Luke szemszöge.

- Mi a fasz? - kérdeztem és felültem. Hogy a francba kerültem a pincébe? Nem emlékszem semmire, csak a csomó vodkára.
- Hé - mondta Callie. A fejem lüktetett. Mosolygott, mosolygott? Miért mosolyogna? Elvan rabolva és én meg fogom ölni.  Miért mosolyog rám, mikor egy ilyen fajta helyzetben vagyunk?
- Mi a francért mosolyogsz? - kérdeztem. Teljesen ki voltam akadva.
- Hát nem emlékszel a tegnap éjszakára? - kérdezte, bánat ült ki az arcára.
- Mi történt? - kérdeztem zavartan.
- Azt mondtad szeretsz és én is viszonoztam ezt. - mondta.  Őszintén szólva tegnap este kurva részeg voltam, szóval nem emlékszem semmire.
- Igen? - kérdeztem. Bólintott, úgy nézett rám, mintha bolond lennék.
- Nos, én nem - válaszoltam, miközben felálltam. Nem hagyhatom, hogy elgyengítsen. Csak meg kell ölnöm és már csaphatok le a következő áldozatomra.
Istenem, Luke. Miért gondolkodsz így? Neked a legédesebb srácnak kéne lenned.
Ördögien nevetett. Kizártam a fejemből, a problémára kellett koncentrálnom; megpróbáltam tagadni, azokat a dolgokat, amit tegnap este mondtam Callie-nek. Nem emlékszem ezekre a szarságokra, szóval hazudhat is nekem, csak hogy ki tudjon szabadulni.
- Hazudsz. Részeg szavak, józan gondolatok. - mondta, majd megrázta a fejét.
- Én nem szeretlek. - már rég nem szerettem senkit és nem is tervezem a hátra lévő életemben.
- Ne tagadd! - megforgatta szemeit.
- Én nem tagadom! - Tagadás? Azt mondta, hogy tagadom? Én nem tagadok semmit. Nem szeretem őt. Miért nem bírja felfogni?
- De igen, Luke! Gyerünk, ismerd be, hogy szeretsz.
- Nem fogok olyasmit mondani, ami nem igaz. - megforgattam a szemem. Még ha szeretném is, miért mondanám el? Úgy értem, még csak pár napja van itt és elég biztos vagyok benne, hogy nem tudsz valaki olyanba beleszeretni, akit csak pár napja ismersz. Emellett meg is fogom ölni.
- Akkor miért védekezel? - mosolygott. És rátalált a lényegre. Miért védem magam, még ha szerelmes is vagyok belé vagy nem?
Azért mert szerelmes vagy belé, seggfej.
Csak érd el, hogy beléd szeressen, aztán megölöd. Ilyen egyszerű, Luke.
- Mert olyannal vádolsz, ami nem igaz. - ez jónak hangzik. Nem akarok szerelmes lenni belé, nem lehet. Nem mehetek ezen keresztül.
- Én csak az igazat mondom. - persze, mintha Callie valaha is szerelmes lenne belém.
Luke, te egy nagyon helyes srác vagy, mármint én is szerelmes lettem beléd.
Kiráztam a hangját a fejemből, nem tudom kezelni mindkettőt egyszerre. Egy is elég rossz már.
Ugyan Luke, nem vagyok olyan rossz. Csak érd el, hogy beléd szeressen, és azután elvághatod a torkát, mint, ahogy a többi lánnyal tetted. Érd el, hogy beléd szeressen és akkor a halála még élvezetesebb lesz. Tedd meg!
Éreztem, hogy kezdi átvenni az irányítást, harcolnom kell. Most az egyszer élni akarom a saját életem, nem hagyom, hogy uralkodjanak felettem.
- Végeztem -  Belefáradtam ebbe a vitába. Nem szeretem őt! Megfordultam és elindultam.
Ennek még nincs vége, Luke!
El fogod neki mondani, hogy szereted!
A lépcső felé vettem az utam, mikor Callie megszólalt.
- Komolyan. Be fogod ismerni az érzéseid nekem és nem megtagadni. - szomorúnak hangzott. Megfordultam, ránéztem és láttam, hogy a szemei megteltek könnyekkel. Tényleg szeret?
Igen te idióta! Most érd el, hogy még jobban beléd essen, aztán öld meg!
Ez nem történhet meg. Hogy lehet belém szerelmes, mikor még csak pár napja van itt? Még egy kurva hete sincs! Legalábbis azt hiszem. Nem szoktam nyomon követni a dolgokat. Istenem, ez olyan bonyolult.
Baszd meg, Luke! Tedd meg!
Tedd meg! Tedd meg, hogy beléd szeressen, aztán összetöröd a szívét!
Nehezebben vettem a levegőt. A hangjuk. Túl hangos. Lenéztem a földre. Ha ezt megteszem, akkor a magam módján fogom csinálni.  Most vagy soha!
- És mi van, ha m-még is szeretlek? - alig hallhatóan kérdeztem. Kiszabadulhatok? Talán, ha mégis szeretem őt, akkor lehet végre elengedhetem ezt az életet és boldogan élhetnék - élni annyit, amennyit tudok - vele és elfelejteném a régi életem, amim volt.
Nem ez volt a terv, Luke! Mit csinálsz?
- Akkor azt mondanám, hogy én is. - mondta.
- Komolyan beszélsz? - kérdeztem és közelebb léptem. Nehéz elhinni, hogy ez történik.
Egy; rég nem mutattam már ki az érzéseim. Kettő; ő miattuk lüktetett a koponyám. Elkezdtem közelebb sétálni, megváltozott a testtartása, mikor az elmém beárnyékolódott. Ez majdnem olyan, mikor miden elsötétül körülötted.
Luke, nem ezt beszéltük meg! El kellene érned, hogy beléd essen és összetörnöd a szívét.
- Takarodj a fejemből! Teljesen ki vagyok, hogy folyton ugráltatsz! - motyogtam magamnak. Belebetegedtem, hogy lerombolják az életem. Az én életem.
Ez már egy éve nem a te életed. Átvettük és próbáljuk tartani, hogy ez így is maradjon!
Ez már rég  nem a te életed, Luke!
Mániákusan kezdett nevetni, olyan volt, mintha mindenhol ott lennének.
Nem csinálhatod ezt, Luke! Mi irányítunk!
Nem is kell igazából szeretned, csak meg kell játszanod.
- Nem értitek, én tényleg szeretem! - tényleg ezt mondtam nekik? Várjunk, az igazi kérdés: hogyan is értem ezt?
Nem úgy érted, Luke. Te engem szerettél. Csak is engem. És még mindig szeretsz ennyi év után is. Emlékezz! Én mindig melletted leszek, bébi.
Elegem lett. Ki kell törnöm!
- Nem! Nem fogok többé rád hallgatni, szeretem! - kiabáltam, nem tudatosult bennem, hogy túl hangosan. Rápillantottam Callie-re és láttam, hogy szemei kitágultak. A légzésem helyre állt. Szokatlan volt a csend. Ez volt az a pont, mikor rájöttem, hogy már nincsenek gúnyos hangok a fejemben. Végre szabad lettem.