Luke szemszöge.

(A dőlt  betűs rész visszaemlékezés)

Azt hiszem, át tudok törni Andrew erején. Éreztem, hogy újra önmagam lehetek. Nekem kell befejezni a történetet, nem Andrew-nak. Tudtam, hogy újra én irányíthatom a testem, ha erősen harcolok. Végre sikerült. Körülnéztem és láttam, hogy a pincében vagyok.
Vissza fogok térni Luke és, ha ő nem lesz halott, akkor én magam fogok végezni vele.
Ez nem hangzik túl jól. Lenéztem a testemre és láttam, hogy az összes tetkóm eltűnt. Mi folyik itt? Nem, ez nem történhet meg. Most haldoklom? Végre elhagyhatom ezt a kegyetlen világot? Majd a ruházatomra néztem, és abban a pizsamában voltam, amit azon az éjszakán viseltem. Istenem, nem mehetek vissza. Megbántam a döntéseimet. Nem akarok vissza menni. Csak túl akarok lenni ezen az egészen. Összerezzentem, szorító érzést éreztem a nyakam körül, majd Callie-re pillantottam, rémültnek és zavartnak tűnt. Nem hibáztatom őt, hiszen épp most alakultam át a 16 éves önmagammá.
- A-azt hiszem be kell fejeznem a történetet. - dadogtam.
- Mi a franc folyik itt? Teljesen összezavarodtam. Először is megszállt téged az apád és azt mondta, hogy megölted őt. Mindezt 1953 tavaszán tetted. Mi a szart jelent ez? Egy kibaszott vámpír vagy, vagy mi? - kérdés, kérdést követett. Rátettem a kezem a szájára, hogy fejezze be végre a beszélést.
- El fogok mindent magyarázni, de elsőnek le kell nyugodnod! - kérleltem. Bólintott, erre én óvatosan elemeltem a kezem a szájáról.
- Miért van egy hatalmas zúzódás a nyakad mentén. Miért sápadtak az ajkaid és miért nézz ki olyan üresnek a szemed? - folytatta, mire én újra rátapasztottam a kezem a szájára.
- Nem tudom befejezni a történetet, ha ennyi kérdést teszel fel - mondtam, mire ő megforgatta a szemét és megnyalta a tenyerem. Fúj, miért nem tud komolyan viselkedni egy ilyen  stresszes helyzetben? - Most végre elhallgatsz és hagyod, hogy folytassam! És ne káromkodj, nem hölgyhöz méltó! - szidtam le. Az én anyukám sose káromkodott, legalábbis én így tudtam.
- Ó szóval most eldöntötted, hogy úriember leszel? - kötekedett. - Még van egy kérdésem és utána befogom - mondta, én pedig várakozóan néztem rá. - Csak azért mondtad, hogy szeretsz, mert Haley-re emlékeztetlek?
Összeszorítottam ajkaim a kérdése miatt, mert a válasz igen, de én ezt nem akartam neki elmondani. Úgy érezné, hogy én csak kihasználtam és emiatt én rosszul érezném magam. De mikor gyerek voltam  azt mondtak nekem, hogy mindig az igazat mondjam.
- Igen, mivel meg akartam próbálni normálisan élni. Azt hittem, hogy Haley-vel fogom leélni az életem hátralevő részét, de ez a terv a semmirevaló apám miatt ugrott. - a dühöm egyre nőtt. Ha megemlítem az apámat mindig dühös leszek.
- Most már befejezhetem azt az átkozott történetet? - kérdeztem, mire ő a bólintott.

Pár nappal később Luke aggódni kezdett, ezért elment Haley-ék házához és megkérdezte az anyukájától, hogy hazaért-e már a lánya, mire azt felelte, hogy nem. Luke aggodalma csak még jobban nőtt Haley eltűnése miatt. Egy héttel később a rendőrség keresni kezdte Haley-t az erdőben, majd rátaláltak egy kunyhóra, ahonnan szörnyű bűz áramlott. Bementek és megtalálták Haley testét a pince aljában. Luke tudta, hogy az apja műve volt. Miután Luke-ot elrángatták a helyszínről, és beültették az egyik rendőrautóba, zokogni kezdett. Az üvegnek döntötte a fejét és nézte, ahogy a testét berakják egy hullazsákba. Csak még jobban sírni kezdett, arcát a kezeibe temette és levegő után kapkodott. Nem hitte el, hogy az apja ezt tette. Miután végeztek a tetthely kiürítésével, egy rendőr beült a kocsiba és a rendőrségre vezetett, rá se nézett Luke-ra. Mikor megérkeztek a fiút kirángatta az autóból és bevezette őt a rendőrőrsre. Luke összezavarodott, mikor beültették egy kihallgató szobába. 20 perccel később egy nyomozó lépett be a helyisége, egy majdnem üres mappával a kezében.
- Hol voltál a gyilkosság éjszakáján? - ez volt az első kérdés, ami elhagyta a nyomozó száját. Luke felháborodva ült a széken, nem hitte el, hogy azt gondolják, ő ölte meg a barátnőjét.
- K-komolyan azt gondolja, hogy én öltem meg? Szerettem őt, sose okoztam volna neki fájdalmat! - ordította, könnyek potyogtak ki szeméből.  – Bele voltam betegedve, hogy nem tudtam merre lehet!
- Mr. Hemmings, nyugodjon le! Próbáljunk meg nyugodtan beszélgetni - a nyomozó próbálta lenyugtatni, Luke vett egy mély levegőt és bólintott. Szipogott, majd megdörzsölte a kezével az orrát.
- Anyukámmal voltam otthon. Aznap este Haley velünk vacsorázott, m-mert az apám meg akarta jobban ismerni őt. Tudtam, hogy ez hazugság, az apám utálta őt. D-de a vacsora után haza akart menni, az apám azt mondta neki, majd ő hazakísérni, hogy ne menjen egyedül. - elkezdte mesélni Luke, amit tudott, majd a nyomozó elővette a jegyzettömbjét és elkezdett jegyzetelni. - Mikor h-hazaért csurom vizes volt és azt mondta, hogy véletlen valaki ellökte és belesett egy pocsolyába. Ezután mikor azt hitte, hogy mindenki alszik, kiosont az előszobába és elégette a-az összes ruhát, amit aznap viselt. - Luke elmondott mindent, amire emlékezett. A nyomozó bólintott és folytatta az információ leírását a jegyzettömbjébe. - Tudom, hogy ő tette! Neki kellett, ő volt vele utoljára! - Luke dühe egyre csak nőtt. Ökölbe szorította a kezét és belevert egyet az asztalba. - Megölte életem szerelmét!

- Attól az éjszakától kezdve undorodtam az apámtól. Utáltam, de nagyon. Nem akartam többe, hogy a fia legyek.
Callie szemeiben látható volt az együttérzés, addig amíg megint el nem kezdtem beszélni, majd félelemmé alakult.
- Nem kell, hogy sajnálj, még nem is hallottad mit tettem a kihallgatás után.