő élettelen testét. A szájára tette a kezét. Meghalt? Mi folyik itt? Kibotladozott a szobából, mielőtt hányt egyet. Körbenézett, majd a hálószoba felé indult, benyitott és a szoba teljesen máshogy nézett ki. Tele volt lányos dolgokkal és ruhákkal, amik rá illettek. Lassan megfordult, össze volt zavarodva, majd a pince felé ment, lassan lement a lépcsőn, majd meglátott egy fiút, aki a falhoz volt láncolva. Arcát ellepték a könnyek és kék szemei megteltek félelemmel. Hátrébb lépett, megharapta az alsó ajkát. Ez nem történhet meg. Egészen addig össze volt zavarodva, míg rá nem tört a fejfájás és emlékekkel telt meg a feje. Emlékek, hogyan ölte meg a lent található kék szemű fiút és, hogyan darabolta fel a testét. Ekkor döbbent rá Callie, hogy kicsoda. Ő az új kék szemű bandita.