Luke szemszöge.

Bezártam a kunyhó ajtaját és egy random dalt fütyörésztem, ahogy kitértem az erdőből, a való világba. Bementem a helyi boltba, megragadtam egy bevásárló kocsit, mivel tudtam, hogy sok kajára lesz szükségem. Eléggé kifogytam belőlük. Lassan sétáltam az áruk között. A szemeim tágra nyíltak, mikor egy idősebb nő felém kezdett jönni, kétségbeesettnek tűnt. Arcáról folytak le a könnycseppek és szemei vérben forogtak. Ugyanolyan kék szeme volt, mint Callie-nek. Nos, igazából úgy nézett ki, mint Callie, csak öregebb változatban.
- Nem láttad a lányomat? - reszkető hangon kérdezte, ahogy felmutatott egy képet Callie-ről. A szemeim még nagyobbra tágultak. Ő volt az anyukája. Szent szar. Köhögtem egyet, majd megigazítottam a beanie-t, ami a fejemen volt.
- N-nem. Nem láttam. Remélem megtalálja! - dadogtam, az ajak piercingem rágcsáltam. Furcsán nézett rám, megremegett.
- Igen. Én is remélem. - mondta, patakokban folyt le arcáról a könny. Istenem, nem tudom mi tévő legyek. Kínosan magamhoz húztam, és megöleltem, hangosabban zokogott. Megszorította a pólóm, ahogy sírt. Megsimogattam a hátát, mármint, csak én vagyok az, aki elrabolta a lányát és megnyugtatom őt. Milyen pszichopata állat csinál ilyesmit? Ó igen, én. Pár perc után kilépett az ölelésemből, megdörzsölte a szemét, amitől még jobban elkenődött a sminkje.
- Remélem megtalálod! - hazugság. Én csak hazudtam egy szomorú nőnek. Azt hiszi, hogy egy nap újra látni fogja Callie-t, de én tudom, hogy nem. Ez a nő csak egy kis reményre vágyott és én voltam az, aki ezt megadta neki.
- Köszönöm - mondta félénken mielőtt tovább ment. Kifújtam a levegőt a tüdőmből és lenéztem a pólómra. Egy nagy nedves folt volt rajta, ahol sírt. Folytattam a vásárlást. Miután végeztem, a kasszához mentem fizetni. Az eladó próbált flörtölni velem. Nem volt az én típusom. A kezembe vettem az összes kaját, amit vettem. Megköszöntem magamnak, hogy mégse vásároltam olyan sokat és az erdő felé vettem az irányt. Gyorsan haladtam, megpróbáltam nem feltűnést kelteni a gyalogosok számára, akiknek már így is gyanúsnak tűntem a punk-rock kinézetem miatt. Megérkeztem a kunyhóhoz és bezártam az ajtót. Leraktam az asztalra, amiket vettem, mikor hallottam egy csattanást. Mi a fasz? Lassan a pince felé vettem az utam, mivel tudtam, hogy csak Callie tartózkodott rajtam kívül még a házban. Mozgást hallottam, a lépcső nyikorgott. Valaki megtalálta a kunyhót és jött megmenteni Callie-t? Francba. Még elkaphatom. Lassan beletettem a kulcsot a zárba és csendesen elforgattam. Gyorsan kinyitottam az ajtót. Callie-t láttam a legfelső lépcsőfokon ülni. Kék szemei tágra nyíltak. Megborzongtam, mikor sikoltott egyet. Gyorsan megragadtam a derekát és felállítottam. Nekinyomtam a falnak, hihetetlen közel volt az arcom, az övéhez. A szeme megtelt könnyel, már a sírás szélén állt. Az alsó ajka megremegett, kétségbeesettnek nézett ki és mint, aki már napok óta szemhunyásnyit se aludt.
- Hogy a faszomba szabadultál ki? - morogtam. Nem akart velem szemkontaktust létesíteni. Durván megragadtam az állát, arra késztetve, hogy rám nézzen. Nyöszörgött, ahogy a könnyek szaladtak le az arcáról. - Azt kérdeztem, hogy a faszba szabadultál ki?- kérdeztem újra. Kezeivel próbált ellökni magától, de nem tudott. Ugyan abba a pozícióban maradtam. Az volt az előnyöm, hogy körülbelül 190 cm magas vagyok.
- A-a légkonditól -f-elborúlt az a-asztal és é-én meg f-elvettem a k-kulcsot, ami l-leesett róla. - mondta remegő hangon. Lecsuktam a szemem, beletúrtam a hajamba. Felnyitottam újra őket, majd lenéztem Callie-re, aki még mindig próbálkozott ellökni magától. Erősebben nekinyomtam a falnak, mire ő felnyögött.
- Mondta valaki, hogy menj és szabadíts ki magad? - kérdeztem, megrázta a fejét. - Bocsánatot fogsz ezért kérni? - kérdeztem, mire ő újra megrázta a fejét. Mosolyogtam. Végre használhatom. A büntetésem. Megragadtam a csípőjét, erősebben nyomtam a falhoz, amitől most már teljesen zokogott. A markolásom szorosabb lett, ahogy a számat a füléhez tettem és belesuttogtam, azokat a szavakat, amiket bizonyára soha nem akart hallani:
- Akkor azt hiszem, ezért büntetés jár - erre a pupillái kitágultak. Elkezdett újra és újra bocsánatot kérni, de én csak ráztam a fejem. Átdobtam a vállam felett, ő pedig egy kurva nagyot sikított, majd elkezdte ütögetni a hátam. Levittem a lépcsőn, vissza a pincébe, megláttam a hatalmas rendetlenséget; úgy látszik, később ki kell takarítanom, francba. Annak az oldalához mentem a pincének, ahol sötétebb volt. Ott szoktam adni a büntetésem. Leláncolom és idehozom őket.
Egy új lánccal láncoltam meg. Könyörgött nekem, mondta, hogy szörnyen sajnálja, többet nem csinál ilyet, de én csak újra megráztam a fejem. Megragadtam a sokkolót, ami a földön hevert. Visszamentem hozzá, mosolyogtam, ahogy kitágultak a pupillái.
Tudom, hogy ez nem én voltam. Ez a szörnyeteg volt, aki bennem lakozik, és átvette az irányítást felettem, nem voltam ura önmagamnak. Ő volt.
Bekapcsoltam a szerszámot, mire az egy kicsi sokkoló hangot adott ki. Könyörgött és sírt, ahogy közeledtem felé. Rácéloztam, az első seb a testén a sok közül. Csak a sokkoló hangját és Callie hangos sírását segítségért hallottam. De ezt mind kizártam a szörnyeteg miatt, aki átvette felettem a hatalmat.